Harangszentelés Magyarpalatkán

Magyarpalatkán november 9-én vasárnap harangszentelésre került sor. A hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök hirdette Isten igéjét Lk 14, 15-24 alapján.

Harangszentelés Magyarpalatkán

A harangok története, az egyház története is egyúttal, a harang újjáöntése ugyanis a gyülekezet életéhez kapcsolódik – mondta a püspök. Sok minden elnyomja ma a harang hangját, otthon, az utcán vagy a szívünkben, nekünk azonban arra kell törekednünk, hogy a hívó szóra válaszoljunk, és elmenjünk a templomba Isten igéjét hallgatni.

Harangszentelés Magyarpalatkán

Igehirdetést követően dr. Bibza Gábor esperes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Cseh Zoltán helybeli lelkipásztor a település, valamint a harangöntés történetét ismertette a jelenlevőkkel. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.


Fotó és szöveg: Somogyi Botond