A munkának eredménye van

Megújult a nemeskidei református templom

 

A Kolozsvárhoz közeli kidei református gyülekezet Árpád-kori templomának felújítása alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet október 3-án szombaton. A zsúfolásig megtelt templomban Kató Béla püspök a Zsolt 100 alapján hirdette az igét.

A munkának eredménye van

Az ünnepség alkalmával a református templomban tartott istentiszteleten Kató Béla püspök elmondta, az épületeket 20-30 vagy 50 évenként fel kell újítani, meg kell teremteni az igehirdetés külső feltételeit. Egy ilyen munka pedig próbatételt jelent a gyülekezet számára. Ám amikor kész van, ujjongás, hála és öröm járja át a lelkeket. Ezért ebben az esetben könnyű megérteni a zsoltárírót. Ám azt tudnunk kell, hogy a zsoltáros azt szeretné, ne csak egy napra költözzön hála a mi szívünkbe, hanem egész életünkben hálával adózzunk az Úrnak. „Isten megkérdezi tőlünk, találunk-e örömet a mi életünkben? Tudunk-e minden körülmények között hálát adni? Egyértelmű, hogy nem. Azt állítják sokan, hogy csak akarni kell, és minden meglesz. De a hívő ember érzi és tudja, hogy az akaratnak, a kitartásnak és a munkának párosulnia kell Isten kegyelmével. Szem előtt kell tartanunk, hogy ő alkotott, az övé vagyunk. Ezzel a tudattal kell élnünk nap mint nap, és éreznünk, hogy a kegyeleme nem a törtetőké és az akarnokoké” – hangsúlyozta a püspök. Kató Béla szerint aki templomot újít fel, nem csak a múltra, hanem a jövőre is gondol.  Arra, hogy a következő nemzedékek is otthonra találjanak benne. „Reméljük, hogy a világ divatja megfordul és az emberek újból a meghitt nyugodtságra vágyakoznak majd – Isten közelében” – zárta az igehirdetést a püspök.

A munkának eredménye van

Dr. Bibza Gábor kolozsvári esperes köszöntőjében elmondta: egy éven belül másodszor jár a gyülekezetben, hiszen tavaly vizitáció alkalmával látogatta meg a kideieket. „Jó visszatérni a településre, mert látjuk, hogy eredménye van a munkának” – dicsérte a gyülekezetet az esperes.

A munkának eredménye van

Nagy Tibornak a templomépítésről szóló vetítettképes beszámolóját követően Tóth Árpád főjegyző, egykori kidei lelkipásztor köszöntötte a nemeskidei gyülekezetet. „Nem hiába maradt meg ez a megnevezés, hiszen ti a régi Szolnok-Doboka vármegye őrzőinek leszármazottai vagytok, akik mindig egyenes gerinccel jártok szerte a világban” – fogalmazott Tóth Árpád, aki a közösséget az erdélyi egyház gyöngyszemének nevezte.

A munkának eredménye van

Solymosi Zsolt unitárius lelkipásztor a faluban élő négy felekezet közötti harmonikus együttélés fontosságát emelte ki, aki nemcsak a kidei kövek páratlan szépségéről emlékezett meg, hanem a kidei lélekről is elismerően beszélt.

A munkának eredménye van

A jelenlevőket köszöntötte a dordrechti holland testvérgyülekezet képviselője, valamint Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke. A kolozsvári református kollégium kórusának szolgálatát követően könyvbemutatóra került sor, melynek során Márton László az Erdélyi Múzeum-Egyesület műszaki tudományos technikatörténeti sorozatának 8. kötetét mutatták be Kidéről.

A munkának eredménye van

Szöveg: Somogyi Botond

Fotó: Bethlendi Tamás