Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének könyvajánlatai

Fekete Károly, Ferencz Árpád szerk. – Vigasztaló ismeret

Tanulmányok a Heidelbergi Káté teológiájáról

 

Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének könyvajánlataiA hitvallási irat szándéka szerint Isten vigasztaló üzenetének rendszeres kifejtésére törekszik. Ehhez alkalmazkodva e kötetben a Káté írásmagyarázati módszerétől elindulva a szerzők kifejtik annak dogmatikai, etikai, missziológiai és gyakorlati teológiai következményeit. Mindezt abban a reménységben, hogy Isten üzenetének rövid és rendszeres summája, amint azt a Heidelbergi Káté kifejti, ma is aktuális üzenetet hordoz, hiszen a kérdés ma is aktuális: „Ha mindezeket hiszed, mi hasznát veszed?”

A vigasztaló üzenet lelki haszna pedig, amint azt hitvallási iratunk summázza, ma is megáll: béketűrő, hálás és reménykedő élet, Isten vigasztaló üzenetének ajándéka. Reméljük, hogy ez a kötet a maga módján ennek jobb megértéséhez hozzá tud segíteni.Jelen kötetünkben a MRE Doktorok Kollégiuma 2013 augusztusában Debrecenben tartott ülésének Heidelbergi Kátéval kapcsolatos előadásait adjuk közre. A 40 éves Doktorok Kollégiuma néhány szekciójában kiemelt témaként foglalkoztak a 475 éves Heidelbergi Káté teológiai üzenetével. Ezeket az előadásokat kiegészítve és további közreműködőket felkérve, arra törekedtünk, hogy hitvallási iratunk teológiai üzenetét a modern kor számára közelebb hozzuk.

Ára: 27 lej

 

Berci egy közönséges hernyó – Max Lucado

Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének könyvajánlataiMax Lucadónak mindig is szenvedélye volt, hogy bemutassa a gyerekeknek, mennyire szereti őket Isten. Új olvasókönyv-sorozata tökéletes eszköz arra, hogy ezt az üzenetet megosszuk velük. Egyszerű szókincset, rövid mondatokat kínál, ami jó kiindulópont azoknak a gyerekeknek, akik most tanulnak olvasni.

Berci, a hernyó elégedetlen egyszerű és közönséges külsejével. Szeretne ő is különleges lenni, mint mások.

A/5, 52 oldal. Ára: 15 lej  

 

 

 

Family magazin 2014/1

Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének könyvajánlatai

Megjelent februári lapszámunk! Ezúttal dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyásznál jártunk vendégségben, akifeleségével együttarról vallott nekünk, miért lett számukra különösen isfontos üzenetté, hogy az élet: ajándék. Elmeséljük, hogy miként működik azönigazolás lélektana, miért is olyan nehéz beismernünk, ha hibázunk.

Gyerekszoba rovatunkban eláruljuk, hogy kik is azok a szuperérzékenyek,és tanácsokat adunk a krízishelyzetben lévő kamaszok segítéséhez. Új sorozatokat is indítunk – például kiderül, hogyan lesz egy kis tökmagospogácsából halálos sértődés…  

Ára: 13 lej

 

A könyvek megvársárolhatóak az Erdéli Református Egyházkerület Iratterjesztésénél.