Felhívás konduktor képzésre

Érettségizők és érdeklődők figyelmébe!

Szeretnél-e minden nap csodát tenni? Mozgásukban korlátozott embereket mozgásra bírni? Részt venni egy teljes életvitelt átformáló munkában? El tudod-e fogadni a sérült gyermeket is úgy, ahogy született – meglátni benne annak a lehetőségét, hogy mi mindent lehet még kihozni belőle? Élethivatásodnak tartod-e a mozgássérült személyek nevelését, a teljes emberi életre való felkészítésüket? 

Ha igen, akkor jelentkezz a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának székhelyen kívüli konduktor (bachelor/BA) képző szakára, mely az Illyefalvi Pető Fejlesztő-és Képző Központban, nappali képzésben zajlik 4 éven keresztül.

A konduktor: egy speciális fejlesztő pedagógus, a konduktív nevelés megvalósítója, a rehabilitáció és habilitáció, az újratanulás, a tanulási folyamatok irányítója, tervezője, szervezője, megvalósítója, aki komplex módon segíti az idegrendszerükben károsodott felnőttek, gyerekek fejlődését, önállóvá válását.

A karon végzett hallgatók olyan hivatást választanak, amely speciális nevelői, oktatói tevékenységet jelent. A képzés a konduktív nevelésre készít fel, az oklevél megszerzése arra jogosít, hogy az idegrendszeri sérülésből eredő, különböző mozgássérült gyermekekkel, fiatal felnőttekkel és idős személyekkel végezzék a speciális, egész személyiséget fejlesztő konduktív pedagógiai tevékenységet. A legfőbb cél: a központi idegrendszer károsodása következtében mozgássérült, sajátos nevelési igényű személyeket alkalmassá tenni az önellátásra, az önálló életvitelre. Így csökken a kiszolgáltatottságuk, illetve a társadalom teljes értékű tagjaivá válhatnak. 

Az eredményes konduktorképzés kulcseleme a gyakorlati képzés, mely a tanulási-oktatási folyamat szerves része. Mindennapi csodákat lehet megélni, megtapasztalható az emberi képességekben rejlő lehetőség!
Szeptembertől immár a 4-ik évfolyam kezdi meg tanulmányait. Amit biztosítunk: szakmaiság, minőség, gyakorlatiasság! Ezenkívül jellemző a családias hangulat, támogató hallgatói közösség, valamint megoldható a szállás és az étkezés.

Olyan érettségi diplomával rendelkező személyek jelentkezését várjuk, akik élethivatásuknak érzik a mozgássérültek nevelését és a teljes emberi életre való felkészítésüket.

A beíratkozás 2020 augusztus 1-ig lehetséges és a jelentkezőknek ki kell tölteni egy Nyilatkozatot, amit a titkarsag.pak-karrieriroda@semmelweis-univ.hu, illetve a kida.iroda@gmail.com e-mail címekre kell visszaküldeni.

A Nyilatkozat az alábbi telefonszámon igényelhető.

Érdeklődni és jelentkezni a 0724- 266 020 -as telefonszámon lehet!