Egymás erősítésére éljünk

CSAládban Keresztényként IStennel

 

Augusztus 11-e és 13-a között rendezték meg Kézdivásárhelyen a CSAKIS Családos Keresztény Fesztivált. A három nap alatt mintegy hétszázan regisztráltak a sportcsarnokban és annak környékén lebonyolított – tudomásunk szerint a maga nemében magyar nyelvterületen egyedülálló – programra, ahol nemcsak a szülők, hanem a gyerme­kek is kikapcsolódhattak.

Egymás erősítésére éljünk

A Manna Egyesület és a kézdivásárhelyi önkormányzat által tető alá hozott családos fesztivál csütörtök esti megnyitóján Beder Imre helybeli református lelkész, illetve dr. Kerekes László római katolikus plébános adta áldását a jelen levő családokra, ezt követően a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar keresztény dalokkal teremtett imádságos hangulatot.

Pénteken délelőtt dr. Komlósi Piroska családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a budapesti Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusa a családi élet áldásai kapcsán tartott előadást a szülőknek, a gyerekek ez idő alatt négy korcsoportban, gyermek- és ifjúsági munkások által vezetett foglalkozásokon vehettek részt.

– A családi élet keretet és lehetőséget ad arra, hogy szeretetben és egymás erősítésére, épülésére, örömére éljünk. A keresztény ember, ha hitben tud élni, és naponta „újratöltődik” az általa megélt krisztusi szeretettel, akkor talán a lelke nem fárad el, és a családi élet nehézségeit, kríziseit – a buktatókat, betegségeket – könnyebben tudja kezelni, mederben tartani – mondta el lapunknak a fesztivál fő előadója.

A délelőtti előadások után páros és csoportbeszélgetésekre is lehetőséget adtak, a délután folyamán a felnőttek mentálhigiénés beszélgetéseken, műhelymunkákon vehettek részt, ahol többek között a családi élet ciklusai, a szerető kommunikáció, a feleségek, anyák, illetve a kamaszkorúakat nevelő családok nehézségei kerültek terítékre. A lazítás és tartalmas szórakozás sem maradt ki a programból: a szervezők cserkészfoglalkozásokkal, „zöld” játékokkal, családos vetélkedőkkel, kézművessarokkal, de sportolási lehetőséggel és táncoktatással is készültek.

Egymás erősítésére éljünk

– Olyan szakembereket, családokat hívtunk meg, akik már megtalálták a kiutat egy-egy nehéz helyzetből, és beszéltek is erről. Hiszem, hogy ennek a hatására továbbléphetnek a gondokkal küzdők – mondta el érdeklődésünkre Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a rendezvény főszervezője, aki szerint az idei a fesztivál megalapozó kiadása volt, épp ezért túl sok résztvevőre nem is számítottak.

Azzal számolnak, hogy akik most jól érezték magukat, továbbviszik a hírt, a következő programra is eljönnek, és másokat is magukkal hoznak. Raff Róbert berecki református missziós lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára kiemelte, az Istent dicsőítő koncertekre is olyan előadókat választottak, akik példás családi életet élnek. 

Egymás erősítésére éljünk

Péntek este a magyarországi Pécelről érkezett Kármel együttes, szombaton Balogh Zoltán kézdi-orbai református esperes és Farkas Alajos katolikus segédlelkész elbocsátó áldása után a Reménység együttes, majd Csiszér László, Magyarország egyik legelismertebb dicsőítésvezetője és zenekara lépett színpadra.

Kertész Tibor (Forrás: Székely Hírmondó)