Kálvin János legfőbb műve az Institutio. Ez a mű a református egyház alkotmány, mondja Buzogány Dezső teológiai tanár, aki 2014-ben fejezte be a mű újbóli magyarra fordítását. Buzogány Dezső az Erdélyi Református Egyházkerület Kálvin Emlékévek alkalmából meghirdetett rendezvénysorozata részeként tartott előadást a Kétágú templom déli karzatán. 

1536-ban született az első formája az Institutio-nak, 1559-ig terjed az az időszak, amíg Kálvin még kiegészítette a munkáját. Négy könyve van, az első a teremtő Isten megismerését tartalmazza, a második könyv a megváltó Isten megismerését, a harmadik tartalmazza azt, hogy mi hasznunk van abból, hogy van megváltó Istenünk, a negyedik kötet a külső eszközökről szól, amelyekkel Isten hív, hogy Krisztust kövessük. Alapjában véve Kriszto-centrikus munkával állunk szemben. 

 

Tanításból alkotmány

 

Van egy rím, ami az Institutio-ra talál, ez pedig a konstitúció. A konstitúció alkotmányt jelent, az Institutio tanítást. Hogy lesz a tanításból alkotmány? Úgy, ahogy előttünk áll Kálvinnak ez a munkája, az Institutio, amely a református egyháznak, a református embernek a konstitúciója, az alapirata kell hogy legyen. A református egyháznak két másik alapvető írása van, ami jelentőségében megelőzi az Institutio-t, a Szentírás és az Apostoli Hitvallás, de ezután rögtön, harmadikként ott van Kálvin műve, amely a Szentírásra épül, ezt magyarázza. A legfontosabb könyve ez a református egyháznak, de nem a legolvasottabb. Sokat beszélünk róla, megemlékezünk erről a munkáról, de nem a legolvasottabb könyv, ennek több oka van. Az egyik oka, amivel a teológusok is megküzdöttek, szembesültek azzal a nehézséggel, ami az olvasást és a megértést kísérte, annyira bonyolult a mondatszerkezet, hogy nem lehetett a végére jutni. Kálvin eredeti munkájának a mondata ennyire bonyolult. Ez az egyik ok, amiért érdemes letenni minden generációnak az asztalára a fordítást, ha már konstitúcióként kezeljük, a kornak a nyelvéhez, gondolkodásmódjához igazítva. Naponta használt munkaeszközzé kellene válnia, legalább a lelkészeknek. Annyira tisztán, egyszerűen, egyértelműen, világosan fogalmaz a szerző, hogy ez nagy mértékben hozzásegít bennünket az Isten igéjének megértéséhez. 

 

Fordítások

 

Erdélyben elég korán elkezdődött Kálvin munkájának a recepciója és fordítása. A legelső munka, amit Méliusz Péter fordított 1563-ban, az a genfi Káté volt, Kálvin még életben volt, amikor ez a fordítás megjelent. Az Institutio-t később fordították le, Szenczi Molnár Albert 1624-ben tette közzé a fordítását. Ekkor sem volt indokolt lefordítani, mert még minden lelkész tudott latinul, értette az eredeti változatát, gyakorlatilag a lelkészek számára nem volt szükség a magyar nyelvű Institutio-ra.

Bethlen Gábor bízta meg Szenczi Molnár Albertet a munka elkészítésével, aki az egyház református patrónusaira, nemes támogatóira. Bethlen Gábor inkább katonáskodott, mint tanult, későn tanult meg latinul. 1903-ban lett meg a következő fordítás, nagy Károly keze műve, 1909-ben adták ki a Czeglédi Sándor és Rábold Gusztáv fordítását. 1936-ban Viktor János fordította le Kálvin művét, múlt esztendő augusztusára készült el a Buzogány Dezső által fordított mű. A fordítás azért időszerű, mert kevesen ismerik már azt a nyelvet, amelyen az eredeti mű elkészült. A nyelvezete, a bonyolult szerkezet, a célközönség változása miatt is indokolt volt egy új fordítást elkészíteni. 

 

A fordítót ért meglepetések

 

Kálvin módszere figyelmet érdemel, megragadja az embert, amikor hozzáfog ehhez a munkához. Kálvin jogász volt, nem volt teológus. Ahhoz képest, hogy jogász volt, egészen jól teljesített. Kezdetben vallástanárnak alkalmazták Genfben, utána választották meg lelkésznek. 

A kutatások szerint legalább 250 munka állhatott előtte, amikor az első könyvet megalkotta. Az első könyv 200-250 oldal, az egész munka 1500 oldalon felül van. 250 oldalnyi írás lefektetéséhez Kálvin 250, vagy annál több régi atyát szólaltat meg, azoknak a gondolatai magáévá téve konstruálja meg ezt a könyvet, hihetetlen precizitással. 

Négy könyv van, ennek különböző fejezetei, a fejezeteket Kálvin részekre osztotta, a részeket pedig megszámozta. A módszeresség ebben az, hogy kezdetben megadja a tételt, felsorakoztatja az érveket, végül pedig konklúzióval zárja az egészet. 

 

A copy-paste Institutio

 

Aki számítógéphez szokott, az ismeri a másolás-beillesztés funkciót. Kálvinnak az 1559-es Intitutio-ja ilyen módszerrel készült el. Azonban Kálvin csak saját magától plagizált. A 8 alapkiadását a munkáinak, amelyeket folyamatosan kiegészített, a végsőt úgy állította össze, hogy a korábban kiadott munkáiból összeszedegette a mondatait, gondolatait. 

A nyomda ördöge akkor sem aludt, a harmadik könyv tizenhatodik fejezet utolsó mondata azzal zárul: erre vonatkozólag bővebben a következő fejezetben fogunk beszélni, amely a bűnbocsánatra tartozik. A tizenhetedik fejezet azonban nem a bűnbocsánatról szól, hanem: a törvény ígéretei és az evangélium összetartoznak. De ha előveszi az ember az 1536-os Institutio-t, és fellapozza a 16. fejezetét, megtalálható ez a mondat, a 17-ik pedig a bűnbocsánatról szól. Ez a mondat árulkodik arról, hogy a könyvalkotásnak az ördöge akkor is éber volt. 

 

Kálvin időkapszulája

 

Időkapszula, vagy palackposta? Vagy toronygombba elhelyezett dokumentum? Vajon mi is lehet az Institutio? Ha az ember elolvassa az eredeti iratot, akkor azt tapasztalja, hogy Kálvin nagyon keményen fogalmaz. A mai kornak az embere ezt nem szívesen viseli el, mi a politikai korrektséghez vagyunk hozzászokva. Ez a kor nem erről volt híres, nevén nevezte a dolgokat, és olyan súlyos dolgokat vágott a vitapartner fejéhez, amit ma nem tennénk. Ennek sok oka van, az ökumené századában inkább azt keressük, ami bennünket összekapcsol a többi felekezettel, Kálvin idejében viszont az volt a cél, hogy elhatárolódjanak. Az időkapszula lényege, hogy kordokumentumokat hagy az utókorra, ilyen szempontból Kálvin írása is az, hiszen keménységével egy olyan kort mutat be, ami számunkra ma már idegen. 

 

Kálvin, a Szentírás és az egyházatyák

 

Az Institutio Kálvinnak egy olyan munkája, amelyet bármikor oda lehet tenni az egyházatyák írásai mellé, minden próbát kiáll és egyenlő rangú lehet az egyházatyák írásaival. Kálvin két dologra sokat hivatkozik, az egyik az egyházatyák, a másik a Szentírás. Az egyházatyák írásait azonban kritikai szemmel nézi, nem fogad el bármit azokból, hanem hozzáméri a Szentírás zsinórmértékéhez. Ha beleolvas az ember ebbe az írásba, akkor feltűnik, hogy Kálvinra nagyon erős hatással van a Szentírás. Kálvin szövegeiből szinte kiérződik az az izgalom, amikor megtalál igék közötti kapcsolódási pontokat. Ez abban a korban érthető, nekünk már kevésbé, hiszen bármikor fellapozhatjuk a Szentírást, de abban a korban csak a Szentírás töredékeit kaphatta kézbe, breviáriumok formájában.

Az, hogy a Szentírást valaki a teljes terjedelmében kézbe vehette, az nagy szó volt Kálvin idejében és akkor látták meg az igazi mélységét mindannak, ami a Bibliában van. Ha olvassuk Kálvin írását, akkor rájövünk, hogy a szerző példaképei Pál apostol és Augustinus. Pálnak a módszere fedezhető fel a szövegben, ami nem csoda, hiszen Pálról elmondhatjuk, hogy mélyen gondolkodó keresztyén. Az evangélisták inkább történetírók voltak, Pál az, aki mindazt, amit Krisztus tanított valamiféle rendszerbe foglalta. Az, amit Kálvin leír, az nem lányregény, kemény eledel, de nem száraz, és ebben segítette őt Augustinus, bizonyságtétel is van a szövegben. Az, hogy nem száraz a szöveg, különösen akkor érhető tetten, amikor Istenről, mint teremtőről beszél. 

 

Kálvin – Isten ügyének a prókátora

 

Isten ügyének abban a korban elkelt a prókátorság. Eleitől végéig Isten ügye melletti védőbeszéd az Institutio. A Szentírás igéinek a tükrében a szöveg olyan, mint egy puzzle. Minden oldalon legalább négy-öt igehelyre hivatkozik, ezeket próbálja rendszerbe szedni, ezek a Szentírás különböző könyveiből származnak. Kálvin éles logikája ott mutatkozik meg, hogy megtalálja azokat az illeszkedési pontokat, ahogyan ezek a különböző helyen megírt Szentírási helyek, gondolatok egymáshoz tehetőek. Közelről nézve nem látható, de ha felülről nézzük, akkor kialakul a puzzle képe, látjuk az egészet. A másik jellemzője ennek a munkának az alázat. ha valamilyen kérdésre nem talál egyértelmű választ a Szentírásban, akkor azt nyitva hagyja. Nem kezd el spekulálni, nem megy túl azon a határon, amit az ige számára megszabott. Ez élesen látszik a predestinációról szóló részben. A központi egysége ennek a munkának, ahogyan sokan tévesen tudják, nem a predestináció kérdése. Egy-két fejezetben megemlíti, de azt mondja, hogy többet nem tudunk, mert Isten nem tárta fel számunkra ennek a kérdésnek a további részleteit. Az Institutio középpontjában nem a predestináció van, hanem Krisztus. 

 

Kálvin hatása

 

Egy nemrég elvégzett kutatás szerint 358 Kálvin munka van Erdélyben, ebből 110 Institutio. Nem csak református környezetben hatott ez a munka, hanem a 16-17. században szász lutheránus körben is, rengeteg kripto-kálvinista szász lutheránus volt, aki szimpatizált Kálvin műveivel. A magyar fordításból Magyarországon és Erdélyben mindössze 40 található, 22 könyvtárban, Erdélyben 11 Szenci Molnár Albert féle fordítás van, ebből 8 Kolozsváron. Kálvin erőteljes hatást fejtett ki. Pázmány Péter azt mondja, hogy két igen jelentős teológus van a világtörténelemben, akit odaadással és ragaszkodással követnek a hívei, az egyik Augustinus, a másik Kálvin.

A református egyház tanítás szempontjából kálvinista, szerkezetileg már nem. Kálvin Genfben egy presbiteriánus szerkezetet működtetett. Egyházkormányzati és egyházfegyelmi kérdéseket is hatáskörében tartott ez az egyház, intézte az egyház anyagi és szellemi kérdéseit, de gondoskodott a fegyelmezésről is. Nálunk ebből elsikkadt a presbitérium alapvető funkciója, az egyház fegyelmezése, ezt átvette az esperes. A helyi presbitérium nem tudott élni a jogával, más társadalmi szerkezetben és keretben született meg Genfben Kálvinnak ez az egyházszerkezeti modellje, és egyészen más volt a társadalomnak az összetétele, rendje Erdélyben és Magyarországon. Genfben egy polgári társadalom, Erdélyben rendi társadalom volt. 

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor