Ifj. Csomós József: Az a hős, aki tudja, hogy mit akar a vezér

A megszokotthoz képest jóval kisebb létszámmal kezdődött meg az idei első Függőleges Ifjúsági Keresztyén Konferencia Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Református Egyházközség templomában. A konferencia szervezői ugyanis idén két helyszínen is megtartják a találkozót, amelyen a részvevők életkorát is korlátoztak, ezzel is jelezve, hogy a tini korosztálynak szánják a programokat. A május 2-án kezdődő konferencia résztvevőit Lőrincz János, a találkozónak helyet adó gyülekezet lelkipásztora köszöntötte.

Ifj. Csomós József: Az a hős, aki tudja, hogy mit akar a vezér

Elmondta, amikor bibliai hősök után keresgélt, akkor Sámson jutott eszébe, azonban Sámson is csak addig volt hős, amíg Isten ereje vele volt. Lőrincz János személyes élményein keresztül mutatott rá a fiataloknak, hogy hős nem csak az lehet, aki valamilyen világraszóló tettet vitt véhez, a hétköznapokban is rengeteg olyan hős van, akit nem mediatizálunk. a lelkipásztor egy idős, vak nőről mesélt, aki, saját bevallása szerint, számára azért hős, mert bár elveszítette a látását, hihetetlenül bátor. Csirkéket nevel, és ahhoz, hogy el tudja látni őket, az ajtajától a pajtáig egy drótot húzott, ennek segítségével jut el az állatokig. Ez az idős nő ugyanakkor, annak ellenére, hogy vak, tésztát süt, több éven keresztül gondozta férjét, aki agyvérzés miatt lebénult. „Ez a nő az erejét az Istennel való kapcsolatból kapja. Számomra azért vált példaképpé, mert hősiesen megharcolja minden napját. Nem lát, de Jézusra néz.“ – zárta köszöntőjét Lőrincz János. 

 Ifj. Csomós József: Az a hős, aki tudja, hogy mit akar a vezér

Ifj. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense szintén a konferencia témájáról beszélt, azonban egy teljesen más történet oldaláról világította meg a kérdést. A filmek rengeteg hőst mutatnak be. Ezek a hősök odaállíthatóak mások elé, mint példakép, akikbe bele lehet kapaszkodni, akikre hasonlítani akarunk. Van bennük valami, ami bennünk nincs meg, ezért kellenek ők nekünk. 

 Ifj. Csomós József: Az a hős, aki tudja, hogy mit akar a vezér

A bibliai történetben Dávid király hőseiről van szó. Három vitéz, Dávid elit testőrsége, akik olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyeket valamilyen emberi többletet feltételeznek. Az igében azonban van egy rövid, de fontos mondat, minden csataleírás után ott van: az Úr nagy győzelmet adott. Ez az a többlet, ami hősökké teszi őket a képességük, erejük mellett. A mai hősök azonban gyakran kétes eredetűek, ha elkezdjük visszafejteni őket, akkor hamar rájövünk, hogy az, amire ők építenek, nem az, amiről a Szentírás beszél. A történetben azonban van egy érdekes fordulat, a hősiesség képe ugyanis nem ahhoz kapcsolódik, amit eddig az ige leír. Ezek a hősök jellemzői, de nem a hőstettükről beszél. Dávid, a történet második felében azt kéri, hogy hozzanak neki vizet Betlehemből, abból a városból, amelyet az ellenség tart kézben, de amely az ő városa. Dávid nem csak a vízre vágyik, hanem magára a városra, arra, ami az övé. Amikor visszatérnek a vízzel, akkor Dávid nem issza meg, hanem áldozatként kiönti. Nem a vízre való szomjúságról szól ez a kérése, hanem az örökségére, Betlehem városára vágyik. A vitézek pedig értették, hogy a király vágyik valamire, ők pedig meg akarták ezt adni neki, és ezért vállalták a veszélyt. 

 Ifj. Csomós József: Az a hős, aki tudja, hogy mit akar a vezér

Hősök azok, akikre számíthat a vezér, hangsúlyozta az előadó. Azok, akik önként mennek, akik a kötelezőnél többet tesznek, mert tudják, hogy mit akar a vezér. Nekünk is van egy fővezérünk, aki nagyon pontosan elmondta, hogy mire vágyik. Dávidhoz hasonlóan arra vágyik, ami az övé, az emberre. És nem kis feladat azt mondani, hogy igen, fővezér, tudom mire vágysz, megyek érte. Pedig az az igazi hős, aki megmutatja a fővezérnek, hogy tudja, hogy mire vágyik, zárta pénteki előadását Csomós József. 

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor