A mai fiatalok nem tudnak focizni?

8. TEPSI-kupa Nyárádszeredában

 

Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Testileg Eltunyult Papok Sport Imitációját. A házigazda egyházközség nőszövetsége ismét kitett magáért, hiszen – ahogy Székely Szabolcs szervező fogalmazott – a munka oroszlánrészét az elszállásolásban, különböző ételek, sütemények elkészítésében és még sok minden másban ők végezték. De nagy szerep hárult Székely Endre helybéli lelkipásztorra is, aki ismét vállalta, hogy a nyárádszeredai egyházközség házigazdája legyen annak az eseménynek, amelyet a sportot szerető lelkipásztorok már alig várnak. Köszönet illeti a szervezőbizottságot is, amely Székely Szabolcs, Fazekas Csaba és Rátoni Csaba mellett idén Csenteri Leventével egészült ki.

A mai fiatalok nem tudnak focizni?

A hangulat ismét kiváló volt: rég látott évfolyamtársak, ismerősök találkoztak, a szünetekben, illetve az esti szabadprogram során számos beszélgetés alakult ki a barátok között, no meg azok között is, akik most ismerkedtek a távolról érkezőkkel. Idén ugyanis – ahogy különben már a tavaly is – nemcsak erdélyi egyházmegyék csapatai mérkőztek meg egymással, hanem külön érkeztek a magyarországi Nyírségből és a partiumi Biharból. Ráadásul tavaly ez a két csapat játszotta a döntőt, idén azonban kissé másként alakultak a dolgok. A Nyírség most is dobogón végzett, a kisdöntőben a mezőségi csapat elől hódította el a bronzérmet. A döntőben a marosi csapat a kolozsvárival csapott össze, de ezúttal csak a második helyet tudta megszerezni. Szomorúságra nem lehet oka, hiszen a korábbi években háromszor is a legjobbnak bizonyult. A szomorú inkább az, hogy – amint a beszélgetések során is elhangzott – egyre kevesebben vesznek részt a megmérettetésen. Többnyire ugyanazok a személyek jönnek el, akik öt-hat vagy nyolc évvel ezelőtt is Nyárádszeredában voltak. A „mai fiatalok” mintha nem szeretnének sportolni, nem tudnának focizni – mondták többen is a jelenlevők közül. Míg az első kiírás alkalmával két csoportban 9-10 erdélyi egyházmegye csapata vett részt, addig idén csupán öt csapat jelentkezett – kiegészülve a már említett partiumi és nyírségi lelkipásztorokkal.

A mai fiatalok nem tudnak focizni?

A díjkiosztáson különben a kolozsvári, kalotaszegi és dési egyházmegyékből összeállított lelkipásztorok csapata mindent vitt: veretlenül nyerte a tornát, a gólkirályok is ebből a csapatból kerültek ki. A címet ugyanis megosztva kapta a torna egyik legjobb játékosa, Éles Ferenc, valamint az első kiírás alkalmával is gólkirályi címet szerző Somogyi Botond. Mindketten 11–11 gólt rúgtak. És hogy minden teljes legyen: a legjobb játékosnak járó címet Bántó-Tamás Szilveszter nyerte, aki ugyancsak a 2017-es bajnokcsapat tagja.

Az idei együttlét is hasznos volt, az együtt eltöltött másfél nap pedig sikeres, hiszen a lényeg nem azon van, hogy ki győz, hanem az, hogy mindenki jól érezze magát, és senki se sérüljön meg – mondták a búcsúzás alkalmával többen is a résztvevők közül.

 

B.G.S.

Fotó: refszatmar.eu