Kató Béla: Áldozat nélkül nincs élet

Kató Béla: Áldozat nélkül nincs élet„Nekünk, magyaroknak, a történelem során mindig akkor volt jó világ, amikor az építők voltak többen. Az ő alkotásaikból épült fel a történelmünk. Mert az óvatoskodók, az alábecsülők nem építenek semmit, kihullanak az emlékezetünkből.” – idézte fel Orbán Viktor tíz évvel ezelőtt, a Sapientia első épületének felavatásakor mondott beszédét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke. A püspök az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 11-ik részében található történetet is felelevenítette az egyetem új épületének átadó ünnepségén, amikor az antiochiai keresztyének gyűjtést szerveztek a Jeruzsálemieknek, mert ott ínség volt. Ugyanezt tette Magyarország is, aki a gazdasági válság ellenére talált forrásokat arra, hogy az erdélyi magyar önálló felsőoktatást támogassa.

Kató Béla elmondta, a válságból csak úgy lehet kijutni, ha mindannyian áldozatot hozunk. Áldozat nélkül nincs élet. A válságból való kijutásban ugyanakkor a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem is szerepet fog játszani, hiszen a fiatalok képességein múlik, hogy kilábalunk a válságból, vagy sem, a fiatalok képességeit pedig ez az egyetem fogja fejleszteni. Az iskola, mint a jövő formálója és építője, döntően szól bele a nemzeti létért való küzdelmünkbe.  


Fotó: Tóth Orsolya