Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

Hagyománnyá vált, hogy július első hetében falunapokat szerveznek Csittszentivánon. A két napos rendezvényen a sport és szórakozási lehetőségek mellett fontos szerepet kap a tánc és a kulturális programok is.

Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

Balogh Károly helyi lelkész a falunapokon belül olyan alkalmat is szeretett volna, amely főként a fiataloknak szól. 3 évvel ezelőtt a falunapokat megelőző pénteken keresztyén ifjúsági napot kezdeményezett, amely keretén belül a fiatalok különböző programokon vehettek részt, majd este ifjúsági zenekarok koncertjein dicsőíthették az Urat.

Idén sem volt ez másként. A délutáni órákban alternatív programok várták az érdeklődőket: imaséta Imre Jenő lelkipásztor vezetésével, láthatatlan színház, a csittszentiváni iskola termeiben pedig Kontrasztkiállítás.

Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

A Kontrasztkiállítás a Református Egyház és  a Rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje, amely Magyarországról érkezett Erdélybe. Az IKE vállalta fel a projekt áthozatalát Erdélybe, régiós koordinátora Márton Előd IKE utazó titkár. A fiatalok és családok életét érintő problémákat mutatja be multimédiás eszközökkel, feketén-fehéren. Ahogy a címből is sejthető, a témákat két véglet szerint ismerteti: az egyik a Biblia által közvetített értékek szerinti, a másik véglet az olykor már emberhez is méltatlan magatartás felmutatása. A dramatikus eszközök és preventív tartalom célja segíteni a fiatalokat pozitív döntések hozatalában. A kiállítás tömény élményt nyújt a látogatóknak, amelyek feldolgozásra szorulnak – erre megfelelő a kiállítás utolsó megállópontja, az úgynevezett “csend szoba”, ahol lehetőség nyílik az elcsendesedésre, a látottak megbeszélésére.

Csittszentivánon közel 150 fiatal és felnőtt tekintette meg a  kiállítást, melynek végén ugyancsak lehetőség nyílt a beszélgetésre, feldolgozásra, képzett szakemberek társaságában. A várt hatás nem maradt el, mindenkiben megmozgatott valamit a képek és kisfilmek által bemutatott élethelyzetek. Távozáskor sok fiatal mondta, hogy nagyon tetszett a kiállítás, tanulságosnak tartja. Mások egy sokatmondó “pff” reakcióval távoztak. Egy látogató csak annyit fűzött hozzá a kiállításhoz, hogy “a jóról sokkal könnyebb beszélni”.

Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

A Kontrasztkiállítás nyár végéig Erdély különböző településein lesz felállítva. A Kontrasztkiállítás nyári stációi: Bita, Csittszentiván, Vajdaszentivány, Hídalmás, Tusványos, Cserefalva, Csomakőrös, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyulakuta.

A csittszentiváni ifjúsági alkalom következő mozzanata a helyi lelkész és Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesének köszöntője volt, amelyet Lőrincz István alsóvárosi lelkipásztor rövid áhitata követett. Ezek után a látogatók megkóstolhatták a Lőrincz Isván lelkipásztor és a helyi gondnok, Puskás Árpád által készített bab- és krumpligulyást. A templom mellett felállított szabadtéri színpadon számos ifjúsági zenekar lépett fel és szolgálatával örvendeztette a közönséget. A meghívottak között volt a Kuss együttes, akik rapp stílusban dicsőítették az Urat, a mezőpaniti Szela együttes, a marosvásárhelyi Felsővárosi gyülekezet zenekara, a Kiskorál. A helyi Imm-pro zenekar is szolgált, amely több gyülekezet fiataljaiból alakult. A szászrégeni Sófár és az udvarfalvi Reménység együttes is eleget tett a szervezők meghívásának. Végül, de nem utolsó sorban, a marosvásárhelyi Alsóvárosi gyülekezet pantomim csapata is egy rövid előadással készült.

Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

Habár az alkalom késő este ért véget, a fiatalokat nem tántorította el az időpont és végig énekeltek az együttesekkel. Balogh Károly lelkipásztor nagyon örül, hogy ismét összegyűltek a környező települések fiataljai és részt vettek a programokon. Az idei év hibáiból tanulva jövőben ismét megszervezésre kerül a falunapokat megelőző keresztyén ifjúsági fesztivál.

 

Kopán Antónia

MMIKE önkéntes