A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

Közel ötszázan olvasták fel teljes terjedelmében a Bibliát október 31-től november 4-ig, 86 és fél órán át a Szól a Szkriptúra bibliaolvasó maratonon, a kolozsvári Diákművelődési házban. A reformáció 500. évfordulójára rendezett olvasómaratont szombat este zárták le előadással, zenével, személyes vallomásokkal.

A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

„Nagyon megváltoztatta ez a néhány nap a hétköznapjainkat, a kimondott szavakat és az elhallgatásokat” – hangzott el a maraton záróalkalmán Visky András moderátortól. A felolvasás gördülékenyen zajlott, folyamatosan érkeztek az emberek, és olyan is volt, aki éjszaka felkelt és eljött azért a tíz perc olvasásért. A programot a Koinónia Kiadó, a tóközi református gyülekezet, a Kőszikla baptista gyülekezet, a Blythswood Romania, Bonus Pastor, CE Szövetség, Re:Geni ifi, IKE és FIKE szervezte. Ferencz Amália kommunikációs felelős, az Agnus rádió munkatársa köszönetet mondott a több mint húsz partnernek, iskoláknak, különböző felekezetű gyülekezeteknek, intézményeknek, akik bekapcsolódtak a kezdeményezésbe. Az esemény folyamán gyűjtött adományokat a szervezők a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének ajánlják fel, hogy a magát támogatásokból fenntartó szervezet a roma nyelv két változatára is lefordíthassa a Szentírást.

A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

A Biblia teljes történetét dr. Borzási Pál, a magyarlónai baptista gyülekezet lelkipásztora foglalta össze előadásában. Az egybegyűlteknek azt ajánlotta, hogy következetesen olvassák a Bibliát. Elmesélte, hogy testvérével közösen tanultak bibliai verseket fiatal korukban. Miről szól a Biblia? – tette fel a kérdést az előadó. „Ha azt mondjuk, hogy Isten fiáról, Jézus Krisztusról szól, tökéletesen összefoglaljuk” – hangzott a válasz. Bővebben kifejtve hozzátette: „Isten királyi uralmáról szól, amelyet különböző szövetségek kötése és megtartása útján valósít meg.” Az első szövetséget Ádámmal és Évával kötötte meg Isten, a másodikat Noéval. Később kiválasztotta Ábrahámot, ígéreteket tett neki, áldásokat, amelyek Izsákra szálltak. A negyedik szövetség a Sínai-hegynél köttetett meg Mózessel, a régi világ, az ószövetség törvényei és szokásai szerint. Ezután Dáviddal különleges szövetséget köt Isten, apa-fiú kapcsolat alakul ki köztük.

A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

Borzási Pál rámutatott: Isten építi az ígéreteit az emberek számára, terve van ezek beteljesítésére, az emberek azonban minden alkalommal elbuknak. Jézus eljövetelével olyan szövetséget kötött Isten, amelyet az emberi szívbe írt, nem lesz senki, aki nem fogja őt megismerni, mindenkinek a bűneit megbocsátja, emellett azt is ígéri, hogy állandósítja a szövetségkötést, és többé nem hajlanak el a gyermekei ettől. „Jézus egyesíti a szövetségeket. Ő az, aki nem bukik el, az a király, aki tökéletes, aki véghezvitte Isten akaratát, őbenne minden beteljesedik, ő a fókusza Isten történetének, a világtörténelemnek” – hangzott el. Az előadó hozzátette: az újszövetség jó híre terjed ma is. A végső szövetségnél pedig úgy uralkodik Isten Krisztusban, hogy az ő kezében van minden, az ígéreteit valóra váltja. A lelkipásztor azt ajánlotta az egybegyűlteknek, bibliaolvasás során az igeszakaszokat kössék egy-egy szövetséghez, így könnyebben megérthetnek egyes történeteket, egyszerűbben elhelyezhetik időben is.

A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

Az előadást követően Katona Zsolt személyes vallomása hangzott el az írás erejéről. A züllött életet élő fiatalt sosem foglalkoztatta a vallás, a Szentírás, elveszett volt, néha öngyilkos gondolatok is gyötörték. Egy alkalommal azonban, teljesen váratlanul csak úgy levette a Bibliát a polcról, és elkezdte olvasni. Az első olvasásokkor nem sokat értett belőle, de folytatta, és egyre több ige szólította meg. Mindenhova vitte magával, előfordult, hogy a piacon is a kezében volt, ami miatt sokan furcsán néztek rá. Amikor kísértést érzett a káros szenvedélyekre való visszatérésre, kedvenc igéjét mondogatta magában. Ma már nem tudná elképzelni az életét Biblia nélkül, a lelke kávéjának nevezi, amely nélkül nem tudja elképzelni a mindennapjait.

A lélek kávéja – 86 órán át szólt a Szkriptúra Kolozsváron

Az alkalmon Domahidi Kata és Domahidi Péter zenés előadását halhatták az egybegyűltek, majd a maraton résztvevői és felügyelői osztották meg élményeiket.

 

Berekméri Gabriella