IKE munkatársképző – második stáció

Így van, az Erdélyi IKE munkatársképzőjének második szemináriuma is eltelt. Április 24-27 között Segesváron voltunk, hogy ez alkalommal az Isten és mi témakört járjuk körül. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok megtanuljanak csapatban dolgozni, mivel így mindenki hasznosítani tudja tálentumait az otthoni közösségében.

IKE munkatársképző - második stáció

Csütörtök délután érkeztek meg a fiatalok és szemügyre vették a helyet ahol megszálltunk, ahol mindig szeretettel fogadnak és ahonnan lélegzetállító kilátás nyílik a városra. A hosszú út után következett a jól megérdemelt vacsora, majd a nyitó áhítat, amelynek fő gondolata, hogy az MKT valójában a Maradj Krisztus Tanítványa rövidítése és ezt kell szem előtt tartanunk, amikor a munkatársképzőre gondolunk. Az este folyamán játékban is volt részünk, mely próbára tette a koncentrációs képességünket és, amely után mindenki nyugovóra tért.

IKE munkatársképző - második stáció

A pénteki nap első előadását Tussay Szilárd, az Erdélyi IKE programkoordinátora tartotta, témája a csoportszerepek voltak, amelyet interaktív módon vezetett be a fiataloknak. Lényeges, hogy mindenki jól érezze magát a csoportban, amelyikben tevékenykedik, ehhez pedig az kell, hogy a személyiségének megfelelő feladatot végezzen. A második előadást Jári Zsolt, brassói lelkésznek köszönhettük, aki igazán megtalálta a közös hangot a fiatalokkal és új ötleteket, hasznos tanácsokat adott a kreatív ifjúsági alkalmak szervezéséhez. Szombaton szintén két előadást hallhattunk. Az elsőt Bántó-Tamás Szilveszter, kalotadámosi és jákótelki lelkész jóvoltából, aki a jó vezetőről és a jó vezetővé válásról beszélt, és a hangulatot fokozta a közös éneklésekkel. A második előadó Kocsis András, az IKE egykori titkára, ő a csapaton belüli kommunikációról és a konfliktusok kezeléséről beszélt. Az előadások mellett különböző csoportdinamikai feladatok segítették a csoportot abban, hogy még inkább együtt és egymásra figyelve dolgozzanak. Közösen megírták az idei év csapatdalát, amelynek nagy sikere volt, és amely remekül összefoglalja a munkatársképző lényegét. A “photo hunt” ideje alatt jobban megismerhették a várost és annak szépségeit, látványosságait és természetesen bővítették a digitális fényképalbumot. Mindezek mellett esténként imaközösségeket tartottunk kiscsoportokban, ahol megosztottuk egymással a gondolatainkat, emlékeinket, közösen imádkoztunk. Vasárnap délelőtt néhány énekkel szerettük volna kifejezni a köszönetünket a segesvári gyülekezetnek, akik évről-évre kedvesen fogadnak bennünket. A hétvége lezárásaként kiértékeltük a szeminárium mozzanatait, majd következett a pakolászás, elköszönés. Így ért véget a második stáció, de a harmadik alkalom még hátra van, csakúgy mint a nyári gyakorlatok.

IKE munkatársképző - második stáció

Az előadások, csoportmunkák révén megszerzett tudás mellett ezek a hétvégék lelkileg feltöltenek, hitben megerősítenek, lendületet adnak a mindennapokhoz. Hálás vagyok, hogy a belső mosoly mindig ott van a fiatalok arcán, akik az itt tanultakat otthon fogják kamatoztatni a saját közösségükben. 

 

Kozma Anita, MKT szervező