Temploma építésének 200 éves évfordulóját ünnepelte a Szotyori Református Egyházközség gyülekezete november 16-án. A hálaadó istentiszteleten a gyülekezet fiataljai és a Sepsi Református Egyházmegye presbiteri kórusa szolgált.

A 200 éves évfordulón Kolumbán Vilmos József püspök hirdette az igét. 📸 Kiss Gábor

Kolumbán Vilmos József püspök a Józs 4,6-7 versei alapján az emlékeket őrző múltról, az állandóság megtartásáról beszélt. Amikor egy ember házat épít, nemcsak lakóteret hoz létre, hanem beleépíti szeretetét, gondoskodását, de emlékét is abba. Hiszen természetes emberi vágy, hogy emlékeket hagyjunk magunk után. Ahogy azonban telik az idő, és fogy az ember ereje, a ház állapota is romlani kezd, s amikor gazdája eltávozik, az örökösök döntik el, továbbviszik-e az eredeti szándékát, vagy újraformálva feladják azt.

A 200 éves szotyori templom. 📸 Kiss Gábor

Erdély falvait járva alig találunk száz évnél régebbi épületeket. De minden településen áll egy templom, amely valóságos emlékhelyet, egyben jövőbe mutató reményt is jelent. Ugyanis amikor egy templom elkészül, az nemcsak a jelen generációjának, de az évszázadok múlva élő generációnak is épül. Mert amikor az ember templomot épít, azzal az állandóságot keresi, nem a saját, hanem Isten dicsőségére. A felolvasott ige először egy különleges helyzetben hangzik el: a honfoglalás pillanatában, a pusztai vándorlás után, amikor a nép megérkezik az Ígéret Földjére. Ebben az igében az emlékállítás szándéka jelenik meg, amikor Józsué arra buzdítja a népet, hogy helyezzenek el emlékköveket a jövő nemzedékei számára. Ezek a kövek a hűséges Istenre emlékeztetik az utánuk jövőket, arra a segítőre, akihez bármikor fordulhatnak. Az emlékkövek tehát nem az állítók nevét vagy dicsőségét őrzik, hangsúlyozta a püspök, hanem azt hirdetik az elkövetkező generációknak, hogy azon a helyen Isten megszabadította és támogatta az ő népét. „Emlékeztetni az arra járót, hogy Isten az, aki egy nép mögött van, és aki évszázadokon át megtartja őket.” – ez volt az ősök szándéka az emlékhellyel. Ez volt Szotyor 200 évvel ezelőtti református gyülekezetének szándéka is a templom felépítésével: hitvallásukat fejezték ki Isten iránt, és biztosították a közösség jövőjét.

A templom építéséről Sánta Imre lelkipásztor számolt be. 📸 Kiss Gábor

Sánta Imre szotyori lelkipásztor ünnepi köszöntésében háláját fejezte ki, hogy Isten nemcsak a templomot őrizte meg kétszáz éven keresztül, hanem magát a közösséget is megtartotta. „Jó együtt lenni, jó együtt hálát adni Istennek.” – mondta a lelkipásztor. „Ezt a templomot őseinktől kaptuk, kötelességünk megőrizni, és átadni az utánunk következő nemzedéknek” – fogalmazott a lelkipásztor, aki a gyülekezet lelkére kötötte, hogy az esedékes belső felújítás is elsősorban az ő felelősségük lesz.

A gyülekezet gyerekei mellett a Sepsi Református Egyházmegye presbiteri kórusa is bizonyságot tett a hálaadó alkalmon. 📸 Kiss Gábor

„Kiválasztottam, és megszenteltem ezt a templomot, hogy itt legyen az én nevem mindörökké…” – köszöntötte az ünneplőket a 2Kron 7,16 verseit olvasva Dénes Előd, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. Az Izrael első templomának felszentelésekor elhangzó igére reflektálva az esperes felidézte, őseink kétszáz éve az Úr nevében építették fel ezt a templomot. „Ha pedig az Úr nevében cselekszünk, akkor csodák történnek” – tette hozzá.