Az Erdélyi Református Lelkészértekezlet tagjai idén nyáron egy különleges tanulmányúton vehettek részt Rómában. A július 1–5. között zajló kirándulás célja az volt, hogy tartalmas, közösségben eltöltött idővel, új ismeretekkel és lelki feltöltődéssel gazdagodjunk – nemcsak történelmi és művészeti szempontból, hanem hitünk elmélyítésében is.

A napokat áhítattal kezdtük, amelyeket Balázs Attila lelkipásztor vezetett. Ő volt egyben a tanulmányút szakmai és idegenvezetője is – az ő iránymutatása, lelki és történeti meglátásai tették még értékesebbé az élményeinket. Különösen emlékezetes maradt számunkra az utolsó nap áhítata, amelyet a római repülőtér nyüzsgésében, a tömegből lelki értelemben félrevonulva tartottunk meg. Azt éltük át, hogy Istenhez bárhol lehet és érdemes közeledni – még a legnagyobb zajban is meg lehet hallani az Ő csendes szavát.

A tanulmányút második napján a város szívében barangoltunk. Elsőként a római zsidónegyed utcáin jártunk, ahol betekintést nyertünk az itteni zsidó közösség sokszáz éves történetébe és kulturális örökségébe. Ezt követően a Santa Maria in Aracoeli bazilikában jártunk, amely különleges vallási jelentőségű hely. A hagyomány szerint ez az egykori „névtelen isten” templomának helyén épült.

A Piazza del Capitolinus, Michelangelo lenyűgöző reneszánsz térkompozíciója után a Forum Romanum romjai között sétáltunk. Itt nemcsak a római birodalom fénykorát idéztük fel, hanem annak összeomlására és az örökkévalóságra is reflektáltunk. Kiemelkedő élmény volt a San Pietro in Vincoli bazilikában Michelangelo híres Mózes szobrának megtekintése – a bibliai alakot megjelenítő szobor kivitelezése lenyűgözött bennünket. A Szent Kelemen-bazilika egyedülálló föld alatti rétegei – három templomszint egymás alatt – a keresztény hit rétegzettségéről és kitartásáról tanúskodnak. Ezután a Colosseum árnyékában állva emlékeztünk meg a vértanú keresztényekről, akik itt hitükért haltak meg.

Végül a napot a Campo de’ Fiori hangulatos terén zártuk, ahol az egyháztörténet fájdalmas emlékei is megelevenedtek – Giordano Bruno kivégzése például szembesít a hit és hatalom konfliktusainak súlyos kérdéseivel.

Július 3-án korán indultunk a Vatikáni Múzeumba, hogy elkerüljük a sorokat. A Szent Péter trónja mellett a világ művészeti kincseinek egyik leggazdagabb gyűjteményével találkoztunk. A Sixtus-kápolna mennyezetét Michelangelo freskói díszítik – az emberi lélek drámája és Isten dicsősége egyszerre jelenik meg bennük.

A Szent Péter-bazilika belső tere lenyűgöző volt. A világ egyik legnagyobb keresztény temploma a katolikus egyház központja, de az egész kereszténység számára szimbolikus jelentőségű hely. A római tanulmányút egyik legemlékezetesebb állomása kétségtelenül a Szent Péter-bazilika volt. A monumentális épület minden részlete lenyűgöző – a művészi kidolgozottság, a mennyei terek és a mély szakrális jelentés egyaránt megragadja a látogatót. Ám egy kevéssé ismert részlet különösen megérintette csoportunkat: egy fehér márvány dombormű, amely Attila hun király és I. Leó pápa találkozását ábrázolja.

A jelenet történelmi alapja, hogy 452-ben, amikor Attila hadseregével már Észak-Itália városait dúlta, és Róma sorsa is veszélyben forgott, I. Leó pápa eléje ment, hogy könyörögjön a város megkíméléséért. Attila megkegyelmezett a világ akkori fővárosának, és végül visszavonult – Róma megmenekült. Ami igazán megragadó, hogy a bazilika grandiózus, arannyal, márvánnyal gazdagon díszített belső világában ez a dombormű a legfehérebb. Minden részletében hófehér márványból készült, mintha maga az esemény – a kegyelem pillanata – kívánna tisztán, minden pompa nélkül megmutatkozni. A kép különösen közel állt hozzánk, erdélyi református lelkészekhez. Attila történelmi alakja számunkra nem idegen, és a jelenetben egy olyan találkozás rajzolódik ki, amely túllép politikán, nemzetiségen, sőt vallási határokon is: az ember és az isteni akarat határán állva egy döntés születik, amely életet ment.

A Szent Péter-bazilikát nem csak lentről, hanem fentről a kupolából is megcsodáltuk, majd a kupola tetejéről magát a várost is. A Castel Sant’Angelo, vagyis az Angyalvár szintén különleges állomás volt – egykori Hadrianus császár síremléke, majd pápai erődítmény, amely a hatalom és a hit összefonódásának tanúja.

A csütörtöki nap a Spanyol lépcsőnél indult – az itteni látkép és kilátás Róma egyik ikonikus pontja. A Trévi-kút legendás szökőkútjánál számos zarándok és turista dob pénzérmét – mi inkább imát mondtunk. A Panteon a római építészet csodája – ma keresztény templomként működik, s többek között Raffaello sírját is itt találjuk. A Piazza Navona barokk szökőkútjai és templomai között tovább éreztük az olasz vallásos kultúra gazdagságát.

A nap végén látogatást tettünk a Santa Maria Maggiore bazilikában, amely a római katolikus egyház egyik legfontosabb Mária-temploma. A templom falán látható az a jelenet, ami Szent István király koronázását örökíti meg.

Zárónapunk is tartalmasan telt. A Via Appián, az ókori Róma híres országútján haladtunk – ez volt a keresztények és vértanúk egyik menekülési, majd temetkezési útvonala is. E mentén találhatók a híres Kallixtus-katakombák, ahol a korai keresztények titokban imádkoztak és temetkeztek.

Ezután a Chiesa del Domine Quo Vadis templomot, majd a Lateráni bazilika, a pápa „főtemploma”, az egész katolikus egyház hivatalos székhelye fogadott bennünket. Érdekességként említendő, hogy a főoltár alatt Szent Péter és Pál ereklyéi nyugszanak, így e templom az apostoli hagyományok őrzője. A bazilikához tartozik a Szent Lépcső is – a legenda szerint ez az a lépcsősor, amelyen Jézus Pilátushoz ment. Zárásként a Szent Pál-bazilikát látogattuk meg, ahol a hagyomány szerint az apostol sírja található.

Ez a tanulmányút a résztvevők visszajelzése alapján sokkal több volt egy kirándulásnál. A történelem, a hit, a kultúra és a közösségélmény mélyen összefonódott bennünk. Rómában jártunk – de mintha kicsit önmagunkban is mélyebbre láttunk volna. A közös áhítatok, az együtt átélt élmények és a felfedezett történetek lelkileg gazdagítottak minket. Hálát adunk Istennek, hogy lehetőséget adott erre az útra – és hisszük, hogy mindez túlmutat a látottakon: emlékeztet a hűségre, a tanúságtételre és az örök értékekre.

Soli Deo Gloria.