A legszebb nap: kerekesszékes hintára gyűjtenek Sepsiszentgyörgyön

Ismét motorok hangjától volt hangos az Írisz Ház udvara szeptember 27-én, egy enyhén felhős és hűvös vasárnapon. Hatodik alkalommal rendezte meg a Free Adventurer Bikers Egyesület, az Írisz Ház és az erősdi László Ferenc Kulturális Egyesület a Legszebb nap nevű eseményt. A motorosok idén is örömmel vállalták, hogy „elröpítik” motorral a fogyatékkal élőket Erősdre. A rendezvényen részt vevő fiatalok izgatottan várták az élményt, és lélekben arra készültek egész héten.

A nap hűvösen és borúsan indult. Miután mindenki megérkezett az Írisz Ház udvarára, kezdettét vette az izgalmas motoroztatás. Először Sepsiszentgyörgy főterére vonultak, aztán Erősd felé vették az irányt, miközben ott már serényen jártak-keltek a munkatársak és a rendezvény helyét biztosító erősdi lelkipásztor, Ráduly Baka Zsuzsanna és családja.  Az érkezést követően mindenki a templomba vonult, ahol rész vettünk egy akadálymentesített istentiszteleten. Az alkalmon az Írisz Ház zenekara szolgált, és Makkai Péter lelkipásztor hirdette Isten igéjét.

Idén különleges felhívást intéztek az esemény résztvevői: kerekesszékes hintára gyűjtenek, amelyet Sepsiszentgyörgy egyik játszóterén szeretnének felállítani. A gyűjtés elkezdődött, és bízunk benne, hogy Isten segedelmével mielőbb megvalósul. Az istentisztelet végeztével a fiatalok és a motorosok egy-egy emléklapot vehettek át.

A rendezvényt szeretetvendégség koronázta meg a helyiek vendégszeretetéből. A bográcsban készült finom gulyás elfogyasztása után mindenki élvezte még egy picit a szeptemberi kellemes és meleg napsugarakat, aztán újra motorra pattantak, és már el is indultak hazafelé.
Köszönjük a szervezőknek és a támogatóknak: HEKS-EPER Svájc, Free Adventurer Bikers Egyesület, László Ferenc Kulturális Egyesület, Erősdi Református Egyházközség.

Aki szeretné, támogatni adományával a kerekesszékes hinta felállítását, itt megteheti.

A hinta ára: 16.000 RON

Aki teheti, pénzbeli adományát a Free Adventurer Bikers Egyesület bankszámlájára utalhatja:

Cont: IBAN RO64 RNCB 0124 1586 5941 0001

CUI: 39055710

Azzal a megjegyzéssel, hogy kerekesszékes hinta Sepsiszentgyörgyön.

Segítő együttműködésüket és jó szándékukat tisztelettel megköszönjük!

Pataki Zelma, az Írisz Ház munkatársa