A Valentin nap egyházi gyökere

Mártírnapból csokoládészív, üdvözlőkártya, és vallomás napja

 

Valentin Nap igazi történetének semmi köze sincs ahhoz, amivé mára ez a nap változott. Eredetét nem díszítették rózsák, bonbonosdobozok pirosló szívecskékkel és elegáns üdvözlő kártyák sem. Inkább vértől volt pirosló e nap, amint feldereng a messzi múltból. Inkább „ékesítették” e napot fájdalmak, tömlöc mélyek, kivégzések. Igazi mártírnap volt eredetileg. Három korai keresztyén mártír kapcsolódik ehhez a névhez. Egyikük, talán az igazi névadó, római keresztyén pap volt a 3. században II. Claudius császár uralkodásának az idején. A Krisztus utáni 3. század a Római Birodalomnak hatalmas szakítópróbát jelentett, erőteljes nyugtalansággal, lázadással birodalom szerte. Az a veszély fenyegetett, hogy az impérium három részre szakad. Katonai anarchia felhői tornyosultak mindenfelé. Pogányok inváziójáról, polgárháborúról, gazdasági válságról szólt a fáma Britanniától Afrikáig. Hatalmi kilátástalanság terhelődött vezetőkre és vezetettekre. Az aranykornak vége volt. Claudius császár azt a népszerűtlen döntést hozta, mellyel megtiltotta a fiatalon kötendő házasságokat, abban a (tév)hitben, hogy nem házas katonái odaadóbban és eredményesebben fognak harcolni, fenntartani Róma uralmát, mint a házasok. Annak érdekében, hogy megakadályozza a birodalom széthullását, kénytelen volt ellenszenves, népszerűtlen intézkedéseket hozni. 

A Valentin nap egyházi gyökere

A Valentin napnak ez a történeti háttere, hiszen a keresztyén papok meggyőződése volt, hogy a házasság Isten adta sákramentum. Ezért Valentin pap titokban közötte meg a fiatalok házasságát, ám ez kitudódott és börtönbe vetették. Greg Tobin behatóan kutatta a nap születését. Ennek drámai valóságát így írta le: „Valentin papot feltehetőleg lefejezték, s így lett az egyház mártírja. Azért áldozta fel az életét, hogy a házasság szentségét megerősítse: a szeretet szeretetéért és Isten szeretetéért áldozta oda életét”. Az 5. század végén I. Gelasius pápa volt az, aki február 14-ét Valentin napjává avatta. A római San Valentino katakombában őrzik relikviáit.  Századokkal később romantikus szerzők, mint például Shakespeare a Hamletben  vagy G. Chaucer (1343-1400) változtatta át e nap tartalmát a szerelmesek és a szerelem „ünnepnapjává”. Chaucer úgy írta le ezt a napot, mint amikor minden madár azért jön össze, „zsinatol”, hogy kiválassza mátkáját. Valójában ez a költemény II. Angliai Richárd király és Bohémiai Anna házasságkötésének az ünnepi évfordulóját köszöntötte.

A Valentin nap egyházi gyökere

Ma az egyházi eredetre utal az is, hogy az ünnepek között tarja számon az Anglikán Egyház, de sok evangélikus egyház is. A keleti ortodox egyházak is megtartják, bár nem ezen a napon, hanem júliusban. Ekkor emlékeznek meg két mártírról, Valentin római presbiterről és Hieromártír Valentinról, a későbbi püspökről. Milyen érdekes, hogyan változott át a drámai mártírnap azzá, aminek eredetileg a birodalmi viszonyok között Valentin papa elgondolta: az ifjú házasok szeretetének ünnepévé. Mert mintha ez lenne e nap maradandó lényege. Amiről az Énekek Éneke így tanít évezredek óta: „Tégy engem mint pecsétet a szívedre. Mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja” (8,6). Jó, ha erről sem feledkezünk meg, mint ahogy nem illik megfeledkezni kedvesünkről sem…


Békefy Lajos