Átadták a gidófalvi református templom restaurált falképeit

Szombaton, október 12-én, átadták a gidófalvi református templom Rómer Flóris Terv keretében restaurált falképeit. A gidófalvi gyülekezet hálaadó istentiszteletet szervezett az alkalomra, amelyen Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói eladója hirdette az igét.

Átadták a gidófalvi református templom restaurált falképeit

A háromszéki település 13-14. században épült templomában néhány éve kerültek felszínre a középkori falképtöredékek. A restaurálást finanszírozó Teleki László Alapítvány honlapján elérhető tájékoztatás szerint 2016-ban kezdődött a feltárás, amikor sikerült beazonosítani a jeleneteket. A kutatók megállapították, hogy a nyugati hajófalon a Szent László-legenda falképciklusa látható. A töredékes felületeken felismerhetők a kivonulás Váradról, az üldözés és a pihenés jelenetei. A nyugati hajófal alsó regiszterében a déli falsarok és a nyugati bejárat között Szent György lovag és a Sárkány harca látható. Az északi fal felső sávjában Krisztus születése, a királyok imádása, a betlehemi gyermekgyilkosság, bevonulás Jeruzsálembe és az Utolsó Vacsora ismerhetők fel. Az alsó regiszter falképei szinte teljes mértékben elpusztultak.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: Kiss Lóránt erdélyi falkép-restaurátor hívta fel a figyelmüket a gidófalvi falképekre. A restaurálás azt követően kezdődött, hogy statikusok megállapították: nincs szükség nagyobb statikai beavatkozásra.

Átadták a gidófalvi református templom restaurált falképeit

Kiss Loránd falképrestaurátor az MTI-nek elmondta, a gidófalvi munkában a legnagyobb kihívása az volt, hogy a képeket töredékes, sérült állapotból kellett egy értelmezhető állapotba hozni a restaurálási etika tiszteletben tartásával. Mint elmagyarázta, utóbbi azt jelenti, hogy csakis a hitelesség keretein belül lehet kiegészíteni a képeket. Úgy vélte: sikerült élvezhetővé tenni a részeket, ahol hiány volt, ott nem tudták és nem is akarták kitalálni, hogy mi hiányzik.

Átadták a gidófalvi református templom restaurált falképeit

Kiss Loránd hozzátette: a Szent László-legenda rendhagyó módon jobbról balra halad és nincs minden jelenete megfestve. Megjegyezte: az északi hajófalon a Krisztus élettörténetéből vett jeleneteket lehetett a legélvezhetőbb állapotba hozni. A restaurálást Kiss Loránd tervei alapján elsősorban Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi szakember végezte. Kiss Loránd elmondta: arra készülnek, hogy virtuálisan is megmutatják: milyen lehetett a templombelső, amikor a freskó elkészül. Ezt a helyreállított, kiegészített képet az interneten fogják bemutatni. 

 

Fotó: Kátai Edit

Szöveg: MTI, reformatus.ro