Bronzba öntött történelem

Helybeliek és vidékről ide özönlők tapssal és lelkesedéssel fogadták szombat délben az Olt lankáján megjelenő lovas fogatot, amely a Gyöngyvirág utcai gyülekezet színes virágkoszorúkkal díszített két harangját hozta az épülő templom melletti térre. A rétyi Kováts András Fúvószenekar ritmusai­ra bevonulók élén a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárcsapata menetelt, majd kezdetét vette a harangszentelési istentisztelet.

Bronzba öntött történelem

Tízéves történetét két új harang öntésével és felszentelésével bélyegezte meg az ünneplő egyházközség, melynek lelkipásztora, Bancea Gábor üdvözölte a népes közönséget. Hallani, látni és hinni gyűlt össze a város ezer lelket is meghaladó gyülekezete – hangzott el nagytiszteletű Szegedi Lász­ló, az Erdélyi Reformá­tus Egy­házkerület generális direktorának igehirdetésében (Ján. 4:46–53), aki napjaink egyre fontosabb és nélkülözhetetlen sarkigazságát hangsúlyozta: meg­bolydult világunkban fokozottan fontos a népünket megtartó, erős Istenbe vetett hit.

 

A cikk folytatása a Háromszék napilap oldalán olvasható.