Azzal kell valamit kezdened, amid van

„Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem arra figyelj, hogy mit kezdesz azzal, amid van!” – ezzel a mottóval szervezte augusztus 10–16. között Sepsibesenyőn az Ikafalvi Református Egyházközség, valamint a Csillagösvény Egyesület a X. hun tábort. Érkezés után kagánválasztásra került sor. A megmérettetésen jól szereplő jelöltek közül kiválasztott négy kagán mellé osztottuk be a táborozókat. A négy altábor sátrainak felhúzása után hamar elkészült a táborkapu és a tábor keretmeséje szempontjából elengedhetetlen kerítés, valamint a fából készült jelképes lovak.

Azzal kell valamit kezdened, amid van

Vasárnap a helybeli református templomba mentünk a hét kihívásához erőt meríteni, ahol a helybeli lelkész, Dénes-Szabó Levente tolmácsolásában hallhattuk az igét: „erősödj meg a kegyelemben!” Délután a Zöld Nap Egyesület szervezésében ismeretátadó, szórakoztató, valamint sportos foglalkozáson és megmérettetéseken vehettünk részt Ráduly Attila elnök és csapata: Derzsi Katalin, valamint a három önkéntes, Ágota, Asiye, és Mariam vezetésével.

Azzal kell valamit kezdened, amid van

Hétfő reggel solymász bemutatóra került sor. A torjai Csáki Balázs solymász két madarával, illetve magával a solymászattal ismerkedhettünk meg. Ezt követően sólyomröptetésre is sor került, ahol a résztvevők kesztyűvel védett, kinyújtott kezére repült a madár a finom falatokat elfogyasztani. A nap hátralevő részében számháborúra, fürdésre, és egyéb vetélkedőre került sor. A keddi gyalogtúrán a Besenyői-tó gátját útba ejtve, az Óriáspince-tető emlékművét látogattuk meg a nagy nyári hőségben. A nap fáradalmai után a Besenyői-tó hűsítő vizében vízi vetélkedőkre került sor. Este a székelypetőfalvi Both család tagjai tanítottak néptáncot a táborozóknak. Both László is rendszeres vendége a hun tábornak, és örömmel nyugtáztuk, hogy a néptánc iránti érdeklődés egyre nagyobb a hunok körében is.

Azzal kell valamit kezdened, amid van

A szerdai nap fénypontja a Recsenyédi testvérek által tartott lovas íjász bemutató volt. Örömmel nyugtáztuk, hogy nemcsak a bemutató részletei, hanem a csapatuk is évről évre fejlődik. Idén ugyanis Hanna, Hunor és Attila mellett Nagy Ildikóval és Attilával bővült a bemutatón szereplők sora. A tábor hátralevő részében tovább folytak a különféle vetélkedők. A vetélkedők sorából újdonságként az „íjfoci” emelkedett ki, amelynek különlegessége az volt, hogy a kijelölt pályára a játékosnak nem szabadott belépnie. Kintről, speciális íjveszővel kellett a labdát a kapuba juttatni. A táborozók meglepően jól teljesítettek, egymás eredményét szárnyalták túl. A hun tábor nagy eredménye az volt, hogy minden törzs legalább két versenyszámban ért el első helyezést, így mindenki fejlődhetett, sőt sikerélményben is bőven volt része.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Communitas Alapítványnak, hogy támogatták az idei tábort, amely által a sátortábori, napi huszonnégy órás együttlét miatt életre szóló barátságok születtek az Erdély különféle tájairól összegyűlt hun fiak és lányok között. Örülünk, hogy a hun tábor egy olyan hely, ahol a rovásírás megtanulása, a hun erkölcs gyakorlása és az Atilla-kultusz erősítése által erőt meríthetünk a holnap kihívásaihoz.

 

Bardócz Csaba