Ifjúsági tábor Parajdon

Az emberi és az Istennel való kapcsolatot dolgozták fel idén a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági táborában. Minden napnak megvolt a maga kérdésköre: kapcsolatom a párommal, barátaimmal, szüleimmel és Istennel. A délelőttök a témákkal kapcsolatos előadásokról és kiscsoportos beszélgetésekről szóltak, az ebédet követően pedig a fiatalok különböző programokon vettek részt. Bár az időjárás néhányszor keresztülhúzta a szervezők számításait, a táborozók kedvét még a túra közben eleredt eső sem rontotta el. A programok közt most is helyet kapott az esti fürdés, a baranta és, mindenki örömére, a táncest.

Ifjúsági tábor Parajdon

A tavalyiakhoz képest a résztvevők száma csaknem a kétszeresére nőtt, hiszen húsz egyházközségből száznegyvenketten vettek részt a táborban. Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor vállalta idén is a tábor megszervezését, akinek munkáját az egyházmegye tíz teológusa, az IKE Szövetség elnöksége, az MKT tanfolyamon résztvevők, valamint három önkéntes lány is segítette. Néhány lelkipásztor is aktívan részt vett a tábor lebonyolításában: Marosi Árpád betfalvi lelkipásztor és felesége, Marosi Tünde székelykeresztúri beosztott lelkipásztor; Rátoni Botond kisgalambfalvi lelkész és nem utolsó sorban Ferkő Andor, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora.

Ifjúsági tábor Parajdon

A rendezvénysorozatnak a parajdi Urbán Andor Református Konferencia- és Üdülőközpont adott újra helyet, amely rendkívüli kényelmet biztosított a jelenlevők számára. Mindezért köszönet illeti meg a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegyét és Hargita Megye Tanácsát, hiszen a tábor anyagi költségeihez nagyban hozzájárultak. Ezen kívül köszönet jár az S.C.MINDEN-S s.r.l.-nek, a Mini ABC Tóth Kft-nek, a Parajdi Önkormányzatnak, az országos IKE Szövetségnek, a Református Diákotthonnak, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnak, a Felsősófalvi Református Egyházközségnek valamint a Parajdi Református Egyházközségnek, a szervezéshez nélkülözhetetlen kellékek rendelkezésünkre bocsátásáért.

Ifjúsági tábor Parajdon

A tábort idén a Kontraszt kiállítás tette színesebbé és emlékezetesebbé, amelyet az IKE Szövetség biztosított díjmentesen a jelenlévők számára. A fiatalok minden nap az adott témához kapcsolódó részt tekinthették meg a kiállításból, amely olyan kérdésköröket érint, mint a párválasztás, alkohol- drog- és egyéb függőségek, a családon belüli erőszak, megváltás stb. Ezeket a témákat a meghökkentő, elgondolkodtató képek, adatok és a multimédiás eszközök használata teszi élethűvé és átélhetővé. A kiállítás októberben megtekinthető lesz Székelyudvarhelyen is.

Ifjúsági tábor Parajdon

Mindent egybevetve a tábor nagyon vidám hangulatban telt, a résztvevők visszajelzése arról árulkodott, hogy már várják a következő ifitábort. Addig is szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy régiónként (Székelykeresztúr és környéke, Székelyudvarhely és környéke, Sóvidék) megszervezett konferencián, valamint az advent első vasárnapján megrendezésre kerülő Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztiválon találkozhatnak újra.

 

Dósa Anett – a Székelyudvarhelyi Ref. Egyházmegye IKE Szövetségének elnöke

Derzsi Anita – II.éves teológus