A háromszéki diakónia működését segítette a Bethlen Gábor Alap pályázata

1 100 000 forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alap a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány működését egy meghívásos pályázat keretén belül 2018. március 1. és 2019. február 28. között, ezzel hozzájárulva az „Idősgondozó szolgálat, fogyatékkal élő- és gyermekprogramok hálózata Háromszéken” című program zavartalan lefolyását.  

A háromszéki diakónia működését segítette a Bethlen Gábor Alap pályázata

A pályázaton elnyert támogatásból az átfogó intézményrendszer hátterét biztosították, pontosabban a fogyatékkal élők számára fenntartott program-irodák, illetve az idősgondozó szolgálat, valamint gyermekprogramok koordinációs központjának fűtés és áramszolgáltatási díjait számolták el, amely hozzájárult a biztonságos működési feltételekhez, illetve a szolgálat eredményességéhez is a 2018-2019-es évben. A támogatás eredményeként folyamatosan tudták működtetni a házi beteggondozó szolgálatot, az Írisz ház és a hozzá tartozó kisebb irodák és a napi ellátó is zavartalanul tudott működni, valamint szintén gond nélkül tudták az irodai koordinációs központból működtetni a gyermekprogramokat.

A háromszéki diakónia működését segítette a Bethlen Gábor Alap pályázata

A Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi fiókja az otthoni idős és betegápolói ambuláns ellátásában 950 idős személyt látott el, a délutáni foglalkoztató és felzárkóztató programban 246 gyermeknek segítettek, míg az Írisz Ház nappali foglalkoztatójában és munkaműhelyeiben 40 fogyatékkal élő fiatallal foglalkoztak. Az irodaközpontban zajló, és innen koordinált tevékenységekben összesen 66 alkalmazott szakember dolgozott. Ezen a helyen működnek az irodák, gyűléstermek, a nappali foglalkoztató, a munkaterápiás műhelyek, ugyanakkor itt találhatóak a raktár termek, az ügyfélfogadók is. A pályázat keretében ezeknek a helyiségeknek a közüzemi díjait, a fűtés és áramszolgáltatás kiadásait számolták el részben a pályázatban, amiért hálásak a támogatónak. 

 

Tóth Anna

igazgató