Ballai Zoltán: Krisztus parancsát akarjuk mindenféle eszközzel mindenkinek tudtára adni

Kilencévi pereskedés után hétfőn a sajtó jelenlétében vett birtokba egy Kolozsvár belvárosában álló ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület. Ballai Zoltán gazdasági tanácsos, akit az Erdélyi Református Egyházkerület megbízott az átvétel lebonyolításával, elmondta, az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Siguranta (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne. Hamarosan itt kap helyet az Erdélyi Református Sajtóközpont, amely összegyűjti majd az összes református sajtóterméket.

Ballai Zoltán: Krisztus parancsát akarjuk mindenféle eszközzel mindenkinek tudtára adni

A 90-es évek után a polgármesteri hivatal eladta az épületet, az Unita Tourism-nak, az Erdélyi Református Egyházkerület így a turisztikai céggel pereskedett az utóbbi 9 évben. A bíróság 2013-ban semmisítette meg az Unita Tourism céggel kötött adásvételi szerződést. A turisztikai cég 2013-ban egy kis türelmet kért, hogy az érvényes bérleti szerződései járjanak le, egy kivételével mindegyik megszűnt.

Az udvaron két épület található, az egyik valamikor italraktár volt, a 40-es évek előtt istálló, az utóbbi években egy manele klub működött, amely többször is zavarta a környékbeli lakosokat a hangosságával. Ballai Zoltán szerint ezt így nem akarják folytatni, ezért 2014. január 6-án átvették az épületet, mint jogos tulajdonos, és azt be is zárták egyelőre, amíg a renoválás el nem kezdődik.  

Az épület valamikor egy volt a Bocskai tér 15. szám alatti épülettel, amelyet a tavaly sikerült felújítani, együtt körülbelül 2300 négyzetméter a telek, amelyet hamarosan egybe is nyitnak. Ebben az épületben fog az igazgatótanács határozata szerint működni az Erdélyi Református Sajtóközpont, ami azt jelenti, hogy egy olyan intézmény indul itt tavasztól, amelyben nyomda, nyomtatott, elektronikus és audiovizuális sajtó helyet kap, együtt a Misztótfalusi Kis Miklós nevét viselő nyomdával. 

Ballai Zoltán: Krisztus parancsát akarjuk mindenféle eszközzel mindenkinek tudtára adni

Az épület felújítását több fázisban képzelték el, az igazgatótanács, a tavalyi év utolsó igazgatótanácsi ülésén elkülönített egy 100 000 eurós összeget a költségvetésben, az épület belső felújítására, a belső terek kialakítására, hogy minél hamarabb induljon el a munka. A média szakbizottság meghagyása szerint márciusban elkészül a sajtóközpont működési rendje, előreláthatólag április-májusban már működni is fog. 

Ballai Zoltán elmondta, szeretnék, ha már a héten elkezdődne az épület kitakarítása, már szerződést kötöttek egy vállalkozóval, aki a takarítást vállalta, illetve az épület felmérését is elvégzi, hogy szerkezetileg, szerelésileg hogy néz ki. Valószínű, hogy a gáz-, víz- és villanyszerelést is fel kell újítani, hiszen az 1950-es években újították utoljára. 

Ballai Zoltán: Krisztus parancsát akarjuk mindenféle eszközzel mindenkinek tudtára adni

Újságírói kérdésre válaszolva a gazdasági tanácsos elmondta, rosszabbra számított, mint amit látott, de általában így szokott ez lenni, hogy az államosítás pillanatától kezdve az állam minimálisat fektetett be, főleg, ha valamelyik alegységének kiadta. 

A médiaközponttal kapcsolatosan Ballai Zoltán elmondta, nem médiabirodalmat akarnak építeni, hanem modern kommunikációs eszközöket akarnak arra használni, hogy azt, amiért van az egyház – az evangélium hirdetése – azt hirdetni tudják. „Szeretnénk elmondani a világnak, és az erdélyi társadalomnak, hogy kik vagyunk és mit gondolunk. Mostanáig az volt a gyakorlat, hogy a világi médiából tudták meg az erdélyi magyarok, hogy mi történik. Ezen változtatnánk, nyilván nem kisebbíteni szeretnénk, és nem kizárni akarunk, hanem hozzáadni akarunk azzal, hogy mi is szeretnénk szólni. A szólást mindenféle lehető modern eszközzel szeretnénk megtenni, akár facebook, akár youtube, akár nyomtatott vagy audiovizuális sajtó, mindezen keresztül szeretnénk elmondani a véleményünket, a meglátásainkat, hadd ismerje meg a világ, tudja meg, hogy mit gondolunk a társadalomról, az emberekről, mit üzenünk. Az üzenetünk nem lehet más, mint amit Krisztus parancsolt, ezt szeretnénk mindenféle eszközzel mindenkinek tudtára adni.

Szintén újságírói kérdésre Ballai Zoltán arról is beszélt, hogy nem sikerült még teljesíteni azt, amit tavaly februárban Kató Béla püspök mondott első sajtótájékoztatóján, hogy 24 órássá bővítsék az Agnus Rádiót. Tavaly szeptemberben ugyan volt egy frekvenciahirdetés, de előre borítékolni lehetett, hogy annak már megvan a tulajdonosa, bérlője. Mi szeretnénk kérni, hogy egy közszolgálati frekvenciát biztosítsanak nekünk. Most két másik rádióval vagyunk egy sávon, ha mást nem, akkor legalább interneten 24 órásra szeretnénk bővíteni a műsorkínálatot, de akarjuk az egész napos sugárzást is.” – zárta mondandóját Ballai Zoltán. 


Kapcsolódó: