Bezárhat a sepsiszentgyörgyi Íriszház az állami szubvenciók csökkentése miatt – AUDIÓ

A Diakónia Keresztyén Alapítvány minden városban más-más területeket fed le. Sepsiszentgyörgyön nappali foglalkoztatóközpontot működtetnek, ahol fogyatékosokkal foglalkoznak, fejlesztik, hogy később akár munkára is alkalmasak legyenek. Karácsony előtt örömhírt jelentettek be. Ema Alexa, a Transilvanian Trousers Company (TTC) termelési igazgatónője és Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nadrággyár egy 23 ezer lejes pénzadományt ad át az alapítványnak, melyet egy papírfeldolgozó gép vásárlására fordítanak. A tervek szerint a készruhagyár a Diakónia védett műhelyében készülő papíráru eladásában is segítséget nyújt majd. A vécépapírt gyártó gép megvásárlásával újabb három értelmi fogyatékosnak teremtenek munkahelyet. Az Írisz ház sorsa azonban most bizonytalan lett, hiszen a kormány csökkentette az állami szubvenciót, emiatt a fogyatékkal élők központja nem biztos, hogy jövő évben fenn tudja tartani magát. Az anyagi nehézségek ellenére Makkai Péter lelkipásztor, az otthon igazgatója bizakodó, és bár az első reakciója a düh volt, rájött, hogy ez a probléma meghaladja őt, ezért Isten elé viszi, és az ő kezébe teszi le. December 29-én az Írisz ház támogatói, barátai együtt imádkoztak Sepsiszentgyörgyön. Makkai Péterrel Kiss Gábor beszélgetett. 

 

Ha valaki támogatni szeretné az alapítványt, írjon az iriszhaz@gmail.com címre. Telefonszám, és postai cím az iriszhaz.blogspot.com oldalon található.