Gyászjelentés – Orbán Dezső

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. (Jób 16, 22-23)

 

 

Kimondhatatlan fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy

 

Orbán Dezső

 

egykori mezőörményesi, székelykövesdi és Marosvásárhely VI.-meggyesfalvi gyülekezetek nyugalmazott református lelkipásztora hosszú szenvedés után, életének 68. évében hazatért Teremtőjéhez.

 

Ravatalozása 2017. augusztus 3-án, csütörtökön lesz a marosvásárhelyi református temetőben, ahol 18 órától búcsú istentiszteletet tartunk.

 

Utolsó földi útjára 2017. augusztus 4-én, pénteken 17 órakor kísérjük szülőfalujában, az udvarfalvi református templomból.

 

Életéért hálát adnak és búcsúznak tőle: szeretett felesége, gyermekei, menye és veje, unokái, kiterjedt rokonsága, lelkésztársai, barátai, korábbi munkatársai, szomszédai, ismerősei valamint egykori szolgálati helyeinek gyülekezeti közössége.