Küldetésünk van! Tusványoson is

Idén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmincadik alkalommal nyitotta meg kapuit. Nekünk, Keskeny utasoknak ez a tizenötödik missziós évünk.

A napot július 24-én fesztiválos áhítattal indítottuk, Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor szolgálatával, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen hatalmas Isten kegyelme. Az, ami velünk megtörténik, vagy nem történik meg, az mind-mind kegyelemből van, annak ellenére, hogy ezeket a helyzeteket sokszor „szerencseként” fogjuk fel, fontos a szemünk előtt tartani azt, hogy mögöttük Isten áll.

Küldetésünk van! Tusványoson is

Mindezek után egy tanulságos kerekasztal beszélgetésre került sor, hiszen az előadók, – a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai Kozma Ferenc vezetésével – nyitottan és őszintén beszéltek mindazokról, amiket ők maguk megéltek. A résztvevők ezáltal egy hiteles képet kaptak a szenvedélybetegségek veszélyeiről. felhívták a fesztiválozók figyelmét  arra, hogy „szociális ivóból nagyon könnyen válhat bárki alkoholistává”, noha senki nem születik annak. Az alkoholizmus nagyon könnyen „kialakul”, „bármivel kezded, a végeredmény ugyanaz”. A jó hír számunkra az, hogy van kiút. A kérdés csupán annyi, hogy akarsz-e meggyógyulni? Bizonyságtételük egyik kulcsmondata a következő: „ameddig hazudtam, ittam”. Az őszintétlenség, a folytonos hazudozás nem segít ki az alkohol fogságából. Azonban, akinek van hite és őszinte az képes a gyógyulásra!

Küldetésünk van! Tusványoson is

A beszélgetéssel párhuzamosan gyerekfoglalkozás is zajlott az előadáson résztvevő szülők gyerekeinek. A délután további részében a Láthatatlan színházra került sor, ahol a résztvevők megerősödhettek abban, hogy egy meghatározott céllal vagyunk a földön. Küldetésünk van és a nekünk szánt feladatot csak mi tudjuk elvégezni. Sőt minden egyes embert, Isten nem véletlenszerűen, hanem előre megfontolt szándékkal választott ki. Mindazok, akik „leoldották saruikat” egy zsíros kenyér és üdítő melletti beszélgetés várta.

Hálás köszönet, hogy idén az előző évekhez hasonlóan az egyház falain kívül, a komfortzónánkból kilépve, fesztiválos környezetben újra és újra bizonyságot tehetünk arról, hogy Istennel élni lehet és az jó! Köszönjük a Tusványosnak, és Kovászna Megye Tanácsának a támogatást!

 

 A Keskeny Út Fesztiválmisszió Sajtószolgálata