Ellenszélben a cél felé

Kedden reggel a Krisztus hordozók patinás épületében Les Zoltán egyetemi lelkész tartotta áhítat után, Thunig gurultunk a biciklikkel, ahol járművet váltva Svájc leghosszabb folyóján, az Aaren csónakáztunk a fővárosig, Bernig. A fővárosban a püspökség épületét kerestük fel, ahol a zsinat alelnökasszonya, Pia Grossholz, (ami a mi erdélyi fogalmainkkal püspök helyettesnek felelne meg) Ulie Burkhalter, Heinz Bichsel, munkatársaival fogadott minket. Bernben magyar református testvéreink vendégszeretetét, és kényeztetését élvezhettük, amit ezúttal is köszönünk.

Ellenszélben a cél felé

Bernből korán reggel indultunk, mert a szerdai napon a biciklis zarándoklatunk leghosszabb szakasza következett. Az egész útvonal alatt csodálatos élményben volt részünk, mert jobbról balról sötét felhő oszlopok tornyosultak, de az eső mindvégig elkerült. Erős ellenszélben kellett viszont kerekeznünk, viccesen ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy amikor nem tekertünk épp fékeznünk kellett, mert a szembeszél különben visszafele vitt volna minket. Lausanneba érve azt is átélhettük, hogy milyen lett volna úgy biciklizni, hogyha zuhog az eső. Az utolsó 5 kilométert ugyanis zuhogó esőben tettük meg.

Vacsora után Szántó Mihály bodoni református lelkipásztor áhítatával készültünk az utolsó biciklis napra. 37 kilométer hiányzik már csak a kitűzött cél, az 500 kilométer megtételéig. Bízunk abban, hogy úgy ahogy az Isten eddig megsegített ezután is velünk lesz.

 

Bardócz Csaba lelkipásztor