A kedvező időben Isten megmutatta szeretetét

Szép, különleges nap volt 2017 szeptember 20-a. Ünnepeltünk, piknikeztünk, örvendeztünk, hogy ismét együtt lehetünk “hőseinkkel”, szüleikkel, kísérőikkel a RÁD IS SZÜKSÉG VAN program sorozat második próbatételén, az ikafalvi művelődési otthonban és annak udvarán.

Az idő is kedvezett, a Jóisten ez által is megmutatta szeretetét, hiszen előtte esett és utána zuhogott, de míg a hősök főztek szép időnek örvendhettünk és jól vizsgáztunk mindannyian. A verses köszöntő után érdekesnél érdekesebb játékok mélyítették az ismerkedést, az összehangolódást. Volt móka, mozgás, vidám hangulat, valódi összekovácsolódás a tevékenység fő részére, a főzőcskézésre. Három konyhatündér köré csoportosultak a kukták. Mindenki aktívan részt vett a munkálatokban. Kinn a szabadban, három üstben főtt a háromféle: gombás, kolbászos, húsos pityókatokány. Finom, étvágygerjesztő illatok és hangok terjengtek a levegőben.

A kedvező időben Isten megmutatta szeretetét

Aki nem fért a konyhaasztalhoz vagy az üst mellé az kézműveskedett. Az asztaldíszítéshez, terítéshez szép, színes szalvétákat hajtogatott, szalvétatartó gyűrűket, ajándék dobozokat készített. Piros, fehér bogyóból, piros, sárga, zöld levélből ikebana is készült díszletnek. Szépen megterített asztal mellett fogyasztottuk el az ételt és ünnepeltük Attila születésnapját, aki 21 évet töltött, pontosan ezen a napon. Anyukája finom kézműves házi csokoládéval ajándékozott meg mindenkit. Attila is kapott ajándékot emléklappal, amire felírtuk neveinket.

Szó volt a következő rendezvényekről, a ReforMaratonról, ami által októberben ismét találkozhatnak a Hősök és még egy ünnepi évfordulós, ici-pici irodalom-zene megemlékezés is belefért (Arany János 200, Ady Endre 140, Kodály Zoltán 135,Tamási Áron 120). Szívélyes köszöntéssel, sok puszival, öleléssel váltunk el a következő viszontlátásig. A rendezvény megvalósulásáért köszönet illeti a Sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakóniát, Írisz házat, és segélyszervezeteit, a svájci Hekset és a Diakonia Austriat.

A kedvező időben Isten megmutatta szeretetét

Nagyoláh Ilona, nyugdíjas tanítónő