Idén is részt vesz a Vásárhelyi Forgatagon a MMIKE

Mezőbergenyében töltöttünk el három napot a Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület (MMIKE) új és régi munkatársaival, ahol jobban megismerhettük egymást és a szervezetet. A hétvége célja az előttünk álló év megtervezése, illetve a tavalyi programok kiértékelése és átbeszélése volt. A munkatársi hétvége tizenkét  résztvevője között jelen volt az MMIKE vezetősége (Csenteri Levente elnök, Sütő Alpár alelnök, Béres Csaba titkár, Les Zoltán egyetemi lelkész és elnökségi tag), valamint az Erdélyi IKE programkoordinátora, Tussay Szilárd.

A pénteki nap az ismerkedésről, csapatépítésről szólt. Szombat reggel áhitattal kezdtünk, melyet Csenteri Levente az MMIKE elnöke tartott. Az áhitatban a szervezetet egy testhez, a benne lévő személyeket pedig annak testrészeihez hasonlította. A példázat rámutatott arra, hogy a test nem működik a testrészek nélkül. Így mindenkinek meg van a saját feladata és része ebben a testben, amely megbénulhat, ha valamelyik része használhatatlanná válik.

Idén is részt vesz a Vásárhelyi Forgatagon a MMIKE

Ezután következett az IKE és MIFIKE szerkezetének és működésének bemutatása, valamint különböző programok kidolgozása. Napirenden volt a felújítás alatt álló MMIKE – MIFIKE Klub, amelyre a következő időszakban nagy hangsúlyt fektetünk. Élettel szeretnénk betölteni annak terét, különböző állandó és időszakos programok segítségével. Továbbá a Vásárhelyi Forgatagról is beszéltünk, amelyen az MMIKE idén is programmal részt vesz. A 2014-es év egyik kiemelkedő programja, a területen, az EmberHalásznapok, amelyet július 10- 13, között szervezünk Vajdaszentiványon. A tavalyi tábor kiértékelését követően, elkezdtük az idei szervezését, amelynek témája: Való Világ! Kezdjetek el élni… Új tervekről és ötletekről is szó esett, ilyen például a helyi karaván, amely a területhez tartozó helyi csoportok látogatását szorgalmazná. A szombati nap fáradalmait felejthetetlen asztalitenisz meccsekkel és társasjátékokkal vezettük le.

Összességében egy hasznos hétvégét tudhatunk magunk mögött. Bebizonyosodott, hogy van igény hasonló jellegű alkalmakra, mely során mindenki megoszthatja ötleteit, meglátásait, ezzel építve szervezetünket és annak munkáját. Köszönjük szépen a mezőbergenyei gyülekezetnek, hogy befogadott és mindazoknak, akik hozzájárultak a hétvége létrejöttéhez.

 

Kopán Antónia