Igei mélyfúrás – egyházmegyei lelkészértekezlet Nyárádszeredában

Tartalmas beszélgetésnek lehettek fültanúi azok a lelkipásztorok, akik szeptember 12-én Nyárádszeredában gyűltek össze, hogy a Küküllői Református Egyházmegyei Napok keretében megtartott lelkészértekezleti ülésen vegyenek részt. Az alkalmon Bíró János lelkipásztor hirdette az igét, prédikációjában arról beszélt, hogy megannyi módja van annak, hogy az ember rosszul hallgassa az igét, jól azonban csak egyféleképpen. Bíró János arra is felhívta a figyelmet, hogy lelkipásztorokként nagyon fontos odafigyelni arra, hogy ne csak beszéljenek az igéről, hanem ők is hallgassák, olvassák azt.

Igei mélyfúrás - egyházmegyei lelkészértekezlet Nyárádszeredában

Nagy Attila lelkészértekezleti elnök köszöntője után Dávid István kolozsvári egyetemi lelkipásztor tartott előadást, amelyben szintén az igére való odafigyelésről, a szolgálatról volt szó. Dávid István három témakört feszegetett, az egyik, hogy vajon tényleg Isten szava-e az, ami a szószéken elhangzik? Tudjuk-e, hogy mi az Isten akarata, amikor egy igerészről beszélünk? Sokszor saját magunkat hagyjuk ki ezekből a mondatokból, mintha Isten akarata a birtokunkban lenne. Amikor beszélni kezdünk valakinek a nevében, amikor Isten szócsövének tartjuk magunkat azonban egyetlen hiteles gesztusunk lehet: az alázat. Akkor lehet egy lelkipásztor hiteles a gyülekezete előtt, ha megszólított. Ugyanakkor egy lelkipásztor számára nagy erőfeszítés az igét úgy elővenni, hogy engedje, hogy megszólítsa az. Ami viszont nagyon fontos lenne, hiszen az igehallgatók nagy része csak másodlagos forrásból hallja az igét, mivel a legtöbb templomba járó már alig olvassa azt. 

Igei mélyfúrás - egyházmegyei lelkészértekezlet Nyárádszeredában

Az előadó a prédikációk stílusára, típusára is kitért. A reformáció egyik nagy vívmánya, hogy textus szerű az igehirdetés, megpróbálunk az igéhez közel kerülni. A textus egy háló, amelyben összefutnak a dolgok. Szó esett a textusválasztás szabályairól is, valamint az egyes textusválasztási módok előnyeiről és hátrányairól is. Az egyetemi lelkipásztor egyetemisták visszajelzései alapján készített egy felmérést is, amelyben a fiatalok arra válaszoltak, hogy mit várnak el az igehirdetőtől. 

Igei mélyfúrás - egyházmegyei lelkészértekezlet Nyárádszeredában

A fiatalok visszajelzései alapján a következőket mondta el Dávid István az igehirdetésről: tartsa fenn a figyelmet, gondolkodtasson el, azt szeretik a fiatalok, ha nem a szószékről hanem mellőlük beszél a lelkipásztor, ne mondja meg a tutit, vezessen, mozdítson ki, legyen őszinte, legyen benne a lelkipásztor élettörténete is az igehirdetésben. Ne arról szóljon, hogy az élet szép, amikor mindenki komoly problémákkal küzd. Az igehirdetés legyen követhető, összegezhető.  Ahhoz, hogy az igehirdetésnek hatása legyen, nem csak az igében kell mélyfúrást végezni, hanem a gyülekezetben is, ismerni kell az embereket ahhoz, hogy ténylegesen meg tudjuk őket szólítani. Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? Nehezen tudnak lemondani a lelkipásztorok arról a státusról, ami együtt jár a lelkészséggel, ugyanakkor az is gond, hogy egy hagyományos gyülekezetben nagyon kevés a hasznos visszajelzés a gyülekezeti tagok részéről, ugyanakkor az előadó szerint a lelkipásztorok sincsenek igazán felkészülve a visszajelzésekre. Az igények alakíthatók, a kérdés az, hogy szeretnénk-e igényes gyülekezetet. Az előadás után a lelkipásztorok hosszasan beszélgettek az egyes témakörökről, rávilágítva az előadás által felvetett kérdés problémás részeire, vagy annak a nehéz kivetelezhetőségére. 

 

Fotó és szöveg: Kiss Gábor