Életvezetésre tanít a Bonus Pastor Alapítvány

Akiknek keserűség, szorongás határozza meg a napjait, mert megrekedt egy ponton az életük, de ott van bennük a vágy az örömre, a felszabadulásra, saját útjuk megtalálására, azoknak szervezi életvezetési kurzusát a Jó Pásztor Egyesület és a Bonus Pásztor Alapítvány a magyarózdi kastély és Terápiás Központ területén március 5. és 9. között (szerda déltől vasárnap délig).

Életvezetésre tanít a Bonus Pastor Alapítvány

A táborra jelentkezett már L. M., aki kérésünkre elmondta, miért döntött úgy, hogy részt vesz a kurzuson: „Keresek. Önmagam, valakit, valamit, ami bennem volt és van most is talán, csak éppen nem találom a hozzá vezető utat, a hangot, amin megszólíthatnám, a hullámhosszat, amin az eddigi közvetítéseit fogtam. A hiba az én készülékemben is lehet. Talán meg kell egy kicsit reparálni, az is lehet, hogy elavult, új eszközöket kell beszereznem. Úgy alakult az életem, hogy nagyon nehéz volt az utolsó három évem. Ezen lassan túlvagyok. De sokszor vannak visszaesések.Talán megerősítést várok, hogy jó uton vagyok. Ismerkedést új környezetben új emberekkel, talán sorstársakkal, új gondolatokkal, új érzésekkel, elcsendesedést és derűs nyugalmat.”

T. A. röviden így avatott be abba, ami őt jelentkezésre késztette: „Nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Válaszút előtt áll az életem. Lépnem kellene valamerre, de nem tudom, hová.”

A tábort megálmodó Horváth Levente lelkipásztor és munkatársai elismerik, a vágyaink és a valóság között tátongó szakadék megszüntetése nem döntés kérdése, annál komolyabb probléma, minthogy egy elhatározással áthidalható lenne. Sokszor nagyon jól tudjuk (anélkül, hogy ezt mások megmondanák, márpedig meg szokták mondani), hogy mit kéne tennünk, de ez mégsem elég ahhoz, hogy meg is tegyük. 


A cikk folytatása a maszol.ro oldalon olvasható.

Fotó: Kiss Gábor