Tégy jót és légy Erdély legösszetartóbb osztálya!

Az Erdélyi IKE, a SuliJó projekt keretén belül idén is meghirdette az „Erdély legösszetartóbb osztálya” versenyt, melyre erdélyi magyar V–XII. osztályok jelentkezését várják.

A szervezők az idén is arra bíztatják a fiatalokat, hogy tegyenek jót, hiszen a pályázás feltétele, hogy a jelentkező osztályok valamilyen jótéteményt kell végrehajtsanak, készítsenek róla egy oldalas írott beszámolót és 6 fényképet a jótett helyszínén, melyeknek egyikén legyen rajta az egész osztálynak és az osztályfőnök. 

Tégy jót és légy Erdély legösszetartóbb osztálya!

A benevezési határidő 2014. november 17. Ezt követően még hat napig lehet szavazni a legötletesebb, legjobban kivitelezett, legsikeresebb jótéteményre a facebook.com/Sulijoo oldalon. November 27-én derül ki, hogy ki lett Erdély legösszetartóbb osztálya. 

A nyeremények között szerepel SuliJó osztályösszerázó képzés, Hunyad megyei kirándulás, valamint belépő a dévai élményfürdőbe.

Hogy a szervezők segítsenek a versenybe szálló osztályoknak, összeállítottak egy leírást arról, hogy mit jelent jót tenni. Így minden olyan munka, szolgálat, gesztus, cselekedet, amellyel valakit vagy valakiket segítünk valamiben, vagy pedig valamit jobbá, szebbé, használhatóbbá, érdekesebbé, változatosabbá teszünk, elméletileg jótettnek számít. A gyakorlatban minden lehet jótétemény, aminek köze van a meglátogatáshoz, megismeréshez, ajándékozáshoz, megkönnyítéshez, megelőzéshez, vigasztaláshoz, örömszerzéshez, összeszedéshez, széthordáshoz, felújításhoz, létrehozáshoz, eltüntetéshez, lebontáshoz. Bármilyen jótett, a nagyságától függetlenül szóba jöhet, egyetlen feltétel, hogy a megvalósításban az egész osztálynak részt kell vennie.

 A versennyel kapcsolatos minden további információ a www.sulijo.ro oldalon található meg.