Idősek és betegek karácsonya a Diakónia Alapítvány szervezésében az otthoni gondozó szolgálat betegei, idősei számára

Idősek és betegek karácsonya a Diakónia Alapítvány szervezésében az otthoni gondozó szolgálat betegei, idősei számára

Már harmadik éve, idén is megszervezik három helyszínen az otthoni gondozószolgálat betegei és idősei számára  a Karácsonyi együttlétet:

 

2013. december 11-én, szerdán: Kovásznán, a Művelődési Házban, du. 3 órától.

2013. december 12-én, csütörtökön: Baróton, a Református Egyházközség Gyülekezeti termében, du. 3 órától.

2013. december 17-én, kedden: Sepsiköröspatakon, a Sportcsarnokban, du. 3 órától.

A megjelölt településeken tartott ünnepségekre, a környező községekből munkatársaink segítségével, kisbuszokkal szállítjuk a nehezen mozgó időseket a rendezvényre. Sokan már nem járnak ki saját udvarukról vagy lakásukból, segítséggel mégis eljönnek együtt ünnepelni.

Program:

  • Helyi lelkipásztorok karácsonyi áhítatot tartanak

  • Idős betegeink visszaemlékezéseiket osztják meg a résztvevőkkel a régi idők karácsonyairól.

  • Gyerekek, fiatalok műsorral kedveskednek

  • Helyi nőszövetségek asszonyai szeretetvendégség keretében megkíbálják az időseket

  • Az Alapítvány Angyalfiát-ajándékot osztogat az időseknek, betegeknek.