Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Parajdon adták át idén a Czelder Márton és a Földes Károly szórványdíjakat, október 11-én, 12 órától. Idén Zöld György nyugalmazott székelyvajai lelkipásztor és Bálint Árpád nyugalmazott magyargyerőmonostori tanító részesült a díjban. 

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Zöld György igehirdetésében hangsúlyozta, ahogy Jézusnak is szüksége volt pihenésre, úgy nekünk is, a fárasztó, de áldásos szolgálat közben is van szükségünk nyugalomra. A prédikáció során a szórványlét kérdéseire, problémáira is kitért, elmondta, legyen tömb vagy szórványvidék, nem lehet a közösségnek más kérése: el ne hagyd Uram, a te árva nyájadat. A szórványlét naponta kínálja a vita alkalmait, legyen az nyelvi vagy felekezeti szórványban, de éppen a szórványban a legnyilvánvalóbb, hogy a szolgáló szeretetet nem pótolja semmi. A szíveknek kell igazán adni, olyant és úgy, hogy élhessen a szeretettel hirdetett igéből, akkor is, amikor nem szól vasárnap a harang, csend van. Az igében az értelmetlen vita alkalommá lett, hogy emlékeztesse Keresztelő János tanítványait, hogy Krisztus a Megváltó. A szórványról általában nem a növekedés jut eszünkbe, hanem a sorvadás. Bármilyen stratégiát ki lehet találni, de az egyedüli igaz megoldás a szórványban is az ige útmutatása: az élő Krisztusnak növekednie kell. Ha Krisztus növekedik a közösségben, akkor kiszorul az önző kényelem, az öncélú harácsolás, megtelik a templom, családok alakulnak. Így lehet a szórványlétből küldetés. 

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese, parajdi lelkipásztor köszöntője után Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, 22 éves a két díj, azoknak jár ez az elismerés, akik a maguk helyén mertek vállalni és tudtak nagyot tenni. 

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Jenei Tamás, a díj alapítója is a Szentírást idézte: aki hisz Istenben, az nem fut. Bethlen Gábor fejedelem is hasonlóképpen fogalmazott, aki benne bízik, az épít. Jenei Tamás szerint vannak olyan nagyszerű feladatok, amelyeket Istennel vállalni lehet. Sok hitvalló lelkész, gondnok, presbiter van, akik ezzel az elszántsággal tudnak dolgozni. A díj alapítója egyben Czelder Márton és Földes Károly munkásságát is ismertette. 

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Bálint Árpád nyugalmazott magyargyerőmonostori tanítót Kiss Tibor, az Erdélyi Református Egyházkerület külügyi tanácsosa, Zöld György lelkipásztort Juhász Tamás nyugalmazott teológiai tanár méltatta. Bálint Árpád felszólalásában elmondta, hogy mind az édesapja, mind a nővére tanítók voltak, 1590. november 4-én érkezett Kalotaszegre. Saját maga akkor győződött meg, hogy jól végezte a munkáját, amikor 70 éves korában visszahívták, mert nem kaptak tanítót. “Úgy kell cselekednem, hogy az elszigeteltségben is megmaradjunk. Ma is ezt teszem.” – mondta a nyugalmazott tanító. 

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Zöld György lelkipásztor szerénységéről tett tanúbizonyságot. Elmondása szerint a díj elsősorban Istent illeti, másodsorban a szüleit, akiknek a házában a kollektív működött, és ebben a házban az elesett kollektív tagok mindig kaptak egy tányér levest. Enélkül a lelkület nélkül nem lehetett volna a mezőségen szolgálni. A harmadik, aki megérdemelte volna a díjat a felesége, aki szó nélkül követte őt, bárhova mentek. “A negyedikek a köbölkúti hívek, akik megmutatták nekem a mezőség szép arcát. Ez az egyik fele, a másik fele itt van!” – mutatott a szívére a lelkipásztor. Az ötödikek, akik a díjra érdemelnék azok a barátok, akik megkeresték őt, vállalták az utat, hogy vele tölthessenek együtt időt.

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Az ünnepség végén Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka verssel köszöntötte a díjazottakat. Dézsi Zoltán maga is Földes Károly díjas.

Átadták a Czelder Márton és Földes Károly díjakat Parajdon

Fotó és szöveg: Kiss Gábor