|
HÍRVIVŐ |
||
|
|
||
|
Az |
||
|
|
||
|
Feliratkozás:
hirvivo-subscribe@yahoogroups.com
|
||
|
Hír
beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2007
november 16, VI. Évfolyam 47. szám (összesen 283 szám) |
||
|
|
||
Tartalomjegyzék
Pályázathirdetés
- Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium
Pap
Géza beszéde Csiha Kálmán temetésén
Gyászhír
- Ft. D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök
Csiha
Kálmán teológiai és irodalmi munkássága
Csiha
Kálmán utolsó szolgálata - Ünnepi istentisztelet a cserealji református
gyülekezetben
Csiha
Kálmán - Fény a rácsokon
Csiha
Kálmán - Még tizenegy nap
Csiha Kálmán: A legfontosabb az egyház
lelkülete
Örömmel és Isten iránti hálával híreljük, hogy második gyermekünk, Ballai Bence Tamás, hétfőn reggel 8,55-kor megszületett 4,15 kg-ban 58 cm-ben, és jól érzi magát.
Szerettel, az örvendező család: Zoltán, Anna és Álmos Dániel
Pályázathirdetés - Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium
Az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium pályázatot hirdet lányoknak fenntartott helyekre! A kollégiumban 3 ágyas szobában 9 lány nyerhet elhelyezést!
További információk: www.reformatus.ro/apafi
Beküldési határidő: 2007. november 16. 24 óra
Csiha Kálmántól, az
Az erdélyi református egyházkerület nyugalmazott püspökének ravatalánál több százan rótták le kegyeletüket. A gyászszertartáson dr. Bustya Dezső nyugalmazott püspök-helyettes, volt szolgatárs hirdetett igét. Amint fogalmazott: küldetése volt Csiha Kálmánnak, amelyet aktív szolgálattal, passzív szenvedéssel végzett.
"Rácsokat adott neki az Úristen, sokszor akadályokat támasztott és bezártságot, sokszor meggátolta abban, hogy szabadon szárnyaljon és kibontakozhassék mindaz a sok szép álom, ami felülről való volt. Ezeken a rácsokon mindig átragyogott Isten kegyelme és a szolgálatra való buzdítás" - mondta dr. Bustya Dezső.
A gyászszertartáson felszólaló dr. Pap Géza az
Csiha Kálmánt, az
A temetést követően a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban dr. Pap Géza püspök visszahelyezte azt a Csiha Kálmán nevét megörökítő táblát, amely ez előtt hét évvel került le a központ dísztermének faláról. A püspök elmondta: azért vette le annak idején, mert a református egyházban élő személynek nem állítanak szobrot (még gyülekezeti termet sem neveznek el). Kálvin sem engedte, hogy sírhelyét megjelöljék, nehogy zarándokhellyé váljék. Most azonban a püspök úgy érzi, hogy a tábla visszahelyezése nem az ember dicsőségét szolgálja, hanem az utódok hálás emlékezetének kifejezője.
EREk Hírszolgálat, 2007-11-12
"Nékem cselekednem
kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van:
eljő az éjszaka, amikor senki sem
munkálkodhatik" (Ján 9, 4).
Gyászoló Család, Keresztyén Gyülekezet!
Krisztus, az élő ige, a testté lett ige mondta először ezeket a szavakat, amikor Názáreti Jézusként benne itt járt közöttünk Isten. Egyetlen rövid mondatban összefoglalja egész életprogramját. Arról szól, hogy neki valakitől nyert küldetése van, ez a küldetés pedig meghatározott tartalommal bír és megszabott idői keretben folyik. Szeretném az emberi szolga gyarló mivoltában és a nyelv árnyékszerű kifejezés-edényében átadni ennek az üzenetnek a tartalmát Tinektek, akik a legdrágább hozzátartozót: a pótolhatatlan édesapát, a melegszívű nagyapát, a szerető testvért és rokont siratjátok, de mindannyiunknak is, akik szeretve tisztelt és becsült szolgatársunktól és elöljárónktól búcsúzni jöttünk. Szeretném Isten Lelkének segítségével felmutatni: mit jelentett ez az ige arra nézve, aki megfogalmazta és először mondotta ki? Aztán azt, hogy mit jelentett ez az isteni program Csiha Kálmán püspök-lelkipásztor testvérünk életében és szolgálatában? És végül, hogy mire indít, sőt kötelez bennünket ez a jézusi ige saját földi létünkben és munkálkodásunkban.
I.
a) Jézus egy pillanatig sem feledkezett meg arról, hogy küldetése van. Hasonlíthatatlanul nagy, szent küldetéssel szállott alá a mennyekből a földi világba. Mennyei trónust, tiszta, tökéletes lények hódoló seregét hagyta oda azért, hogy több mint három évtizeden át magát megüresítve, alázatban, szolgaként járjon itt, közöttünk. Mekkora szeretet lakozik Jézus szívében! Szerette a megvetett vámszedőt, a leprást, akitől mindenki irtózott és utálkozva elfordult, a parázna nőt, akire már szinte hullottak a kövek, s az egyszerű halászt; a kisgyermekeket, az ég madarait és a mezők liliomait. Legjobban, minket, bűnösöket, tékozló fiakat szeret. Azért jött, hogy az Atya örök tervét megvalósítsa. Nem a maga akaratát cselekedte, hanem mindvégig azt kereste, hogy az Atyának tetszésére legyen. Ezért is hangzott el fölötte az Örökkévaló szózata: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm!"
b) A küldetés tartalma, legtömörebben fogalmazva: az emberiség megváltása. Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Azért jött, hogy a sötétségből világosságra, a kárhozatból az életbe, a vegetáló létmódból cselekvő, munkálkodó létbe emelje az embert, követőit. Minden tanítása, az isteni jelek, amelyeket cselekedett, szeretetének szétsugárzása követői kis csapatára: mind ezt bizonyítja. De küldetést teljesített akkor is, amikor nem az aktivitás, hanem a szent passzivitás jellemezte. Földi életének egész ideje lényegében szenvedés volt. Mint amikor valaki nap mint nap kénytelen mérges gázokat belélegzeni a munkahelyén: ilyen lehetett Megváltó Urunknak a föld bűnös-bűzös légkörében élni . . . Küldetése így teljesedett be; a cselekvés meg a szenvedés nem keresztezte, hanem szépen kiegészítette egymást. Úgy kellett mindent betöltenie, ahogy az Atya elrendelte, s ahogyan ezt az isteni rendelést a próféták nemzedékről nemzedékre megjövendölték.
c) Jézus azt is tudta, hogy földi munkálkodásának ideje: kiszabott idő. Mindenkinek addig kell munkálkodnia, amíg tart a nappal, hiszen ez a cselekvésre rendelt idő. Miután leszáll az est, beáll az éjszaka, többé nem lehet munkálkodni. Úgy tudjuk, mindössze három esztendő volt Urunk nyilvános munkálkodásának az ideje. Utána, földi küldetését bevégezve, visszatért az Atya örök hajlékába, hogy attól kezdve követőiben, a keresztyénekben, mibennünk munkálkodjék tovább. Mert Krisztusnak nincs más szeme, mint a mi szemünk, nincs más keze, mint a mienk és nincs más lába, mint a mi lábunk. Megváltásunkat egyedül vitte végbe a keresztfán, de kijelentett akarata az, hogy mibennünk éljen, és általunk munkálkodjék e világban. Ez a mi szép, nemes emberi küldetésünk!
II.
Eddig Jézus Krisztusról beszéltem, mert az ő igéjét olvastuk. De áttételesen mindez igaz a mi Urunkhoz hazatért Csiha Kálmán lelkipásztor testvérünkre nézve is. Hiszen ő is küldetéssel bírt; küldetésének Istentől megszabott keretei és Tőle kiszabott ideje, esztendei voltak. Mit jelent mindez az ő immár lezárt életútjára nézve, és milyen kötelezettséget ró mireánk, akik még járjuk rendeltetésünk útját?
a) Küldetése volt Csiha Kálmánnak is: Érsemlyéntől kezdve, ahol 78 esztendővel ezelőtt a bölcsője ringott, egészen a hazaérkezésig. Boldog küldetés: a családi fészektől az iskolákig, drága Alma Matereken: Érmihályfalvától Sárospatak és Debrecen Kollégiumán, Zilahon és Nagyváradon keresztül, középiskolai tanulmányainak a befejezéséig. Aztán jött az első nagy próba: szüleinek kényszerlakhelyre hurcolása; számára pedig az otthontalanság. Maga számolt be erről gyakran élőszóban is, önéletrajzi köteteiben is, amelyekben sokszor megcsendül a harangszó egy elsüllyedt világból. "Eddig diák voltam, most senki se vagyok; Istenem, mi lesz ezután?" Az elhurcolástól megmenekült, mert nem volt odahaza, viszont lejárt személyi igazolvánnyal, később igazolvány nélkül, mintegy bujdosva, fizikai munkával tartotta fenn magát. És jött az elhívó szó, egy elébe adott nyitott ajtó: a Teológiai Intézet kapuja, s a küldetésre való felkészülés évei. Áldott küldetés: az aradi segédlelkészség, aztán egy önálló gyülekezet alapítása Arad külvárosában, most már kettesben, drága hitvestársával, s amikor a házasság családdá gyarapodott volna, jött a második nagy próbatétel: a hat és félesztendős ártatlan szenvedés, börtönök és Duna-deltai munkatáborok, éhség és testi-lelki szenvedés és nyomor, a halál árnyéka völgyének megjárása. De Csiha Kálmán tudta a sok-sok fogolytárs között, hogy mindez nem véletlenségből történt. Ez küldetés. Ahogyan Krisztus Urunk életében is, mint mondottam, a küldetésnek van aktív-cselekvő, és van passzív-szenvedő oldala, úgy a Krisztuskövető tanítvány életében is. Az igét hirdetni kell és az igét élni kell. Jaj nekünk, Isten elhívott szolgáinak, ha csak szóval hirdetjük az igét, s nem az élet bizonyságtételével is.
b) Nehéz lenne elsorolni ennek a küldetésnek a sokoldalúságát. Isten jelölte ki a küldetés kereteit, tartalmát is. Segédlelkészség, önálló lelkipásztori szolgálat 6 esztendőn át Gógánváralján, majd rövid ideig a Marosvásárhely-vártemplomi egyházközségben, utána a Szabadi úti gyülekezetben és végül mintegy két évtizeden át ebben a Gecse-úti gyülekezetben, a Kistemplomban. Közben esperesnek választják, majd következik a pont egy évtizedet tartó püspöki szolgálat. Számtalan többrebízatásban is részesült, a legkülönbözőbb egyházi fórumokon; elég, ha csak azt említem, hogy a Magyar Református Zsinat lelkészi elnöke s az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságnak tagja volt. Esperesként buzgón vizitálta a gyülekezeteket, ugyanezt tette püspökként is. Közben iskolákat indított, intézményeket létesített, vagy állított helyre. Egyik utolsó szép elgondolása az volt, hogy minden gyülekezet indítson református óvodát, hiszen onnan indul ki minden további nevelés meg iskoláztatás. Egész élete égő fáklyakánt való önfeláldozó szolgálat volt, küldetés volt, melyben Krisztus szava vezérelte: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. . ." (Jn 15, 16). Nem egyéni becsvágy, hanem Krisztus követésének a szándéka vezette. Még a nyugalomba vonulás utáni esztendőkben is. Egy évvel ezelőtti beszélgetésünkben még azt mondotta: 2010-ig szinte minden hét betelt az előjegyzési naplójában. Hétfőnként utazott, keddtől vasárnapig evangelizált a Kárpát-medence valamelyik gyülekezetében, aztán indult tovább. Egyetemes zsinati elnökként bejárta Közép- és Nyugateurópa, sőt Amerika és a messzi Ausztrália magyar református gyülekezeteit is; gondja volt arra, hogy e távoli munkamezőkre is küldjön munkásokat Isten aratásába. . . Ahogyan püspöki szolgálatába való beiktatásakor hirdette: Össze kell szedni a maradékot, magyar református népünk szétszórt híveit és gyülekezeteit.
Nagy megbecsülés övezte minden munkamezőn, és nagy megaláztatásokat kellett elhordoznia. Mert amint a Mester, úgy a tanítvány is, nemcsak szerfölötti aktivitással hanem a bántások, testi betegségek és fáradságok elhordozásával is hirdette Isten örök dicsőségét.
c) Küldetés volt az élete, hogy annak akaratát cselekedje, aki elhívta és elküldötte erre a széles munkamezőre. Ennek a küldetésnek is meghatározott idői kerete volt. Urunk azt mondja, hogy sietős a munka, amíg tart a nappal, a világosság, mert eljő az éjszaka és többé senki sem munkálkodhat. Jézus tudta: ennek így kell lenni. Munkálkodni, amíg nappal van.
Testvérek, vannak csöndes átmenetek a világosság és a sötétség között. Nyáron tovább tart a szürkület, míg az őszi-téli napok szinte egyik pillanatról a másikra váltanak át nappalból éjszakára. Így történt Csiha Kálmán esetében is. Már-már csomagolt; egy újabb evangelizációs útra készült, amikor életünk Ura más utat, a hazavezetőt készítette számára. Az, aki mennyei áldását 78 éven keresztül oly gazdagon árasztotta ki Szerettetek életére, munkájára, kegyelmes volt hozzá az utolsó ellenséggel való küzdelem idején is; rövid szenvedés révén szólította haza a mennyei elkészített hajlékba. Hazatért, mert este lett ezen a parton; hisszük, hogy odaát a feltámadás boldog hajnalhasadására ébredt.
III.
Azt mondottam: az ige nemcsak Jézus Krisztusra nézve igaz; s nem csupán Csiha Kálmán lelkipásztor-püspök testvérünk küldetésére alkalmazható; van üzenete a mi számunkra is, akik rövid időre most drága aától elbúcsúzunk. Mindannyiunknak küldetésünk van. Testvérek, csupán erre a mostani igehirdetésre készülés közben vettem észre a többes-számot! A kezemben lévő Biblia így írja: "Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem. . .", de az új fordítás pontosabban, így közli Jézus szavait: "Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem". Vagyis: a Krisztus élete bennünk, tagjaiban folytatódik. Küldetés a szolgálatunk, munkánk, jócselekedetünk, simogatásunk, mosolyunk, beszédünk... de küldetés a szenvedés elhordozása, még a sírás is, mert boldogok a megvigasztaltan sírók.
Most ez a küldetés hárul Reátok, gyászoló szerettei: egyetlen, nagyon szeretett leánya, veje és két unokája; testvér, apatárs, sógornő, rokoni szívek közössége. A szomorúság elhordozása is küldetés; benne az lesz nyilvánvalóvá, hogy mi nem úgy sírunk, mint akiknek nincs vigasztalásuk! És küldetés számunkra, szolgatársak és barátok, gyülekezetek és egész erdélyi Sionunk számára: ápolni annak az emlékét, akit Istentől nyertünk, s akit most visszahelyezünk, nem az anyaföldbe, hanem Isten atyai ölelő karjaiba. Legyen hála Urunknak, hogy nekünk adta őt, akitől most ideiglenesen elválunk, - s legyen egykor boldog találkozásunk ott, ahová előre ment tőlünk: Jézusunk kebelén. Ámen.
Imádkozzunk
Irgalmas Istenünk, aki minden életet útra indítasz, sajátos küldetéssel és kiszabott idővel, hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze e napon. Megköszönni Neked, hogy aki öröktől fogva a Tied volt, mintegy 78 esztendőn át a mienk is lehetett a Te ajándékozó jókedvedből. Tőled érkezett, Te vezérelted földi vándorlásának állomásain, Te próbáltad hitét és béketűrését, Te adtál neki vigaszt a sokféle szenvedés és megaláztatások elhordozására. De hadd köszönjük meg Neked a sok boldog percet, órát is, amikkel bearanyoztad életét és mindvégig áldásos szolgálatát. Köszönjük a szülői szeretetet, a hitvestársával együtt közös szolgálatban töltött boldog esztendőket, édesapai örömét, testvéri szeretetét a kicsiny család és a gyülekezetek nagy családja iránt. Mindazt, amit úgy kapott, felülről, Tőled, Atyánk, s mindazt, amit a Te küldöttedként továbbadott. Köszönjük a melegszívű testvért, a lelkigondozót, a szolgálatban tanácsadónkat, biztatónkat, akivel jó volt együtt sírni és együtt örvendezni. Köszönjük a megtett utakat, a sok-sok gyülekezeti evangelizációt, a pásztori látogatásokat. Nem is tudjuk mind elsorolni: mennyi drága ajándéknak tetted őt továbbadójává. Tied legyen egyedül a hála és dicsőség, Urunk, Mennyei édes Atyánk.
Ebben az órában sok könnyes szem, sok párás tekintet, sok drága emlékezés veszi őt körül itt a földön. De reménységünk szerint ő már angyalok énekében gyönyörködik Tenálad. Vigasztald meg azokat, akik most a búcsú fájó érzésével állnak itt: egyetlen leányát, vejét, drága unokáit, a testvért, sógornőt, apatársat, rokont. Nekünk pedig írd szívünkbe mindazt amire e drága élet kötelez: Munkálkodjunk, amíg nappal van, mert boldog a szolga, akit mikor az ő ura megjő, jó munkában talál. Hadd folytassuk könyörgésünket azzal az imával, amire Szent Fiad tanított bennünket: Mi Atyánk. . .
Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor
Pap Géza beszéde Csiha Kálmán temetésén
"Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség".
(Fil 1,21)
Keresztyén Testvéreim,
gyászoló
Gyülekezet!
Ignatiust, Antiochia második püspökét, akit mi Ignácnak
ismerünk, keresztyén bizonyságtételéért Kr.u. 110-ben halálra ítélték, és
Szíriából Rómába szállították, hogy az arénában oroszlánok elé vesszék. A
hosszú úton megállva Ignác hét levelet írt a gyülekezeteknek, amelyek az
ókeresztyén egyház gyöngyszemei a Krisztusba vetett hitről és áldozatvállalásról.
A hálás utókor Ignácot Christophorosnak nevezte, ami magyarul annyit jelent,
mint Krisztushordozó.
Krisztushordozó az, aki mellet egy
áldott pillanatban megállt Isten, és nehéz terhet tett a vállára, hogy Krisztus
vigye, hordozza az emberek között, a Krisztusban kapott váltságot ismertesse
meg velük. A Krisztushordozó képviselő, nagykövet, megbízott, nem a saját
akaratát képviseli, hanem Isten akaratát, nem a saját terveit valósítja meg,
hanem Isten tervébe simul bele. Krisztushordozó az, aki el tudja Pállal együtt
mondani: "nekem az élet Krisztus", akinek Krisztus az élete célja, és
egyetlen tartalma.
Nem csak Ignácról, Antiochia második püspökéről, de az
Aki Krisztust hordozza nehéz terhet
vesz a vállára, de a szolgálat közben megtapasztalhatja, hogy ez a teher
könnyű, és ez az iga gyönyörűséges, de azt is hogy igazából nem ő hordozza
Krisztust, hanem Krisztus hordozza őt. Nem az ő ereje, hanem Krisztus
ereje viszi előre az ügyet, nem az ő leleményessége, hanem Krisztus ad
eredményeket, mert az ember csak vet, de a növekedést Isten adja. Akinek az
élet Krisztus, aki Krisztust hordozza, s akit Krisztus hordoz, az ebben a
szolgálatban megtapasztalja, hogy sohasem egyedül harcol az ügyért, mert az ő
lelke megtartó erő a lélektelen világban is, s mélységek mélységében, a
börtöncella sötétségében, a halál völgyének árnyékában, s a beszűkült
élettérben is megcsillan megtartó kegyelmének fénye a rácson. Akik Krisztust
hordozzák, és akiket Krisztus hordoz, akiknek az élet Krisztus, azok
Krisztussal érkeznek a halál kapujába is, azoknak a halál nyereség.
Néhány napja villámként futott végig Erdély gyülekezetein a
hír: Csiha Kálmán meghalt. Mekkora veszteség érte a református egyházat. Pál
kijavít bennünket. Krisztus nélkül a halál valóban veszteség, Krisztussal
viszont nyereség. Érdemes felfigyelni arra, hogy Pál meghalásról beszél, s
tudjuk, hogy ő határozott különbséget tett a halál és meghalás kifejezések
között. Számára a halál egy állapot, méghozzá a Krisztusnélküliség állapota. A
meghalás viszont egy pillanat műve, amikor utolsót dobban a szív, amikor az
első agysejt bomlani kezd.
Ez a meghalást Pál elköltözésnek nevezi, mert akik a
földön vele élnek, elköltözünk innen oda, oda Krisztushoz, s aki itt vele volt,
ott is vele lesz. Azoknak a szív utolsó dobbanása átalmenetel, meghalás
a bűnre nézve, és átalmenetel az örök életre. Azért elköltözés, és azért átalmenetel, mert valaki itt járt a földön, hogy bűneinket
hordozza, felvigye a keresztfára, hogy Isten előtt elégtételt szerezzen nekünk.
Krisztus bűnhordozóvá lett érettünk, hogy számunkra Istennek kegyelmét,
igazságát és az örök életet megszerezze. Így lesz a meghalás nyereség,
mert Krisztussal lenni sokkal inkább jobb.
Csiha Kálmán
Nyugalmazott püspökünk koporsója mellet ezzel a hittel köszönjük meg Istennek az
ő életét és szolgálatát. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő szent
neve.
Ámen.
Gyászhír - Ft. D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök
Az
D. Dr. Csiha Kálmán
2007. november 7-én, 78 éves
korában váratlanul elhunyt.
Csiha Kálmán az arad-gáji, gógánváraljai,
marosvásárhely-vártemplomi, Szabadi-úti és Gecse-utcai gyülekezetek
lelkipásztoraként és a Marosi egyházmegye espereseként szolgált, majd 1990-2000
között az
Hazai egyházi szolgálatai
mellett a Magyar Református Világszövetség alelnökévé, majd a Magyar Református
Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökévé választották, és több évig tagja volt
az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának.
Isten iránti hálával
emlékezünk több évtizedes hűséges szolgálatára azzal a bizonyossággal, hogy az
Úr bevezette őt az örökkévaló hajlékba.
Csiha Kálmánt az
Egyházkerület saját halottjának tekinti.
Temetése 2007. november
10-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi Gecse-utcai templomból.
A család kérésére a
koszorúmegváltás az erdélyi református kollégiumok megsegítését szolgálja.
Az
Igazgatótanácsa
Mélységes fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal akik szerették, hogy a szerető szívű édesapa, nagyapa, testvér, rokon
D. Dr. Csiha
Kálmán
lelkipásztor,
a Marosi
Egyházmegye volt esperese, az
élete 79. évében, 2007. november 7-én hazatért Megváltó Urához.
Történelmi nehéz időkben, egy véres diktatúra tombolásának évtizedeiben állt helyt és tudott megmaradni egyenes gerinccel és szívbéli szeretettel. Népéért és egyházáért szólt ott, ahol nem volt ajánlatos, és hallgatott ott, ahol beszédre akarták kényszeríteni. 1956-os elítéltként hat és fél évet töltött a kommunista rezsim leghírhedtebb börtöneiben, hogy azokból lélekben megerősödve szabadulván új gyülekezeteket szervezzen, ifjúságot neveljen olyan szellemiségben és elvek szerint, amelyben nevelkedett és amelyekért elítélték. A legvadabb elnyomás idején tartott legendás, kistemplomi bibliaóráira máig több ezer, egykori konfirmandus emlékezik. A püspöksége alatt emelt templomokat és azok népét, újjáélesztett felekezeti iskolákat, főiskolákat és azok diákjait vigyázta féltő szeretettel. Nyugdíjas éveiben az erdélyi lelkiséget igyekezett becsempészni a magyarországi és annál is távolabbi szívekbe. Örök reménye volt, hogy magához tér és összefog negyvenhárom országba szétszóratott nemzete. Mindebben vállvetve, a közös ügy önfeláldozó szeretetében segített tizenegy éve eltávozott társa. Akivel most együtt vigasztalnak minket, ittmaradottakat:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért."
Gyászolják:
leánya, Nagy Attiláné Csiha Emese
veje, ifj. Dr. Nagy Attila
unokái, Nagy Botond és Nagy Kálmán
testvére, Csiha Csaba és családja
apatársa, id. Dr. Nagy Attila
sógornője, Nagy Borbála és családja
unokatestvérei, rokonai, ismerősei és barátai
Búcsút veszünk tőle f. hó 10-én, szombaton, a Marosvásárhely-Gecse utcai Kistemplomban 13 órakor tartandó gyászistentiszteleten, majd a marosvásárhelyi református sírkertben helyezzük örök nyugalomra.
1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemlyénben.
Iskoláit Érmihályfalván kezdte, majd Sárospatakon, Debrecenben, Érmihályfalván, Zilahon, Nagyváradon végezte. Az utolsó iskolai éveket otthontalanságban töltötte el, maga kereste kenyerét, miután szüleit 1949-ben kényszerlakhelyre vitték.
Lelkészi képesítést 1954-ben Kolozsváron, az Egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézetben nyert. Aradra nevezik ki segédlelkésznek, ahol megszervezi az Arad-Gáj-i egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett.
1956-ban házasságot kötött Nagy Emese segédlelkésszel (1996-ban elhúnyt).
1957 decemberében fel nem jelentés miatt letartóztatták és egy koncepciós perben 10 évi börtönre ítélték. Hat és fél év után 1964-ben szabadult az általános amnesztiával. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot. Nem volt joga kapcsolatot tartani családjával, kislányát 6 éves korában látta először szabadulása után.
Kiszabadulása utáni szolgálati helyei: Gógánváralja, Marosvásárhely, ahol 20 évet szolgált. 1980-1990 között a Marosi Református Egyházmegye esperese.
1975-ben teológiai doktorátust szerzett a gyakorlati teológia köréből.
Öt önálló gyülekezetet szervezett.
Az
1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia Doctor honoris causa címmel tűnteti ki.
1991-1996 között a Magyar Református Világszövetség alelnöke. 1995 áprilisában megválasztják az Egyetemes Magyar Református Tanácskozó Zsinat elnökévé. Ezt a tisztséget 2001-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. 1991-1998 között tagja az Egyházak Világtanácsa Központi bizottságának.
Több megemlékezése jelent meg életéről, ezek közül a legismertebb a "Fény a rácsokon". Ebben az 1957. és 1964. között börtönben töltött éveit írja le. Könyve börtönnapló, amelyben a koncepciós per nyomán börtönben töltött évek megpróbáltatásainak és szenvedéseinek méltóságteljes leírását adja. Megrázó, lírai eszközökkel mondja el a megpróbáltatás gyötrelmeit. Egy ember életének, személyes "élményeinek" elmondásán túl egy kor történelmi dokumentuma is ez a kötet.
Csiha Kálmán 1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemjénben. Édesapja Sándor Kázmér földbirtokos, édesanyja Erzsébet, aki három gyermeknek adott életet: Sándor, Kálmán és Csaba. A gyermekek a Semjénhez közel fekvő tanyán töltötték legboldogabb gyermekéveiket, de a háború, a bizonytalan gazdasági és politikai helyzet korán közbeszólt.
Csiha Kálmán elemista kora óta sok iskolát végigjárt.
Váltakozó iskoláiban tükröződött a történelem. Érmihályfalva volt az első,
ahova a tanyáról bejárt bátyjával együtt (1936-1939). 1939-ben édesapja
Sárospatakra küldte (bátyja után), ahol egy évig tanult a tanítóképző elemi
iskolájában.
Egy évvel később már Debrecenben tanult: 1940 után három
boldog gimnazista évet töltött a kollégiumban. Később édesanyja trombózist
kapott, nem volt szabad mozognia. 1944 őszén a hatóságok mégis menekülni
kényszerítették, s a család a Dunántúlon élő rokonokhoz került. Szegényen értek
vissza kifosztott otthonukba. Csiha Kálmán itt, Érmihályfalván fejezte be a
gimnázium negyedik osztályát (1944-1945).
Szülei a jó iskolákat keresték, s ezért a gimnázium felső
osztályaiba a Zilahi Wesselényi Kollégiumba küldték. Közben maradék földjüket
hol elvették, hol visszaadták, a távol fekvő Zilah is költséges volt, és így a
nagyváradi Szent László Gimnáziumba került. Itt érettségizett már úgy, hogy
közben szüleit (1949-ben) kényszerlakhelyre vitték, s neki egyedül maradva
kellett megkeresnie a tandíjra valót: így került sor arra, hogy fiatal diákként
számtan és fizika órákat tartott tanulótársainak. Azután kezdődtek az
álláskeresések, majd nyári munka a rév-esküllői csatornánál.
Szüleinek Csíkszereda jelentette a kényszerlakhelyet. Minden
héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a
várost. A fiatal Csiha Kálmánt a hatóságok azért nem vitték el ("azért
maradt ki a szállítmányból"), mert azon az éjszakán nem volt otthon.
Viszont személyazonosságija lejárt és szinte törvénytelenül végezte el a
középiskolát és a teológiát is. Nagyapja meghalt, házukat, birtokukat elvették,
és öreg nagymamája a szüleivel élt a kényszerlakhelyen. Ő csak titokban tudta
később meglátogatni őket.
A lelkészi képesítést a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns
Teológiai Intézetben szerezte 1954-ben. Aradra nevezték ki segédlelkésznek,
ahol megszervezte az arad-gáji egyházközséget, amelynek 1954-57 között első
lelkipásztora volt. Közben 1956-ban házasságot kötött Nagy Emese
segédlelkésszel.
1957 decemberében koholt vádak alapján letartóztatták és koncepciós
perben tíz év börtönre ítélték. A börtönben az a bizonyosság vezérelte, hogy
Istent kizárni nem lehet, ő gondot fog viselni rá. Mindig érezte, hogy Isten
kiszabadítja, ezért öntudatosan készült a szabadulásra és társaitól nyelveket
tanult, hogy később ezeknek hasznát vehesse. Megjárta Kolozsvár,
Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni,
Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot. Családjával nem volt joga
kapcsolatot tartani. Ez alatt az idő alatt született meg Emese nevű kislánya
(1958-ban), akit hat éves korában láthatott meg először, szabadulása után. A
börtönévek alatt felesége kolozsvári segédlelkész volt.
1964-ben a román kormány jelentős támogatást kapott az
Egyesült Államokból, a feltételek között szerepelt a politikai foglyok szabadon
bocsátása is. Így szabadult ki általános amnesztia révén 1964 júliusában. A
kényszerlakhelyről szüleit ekkor már elengedték, de tovább is ott laktak, mert
nem volt hova menniük.
A feltételek között az
is szerepelt, hogy a börtönből szabadon bocsátott lelkipásztorokat el kell
helyezni. Visszament Nagyváradra, Búthi püspök azonban kijelentette, hogy
feleségét nem tudja elhelyezni. Ekkor kérte áthelyezését az Erdélyi
Egyházkerületbe, amelynek püspöke megígérte, hogy a fiatal Csiha családot
elhelyezi. Így került Gógánváraljára lelkésznek, felesége pedig Gógánba, a Kis-
és Nagyküküllő között elhelyezkedő két egymásba nőtt faluba.
A két gyülekezetben hét nagyon szép évet töltött. Ez idő év alatt Gógánváralján új parókia épült, a templomot felújították, hozzá két harangot öntöttek, helyreállították a több mint 15 évig néma orgonát. Itt írta meg doktori dolgozatát is gyakorlati teológiából, amelyet azonban csak később (1975-ben) tudott megvédeni. A hatvanas évek végén megválasztották a Küküllői Egyházmegye missziói előadójának, de múltjára való tekintettel le kellett mondania.
Gógánváraljáról 1970-ben a Marosvásárhelyi Vártemplomba hívták meg segédlelkésznek. Itt önállósította az addig parókiális körként szereplő Szabadi úti gyülekezetet, amelynek akkor már temploma is volt.
A Szabadi úti gyülekezetből 1974-ben a marosvásárhelyi Gecse utcai egyházközségbe hívták meg, ahol felesége segédlelkészként szolgált. A Szabadi utat nehezen akarta otthagyni, hiszen első önálló lelkipásztora volt, nagyon összenőtt a gyülekezettel úgy, ahogy pályájának kezdetén az arad-gájival. Ám Nagy Károly egyházmegyei főgondnok szavai szíven találták: ha pedig a nagyobb munkát nem vállalod el, légy átkozott! Egy délutánt kért gondolkozni. Ez alatt elment a Gecse utcához tartozó épülő tömbháznegyedek környékére. Látta, valóban sok munkára lesz szükség, s ezért úgy döntött, a meghívást elvállalja.
Az idő múlásával ebből a gyülekezetből még három új gyülekezetet szervezett. A presbiterek nagy segítségére voltak: az ateista diktatúra sötét éveiben tömbházról-tömbházra jártak, s ahol magyar nevet láttak, becsengettek, és megkérdezték: nem akarnak-e a református egyházhoz tartozni? Így derült ki, hogy a lélekszám nem 6800, hanem 12500. Kétezerötszáz lélekből és a szomszédos alsóvárosi gyülekezet másik kétezerötszáz gyülekezeti tagjából új egyházközséget szervezett. Közben tovább folytatódott a felderítés, a presbiterekkel együtt Csiha Kálmán is látogatta a családokat és a tízezer lélekből tizenötezer lett. Így került sor még két önálló gyülekezet szervezésére.
Az áldásos és sikeres munka elismerése és értékeléseképpen, amelyet Gógánváralján és Marosvásárhelyen végzett, a Marosi Egyházmegyében először missziói előadónak, később főjegyzőnek, majd 1980-tól esperesnek választották.
Az 1989-es változásokat Marosvásárhelyen élte meg: a felvonuló tömeg az ő nevét kiabálva indult a Szekuritáté épülete ellen. A fekete március alkalmával már a Néptanács erkélyéről beszélt az összegyűlt tömegnek. 1989. december 22-én az akkori püspök, Nagy Gyula lemondott és a következő év májusában az Egyházkerületi Közgyűlés Csiha Kálmánt választotta püspöknek (1990. május 4).
Az első mandátum lejárta után 1994-ben a Közgyűlés újraválasztotta püspökké, majd a zsinat a ciklust hat évre hosszabbította meg.
Az új rendszerben lehetőség nyílt az egyházi iskolahálózat újjászervezésére. Az elkobzott egyházi ingatlanokért való harc közepette az egyházkerületi vezetésnek sikerült hat református gimnáziumot megszerveznie és sikeresen működtetni (Kolozsvár, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Székelyudvarhely). 1996-ban avatták fel a külföldi segítséggel felépített kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központot, valamint 2000 őszén a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi Központot. Ugyancsak Csiha Kálmán püspöki szolgálatának ideje alatt indult be Marosvásárhelyen a diakóniai képzés, a Református Kántor-Tanítóképző Intézet, Kolozsváron a Református Tanárképző Fakultás és holland támogatással az ő javaslatára alakult meg a Református Pedagógiai Intézet is.
Holland és svájci szervezetek segélyakciója nyomán lap- és
könyvkiadásra alkalmas nyomdafelszerelés került az egyház tulajdonába. Az
Az építkezések és a szórványmunka támogatása mellett a püspök
nem feledkezett el az egyházközségek látogatásáról sem: generális vizitáció
rendjén több mint százötven gyülekezetbe látogatott el. Egyházi újságokban
folyamatosan közölt cikkeket, tanulmányokat, ezen kívül prédikációs és más
kötetei jelentek meg. 1993-ban elnyerte a Debreceni Református Teológiai
Akadémia díszdoktori címét.
1991. júniusában került sor a Magyar Reformátusok II.
Világtalálkozójára, melynek előkészítői munkálataiba egyházkerületünk is
bekapcsolódott. A találkozó alkalmával jött létre a Magyar Reformátusok
Világszövetsége, melynek alelnökévé Csiha Kálmánt választották. Ugyancsak
1991-ben választották meg az egyházak
Világtanácsa Központi Bizottságának tagjává, mely tisztséget 1998 végéig
töltötte be.
1995-ben a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinat megalakulásakor (MRETZS) a szervezet elnökévé választották. Az MRETZS elnökeként többször meglátogatta Észak- és Dél-Amerika magyar református gyülekezeteit, valamint az Ausztráliában levő református egyházközségeket. Kezdeményezésére jött létre az ausztrál állam által is hivatalosan elismert Ausztráliai Magyar Református Egyház (három egyházkerülettel). Az MRETZS Liturgiai Bizottságának elnökeként megszerkesztette az új, egységes Ágendáskönyvet, s ezzel párhuzamosan a Himnológiai Bizottság megalkotta az egységes Énekeskönyvet.
Szolgálatának hűséges segítője hitvese, Nagy Emese volt, akit
Isten 40 éves boldog házasság után 1996 februárjában szólított magához.
Frigyüket a már említett Emese nevű lánnyal áldotta meg Isten, aki 1958. június
16-án született (lánya két fiúgyermek, Attila Botond (1981) valamint Kálmán
Zsolt (1984) édesanyja).
Csiha Kálmán 2000 decemberében vonult nyugdíjba. Nyugdíjas
évei azonban továbbra is a munka, pontosabban Isten és emberek iránti szolgálat
jegyében telt. Számos konferencián vett részt, előadásokat tartott.
Evangelizációs alkalmai során bejárta az egész Kárpát-medencét, eljutott a
kijevi magyarokhoz, de újból ellátogatott a nyugat-európai és a tengeren túli
reformátusokhoz is. Közben rendszeresen írt, publikált: több tanulmánykötete,
prédikációs gyűjteménye, verseskötete valamint önéletírása jelent meg.
Vigyázzatok, üzente utolsó prédikációjában, amelyet Marosvásárhelyen a cserealji gyülekezet megalakulásának 20 éves évfordulóján tartott november 4-én vasárnap. Ne feledjük prédikációjának utolsó mondatát: Istenem segíts, hogy legyen jövendőnk a mi meg nem romló szívünk szerint.
Csiha Kálmán teológiai és irodalmi munkássága
Könyvek és tanulmányok
Út a pusztaságban (prédikációk). Kolozsvár 1991.
Az igehirdetés dialektikája (tanulmány). Szemle Füzetek 1., Kolozsvár 1991.
Fény a rácsokon (börtönévek valomása), Kálvin Kiadó (megjelent német és angol fordításban is), Budapest 1992.
Isten asztaláról (prédikációk). Kolozsvár 1993.
Jeruzsálem kőfalai alatt (Tanulmányok és prédikációk). Szemle Füzetek 9., Kolozsvár 1993.
Holtomiglan-holtáiglan (Református Élő Könyvek 1) Kolozsvár 1994
Ábrahám öröksége - Hárántól Hebronig. Kálvin Kiadó, Budapest 1995.
Ábrahám örökösei (prédikációk). Kolozsvár 1995.
Kelj fel és járj! (prédikációk). Szemle Füzetek 18., Kolozsvár 1995.
A református egyház, mint az Ige egyháza (tanulmány). Reformáció-könyvek 2., Budapest 1997.
A királyi szék előtt (prédikációk). Kolozsvár 1998.
A református lelkiség, igehirdetés, jövőkép (tanulmány). Szárszói Füzetek 7. 1999. 53-61.
Isten ösvényein (A Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata). Kolozsvár 2000.
Gyülekezetépítés, Kolozsvár 2000.
Jöjj fel a hegyre (prédikációk) Kolozsvár 2000.
Jézus érintése (prédikációk) Kolozsvár 2001.
A szépség titka (prédikációk) Kolozsvár 2005.
Vállalni kell (prédikációk) Kolozsvár 2005.
A cserépedény kincse (prédikációk) Kolozsvár 2006.
Templomküszöb (Verseskötet) Kolozsvár 2002
Teli méhek balladája Kolozsvár 2002.
Harangszó az elsüllyedt világból Kolozsvár 2006.
Fény a rácsokon (Börtönévek vallomása). Kálvin Kiadó (megjelent német és angol fordításban is), Budapest 1992.
A börtöntől a püspökségig Kolozsvár 2004.
Nemzet és evangélium Kolozsvár 2007.
A Református Szemlében megjelent prédikációk, cikkek,
tanulmányok
Találkozás Jeruzsálemben. 1953. 60-63.
Kitárult szívek. 1954. 34-46.
Francia ökumenikus bibliafordítás. 1968. 92-95.
Pünkösd nagyhete. 1969. 146-149.
Pünkösd III. napja. 1969. 150.
Az ortodox protestáns ökumenikus mozgalom fejleményei 1964-től napjainkig. 1970. 271-274.
A prédikáció-hallgatás homiletikuma. 1970. 325-340.
A temetési igehirdetés. 1971. 452-455.
Könyvek folyóiratok. 1972. 121-124.
Húsvét 2., 3. napjára. 1974. 428-429.
Húsvét utáni 1. vasárnapra. 1974. 429-430.
Újzsenge vasárnapja. 1977. 393-394.
Oculi vasárnap. 1978.338-339.
Lelkipásztorok egyházfenntartó járuléka. 1978.371.
Újév napja. 1980.243-244.
Molter Károly koporsója mellett. 1982. 437-439.
A tanfolyam kiértékelése. 1982. 444-447.
A visszakapott testvér. 1982. 313.
Új Énekeskönyv felé. 1983. 134-137.
Virágvasárnap öt arca. 1984. 316-317.
Karácsony. 1984. 457-460.
Gáll Károly koporsója felett. 1985. 69-71.
Megmarad. 1985. 200-201.
A parókus lelkipásztor is segédlelkész viszonya. 1985. 247-253.
Evangéliumi energiagazdálkodás. 1985. 329-336.
A házasság lelkigondozása. 1985. 431-440.
És az Ige testté lett. 1986. 128-129.
Hogyan használhatjuk az Institutiót az igehirdetésben? 1986. 292-294.
Ajándék az új év partján. 1987. 110-111.
Hervadhatatlan örökség. 1987. 246-248.
Csak Jézus egyedül. 1987. 316-317.
Vallomás a kereszt alatt. 1988. 148-149.
Ellentmondás és azonosság afeltámadás és örök élet kérdésében az Újszövetség irataiban. 1988.219-224.
Barabás Benedek koporsójánál. 1988.388-389.
Imre Lajos missziói előadói tevékenysége. 1988. 529-533.
Isten szeretete. 1989. 180-182.
Az igehirdetés dialektikája (egzisztenciális igehirdetés). 1989. 448-540.
Újesztendei gondolatok. 1991. 3-4.
Augustinus: Psalmus contra partem Donati. (Ford.) 1991. 25-30.
Két homiletikai kérdés. 1991. 143-146.
Az Ószövetség mitikus és legendarisztikus elemeinek helyes értelmezése. 1991. 177-180.
Köszöntés - Acknowledgements - Grusswort - Salutation. (Nagy Lászlóval.) (Ford.) 1991. 355-362.
A lelkigondozók lelkigondozása. 1991. 379-384.
Püspöki jelentés az 1991. december 3-án tartott egyházkerületi közgyűlésen. 1992. 3-14.
Az evangéliumi egyházak bizonyságtétele és szolgálata egy szekularizált társadalomban. 1992. 230-235. Ua. 1993. 335-340.
A Sárospataki Theologiai Akadémia köszöntése. 1992. 323.
Az idő határán. 1992. 403-404.
Égető kérdéseink. 1993. 293-295.
A pasztorációra való felkészülésünk az urbanizáció mai körülményei között. 1994. 40-47.
A keresztyén erkölcs értékei és a piacgazdaság. 1994. 154-158.
Templom és család. 1994. 375.
Az új év küszöbén. 1995. 3.
Püspöki jelentés az
tott közgyűlésén. 1995. 52-59.
Ekkleziasztikai önismeretünkről. 1995. 143-148.
Kettős feladat előtt. 1996. 3.
A gyermeksajtó feladata. 1996. 290-291.
Szabó Dezső egyház- és nemzetlátása. 1999. 4-8.
Bánffy Miklós, az
Csiha Kálmán utolsó szolgálata - Ünnepi istentisztelet a cserealji református gyülekezetben
Fotók: Fodor Árpád
Húsz évvel ezelőtt, 1987 októberében hangzott el az első igehirdetés a Marosvásárhely VIII. - cserealji református gyülekezetben. Erre az eseményre emlékezve november 4-én, vasárnap 10, illetve 12 órakor úrvacsorával egybekötött jubileumi istentiszteletet tartottak. Igét hirdetett Ft.D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök. Ő hirdetett itt előszőr igét, és utolsó igehirdetése is itt hangzott el. Isten áldja meg az itt vasárnap, és az egész élete alatt elvetett magot.
Csiha Kálmán utolsó igehirdetése mp3-as formátumban letölthető
a www.cserealja.
http://www.reformatus.ro/mp3/2007-11-05-mvh-cserealja-csiha-zsolt-20-1-9.mp3
Szabó Mihály lp.
Csiha Kálmán - Fény a rácsokon
Beszélgetés a 70 éves Csiha Kálmánnal, 1999 szeptember 17-én.
- "Életem a rácsok és fények világa volt" - írja a püspök úr a Fény a rácsokon c. könyvének bevezetőjében. A kettő már a gyermekkortól váltogatta egymást?
- Nagyon szép gyermekkorom volt, szüleim szeretete, nagyapám evangéliumi hite mind Isten fényforrása volt életemben. Az egész családunkban az istenközelség bizonyossága lebegett. Nagyapám is, édesapám is egyházmegyei főgondnok volt.
Tanyánkról, ahol éltünk, rendszeresen bejártunk vasárnapi istentiszteletre Érsemlyénbe, de többnyire Érmihályfalvára. S ha néha valamiért nem tudtunk bemenni, édesapám elővette valamelyik Ravasz-kötetet és prédikációt olvasott belőle. Persze, a rácsok akkor is ott voltak, de szüleim igyekeztek megóvni tőlük.
- Az évek során a püspök úr sok iskolának a padját koptatta . . .
- Valóban sok iskolát végigjártam. Váltakozó iskoláimban tükröződött a történelem. Érmihályfalva volt az első, az elemi iskola, ahova a tanyáról bejártunk bátyámmal együtt. Őt aztán Sárospatakra küldték gimnáziumba, amelyik nagyon jó hírű volt.
1939-et írtak, amikor én a negyedik elemibe kellett volna hogy menjek, ősz volt, bátyámat készítették a másnapi sárospataki utazásra, s akkor hirtelen így szólt hozzám édesapám: úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, ha most te is elmennél egy évre Sárospatakra. Aztán később rájöttem, szüleim nem akarták, hogy ha valami történik, nekem is bajom legyen. Édesapám előérzete be is igazolódott, 1939-ben egy hamis vád alapján elfogták, börtönbe került, nagybátyámra halálos ítélet várt, nagyapám is rövid idő múlva a kihallgatások kereszttüzébe került. Én erről nem sokat tudtam Sárospatakon. Ez az idő volt az, amikor hirtelen nőni kezdtek a rácsok, még ha akkor rövid időre is.
1940 után három boldog gimnazista év következett Debrecenben. Aztán a rácsok nőni kezdtek az egész világon. Édesanyám trombózist kapott, nem volt szabad mozognia, a hatóságok mégis feltettek egy szekérre, s úgy menekültünk a Dunántúlra, rokonainkhoz. Persze, szegényen, kirabolva értünk vissza kifosztott otthonunkba. Itt fejeztem be a gimnázium negyedik osztályát, újra Érmihályfalván. Később a zilahi Református Kollégiumba küldtek szüleim. Lehet, koromnál fogva is ekkor voltam a legfogékonyabb, de ez a kollégium adott nekem a legtöbbet.
- Pénzszerzés céljából a fiatal Csiha Kálmán az iskolában órákat adott a gyengébb képességű tanulótársainak, később álláskeresés töltötte ki idejét, majd a Rév-Esküllő-csatorna építőmunkása lett. Ilyen nehéz helyzetben volt a család?
- 50 hektárunkat hol elvették, hol visszaadták, a távol fekvő Zilah is költséges volt, és így a nagyváradi (azóta megszűnt) Szent László Gimnáziumba kerültem. Itt érettségiztem, közben azonban szüleimet kényszerlakhelyre vitték, s nekem egyedül maradva kellett megkeresnem a tandíjravalót, ezért voltam kénytelen számtan-fizika magánórákat tartani. Azután kezdődtek az álláskeresések, a nyári munka a Rév-Esküllő-csatornánál.
- 1949 márciusa. Húshagyókedd utáni éjjelen az egész országban ugyanazon időben összeszedték és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat . . . Az ismeretlent ma már csak két betűszóval emlegetjük: D. O. (domiciliu obligatoriu), vagyis kényszerkötelező lakhely. Ez már a sokadik rács lehetett . . .
- Szüleimet Csíkszeredába hurcolták kényszerlakhelyre. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a várost. Én a "szállítmányból" kimaradtam, mert azon az éjszakán nem voltam otthon. Viszont személyazonosságim lejárt, és szinte törvénytelenül végeztem el a középiskolát és a teológiát is. Rokonságunk nem volt kiterjedt, édesapám lánytestvére családjával együtt még a háború idején kimenekült Amerikába, a másik testvért szintén kényszerlakhelyre vitték. Nagyapám meghalt, házukat, birtokukat elvették, és öreg nagyanyám a szüleimmel élt a kényszerlakhelyen.
Ekkor már szívközelben nőttek a rácsok, de ezekre az időkre mégis hálás szívvel gondolok. Isten megpróbált, de meg is segített, és megmutatta nekem az élet minden oldalát.
- Mi érlelte meg a teológiára való felvételi gondolatát? Hiszen azokban az években (de később is) az államosítás, a megfélemlítések, az igazoltatások és a sok meghurcoltatás miatt a papi pályára készülőket megbélyegezték.
- Isten elvette tőlem a megélhetés félelmét, hiszen megtapasztaltam, hogy az ő segítségével a legnehezebb helyzetben is lehet élni, sőt tanulni is. Ekkor döbbentem rá arra, hogy mennyire fontos számot vetni önmagunkkal. Isten kegyelméből megértettem, hogy a tudást és a hitet nem lehet az embertől elvenni. Talán ez a belső megvilágosodás és a zilahi évek indítottak el a teológia felé.
Kizártak mindent, hogy egyedül legyek, / De Őt kizárni nem lehet soha! / Elsüllyedhetnek erdők és hegyek, / Halálba hullhat téli fák sora, / Az Isten él! Kizárni nem lehet! / Meglátogatja vak cellák ölét, / Győz a szívek s börtönök felett. Ez a vers 1957 decemberében íródott a kolozsvári börtönben. Az első börtönvers megírása után gondolt-e a püspök úr arra, hogy a versekből később könyv is lesz?
Amikor ezt a verset írni kezdtem, akkor még nem gondoltam arra, hogy ebből valamikor könyvnek egy része lesz. Akkor mellbeütésszerűen csak azt írtam le, amit átéltem. Később azonban öntudatosan gondoltam arra, hogy meg kellene írni a börtön történetét és benne Isten megőrző csodáit. Mindig éreztem, hogy Isten kiszabadít, ezért öntudatosan készültem a szabadulásra, és sokszor gondolkoztam azon is, hogy milyen lesz a könyv.
- Tíz év börtön - szólt a kegyetlen ítélet egy olyan koncepciós per után, amelyet valótlan vádak alapján hoztak. Hat és fél év után egy általános amnesztiával azonban sokan szabadlábra kerültek, köztük több lelkész is. Milyen érzés volt meglátni a közben felcseperedett, soha nem látott Emesét?
- A börtönben azt terveztem, hogy amikor kiszabadulok, otthon meg fogom lesni a játszó gyermekeket, és ki fogom találni: melyik a hatéves Emese. Aztán mégsem így történt. Mikor megérkeztem apósomékhoz egyik görög katolikus börtönkollégával, lerogytam egy székre, és nem volt erőm felkelni, hogy megnézzem a játszó gyerekeket. De így is felejthetetlen, csodás élmény volt, amikor az ölembe kérezkedett és átölelt. Az ablaknál megmutatott a többi gyermeknek és azt mondta: látjátok, nekem is van édesapám.
- A gógánváraljai lelkészség után Marosvásárhely következett - rengeteg munkával és új gyülekezetek szervezésével. . .
- Amelyek sok problémát okoztak. Néha különböző cselekhez kellett folyamodnunk. Volt, amikor nehezen engedélyt kaptunk harangozói ház vásárlására, annak aztán engedély nélkül kiütöttük a falait, és renoválni kezdtük a templomunkat, hogy hirdethessük: ameddig tart a felújítás, szükségből a kántori lakásban tartjuk az istentiszteletet. Aztán ott is maradtunk. Persze, a gyülekezet megalakulásának jóváhagyására sok közbenjárásra, kérvényezésre, kerülőútra volt szükség.
A cserealji gyülekezet esetében elhatároztuk, hogy egy öreg nénitől megvesszük a házát. Előbb azonban kérvényt írtunk, hogy istentiszteletet tarthassunk nála. Az engedély kézhezvétele után a házban új igehirdetési központot létesítettünk, kiütöttük a falakat, és már volt is egy száz férőhelyes félig elismert imaházunk.
- 1989 karácsonyán - úgy tűnt - a rácsok végleg lehullnak. Mégsem így történt. 1990. június 29-én került sor a püspök úr beiktatására, s másfél évvel később az első közgyűlési jelentésben ezt olvashatjuk: Az idő, amiben ezt a másfél évet megéltük, változó idő volt. Tele volt nagy reményekkel és nagy csalódásokkal . . . A magyarságot ért támadások sokszor kihatottak közegyházi törekvéseink megvalósítására. Küzdelmünk sokszor szélmalomharc volt, amit azonban vívnunk kellett, még ha sokszor eredmény nélkül is.
- Úgy gondolom, a püspök úr akkor nem hitte, hogy ezek a szavak nyolc év múlva is aktuálisak lesznek . . .
- Nem. Isten kegyelméből 1989-ben megfordult a világ. Az első karácsonykor naivak voltunk. Úgy éreztük, hogy vége van mindennek: diktatúrának, nemzetgyűlöletnek. Sajnos, nem így történt. Az azóta eltelt évek is csak harcot jelentettek. Számtalanszor kellett újból kezdeni mindent. 1989 óta tíz év telt el, de egyházi javaink még mindig a hatalom kezében vannak, 500 felekezeti iskolánk ma sem működhet, s önálló magyar egyetemünk még mindig nincs. Ez a szélmalomharc mérhetetlen sok energiát emésztett fel.
- 1996-ban a hűséges feleség, a mindig segítőkész élettárs örökre eltávozott. Mégis, ha csak az elmúlt évek előjegyzési naplóit veszem a kezembe, alig találok olyan lapot, ahol ne lenne valamilyen bejegyzés. Külföldi és belföldi utak, vizitációk, előadások, templomszentelések, ünnepi és más szolgálatok, a megjelent prédikációs köteteket, könyveket, tanulmányokat nem is említve. Mindezek mellett a püspök úr az 1995-ben Budapesten magalakult világ református egyházait tömörítő Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) a lelkészi elnöke és egyben a liturgiai bizottsági elnök is. Nem fárasztó mindez?
- Feleségemmel sokat dolgoztunk a kicsi gyülekezetekben, de később Marosvásárhelyen is. Azt lehet mondani, hogy nem volt szabadnapunk, nem tudtunk szélesebb értelemben társadalmi életet élni. Még a barátainkat is csak néha-néha tudtuk meglátogatni. Barátunk, családunk az Anyaszentegyház volt. Feleségem elvesztése számomra mérhetetlen veszteség volt, a munka és a feladatok teljesítése azonban erre az árvaságra gyógyír volt s egy nagy üresség kitöltője. Persze, mindezektől függetlenül, mint azelőtt is, a munka nem más, mint édes teher a számomra.
- Az elmúlt kilenc év alatt megoldódott a lelkészhiány, szeretetintézmények, templomok, gyülekezeti otthonok épültek. A legfontosabb azonban mindezeknek a tartalommal - azaz hittel - való megtöltése. Ezt vállalta fel a püspök úr 1990-ben, amikor a beiktatás alkalmával így fogalmazott: Megbízatásként hiszem: Isten megbíz azzal, hogy összeszedjük a maradékot . . . hitben, munkában, hűségben . . . népünknek azt a lelki erejét, ami még megmaradt. . .
- Sok, előre nem látott fájó dolog jött közbe. Ide lehet sorolni a vásárhelyi véres eseményeket, s a nagyrészt ennek is köszönhető újabb kivándorlási hullámot, a megoldatlan gazdasági helyzetet, a kisebbségi jogainkért való állandó harcot, újraszervezett iskoláink mindennapi fenyegetettségét, egyházi és más javaink visszaszolgáltatásának akadályoztatását. Ezekhez járul hozzá az Európa-szerte érezhető demográfiai hullámvölgy, a sokakban megroppanó reménység, a növekvő infláció következtében gyülekezeteink teherbíró képességének csökkenése. De Jézus mégis azt mondja: bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Püspöki szolgálatom alatt Jézusnak ezt az üzenetét kívántam és kívánom továbbadni.
Nagy feladat előtt állunk: össze kell szednünk a maradékot. Azonban két nagy sebünk van: a kivándorlás és a természetes szaporulat hiánya. Minden évben háromezerrel többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, s ez az elmúlt kilenc-tíz évben már 26 ezer lelket jelent. Valami biztató reménységünk mégis van: az utóbbi két évben lassan ugyan, de emelkedni kezdett a születések száma, s az iskolákban felnövekvő értelmiség, a gyermek-evangelizációk, az ifjúsági táborok, a nőszövetség munkája, az építő gyülekezetek, a gyermeket vállaló szülők - a maradék összeszedői. Isten áldja meg a gyermeket vállaló édesapákat és édesanyákat!
Az 1990-ben vállalt megbízatást ma is vállalom: összeszedni a maradékot. Tudom, hogy nem mindenki vállalja vagy végzi ezt. Tudom, az én eddigi munkám sem volt tökéletes. De azt is tudom, hogy ebben az új világban, a sok, másfajta, újból nőtt rács mögött, másképpen, mint régen, de sokan megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek (Dán 12, 10), és az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége (Dán 12, 3).
- Miben látja a püspök úr az erdélyi reformátusság jövőjét?
- Erdélyben az elmúlt évszázadokban rengeteget szenvedtünk, mégis megmaradtunk Isten kegyelméből. Hiszem, hogy most is megmaradunk, bár erdélyi reformátusságunk jövőjét sok minden fenyegeti. Mégis úgy érzem, hogy Anyaszentegyházunkban még van annyi megtartó erő, hogy mindezeket túl fogja vészelni.
A jövőt a lelki megtisztulásban látom. Kilencéves püspökségem alatt szüntelenül hangoztattam, hogy történelmi népegyházból történelmi hitvalló egyházzá, minőségi egyházzá kell válni. Ez viszont egy hosszú folyamat, amelyben sok szerepe van a lelkiség megváltozásának. Ezért sok minden függ lelkipásztoraink, vallásoktató tanáraink lelkiségétől, a presbiterképzéstől, a nőszövetség és IKE munkájától. Hiszen amíg a lelkünk megmarad, mi is megmaradunk. A feladat azonban nemcsak a megmaradás, hanem a növés is. Isten adjon ehhez erőt mindnyájunknak!
(
Csiha Kálmán - Még tizenegy nap
Még tizenegy nap, s földre száll az angyal,
Csengő csilingel bársony esteken,
Ezüst szárnyakon arany-angyalhajjal
A földre száll az Álom; megjelen.
Még tizenegy nap, s kigyúlnak a fények
S csillagszóróktó
Kis gyermekszemek bűvöletben égnek
S Jézus kopogtat szívek ablakán.
Én Istenem, már ötször csalt az álom,
Már öt karácsony telt el nélkülem,
Öt éve már, az éjszakát, hogy járom,
S karácsony este nincs csak egy tüzem:
Hogy Benned bízom könnybe, éjbe hullva
Hogy kegyelmes vagy, s megadod nekem
Hogy egyszer én is, szent karácsony-esten
Megláthatom, kis árva gyermekem.
Csiha Kálmán: A legfontosabb az egyház lelkülete
- Főtiszteletű úr, miként tekint vissza az eltelt tíz esztendőre, mely a kommunista diktatúra szorításából megszabadulva, meghatározó volt mind a társadalom, mind az egyház építése, megújulása szempontjából?
- Sok reménységgel, sok csalódással és sok isteni kegyelemmel teljes tíz esztendő volt. Nagyon szegényen kezdtük, mert az egyházat - az új lehetőségeknek megfelelően - újra kellett szervezni. Trianon után is nehéz volt az egyház újraszervezése, de akkor megvoltak az iskoláink, épületeink, tanári karaink, a mecénások, a főurak. Volt egy erős, öntudatos középosztály, amely segítette az egyházat.
A 89-es változások után mindez hiányzott. Az épületeinket nem kaptuk vissza, az iskoláink megszervezéséért nagyon sokat kellett küzdeni. Itthon nem voltak mecénásaink. Le volt szegényedve az egész társadalom. Tehát nehéz volt az újraszervezés, de Isten csodálatos módon megsegített, például a külföldi segítségek által is. Úgy érzem, hogy ez a tíz esztendő nem csak a nehézségek, hanem az isteni csodák évei is voltak.
- Egy korábbi nyilatkozatában azt mondotta, hogy elsősorban az építkezésekért, az iskolákért és a belmissziói mozgalomért adhat hálát Istennek. Hogyan értékeli mindezeket?
- Ehhez még hozzátenném a diakóniai szolgálatot is. Úgy gondolom, hogy az egyháznak három lába van. Mint, ahogy egy síkot három pont határoz meg, az egyháznak is három erős pontja kell legyen. Az első, hogy az egyház hitközösség. Ide tartozik a templom. Isten kegyelméből 34 új templomot építettünk és több, mint 40 új gyülekezetet szerveztünk az eltelt tíz évben.
Az egyház ezen kívül szeretetközösség. Ide tartozik a diakónia, öregotthonok, árvaházak, a gyülekezeti otthonok sokasága, melyeket szintén építettünk. Harmadszor az egyház nevelői közösség. Ide tartoznak az iskolák. Ezen a területen az anyaszentegyház még nagy küzdelem előtt áll. Ezenkívül a belmissziót azért is említettem, mert részben Makkai Sándor volt a példaképem, és úgy gondolom, hogy legfontosabb az egyház lelkülete, az egészséges ébredés az anyaszentegyházban.
Ha a lelkünket elveszítjük, akkor hiába lesznek akár iskoláink, épületeink vagy pénzünk, úgy is tönkremegyünk. De, ha a lelkünk megmarad, akkor mindent kibírunk. Az egyház lelkületét pedig főleg a belmissziói munka segíti és határozza meg. Ide tartozik a nőszövetség, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és minden olyan munka, amely a lelkeket ébresztgeti. Tulajdonképpen ide tartozik az igehirdetés és a pásztorizáció is.
A tíz év alatt igyekeztem, hogy az egyházi törvénykönyvünkbe is kerüljenek be a belmisszió - gyülekezetnevelés, presbiternevelés és a gyülekezetgondozás - alapelvei, és ez sikerült is. Tehát úgy gondolom, hogy a hit, a szeretet, a lélek és a jövendő nevelése volt az a négy dolog, amit szerettem volna szolgálni ez idő alatt, és ebből nőtt ki 218 középületünk és gyülekezeti épületünk is.
- Az egyház tagjait sokszor megzavarja, hogy a világ marakodásai, csatározásai beférkőznek az egyházba. Ön szerint mit kell tenniük a lelkészeknek és az egyháztagoknak, hogy a sokszínű Erdélyi Református Egyház sokféleségében ne széthúzó, hanem egységes legyen?
- Úgy gondolom, hogy itt a lelkipásztoroknak kell elől járniuk. És elől kellene járjon elsősorban a teológia, a teológiai nevelés. Gondolom ebbe besegítenek már református középiskoláink, kollégiumaink is. Nem szabad magunknak megengedjük, hogy más ellen forduljunk és egymás ellen áskálódjunk. A tíz év alatt mindig igyekeztem az ellentéteket tompítani. Persze sokszínű az egyházunk, sok éles stílus van. A lényeg az, hogy szolgáljuk-e az Úr Jézust vagy sem? Ne kritizáljuk egymást, hanem segítsük. Aki igazán az Úristené, és aki igazán dolgozik, annak nincs ideje kritizálni a másikat.
- Hogyan értékeli a Magyar Református Tanácskozó Zsinat elnökeként, minden magyar református püspökeként betöltött időszakot?
- Több, mint 40 országban élnek magyar reformátusok. Úgy érzem, hogy bár többet is lehetett volna tenni, de Isten kegyelméből sokat elértünk, részben az egyházszervezésben is. Hiszen, ha arra gondolok, hogy amikor először voltam Ausztráliában, akkor nem volt csak egy református teológiát végzett lelkészük és egy megszervezett gyülekezetük, ezzel szemben most egymás után küldhetjük lelkipásztorainkat és születnek a megszervezett gyülekezetek. Ez a munka összekötötte a szétszórt magyarságot Magyarországgal és Erdéllyel.
A magyar diaszpóra nem egy felszámolandó, szórványként kezelendő magyarság, hiszen ennek már komoly története van. Az amerikai magyaroknak 100 éves, az ausztráliaiaknak 50 éves történelmük van. Most, hogy Magyarország bekerül majd az egyesült Európába, a határok jelentéktelenekké válnak. Tehát nem fogja vasfüggöny elválasztani tőlük a diaszpórában élő magyarságot, hanem egy egészséges vérkeringés fog létesülni ezáltal.
A diaszpórában élők a magyarság világítótornyai kell hogy legyenek külföldön, akik megőrzik magyarságukat és református tradícióinkat. Ebben a keretben, ha nem is teljes, de nagy eredményt ért el az új istentiszteleti forma, amelyet a diaszpórákban már sok helyen bevezettek. Az új, egységes énekeskönyv is ezt célozná, hogy akárhová megyünk a világon, mindenütt otthon legyünk, legalább a templomainkban.
- Püspöki szolgálatának befejeztével milyen gondolatok, tervek foglalkoztatják Csiha Kálmánt?
- Még sok mindent meg kell írjak. Szeretném megírni a börtöntől a püspökségig vezető korszakot. Prédikációs kötetem is készül. A könyvek írásán kívül igehirdetéssel szeretnék szolgálni Marosvásárhelyre visszavonulva, ahol húsz évig voltam lelkész.
Fábián Tibor
(2000.december 12., Romániai Magyar Szó)
Adott az Isten erőt erre az útra . . .
Sűrű, nedves pihékkel fátyoloz az ég. Nem hoz fehér takarót a megrendülésre - csak csepereg az eresz. Csend lenne, ha nem hallgatnám Csiha Kálmán utolsó szolgálatának hangfelvételét. November 4-én készült a cserealji istenházában. Abban az általa épített templomban, ahol ő hirdethette húsz évvel ezelőtt legelőször Isten igéjét. Fátyolos hangon emlékezik, szelíd alázattal, övéivel, a gyülekezet-, kő- és szótemplom-építő lelkipásztor. Hallatszik a felvételen: sírtak, akikhez szólt.
Míg hallgatom, kinn hópelyhek szállnak, és mondja: "apró hópelyhek az örömök." Meghatódottsággal küszködő hangjában lelem meg azt az örömsugarat, ami túlmutat a jelen gyászán, a veszteség döbbenetén. Rögzített szavaiban Isten-közelségből bátorít: "Mózesnek is csak egy pálcát adott, azzal vezette ki népét Egyiptomból."
Akik most összeszorult szívvel emlékeznek, azok számára sok-sok "pálcát" juttatott közelségéből az Úr. Amellyel vizet fakasztottak sziklás időszakban az általa útra bocsátott lelkipásztorok, hitoktatók, gondnokok, diakónusok, presbiterek és mindazok kik hallgathatták. Akiknek a városba telepedés nehézségeit sikerült igei szóval enyhítenie, avagy tanúságtevő létmódja megtartott keresztelésük helyén, az elvándorlás lehetősége ellenére is. Vajon hányan lehetnek lelki tanítványai hitvalló, Krisztust követő lelki központokban?
Már-már közmondásos, hogy senki nem tudott József történetéről honi tájainkon úgy tanítani, mint Csiha Kálmán. Ki lehetne hitelesebb, mint az igehirdető, aki József-utat járt be?
Míg írok, el-elcsukló hangon hozzám is elér szava. Csendre kér. Mint a zsoltárok szela-jele; amíg a szó-dallam megtorpan, és Égre-lélekbe pillant a dicsőítő-, avagy hálagondolat. "Te tudod, hogy mennyi mindent jártunk be. . ."
Szela. "Más arcú időben: békességet, megtartást." "Köszönjük, hogy oltalmaztál." "Legyél a gyászolókkal; hazahívottad" utolsó szolgálatának kérelme szerint: "öleld át őket, írd a szívükbe a bizonyosságot, hogy van örökélet, és odaát találkozás."
Az Égi küldött, túl minden földi rácsokon "templomőrző nemzedék"-re tekint, és mély csendből, feledhetetlen hangon kéreti: "Áldásod maradjon velünk."
Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki mély együttérzésemet az
A Magyar Köztársaság Nagykövetsége mindenkor a legnagyobb
elismeréssel követte Csiha Kálmán elkötelezett és áldozatos munkáját hívei
lelki életéért, a Református Egyház megerősítéséért, az erdélyi magyarság
megmaradásáért és a magyarság határok feletti egységéért.
Isten nyugosztalja az elhunytat, Isten vigasztalja a
gyászolókat.
Bukarest, 2007. november 8.
Dr. Terényi János
nagykövet
Kedves református magyar testvéreim,
Megrendülve olvasom dr. Csiha Kálmán püspök úr halálhírét. Nem akarom elhinni, hisz néhány héttel ezelőtt jóságos, mosolygó tekintetében még benne volt a bizakodás, a bátorítás és a hit, hogy mi, a világ minden tájára szétszórt, szétszakított magyarok megtaláljuk egymás kezét és a hitben rejlő erővel kieszközöljük az összefogást, megmaradásunk zálogát. Búcsúzó kézfogásunkban benne volt még a földi viszontlátás reménye is.
Isten akaratában megnyugodva, nem hal ki a remény, ha már itt a földön nem is, de ott, odafönt, viszont látjuk egymást.
Gyászunk közös.
Családom és magam nevében fogadjátok részvétünket.
Tisztelettel és szeretettel,
Kasza József
a VMSZ tiszteletbeli elnöke
tiszteletbeli református presbiter
Fájdalommal vettük tudomásul, hogy D. dr. Csiha Kálmán,
egyházkerületünk nyugalmazott püspöke, iskolánk nagyszívű pártfogója, átadta
lelkét Teremtőjének. A Kolozsvári Református Kollégium közössége őszintén
együttérez gyászoló szeretteivel. Emléke legyen áldott.
"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él."
D Dr Csiha Kálmán, az
Romániában a változások után 1990. május 4-én az
(Tanácskozó) Zsinat 1995 áprilisában első elnökévé választja s
e tisztséget 2001-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Bár a gyászhír megrendített,
de Isten iránti hálával emlékezünk több évtizedes hűséges szolgálatára s aggódó
szeretetére amellyel ft Csiha püspök úr szívügyének tekintette Európa nagy
nyugati szórványaiban a szétszórtságban elő reformátusok felkarolását.
Kitartóan és türelemmel igyekezett az egységet művelni nem csak közöttünk, de a
Kárpátmedence tömbreformátusságával is. Gyászolja egyaránt családja, a magyar
reformátusság és az egyetemes magyarság. Temetése szombaton november 10-én lesz
Marosvásárhelyen, ahol ugyanezen a napon életéért hálaadó istentiszteletet
tartanak helyi idő szerint 13 órakor a Gecse utcai templomban.
Számos megemlékezése jelent meg életéről, ezek közül
legismertebb a "Fény a rácsokon", amelyben a koncepciós per nyomán
1957 s 1964 között börtönben töltött évek megpróbáltatásainak és szenvedéseinek
méltóságteljes leírását adja történelmi hitelességgel. Csiha Kálmán két nappal
halála előtti utolsó igehirdetse (Jn 15, 9-17) mp3-as állományban letlthető a www.cserealja.uw.hu honlapról,
ill. a
http://www.reformatus.ro/mp3/2007-11-05-mvh-cserealja-csiha-zsolt-20-1-9.mp3
címről. Prédikációjának utolsó mondata: Istenem segíts, hogy
legyen jövendőnk a mi meg nem romló szívünk szerint. Ámen, úgy legyen.
A boldog feltámadás reménységével s azzal a bizonyossággal
állunk gyászolói mellé, hogy Urának jobbján várja a szemtől szembelátás
örökkévaló honában az életében oly bőven szórt igei mag felnvövekedését és az
aratást.
A NyEMRLSz Elnöksége nevében
Dr Békássy N Albert, világi elnök
Kedves gyászoló család, Erdélyi Egyházkerület
Megrendülve hallottuk, hogy Csiha Kálmánt magához szólította Teremtő Ura. Fájdalmukban osztozunk és együtt érzünk minden gyászoló testvérünkkel. Hálával emlékezünk arra, hogy Istennek gazdag áldása áradt gyülekezeteinkre az ő evangelizációs szolgálata során, melyet a Kárpátaljai Református Egyházban végzett. Isten vigasztaló kegyelme maradjon veletek.
"Mert a mi
országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, ki
elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges
testéhez, ama hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet
mindeneket." Fil 3,20-21
Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke
Héder János, a KRE főjegyzője
Nagy Béla, a KRE főgondnoka
A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata
|
Dr. Erdélyi Géza lelkészi elnök (Felvidék) Rimaszombat |
Ft. Szabó Sándor ügyvezető elnök (USA) Ontario |
Kovács Zoltán világi elnök (Királyhágómellék) Nagyvárad |
"Az ő ura pedig mondta néki: Jól vagyon jó és hű szolgám,
kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe" /Mt. 25, 21. v./
Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök testvérünk halálhíre mély
fájdalmat okozott. Szerettük és tiszteltük őt, gyülekezeteink szívesen hívták
és hallgatták igehirdetéseit. Hirtelen távozásán nagyon sokan bánkódunk, de
ugyanakkor a feltámadás reménysége tölt el bennünket. Együttérzésünket fejezzük
ki szeretteinek, valamint az
Hisszük, hogy fáradhatatlanul végzett szolgálata nem volt hiábavaló.
Áldassék érte az Úr.
Rimaszombat, 2007-11-09
Együttérző szeretettel
a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Elnöksége valamint
a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata nevében
Dr Erdélyi Géza, sk
Főtiszteletű Csiha Kálmán püspök úr, az MRETZS örökös tiszteletbeli elnökének a Mindenható Istenhez való hazatérése alkalmából az I. János 5: 11 ("Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő Fiában van.") Igével kívánok vigasztalást mindazok számára, akik Őt tisztelték és szerették.
dr. Kis Boáz
Az MRETZS titkára
Az Ausztráliai Magyar Református Egyház lelkipásztorai és
gyülekezetei megrendülve vették tudomásul Dr Csiha Kálmán püspök váratlan
elhunytát. Gyülekezeteink sok szép és áldott emléket őriznek Dr Csiha Kálmán
többszöri Ausztráliai látogatásairól, melyek a legtávolabbi magyar
szórványközösségek ébredését és megmaradását szolgálták. Isten vigasztalását
kívánjuk a gyászoló család számára. Emléke legyen áldott.
Ausztráliai Magyar Református Egyház
Megrendült szívvel, de Istenbe vetett hittel gyászoljuk D. DR. CSIHA KÁLMÁN nyugalmazott püspököt, iskolánk tiszteletbeli lelkészigazgatóját, aki oly sokat tett a református oktatás visszaállításáért. "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden tudományt ismerek is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincs bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból." 1Kor. 13, 1-3. A Marosvásárhelyi Református Kollégium tanári kara és diákjai.
A Maros Megyei Önkormányzat megrendülve értesült a
nagytiszteletű CSIHA KÁLMÁN püspök haláláról. Az
Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Önkormányzat elnöke.
Mély fájdalommal, de a feltámadás reményével búcsúzunk szeretett kollégánk, D. DR. CSIHA KÁLMÁN bajtársunktól, az 56-os Bajtársi Társaság és a volt politikai foglyok szövetsége. Nyugodjál békében. A gyászoló családnak megnyugvást kívánunk.
"És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az atya." Jn. 12,26 Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak DR. CSIHA KÁLMÁN nyugalmazott püspök elhunyta alkalmából. A Marosi Református Egyházmegye vallástanárai.
Megdöbbenten értesültünk és fájó szívvel vettük tudomásul,
hogy a Romániában élő magyarság kiemelkedő személyisége, D. DR. CSIHA KÁLMÁN
lp. az
Mély megrendüléssel értesültünk D. DR. CSIHA KÁLMÁN, az
Az Amerikai Magyar Református Egyház vezetősége, lelkipásztorok és gyülekezeteink tagjai Isten iránti hálaadással emlékezünk a világon szétszóródott magyar reformátusság egyik nagy püspök egyéniségére. Emlékezünk Ft. Dr. Csiha Kálmán püspök hitvalló szolgálatára, meg nem alkuvó hitére, nemzedékeknek példamutató életére. Hisszük, hogy őt Isten küldte közénk vigasztalóul, bátorítóul, hogy egyek maradjunk Őbenne. Szolgálata, küldetése erről bizonyság, aki mindig megmaradt annak, akinek Isten rendelte: őrálló a bástyán, igehírdető alkalmas és alkalmatlan időben, az Úrnak szenvedő szolgája, szétszóródott népéért reménykedő és mindent vállaló lelkipásztor. Családjával együtt vigasztalásért könyörögve Isten kegyelmére bízva adjuk át az Úrnak, tudva, hogy "Az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. " Római levél 6:23.
Emléke legyen áldot szívünkben, életünkben.
Ontario, California 2007. november 9.
Ft.Szabó Sándor,
az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke
a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata ügyvezető elnöke
Beke C. Antal,
az Amerikai Magyar Református Egyház főgondnoka
Ft.Török István,
az Amerikai Magyar Református Egyház főjegyzője
Mély megrendüléssel, de az Úr kegyelmében nyert vigasztalással
értesültem Dr. Csiha Kálmán püspök úr hirtelen elköltözéséről. A feltámadás és
reménység Krisztusa adjon vigasztalást gyászoló szeretteinek, gyászoló Erdély
népének és az egész nemzetnek.
Tisztelettel:
Fülöp István
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Közgyűlés Elnöke
