Folytatódik a Kálvin hét a Kézdi-Orbai Egyházmegyében

Véget értek ugyan a Kálvin évek, de a rendezvény közösségszervező erejét figyelembe véve úgy döntött az Egyházmegye, hogy továbbra is megszervezi az immár hagyományossá vált Kálvin hetet.

Idén június 29. – július 5. között kerül megrendezésre az esemény.

Folytatódik a Kálvin hét a Kézdi-Orbai Egyházmegyében

Első nap hétfőn, június 29-én Zabolán a gyermeknapra, kedden, június 30-án Kovászna-Vajnafalván az ifisek napjára, szerdán, július 1-én Szörcsén a nőszövetségi napra, csütörtökön, július 2-án Barátoson a presbiteri napra, pénteken, július 3-án Székelytamásfalván a konfirmandus napra kerül sor. Minden nap 10 órától kezdődnek a rendezvények.

A hét legnagyobb eseményére, a gyülekezeti napra július 4-én Papolcon kerül sor. 9 órakor fúvószenekarok toborzása indítja a napot, majd 10 órától a hivatalos megnyitó után főtiszteletű Kató Béla püspök úr hirdeti Isten igéjét. Az istentisztelettel párhuzamosan gyerek istentisztelet is lesz. Az úrvacsora után kórustalálkozó, előadások, gyerekprogram, táncház, szakácsművészeti vetélkedő, ifjúsági koncert, minifoci bajnokság programpontok közül válogathatnak a résztvevők.

A rendezvényre bejelentkezni a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyéhez tartozó Lelkészi Hivataloknál lehet. Számítunk jelenlétére.

 

Bardócz Csaba lelkipásztor