Egy falat szeretet a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Nyolc gyülekezet csatlakozott a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetségének ahhoz a kezdeményezéséhez, ami a nagyborosnyói gyülekezetben már évek óta működik, hogy a nagyobb ünnepek előtt azokra is odafigyelnek, akik idős koruk miatt kiestek a gyülekezeti körforgásból. Minden 80 évét betöltött személyt meglátogatnak, akiknek ételcsomagot is visznek, illetve gyülekezettől függött, hogy mivel lepték meg húsvét nagyhetében azokat, akik valamikor a gyülekezet magját képezték.

Egy falat szeretet a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Németh Zsuzsa, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke elmondta, minden látogatásnak örültek a meglátogatott idősek, ugyanakkor sokan a látogatás után kérték a betegúrvacsorát is. A nagyborosnyói gyülekezetben több alkalommal is megszervezték ezt az akciót, újkenyérkor például friss kenyeret vittek az időseknek. A kezdeményezés célja, hogy odafigyeljenek azokra is, akik valamikor a gyülekezet magjához tartoztak, de idős koruk miatt most a perifériára szorultak.

 

Kiss Gábor