Nagyvárosban, elszórtan – Mennyire fenyegeti a monostori magyarokat a Petrovics-szindróma?

Egy célzott szórványpolitika hiányában nagy eséllyel belesodródik a többségbe a nagyvárosokban lakó, az identitás peremén levő magyarság – véli Vetési László szórványkutató.

Van-e megoldás a létszám szempontjából ugyan kritikus tömeget alkotó, viszont a nagyvárosokban elszórtan élő, ezért a szórványosodásának fokozottan kitett magyarság lemorzsolódásának megállítására vagy visszaszorítására? Interjú a református egyház szórványprogramjával foglalkozó Vetési László egyházi íróval, szórványkutatóval, szociográfussal. 


Mit nevezünk szórványnak? 

Nagyvárosban, elszórtan - Mennyire fenyegeti a monostori magyarokat a Petrovics-szindróma?Kapásból nem fogok tudni egy szakszerű meghatározást adni, mi már lemondtunk arról, hogy végleges és zárt szórvány-definíciókkal dolgozzunk. Erről már külön konferencia is volt és annak a végén sem jutottunk dűlőre azzal kapcsolatosan, hogy mit is nevezünk szórványnak. A közbeszédben használt fogalmat szoktuk inkább hangsúlyozni, és ez pedig egy veszélyeztetett etnikai csoport, amelyik hátrányos térbeli elhelyezkedése, arányai, lélekszáma miatt az identitását, értékeit nem tudja saját erejéből megőrizni. 

A szórványkutatói szakmában a szórvány kifejezést támadják, mert negatív kicsengésű, a leépülés, a depriváció jelentését hordozza magában, és ez nem egészen igaz. De a mi környezetünkben, a mi stratégiai problémakezelésünkben ez a leghasználhatóbb fogalom. A kérdésnek van egy másik vetülete, éspedig az, hogy a fogalom-meghatározások helyett tematikus szórványfogalmakat szoktunk használni. Pontosabban arról van szó, hogy beszélünk oktatási, művelődési, nyelvi, egyházi, vallási, hitéleti szórványközösségről. Ilyen formában már kezelhető a fogalom, hiszen például az oktatási szórvány világosan átlátható. Persze, a fogalmak között létezik átfedés, de a lényeg ugyanaz, hogy egy átlátható fogalom, és egy átlátható csoport kerül a kezünkbe, amellyel már lehet dolgozni. 


Az interjú folytatása a Transindex portálon olvasható.