Főoldal » Hírek » Az áldozathozatalban van a kereszténység lényege – elkezdődött a Szeretethíd

Az áldozathozatalban van a kereszténység lényege – elkezdődött a Szeretethíd

Nyitó ünnepséggel indították a Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat a nagyváradi Szigligeti Színház előtti téren. A köszöntőbeszédeket követően a helyi gyülekezetek önkéntes csoportjai süteményeket, almát és vizet osztogattak a város hivatalaiban, intézményeiben, de a járókelőket is szeretettel kínálták. Az önkéntes napoknak közel 20 ezer résztvevője van a Kárpát-medence minden táján.

Az áldozathozatalban van a kereszténység lényege – elkezdődött a Szeretethíd

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az esemény fővédnöke Noé történetét említve példaként, a hála jelentőségére és a hálából mutatott áldozat erejére hívta fel a közönség figyelmét. Úgy véli, a Szeretethíd és a keretében végzett tevékenységek bizonyítják, hogy keresztyénekként képesek vagyunk hálából fakadó áldozatot hozni. „Az áldozathozatalnak sok formája van, egészen apró cselekedetei is lehetnek, és sosem szabad a mi földi mértékegységeinkkel mérnünk. Nem az adomány mértéke, hanem a szándék a fontos.” – jelentette ki a püspök. Elmondta, a Szeretethídnak jelentős nevelő hatása van az egész Kárpát-medencében, közösséggé formál bennünket. „Az áldozathozatalban van a keresztyénség lényege és a mi életünk értelme is. Krisztus az életét áldozta értünk, és ennek valamilyen visszatükröződése jelenik meg a mi apró cselekedeteinkben” – tette hozzá Kató Béla.

Az áldozathozatalban van a kereszténység lényege – elkezdődött a Szeretethíd

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megköszönte a szervezők, résztvevők munkáját, a támogatók hozzájárulását. Beszédében az egység és közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elsődleges célnak nevezte a hídépítést generációk, társadalmi rétegek és keresztyén emberek között, emellett pedig fő tevékenységként az önkéntességet, azaz a szeretettel végzett szolgálatot említette, amely sosem öncélú, mindig a közösség javát szolgálja.

Huszár István nagyváradi városi tanácsos a szeretet formáit, tulajdonságait, különböző megközelítéseit sorolta fel. „A rendkívüli adományoknál értékesebb isteni ajándék a szeretet. Isten és a felebarát szeretete a keresztyén tökéletesség velejárója. Nélküle a tudás, a jótett és a legnagyobb áldozat is értéktelen.” – jelentette ki Huszár István, majd kellő bölcsességet kívánt ennek alkalmazásához.

Az áldozathozatalban van a kereszténység lényege – elkezdődött a Szeretethíd

A szeretethimnuszt román nyelven Dacian Palladi nagyváradi városmenedzser, magyarul pedig Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese olvasta fel. Az eseményen a Csillagocska Református Zeneóvoda gyerekei énekeltek.

 

Fotó: Kiss Gábor

Szöveg: Berekméri Gabriella