|
|
HÍRVIVŐ |
||
|
|
|||
|
Az |
|||
|
|
|||
|
Feliratkozás:
hirvivo-subscribe@yahoogroups.com
|
|||
|
Hír
beküldése: hirek@reformatus.ro |
|||
|
|
|||
|
2007
március 19, VI. Évfolyam 11. szám (összesen 247 szám) |
|||
|
|
|||
Tartalomjegyzék
Egyházi műtárgyak és műemlékek Erdélyben
Szakmai tanácsok lelkészeknek, jövendőbeli lelkészeknek és tanároknak
Adalékok egy kortárs magyar drámához
Nyílt levél Tőkés István részére
A Szabadság c. napilapban megjelent levélváltás margójára
Összefogással a szétforgácsolódás ellen, Kolozsvár
Lelkészválasztás Csíkszeredában
Március idusa Háromszéken: Unióról és egyetértésről (Eresztevény)
Március idusa Háromszéken: Kilyén méltósága
Március idusa Háromszéken: Tárogatóval Incze Dániel sírjánál
Március idusa Háromszéken: Díszőrséggel Szotyorban
Közélet: Ünnep az egyéves hősi emlékműnél (BODOK)
Közélet: Mindnyájunknak el kell menni (SZEMERJA)
Közélet: Közös szabadságunk tart meg (KÖKÖS)
Kovakő: Diákok az ünnepről: Két ünnepségről
Kovakő: Diákok az ünnepről: A sírok között
Kovakő: Diákok az ünnepről: Új diáksereg a cinteremben
"Emlékezzünk, hogy megmaradjunk"
Az utóbbi évtized legfelszabadultabb márciusi örömünnepe, Nagyenyed
Egyházi műtárgyak és
műemlékek Erdélyben
Szakmai tanácsok lelkészeknek,
jövendőbeli lelkészeknek és tanároknak
A program célja:
Valamennyi felekezethez tartozó erdélyi lelkészek és lelkészjelöltek,
valamint tanárok örökségvédelmi képzése
Szervező:
Entz Géza Alapítvány és A BBTE Református Tanárképző Kara
(egyháztörténész doktorandusok Pokoly Társasága)
Programfelelős:
Kovács Mária-Márta - doktorandus
Horváth Iringó - doktorandus
A konferencia célja
A konferencia célja a lelkészek és lelkészjelöltek, tanárok és tanárjelöltek
megismertetése a műemlékvédelem, műtárgyvédelem jelenlegi helyzetével
és gondjaival, gyakorlati információk átadása, illetve fórum teremtés a közös
gondok megbeszélésére, a szakemberekkel való kapcsolatépítésre. Előadóink
az erdélyi épített és ingó örökség védelmével, kutatásával illetve
felújításával foglalkozó, gyakorlati ismereteket átadni képes hazai
szakemberek.
Megvalósítás helye:
Kolozsvár
A BBTE Református Tanárképző Kara: Péntek Árpád terem.
A megvalósítás tervezett időpontja:
2007 március 23.
Résztvevők:
- tanárjelöltek (valláspedagógusok, művészettörténészek, stb.)
- lelkészek és lelkészjelöltek valamennyi felekezetből
Támogatók:
BBTE, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és Nemzeti
Kulturális Alapprogram
Előadók:
dr. prof.
Tövissi Zsolt, építész - építészeti emlékek karbantartása
Dáné Veronka/Sipos Gábor, levéltáros - levéltár, könyvtár rendezése
Mihály Ferenc, restaurátor - faberendezések, falképek kezelése
Kovács Mária-Márta és Horváth Iringó, doktorandus hallgatók - kegyszerek és
textíliák megóvása
Mellékletek
Részletes leírás:
A leltározási programok tapasztalatai (Entz Géza
Művelődéstörténeti Alapítvány, dr. prof. Buzogány Dezső által
vezetett egyházi értéktárgyak leltározásai), valamint a műemlékes szakemberek,
kutatók, restaurátorok beszámolói döbbentették rá a konferencia feltétlen
szükségességére a szervezőket. Az erdélyi műemlékek, történeti
értékű ingóságok (ötvöstárgyak, textíliák, levéltárak, régi könyvek)
javarésze egyházi tulajdonban van, szakszerű védelmük, felújításuk,
konzerválásuk és tárolásuk fontosságáról általában nagyon kevés információval
rendelkeznek az egyházközségek lelkészei, és sajnos az egyetemi tanulmányok sem
biztosítanak ilyen jellegű képzést számukra. Sok esetben az épületek,
tárgyak értékéről nincsenek pontos ismereteik - így megállapítható, hogy
az erdélyi örökségvédelem jelenlegi siralmas állapota nagy százalékban ennek a
tájékozatlanságnak is köszönhető. A valláspedagógusok számára úgyszintén
fontos lenne hasonló ismeretek elsajátítása, ugyanis elkövetkezendő
munkájuk során meghatározó szerepük lehet a gyülekezetek műemlékekhez és
műtárgyakhoz való viszonyulásában.
Előadóink ez alkalommal az erdélyi épített és ingó örökség védelmével,
kutatásával illetve felújításával foglalkozó, gyakorlati ismereteket átadni
képes hazai szakemberek. Az előadásokat követően kerekasztal
beszélgetésre kerül sor, amelynek során a résztvevők feltehetik
kérdéseiket a szakembereknek. Amennyiben az érdeklődők igényt tartanak,
esettanulmányok ismertetésére is sor kerülhet.
A meghívott tanárjelölteknek (valláspedagógusok, művészettörténészek, stb.), lelkészjelölteknek és lelkészeknek szóló előadások a nagyközönség számára is nyitottak. Meghívottaink között szerepelnek mind a négy erdélyi magyar történelmi egyház (katolikus, református, unitárius, evangélikus) képviselői.
Tervezett program:
2006. március 23. Péntek
Dr. prof. Buzogány Dezső megnyitja a konferenciát
Adalékok egy kortárs magyar drámához
Nyílt levél Tőkés István
részére
Tisztelt Professzor Úr!
Sajnálatos módon bárki, aki ma Erdélyben egy embertársával magyarul szóba
áll, egy szerencsétlen társadalmi, politikai és egyházi földindulás morajában
kényszerül ezt megtenni. Nemcsak hogy a levegőt tölti be eléggé
félelmetesen ez a moraj, de alattomos módon mindenhová beszivárog, közéletünk
minden területére: munka- és szórakozóhelyre, gyárba és egyetemre, de -
fájdalom - templomainkban is igencsak elnyomja ez a zavarodott zúgás az ott
remélt halk és szelíd hangot (lásd például az istentisztelet alatt történő
aláírásgyűjtések botrányos, konkrét esetét).
Szeretnék ettől a háttérzajtól teljességgel elvonatkoztatni, de ez most
lehetetlen. Pedig volt ez tájainkon másképp is; emlékszünk mi olyan időkre
is, amikor a hasonló természetű magyarországi hisztérián csak bölcsen
mosolyogtunk, és értetlenül kérdezgettük egymást: megbolondultak ezek? Az
efféle kérdések pedig mindig a normalitás jelei, mert ilyen csodálkozva csak a
megszeppent gyermek kérdez, tágra nyílt szemmel, aki semmiképp sem érti, hogy
apu meg anyu, akik neki mindketten egyformán drágák, most éppen miért
veszekednek.
Kedves István bácsi! Nemzedéktársaimmal együtt a nyolcvanas évek első
felében kitüntetésnek éreztük, hogy a professzor úr tanítványai lehetünk a
Protestáns Teológián. Mert mi újszövetség órán nem csupán a görög igeragozás
rejtelmeibe, az Ige "hasogatásának" módszertanába nyertünk betekintést,
hanem ezen keresztül valami sokkal fontosabba: Isten titkába. Ez pedig annyi
mindent magába foglal! Többek között a felemelt fővel való szólás
erkölcsét. A professzor úr ezt testesítette meg a lefojtott intézetben, ahol a
szekus, Öcsi ezredes elvtárs úgy sétafikált, mintha ő maga lett volna a
püspök (polgári nevén - akár hiszik, akár nem - Ungvárynak hívták!); csak éppen
a szószékre nem ment fel, vasárnaponként legalábbis, azon kívül biztos, hogy
ott is ügyködött, ha netán a bibliatartó állvány alá poloskát helyezett. Az
ifjúság, mely csak a fürdőszobában megeresztett csapok zúgása mellett mert
lázongani, tudta, hogy itt nem babra megy a játék. Amikor pedig lelkészként,
még mindig a terror nyomása alatt, a moldvai szórványmagyarságot próbáltam
összegyűjteni és gondozni, a professzor úr - ezernyi elfoglaltsága mellett
- arra is talált időt, hogy egy-két levéllel biztasson nem éppen rózsás
helyzetünkben.
Ilyen előzmények után történt, hogy abban a 2006. december 19-i
keltezésű levélben, melyben a Professzor Úr megköszöni nekem a
kilencvenedik születésnapja alkalmából ajándékként kapott szerény
figyelmességemet (a szenvedés problémájáról szóló könyvemet, valamint egy
Nietzsche-tanulmányt az ünnepi emlékkötetbe), számomra nagy kitüntetésként, a
mester azt írja tanítványának: "rokonságunkat mintegy ajándéknak
tekintem". Mármint a szellemit, de lehet, hogy még vérségire is
gondolhatunk, lévén, hogy édesanyám marosvásárhelyi Tőkés-lány volt, bár
az esetleges közös családi gyökérre nincs bizonyíték.
Hát akkor mennyivel inkább tekinthetem én ajándékként a professzor úrnak ezt
a sajátkezűleg nekem írott, hosszú levelét, no meg persze az említett
rokonságot, kedves István bácsi! Azt, hogy együtt döbbenünk meg porszem
voltunkon, amiről az idézett levél kiemelten is szól. Ajándéknak tekinthetem
azt, hogy valami hasonlót érez a kilencvenen túli aggastyán és a pont fele
annyi idős tanítvány akkor, amikor belerévednek a csillagóceánba, miközben
ugyanaz a Pascal-féle borzongás tölti el mindkettejüket: a végtelen terek örök
hallgatása. A hallgatás, melyet a Szó alkotott. A hallgatás, melyben hangok
milliárdjai kavarognak. Ajándéknak tartom továbbá a mély, közös
meggyőződésünket is, miszerint a véges nem foghatja be a végtelent,
finitum non est capax infiniti, melyre szintén utal az említett levél.
Hát effélékről kellene nekünk társalognunk kedves István bácsi, drága
atyai barátom! Ez lenne méltó hozzánk! Hozzánk, mégpedig nem úgy, mint
arisztokratikusan elkülönülő, művelt papi főkhöz, hanem hozzánk,
mint emberekhez. Mert mindenkihez ez lenne méltó. Hogy a maga helyén és a maga
eszközeivel mindenki válaszoljon arra a kérdésre, hogy mi végre van abban a
bizonyos porszem-óceánban egy olyan por-atom, amely nem amely, hanem: aki. Én.
Élő-érző-gondolkodó lény! Egyedüli példány, megismételhetetlen személy,
amilyen még sohasem volt, és sohasem lesz a nagy időn keresztül. Mert
mindenkinek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy mi dolgunk a világon. És
hogy milyen feltételei vannak annak, hogy valahol otthon legyünk benne.
Minthogy arra a kérdésre is válaszolnunk kell, hogy mit jelent a barátság.
Adott esetben mester és tanítvány között. És milyen tényezőktől függ
egy ilyen barátság teherbíró képessége? Vajon mi a szakítópróbája?
Csakhogy a dolgok bonyolultak. Az idegek pedig rojtosak. A dolgok pedig többek
között azért bonyolultak, mert az ember számára a követendő erkölcsi mérce
- ahogyan azt István bácsi is számtalanszor hangsúlyozta - nem más, mint az,
amit az Ige úgy fogalmaz, hogy "igazságot szeretetben"
(Efézusbeliekhez 4,15). Mindkettő fontos tehát. Egyszerűen szólva: az
igazságosság a dolog tartalma, a szeretet pedig annak formája. Engem ebben a
levélben egyetlen kérdés érdekel: megmaradhat-e a szeretet akkor, ha "az
igazság" kimondatik? Megmaradhat-e a barátság? Az idézőjel nem
véletlen az igazság szó előtt és után. Arról a hihetetlenül bonyolult
kérdésről, hogy mi is az úgynevezett posztmodern, könyvtárakat lehet írni;
írtak is már erről tengernyi okosságot meg szamárságot szorgos és bölcs
emberek. De ha egyetlen szóval akarnám kifejezni ezt a rengeteg tudást,
elegendő, ha leírom az "igazság" szót, mégpedig - nagyon fontos
- így, idézőjelben.
Itt döntő az idézőjel, mert egész évszázados kulturális paradigma
sűrűsödik benne; azonban az István bácsi engem támadó cikkében - Szabadság,
március 6. - a "teol.tanár" előtt és után nem feltétlenül
szükséges, mivel tényleg református teológiát tanítok az egyetemen, és oktattam
ilyenképp az elmúlt évtizedben több száz diáknak. Továbbá pedig, kolozsvári és
genfi tanulmányokat követően a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem
néhány éve a Református Egyház tanító doktorává avatott, mégpedig a lehető
legmagasabb, summa cum laude minősítéssel; mindezzel pedig azt a
kötelezettséget rótta rám, hogy egyházamban még éberebben töltsem be az
őrálló feladatát.
Egyébként pedig egy címkóros egyházban - tisztelet a kivételnek -, személy
szerint lyukas garast sem adok a titulusokra. Nichita Stănescutól tudom,
hogy egy Nobel-díj azért nagyon fontos, hogy tulajdonosa legyen mit kidobjon az
ablakon. Hogy lélekben és szellemben ezzel is még szabadabb legyen.
Szóval az "igazság". Merthogy melyik igazság, kinek az igazsága,
milyen szempontok szerint megfogalmazott igazság az, amit kimondunk? Ez itt a
kérdés.
Ám az igazság ennek ellenére mégsem abszolút relatív dolog. Hitünk szerint
Jézus Krisztus maga az igazság. Ha tehát ez így van, ahogyan teológus éveink
alatt István bácsi nem szűnt meg bennünket tanítani, akkor ez azt jelenti,
hogy van kiindulópont. Az európai tudománytörténet arról beszél, hogy még a
matematika és az egzakt tudományok középkori fejlődésében is milyen óriási
szerepet játszott az a bizonyosság, hogy az emberek tudták, van igazság.
Mégpedig ismeretük minden korlátozottsága, és eszközeik minden bizonytalansága
ellenére is: van igazság. Igaz, hogy ez nem az embereknél van, hanem Istennél,
de van. Ha pedig van, akkor kereshető. Tehát nem eleve csalóka
szemfényvesztés minden a jelenségek világában (mint például a hinduizmus
bizonyos áramlataiban a világ maya-fogalom szerinti értelmezése). Ha ez még a
matematikára, csillagászattanra, anatómiára is érvényes, és e tudományok
fejlődésén is óriásit lendített maga az alapszemlélet, hogy van igazság,
mennyivel inkább érvényes ez akkor a szellemi dolgokra.
A "van igazság - Istennél" formula évszázadokon keresztül megóvta az
európai szellemet két pusztító véglettől: a bigott fundamentalizmustól
egyfelől, illetve a minden értéket feloldó nihilista relativizmustól
másfelől. Nem lehetek bigott, mert az igazság nem nálam van. De: nem igaz,
hogy nincs igazság, hogy minden egyenértékű volna, hogy minden mindegy,
akár a matematikai-fizikai világban, akár az erkölcsben.
A matematikában 1x4 = 4. Akár almák halmazáról, akár a püspöki mandátum
éveiről van szó. Négy tehát, nem pedig nyolc. És nem 2x6, 3x6, Brüsszel;
bizony mondom néktek, ez a logikai sor vége úgy néz ki, hogy 66x6! Itt már
összefonódik a matematika és az erkölcs. Mert Jézus azt mondja: a ti beszédetek
legyen igen - igen, és nem - nem. Ami pedig ezen felül van, az a gonosztól van.
(Mt 5, 37) Azzal a gyakorlattal, hogy egyházam átveszi a politikai módszerek és
beszédmódok csűréseit-csavarásait, pöcegödröt csinál a saját szájából a
világ előtt; sőt éppen a református egyház az, mely ilymódon
megerősíti a politikumot a maga machiavellista hazugságaiban. Circulus
viciosus. Azzal kezdődött, hogy a másik visszahazudott.
Nos, mindezzel az egyház nem kevesebbet kockáztat, mint hogy ezek után már
az evangélium hirdetésének sem lesz többé semmiféle hitele az emberek
előtt; ez pedig az egyház részéről felér az aposztázis, a hittagadás
bűnével, mert nevetségessé tette a világ előtt saját beszédének
szavahihetőségét és súlyát.
Ha a világ nem hihet többé az egyház által hirdetett matematikában
(mozdíthatatlan demokratikus elvekben), hogyan hihet akkor az egyház által
hirdetett bűnbocsánatban, megváltásban, örök életben és feltámadásban?!
Ahogyan tehát a matematikában, úgy az erkölcsben sem minden relatív. Nem
mindegy, hogy hazudunk, vagy igazat mondunk. Nem mindegy, hogy verjük a
szüleinket, vagy pedig ápoljuk, gondozzuk és szeretjük őket. A tiszteld
atyádat és anyádat egy olyan parancsolat, amely kétségtelenül "igaz".
Arról persze lehet beszélni, hogy X. Péter vagy Y. Ilona tiszteli-e a szüleit,
vagy sem. De az nem vita tárgya, hogy Isten szerint tisztelni kell. Vannak tehát
elvi igazságok, amelyekről nem vitatkozunk. Annak a gyakorlatáról,
optimális kivitelezési módjáról egy adott helyzetben, arról igen, arról lehet
vitatkozni. Az igazságnak van tehát egy objektív és egy szubjektív része. Az
első kétségtelen, a második vitatható.
Tudom tehát, hogy az igazság, amit most kimondani készülök, egy olyan
igazság, melynek objektív oldala nem vitatható. Miután kimondom ezt az objektív
részt, csak azután fogom egyetlen kérdésben fölvetni az igazság szubjektív
oldalát. Következzék tehát az igazság objektív tartalma.
Az igazság pedig az, hogy nagy baj, sőt szörnyű szerencsétlenség,
ha az egykori forradalmár diktátorrá válik.
Ez egy objektív igazság. Erre tanít a történelem számtalan példája.
Ennek az igazságnak mai egyházi, társadalmi, nemzeti és politikai
helyzetünkben van egy pontosan leírható, szubjektív része is. Mégpedig egy
kérdés. A kérdést van aki így, és van aki úgy válaszolja meg. Ezért vitatható.
Tehát szubjektív. A kérdés pedig így hangzik. Kimondjam? Ne mondjam? Kimondom.
Bármily kegyetlen az a szerető apának, bármilyen éles tőr a gyöngéd
atyai szívnek.
Vajon Tőkés Lászlóra, az egykori forradalmárra, alkalmazható-e a fenti
tétel?
Magyarul: Tőkés László olyan egykori forradalmár-e, aki - hogy milyen
okok miatt, most ne firtassuk - időközben diktátorrá vált?
Ez ma az erdélyi magyarság egyik legégetőbb problémája, így tehát
ezúton ünnepélyesen társadalmi vitára bocsátom. Mindenekelőtt
egyháztársadalmi vitára, de nem csak, hisz a püspök politikai közszereplő
is egyben.
Megmaradhat-e a szeretet, ha az igazság kimondatik? Hát a barátság? És mi a
módja annak, hogy szeretettel szembesítsünk egy ilyen súlyú megállapítással egy
apát? Lehetséges-e ez egyáltalán?
Miután megtanítottál a felemelt fővel való szólás erkölcsére, most erre
taníts meg engem, mesterem.
És nemcsak engem. Mert kettőnk története nem egy elszigetelt személyes
ügy csupán. Annál sokkal több. Erdélyi paradigmatikus dráma.
További jó egészséget és munkakedvet kívánok István bácsinak.
Tanítványi tisztelettel,
Visky S. Béla
Szabadság, 2007-03-17
A Szabadság c. napilapban megjelent levélváltás margójára
Kedves Béla barátom,
A február 28-án a kolozsvári Szabadságban megjelent Nehéz ma reformátusnak lenni című írásodra Tőkés István professzor úr válaszolt (ld. Szabadság, március 6), melyre a március 17-iki számban nyílt levelet intéztél hozzá. A témához - annak érdekében, hogy a Szabadság minden olvasója értesülhessen róla - a napilap hasábjain kellene hozzászólnom, de nem teszem. Amit ugyanis mondani akarok, az elsősorban neked szól. Mégsem küldöm magánlevélben, mert semmiképpen nem ragadtam volna billentyűzetet, ha nem éppen úgy tetted volna fel a kérdést a legújabb írásodban, és nem éppen Erdély legtudósabb, elveiért a gyakorlatban is számtalanszor félelem nélkül kiálló teológusát vetted volna célba - bármilyen burkolt és elegánsan lekerekített formában is. Ehhez járult még az a hozzám is eljuttatott, március 15-ére szóló kissé furcsa meghívó. Megfogadtam, hogy nem keveredem csatározásokba (ezt az írást nem vitakezdésnek szánom), és ha nem a mundér becsületéről lenne szó, ezt a levelet sem írnám meg.
Szószaporítás helyett vágjunk a közepébe: a Tőkés Istvánnak címzett viszontválaszodban helyesen különbözteted meg az ún. objektív igazságot annak szubjektív vetületétől. Az objektív igazság szerinted az, "hogy nagy baj, sőt szörnyű szerencsétlenség, ha az egykori forradalmár diktátorrá válik." A történelmi tapasztalat alapján a tétel nem vitatható. Ezt követően kimondod az utóbbit (a szubjektív oldalt) is, "bármily kegyetlen az a szerető apának, bármilyen éles tőr a gyöngéd atyai szívnek", mely szerinted így hangzik: "Tőkés László olyan egykori forradalmár-e, aki - hogy milyen okok miatt, most ne firtassuk - időközben diktátorrá vált? "
Hidd el, jól ismerem az újságírói gyakorlatból átvett fogást, mely szerint az újságcikkben megjelenő retorikai kérdést lezáró kérdőjel az olvasóban (elsősorban pszichikailag) felkiáltójellé válik. Magyarán: a fenti kérdőjeles mondat - különösen akkor, ha a szöveg testéből kiemelten jelenik meg - bármennyire is kérdőjellel zárul, az olvasóban felkiáltójellé sűrűsödik. Ezt a jól bevált trükköt alkalmazzák akkor is, ha valakire rá kell kenni valamit, de az újság látszólag köteles a maga "pártatlanságában" és "semleges" hozzáállásában megmaradni. Így pl. az újságcikk kérdőjellel záruló címe szintén felkiáltójellé változik az olvasó agyában. Ha pl. egy cikk címe így szól: "Michael Jackson kiskorúakat rontott meg? " - a kérdőjel alapján mindenkiben felébred a szinte bizonyossággá merevedő gyanú, attól függetlenül, hogy a feltételezésnek van-e valós alapja vagy nincs. Ez pszichológiailag ugyanis így működik. "Jobb helyeken" a manipulálás művészetét lassan évszázadok óta így tanítják az újságíróknak.
Nem tisztem Tőkés László püspök urat védelmezni. Márcsak azért sem, mert nem szorul az én védelmemre. Hadd emlékeztessek inkább mindenkit az általad bemutatott objektív és szubjektív igazság egy kissé korábbi változatára. Az általad meghatározott objektív igazság 1989 októberében is megállta a helyét. Ott ugyanis az ő személyében forradalmárról beszélhettünk. A hozzá csatlakozó szubjektív igazság viszont nem úgy hangzott, hogy "vajon ez a mostani forradalmár 17 és fél év múlva diktátor lesz-e? ", hanem valahogy így: "ez a forradalmár testesíti-e meg az elnyomó hatalommal szembeni ellenállás Ige szerinti útját? És ha igen, akkor nekem, a szubjektív énnek, most, 1989 őszén hol a helyem?"
1989 őszén is gyűjtöttek aláírásokat. Ezen az íven is Tőkés László neve szerepelt. Az aláírók viszont nem az EU-parlamentbe szerették volna Tőkés Lászlót bejuttatni, hanem egyszerűen a puszta életét akarták megmenteni. Mondanom sem kell, hogy nem gyűlt össze 136 ezer aláírás. Még 50 sem. Hadd ne alkudjunk lefelé, mint Ábrahám a sodomai úton. A végösszeg ugyanis döbbenetesen kevés lenne. A gond az, hogy ezt a szubjektív igazságot édesapám három gyermekkel a nyakán úgy értelmezte, hogy neki a helye ott van, azon a listán, 1989 októberében. Még néhányan úgy vélték, hogy ott a helyük. A névsor az apostoli szám körül mozgott. Veled egykorú akkori református és római katolikus egyházi szolgák is voltak köztük. Sajnálom, de a te nevedre nem emlékszem. Igaz, hogy nem is járt érte babér. Édesapámért a fekete autó 1990 január elején kellett volna jöjjön. Ezt éppen a "szekus bácsitól" tudtam meg, aki 17 éves koromban (annyi voltam 1989-ben) nagyon cinikus hangú aggodalommal mondta nekem: "tatal tau a facut o mare greseala, si va plati pentru asta". Magyarán: "apád nagy hibát követett el, és fizetni fog ezért". Hogy miképpen próbált engem meggyőzni arról, hogy apámat "jó útra" térítsem, arról most nem szólok. Nem ide tartozik.
Summa summarum: ha azok közül, akik az akkori szubjektív igazságot így értelmezték, és a nevüket akkor, 1989-ben arra a lapra odaírták, ma a te stílusodban tennék fel a szubjektív kérdést, én is elgondolkoznék. Ha az egykori bajtárs, a mai nap óta Vitéz Pásztori Tibor Endre, aki egyetlenként az 1989-ben fungens esperesek közül meg merte írni körlevélben, hogy az 1989-es novemberi kerületi közgyűlésen tűzzék napirendre a Tőkés László ügyének tárgyalását, és akit ezért a sepsiszentgyörgyi szekuritátén esperesként jó becsületesen megpofoztak, ma a te stílusodban csóválná a fejét, azt mondanám: a szubjektív igazság értelmében neki - és mégegyszer leírom félkövérített dőlt betűkkel: neki szerzett joga van hozzá. De érdekes módon, nem teszi. És ha igen, akkor is más formát választ ehhez. A szólásbéli eb pedig éppen itt vagyon elhantolva, kedves barátom: a Széchenyi óta könyvcímként is ismert Hitel kérdésénél.
Az István bácsihoz írt válaszodban így fogalmazol:
"Megmaradhat-e a szeretet, ha az igazság kimondatik? Hát a barátság? És mi a módja annak, hogy szeretettel szembesítsünk egy ilyen súlyú megállapítással egy apát? Lehetséges-e ez egyáltalán?
Miután megtanítottál a felemelt fővel való szólás erkölcsére, most erre taníts meg engem, mesterem."
Örvendek, hogy "a felemelt fővel való szólás erkölcsét" megtanultad. Igaz, kissé későn. 1989-ben is jól fogott volna. De akkor nehezebb volt, és kevésbé kifizetődő. Ma felemelt fővel aggódhatunk amiatt, hogy egy volt forradalmárből vajon diktátor lett-e. Az általad "ünnepélyesen társadalmi vitára bocsátott" kérdés feltétele közben pedig elegánsan elfelejtjük, hogy volt kollaboránsokból lett vaskezű mágnások, a székely hegyek erdőit naponta hektárszámra letaroló mai hatalmasok hogyan nevezik önmagukat erdélyi népünk kizárólagos legitim képviselőinek. Pedig az ő átváltozásuk fölött nem kell aggódni: merthogy nem is igen változtak meg. De ez nem ér meg egy "ünnepélyes társadalmi vitát", mert lehet, hogy majdnem annyit lehetne rajta veszíteni, mint azon ominózus levél aláírásán 1989-ben. Kérdezd csak meg, mivel fenyegették nemrég az aláírásgyűjtő merevdéeszes agitátorok falvaink idős tagjait, ha nem akarták odavésni a nevüket (fűtéstámogatás és egyéb kedvezmények megvonása stb.).
Nem fogok bibliai idézetekkel, jól bevált papi (pre)textusokkal dobálózni. Mégcsak Pascallal vagy Einsteinnal sem. A március 15-iki, hozzám is eljuttatott "szeretetteljes" meghívásod (mely az adott kontextusban egy hadüzenettel is felér) vonatkozásában pedig hadd szabadjon annyit megjegyeznem, hogy sokkal vonzóbb lett volna, ha mögötte (legalább halvány igazolhatósággal) valamiféle 89 előtti forradalmári hitel is meghúzódik. Annál is inkább, mert István bácsi talált alkalmat akkor is, hogy levélben biztasson moldvai szórványhelyzetedben. A magam részéről csupán a parlamentbe bekukkintó János bácsit idézhetem: "én azért jöttem, hogy megmondjam: reám ne számítsanak!"
Nem mentem el március 15-én a találkozóra. Családom körében szenteltem meg az ünnepet. Ismételten köszönöm a meghívást, de van annyi önkritikám, hogy felismertem méltatlanságomat egy ilyen rangos rendezvényen való megjelenésre. Zárszóként hadd védekezzem Woody Allen amerikai színész szavaival: "nem szeretnék olyan klubhoz tartozni, amely engem elfogadna tagnak."
Kelt Sepsiszentgyörgyön, 2007. március 18-án, Pásztori Tibor Endre nagybátyám vitézzé avatásának napján.
Kiváló tisztelettel:
Pásztori-Kupán István
Tallózó
Összefogással a szétforgácsolódás ellen, Kolozsvár
Az RMDSZ Hidelvei Kerülete a hidelvei református templomban tartott ünnepi
megemlékezést március 14-én délután. Az ünnepi hangulatról György Katalin, Rekita
Rozália és a Felházi Lenke Zsuzsánna által vezényelt Bethlen Gábor kórus
gondoskodott. Az alkalomhoz illő ökumenikus istentiszteleten Köllő
Gábor római katolikus plébános és Szöllősi János református lelkipásztor
emlékezett meg március idusának jelentőségéről. László Attila Kolozs
megyei RMDSZ-elnök beszédében a szabadságharc jelenleg is érvényes gondolatait
domborította ki. Mint mondta, fel kell tennünk a kérdést, hogy igazán szabadnak
mondhatjuk-e magunkat, hiszen az erdélyi magyarság majdnem két évtizede azért
harcol, hogy méltók legyünk azok emlékéhez, akik életüket adták a szabadságért.
Az apróbb csaták megnyerése csak része a folyamatnak. A kisebbségi törvényre
kitérve László Attila elmondta azt is, hogy "senkinek nem árthat",
hiszen csak a törvény szövegével szavatolná jogainkat, és nem jelentené a más
nemzetiségűek diszkriminálását. A politikus ugyanakkor a magyarság egysége
mellett érvelt. Vincze Zoltán történész előadásában a forradalom
történelmi hátterét elemezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 12 pont csupa
olyan követelést tartalmazott, amely különböző társadalmi rétegeket már
hosszabb ideje foglalkoztatott. Vincze Zoltán elmagyarázta, hogy csak így volt
lehetséges, hogy a hóstáti gazda és a Salamon nevű cigányzenész ugyanazon
cél érdekében zendüljön az osztrákok ellen. Ha 1848-ban sikerült a közös cél
érdekében összefogni, akkor talán még ma sem késő ezt megtenni, s ezzel
megelőzni, hogy a magyarság szétforgácsolódjon.
Kiss Bence, Szabadság, 2007-03-17
Tőkés László europarlamenti jelöltsége kapcsán több pro és kontra érv
is elhangzott az egyházi és világi hatáskörök közti viszonyról. Az egyházak
hivatalos csatornákon azt éreztetik, nem támogatják, hogy papjaik politikai
szerepet vállaljanak. A Királyhágómelléki református püspök EU parlamenti
jelölését azzal indokolja, hogy az RMDSZ csírájában tipor el minden belső
pluralizmusra, külső alternatívára tett kísérletet, ezért kell tehát neki
olyan szerepet vállalnia, ami nem tartozik az egyház hatáskörébe. Az egyház funkciója
nem csupán karitatív, nyugodtan nyújthat segítséget a civil társadalomnak nem
csak szociális, hanem érdekképviseleti, illetve politikai téren is - vallja
Tőkés.
A reformátusoktól Tőkés többé-kevésbé megkapta sajátjai áldását,
miközben az unitáriusok, katolikusok és evangélikusok görcsösen adogatják a
semleges és kerülő válaszokat. Papp Géza református püspök kolozsvári,
március 15-i beszédében Tőkést erősítette meg, amikor kifejtette:
"az egyház figyelmeztető és imádkozó háttér kíván lenni".
Erdélyi magyar vonatkozásban azonban az egyház és politika viszonya
pillanatnyilag az RMDSZ és a párttal nem rendelkező RMDSZ-ellentábor
közötti vitával azonosítható.
Brüsszelben különben a helyzet szintén ellentmondásos. Egyre hangsúlyosabban
felmerül ugyanis az a kérdés is, hogy az egyház milyen formában, mértékben
legyen képviselve az Unió politikájában. Ezt a témát vetette föl nemrég egy
kolozsvári előadáson Balogh Zoltán, a magyarországi országgyűlés
emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsági elnöke, illetve
Prőhle Gergely a magyarországi evangélikus egyház országos
felügyelője is, mindketten a határozottan nagyobb egyházi jelenlét mellet
érvelve.
Az Európai Unió önmeghatározása révén, a prioritást élvező gazdasági
érdekeken kívül képviseli a tagállamok közös, európai jelzővel ellátott
értékeit is. Különösebb kutakodás nélkül is tudhatjuk, hogy a kontinens
történelmének alakulásában meghatározó tényező volt a vallás. Ennek
ellenére az európai, politikailag korrektnek minősülő trend az, hogy
az egyházak jelentőségét anakronisztikusnak tekintik, bagatellizálják.
Véleményük szerint az Unió nagy problémája az, hogy az eredeti elképzelésekkel
és a saját filozófiájával ellentétben nagy a tagok közti széthúzás, főként
ha nem gazdasági jellegű kérdésekről van szó.
A fenti problematikára rendszerint a választ az Unió elődjének
tekintett Európai Szén- és Acélközösség gazdasági funkciójával szokták
magyarázni. Az euroszkeptikusok szerint ugyanis az egész EU nem más, mint egy
nagyra duzzasztott szén- és acélközösség. Ez természetesen badarság, azonban
két fontos problémára hívja fel a figyelmet: hogy az Unió a gazdasági
érdekeinek eleget tud tenni, viszont az igazi közös szellemiséget továbbra sem
sikerült megteremtenie.
Az uniós szellemiség kérdése pedig egyike a legfontosabbaknak, hiszen Európa
a szellemi potenciálját hasznosítva szeretné megállni helyét egy olyan éles
versenyben, ahol a konkurencia az Amerikai Egyesült Államok, illetve Kína
formájában nem ígérkezik kíméletesnek.
Az Európai Unió majdhogynem kétségbeesetten igyekszik lelket verni a
struktúrába, ám ezt a politikai semlegesség mentén teszi. A közös keresztény
kultúra (netán általánosságban vett vallás) gondolatát egy pontosan nem
meghatározható forrásból eredő tolerancia okán Brüsszel nem meri meglovagolni.
Prőhle Gergely véleménye szerint ebben az egyházak is hibásak, egyrészt
azért, mert elfogadják ezt a tényállást, másrészt, mert a nagyobb
szerepvállaláshoz szükséges közösségépítéshez nem találják meg a megfelelő
kommunikációs módot.
A világ talán soha nem volt annyira kiábrándulva mindenféle
értékrendszerből, mint jelen pillanatban. Abban, hogy Európában nagyobb
összetartásra, és ehhez egy közös és erős értékrendszerre van szükség,
mindenki egyetért. Az egyháziak és világiak közti véleménykülönbség oka, hogy a
másság tiszteletben tartása okán a brüsszeli politika igyekszik az egyházaknak
minél kisebb szerepkört kiosztani. Ha ez a gyakorlat gazdasági, politikai,
illetve adminisztratív szférában többé-kevésbé ésszerűnek is tűnik,
nem biztos, hogy szerencsés - végtére is a kereszténység a vén kontinens
történelme során a vallás (és nem csupán a keresztény, hanem a pogány
politeista vallás is) mindig közösségépítő elemnek bizonyult. Ha mértékkel
is, de bölcs dolog volna ezzel a lehetőséggel élni...
Kiss Bence, Szabadság, 2007-03-17
A nemzeten belüli megbékélés és összefogás szükségességét és fontosságát hangsúlyozták a tegnapi székelyudvarhelyi ünnepség szónokai. Ennek jegyében együtt is ünnepeltek a város politikai tényezői, a felszólalók sorában a polgármester mellett ott volt többek között a helyi RMDSZ elnöke is. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján megtelt tegnap délben a városközpont, a Márton Áron téren felállított színpad előtt zászlókkal, hajtókára kitűzött nemzeti színű kokárdákkal gyülekezett a tömeg.
A Hagyományőrző Székely Huszárezred bevonulásával kezdődött tegnap a déli harangszókor a március 15-ei székelyudvarhelyi ünnepség. A történelmi zászlók előtti tisztelgés után az ünnepség során később is többször fellépő három kórus, a Balázs Ferenc Vegyeskar, a Székely Dalegylet és a Camerata kórus az Udvarhelyszék Fúvószenekar közreműködésével nemzeti imánkat énekelte el.
"Magyarnak lenni hivatás"
A felszólalások sorát a történelmi magyar egyházak képviselői kezdték. Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédében kijelentette, magyarnak lenni hivatás, és teljes embert igénylő felelősség, majd leszögezte, hogy csak együtt szállhatunk síkra jogainkért. Gede Mátyás református lelkipásztor azt mondta, március 15-e nem arról szól, hogy mit mond az MSZP és mit a Fidesz, illetve hogy mit tesz az RMDSZ, és mit szól ehhez az MPSZ. A március 15-ét jelentő győzelemről beszélve a lelkipásztor kijelentette, győzni ma is lehet, le lehet győzni önös érdekeinket, szétszakítottságunkat, politikai szlogenjeinket. Aki ma ilyeneket pufogtat, az beszennyezi az ősök emlékét - fűzte hozzá Gede. Kedei Mózes unitárius esperes arra emlékeztetett, hogy 1848-ban az összefogás és az egy akarat csodát tett, a mai viszonyokról beszélve pedig kiemelte, legnagyobb célunkat, az önrendelkezést még nem tudtuk elérni. A lelkész szerint ez csak összefogással valósulhat meg, ma azonban sajnos a nemzet az oldott kéve képét mutatja.
Felelős magatartást!
Ványolós István, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke - akit beszéde elején néhányan sípszóval és hátat fordítással fogadtak, a többség azonban nyugodtan végighallgatott és megtapsolt - kijelentette, valahányszor megfeledkeztünk a felelős, közös cselekvés kényszeréről, bármennyire is nemes eszményekért küzdöttünk, próbálkozásaink kudarcot vallottak. "Amíg nincs összhang a politikai akarat és lehetőség között, amíg nincsenek mindenki által üdvösnek tartott nemzeti stratégiaérvényesítéshez szükséges eszközök, melyek megalapozzák biztonságos létünket, addig minden kezdeményezés önmagáért való cselekvés nemzeti közösségünk számára" - mondta a városi RMDSZ elnöke. Hozzátette, 1848 üzenete az, hogy a nemzetért cselekvő, felelős magatartásnak, az egyetértésen nyugvó, józan nemzetépítő politikának nincs alternatívája.
Kampány a pódiumon
Incze Béla, az Udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke azt fejtette ki, közösségi fennmaradásunk ma újra veszélyben van, ezért küzd a Székely Tanács az önrendelkezésért, amelyről a székelység soha nem fog lemondani. Politikai nézettől függetlenül fogjunk össze - szólított fel a szónok, aki beszéde végén kampányolt is az európai parlamenti választások egyik indulójának. Bencsik János, a testvérváros Tatabánya polgármestere többek közt arról beszélt, jelenleg Magyarország is alávetettként él, a globális tőkehatalom érdekeinek alárendeltjeként. Bencsik szerint az összefogás felelősségünk is, és ha nem fogunk össze, elveszünk. Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke is az összekapaszkodás fontosságáról szólt, és kijelentette, ha 1848 hőseiről veszünk példát hitben, kitartásban, egyenes gerincben, akkor van reményünk megmaradni. Az ünnepség tegnap a nyíregyházi Mandala Dalszínház alkalomhoz illő, többek között rockopera részletekből összeállított hangulatos előadásával folytatódott, majd a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget.
"Nem vagyunk szabadok... "
Szász Jenő polgármester az önrendelkezésről beszélve kifejtette, a
kérdés rendezésében most is az okoz gondot, hogy politikusaink egy része azt
hiszi, a megoldás kulcsa kizárólag az ő kezükben lehet. "Ugyan 1848
óta eltelt 159 esztendő, az erdélyi magyar közösség életében még mindig
nincs gyökeres változás. Nem vagyunk szabadok, és nincs szabad sajtónk ma sem.
Mindez sajnos Székelyudvarhelyre is igaz" - mondta a polgármester.
Hozzáfűzte, az apró lépések politikája és a kirakatpolitika mára oda
vezetett, hogy a felelősségre vonás minden eszközét éppen azok bitorolják,
akiket felelősségre kellene vonni, és akik miatt nincs szabad sajtó és
szabad választás.
Kiss Edit, Udvarhelyi Híradó, 2007-03-16
Lelkészválasztás Csíkszeredában
Első alkalommal tartottak lelkészválasztást tegnap a csíkszeredai református gyülekezetben. A jelenlegi lelkész, Hegyi István tiszteletes 1986-ban meghívással foglalta el állását, elődjét, Vántsa Zoltán tiszteletest pedig a püspök nevezte ki az akkor még szórványgyülekezet élére.
A 2226 főt számláló csíkszeredai református gyülekezet számára tavaly ősszel hagyott jóvá a püspökség még egy lelkészi állást, ennek betöltése volt a cél a tegnapi választáson. Egy lelkészi állás betöltése történhet kinevezés, meghívás vagy pályázat alapján. Abban az esetben, ha több pályázó van, a gyülekezet titkos szavazással választja meg új lelkészét. A törvény értelmében a pályázókat jelölheti a presbitérium, az esperes, illetve a püspök. A pályázók közül - ha többen is vannak - hárman mutatkozhatnak be a gyülekezet előtt egy-egy istentiszteleten végzett szolgálattal.
Az új csíkszeredai lelkészi állásra négyen pályáztak. A presbitérium jelöltje Szatmári Szilárd magyarózdi lelkész, az esperes jelöltje Dezső Tibor madéfalvi lelkész, a püspök jelöltje Sógor Géza kolozsvári lelkész volt, és pályázott a kolozsvári ifjúsági lelkész, Bartos Károly is. Az utóbbi kivételével a pályázók az elmúlt vasárnapokon bemutatkoztak a gyülekezetnek. A gyülekezet választó közgyűlését a tegnap délelőtti istentisztelet után tartották. A választóbizottságba az esperes Kántor Csaba parajdi lelkészt, Fülöp Ferenc világi képviselőt, Gede Mátyás székelyudvarhelyi belvárosi lelkészt, valamint Antal Sándor székelyudvarhelyi főgondnokot jelölte ki. Jelen voltak a pályázók képviselői, akik felülvigyázták a választást, valamint a presbitérium részéről négy megbízott, akik igazolták a gyülekezeti tagságot.
A gyülekezet választói névjegyzékébe a törvény szerint azok kerülhettek be, akik 2006. május 15-ig kifizették a 2005-ös egyházfenntartási járulékot. A presbitérium kérte ugyan a névjegyzék kiegészítését azokkal, akik év végéig eleget tettek ennek a kötelességüknek, ám ezt az esperesi hivatal nem hagyta jóvá. Így a gyülekezetből 1155-en élhettek volna szavazati jogukkal, de mindössze 353-an adták le voksukat. Ahhoz, hogy az első forduló sikeres legyen, valakinek meg kellett volna szereznie a szavazatok abszolút többségét. Ez a tegnapi választáson nem történt meg, ezért második fordulóra is sor került. Ennek során Szatmári Szilárd és Dezső Tibor között kellett választania a gyülekezetnek. Végül a csíkszeredai születésű Szatmári Szilárd szerzett több szavazatot, így ő lesz a csíkszeredai református gyülekezet másik lelkésze Hegyi István parókuslelkész mellett.
Takács Éva, Hargita Népe, 2007-03-19
A vajnafalvi református templomban ünnepélyes istentisztelet keretében, amelyen igét hirdetett Kató Béla püspökhelyettes, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, tegnap kiscserkészeket avattak. Az ünnepségen jelen volt dr. Szesztay Ádám, Magyarország bukaresti nagykövetségének határon túli magyarokért felelős másodtitkára és Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, valamint a helyi önkormányzat képviseletében Gazda István alpolgármester.
Igehirdetésében Kató Béla illyefalvi tiszteletes egyebek mellett azokra az isteni parancsolatból eredő erkölcsi értékekre hívta fel a szép számban megjelent gyülekezet figyelmét, amelyeknek nagy szerepük van a gyermekek és a fiatalság nevelésében, de azt is hozzátette, hogy az ember felebaráti szeretetre való nevelésében legfontosabb a példamutatás. "A cserkészetnek az az igazi nagy erőssége, hogy nem csak önmagában szórakoztat, és együtt vannak a fiatalok, hanem Isten igéje, az törvényei és szabályai mindig ott vannak a középpontban. És ez az igazi nagy érték, amelyet ma gyermekeinknek, fiataljainknak adhatunk. A mai fogadalomtétel a fiataloknak egy kezdet, de akik mellettük vannak, és nevelik, tudjanak példaképek lenni" - mondta az egyházvezető. Szesztay Ádám a fogadalomtétel előtt álló kiscserkészeknek kifejtette, olyannak kell lenniük, mint a hátizsákban az aranytartaléknak, amely akkor kerül elő, amikor elfogy minden elemózsia. A magunk mögött hagyott március 15-i ünnep kapcsán, a 159 évvel ezelőtti eseményekre utalva elmondta, hogy Petőfi és a pesti ifjak a nemzet aranytartalékai voltak. Azért lehettek azok - mondta a diplomata -, mert a kor legműveltebb emberei voltak, mindent tudtak az életről, a magyarságról és a világról, és ehhez a tudáshoz társult az erkölcsük, hűségük, hazaszeretetük. Nagyon pontosan tudták, hogy mit kell tenniük a nemzetért. Úgy is mondhatnánk, hogy nagyon bölcsen szerették hazájukat. "Ezt a bölcs szeretetet kell elsajátítani nektek is ahhoz, hogy aranytartalékai lehessetek a nemzetnek. Éljetek azzal a lehetőséggel, amit a cserkészmozgalom kínál, tanuljátok meg bölcsen szeretni mindazt, ami körülöttetek van, a szülőföldet és azokat, akik rajta élnek" - hangsúlyozta Szesztay Ádám. A továbbiakban sor került a fogadalomtételre, amelyen tizenhat kiscserkésszel gyarapodott a most már 48 fős kovásznai Havadtői Sándor Cserkészcsapat. Végezetül Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke röviden ismertette a cserkészmozgalom történetét, amely éppen idén ünnepli megalakulásának századik évfordulóját, illetve létrehozójának, lord Robert Baden-Powell születésének 150. évfordulóját. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.
Bodor János, Háromszék, 2007-03-19
"Esküszöm az élő Istenre és mindenre, ami előttem szent, hogy a magyar nemzeti eszméhez, a magyar jó szokásokhoz mindhalálig hű leszek. Esküszöm, hogy a vitézi rend törvényeit megtartom, elöljáróim parancsainak feltétlenül engedelmeskedem. Magyar hazámért, nemzetemért, honfitársaimért a külső és belső ellenséggel szembeszállok, érettük, ha kell, életemet is feláldozom. "
Az idézet részlet Vitéz Pásztori Endre Tibor esküjéből, amelyet tegnap a telt házas kovásznai gyülekezet, számos meghívott és vendég, a vitézzé avatottak hozzátartozói és baráti köre előtt elmondott. A huszonnégy vitézzé avatott háromszéki személy, ki-ki egyéni stílusa és érzelmei szerint, kardlapos vitézzé ütése alkalmával a közös eskütétel után hasonló fogadalmat tett. Az avatáson jelen voltak a Vitézi Rend tagjai, az újonnan avatottakkal mintegy hatvanan.
Vitéz Szőts Dániel dr. az avatóünnepség bevezetőjében a hely szelleméről, Kovászna város történelmi és művelődéstörténeti jelentőségéről, az erdélyi magyar szellemi életben s a gyógyászatban betöltött szerepéről szólt, taglalta a Vitézi Rend eszméjét, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós szerepét a Vitézi Rend megteremtésében, méltatta az erős, keresztyén erkölcsű, a hazájához minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet.
Az újonnan avatott vitézek méltatását vállaló vitéz Pásztori Tibor Endre mondta: "Az Erdélyi Vitézi Rend a magyar nemzeti eszméhez mint nemzettestben nemzetrész tartozék. Erdélyi magyarnak lenni nemcsak származást és gyökeret, hanem egyszersmind magatartást jelent. Sajátos nemzettudatunkkal határoljuk el magunkat az irredentizmus minden válfajától, de elismerjük, támogatjuk és azonosulunk egy szellemi magyar haza létével."
Sylvester Lajos, Háromszék, 2007-03-19
A Csíkország felé tartó nemzetközi út sem jelentett akadályt Oltszemnek, hogy ünnep reggelén ne tartson szekeres felvonulást. Az étfalvazoltáni fúvósok taktusára a Malom utcától indult az ünnepi menet, hangzott a rezesek negyvennyolcas zenéje faluhosszat. Leányok, legények nemzeti viseletben tündököltek. Negyedik esztendeje vált valóra Dimény Árpád helybeli vállalkozó álma, hogy szebb, méltóbb legyen a falu nemzeti ünnepe.
Ünnepünkről szólt igehirdetésében t. Egyed Sándor református lelkipásztor, s a falon Oltszem régi, a viharos időkből fennmaradt nemzeti lobogója díszelgett. Sámuel könyvéből idézte a ma is időszerű textust, Dávid siratóénekét: "Elhullottak a hősök, és elpusztultak a harci eszközök." Az ünnepi örömben emlékeztetett a bánatra és a nemzet egykori gyászára, keserűségére is. Emlékezni kell a veszteségre, de hősnek kell lennie a mai embernek is. Másfajta hősiesség ez, mint az egykoriaké, a réginek, a miénknek a megtartása, megőrzése a legfontosabb - mondta.
Első alkalommal ünnepelt a falu a tavaly megépített turulmadaras emlékparkban. E sorok írója Oltfej népének negyvennyolcas históriáját mutatta be, Oltszem ugyanis nyolcvanegy nemzetőrt állított a szabadságharc idején. Lélekemelő volt hallgatni a helybeli Makkai Sándor Elemi Iskola tanulóinak s öt konfirmandus lánynak az ünnepi műsorát. Jelen volt Bodok Község Helyi Tanácsa, köszöntőt mondott Fodor István polgármester. Koszorúzott a tanács, a helybeli erdőközbirtokosság, az iskola és a Dimény Kft. A rendezvény papi áldással és közebéddel ért véget.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék, 2007-03-17
Március idusa Háromszéken: Unióról és egyetértésről (Eresztevény)
A Maksa községi rendezvény hagyomány szerint a községközpontban kezdődött, ahol a református templom kertjében megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát, Nagy Orsolya Noémi elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát, t. Rákossy Károly református lelkipásztor áldást mondott.
Innen az ünneplő sereg lovas székely legények és Gábor Áron ágyújának mása mögött vonult Eresztevénybe. Itt csatlakoztak a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum autóbusznyi diákjai és a helybeliek. Az ágyúöntő hős síremlékénél a Kelemen Antal vezette rétyi Kováts András Fúvósegyesület műsora alatt elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az alkalomra szánt ünnepi műsort az eresztevényi iskola udvarán tartották. Oláh Badi Álmos polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, hajtsunk fejet e szent emlék előtt, legyen tanulság az ifjú nemzedék számára, hogyan lehet visszaszerezni az elvesztett szabadságot. Hozzátette, reménységgel gondol arra, hogy mi, a szabadságszeretetet örökölt nép fiai becsületes, építő polgárai leszünk Európának. Márton Árpád parlamenti képviselő az 1848-as eszmék közül kettőt ragadott ki, az Erdéllyel való uniót és az egyetértést. Ezeket a mára és a holnapra vonatkoztatta beszédében. Példaként említette, hogy az 1848-as forradalom franciaországi évfordulóján februárban Strasbourgban, a kétnyelvű városban Petőfi-szobránál együtt ünnepeltek a magyar pártok képviselői, az összes magyarországi, valamint a felvidéki és a romániai, mégpedig egyetértésben. Ez úgy volt lehetséges, hogy egyetlen beszéd hangzott el, az RMDSZ képviselőjéé, a Kelemen Attiláé. A beszédek után a maksai ifjak egy csoportja bemutatta műsorát, Bene Júlia és Jakab Melinda kézdivásárhelyi diákok verset mondtak, közreműködött a rétyi fúvószenekar, majd áldást mondott t. Barabás Berta sepsibesenyői református lelkész.
Szekeres Attila, Háromszék, 2007-03-17
Március idusa Háromszéken: Kilyén méltósága
A városhoz, Sepsiszentgyörgyhöz csatolt falucska református temploma előtti emlékhelyen, hagyományaikhoz híven, ünnepelni gyűlt össze maroknyi kilyéni, a gyerekek szívből és őszintén szavaltak és énekeltek, egy vékonydongájú kisfiú oly hévvel mondotta, hogy "rabok tovább nem leszünk", miként talán még Petőfi sem 159 évvel ezelőtt. Egyed Kolumbán László tiszteletes beszédében az ünnep méltóságát kérte számon a mai magyarságtól: az országban, ahol egyfajta hadiállapot van, ahol azon vitáznak, kire szabad lőni, és mivel szabad lőni, ott tudnak-e méltósággal ünnepelni? Erdélyben, hol az a kérdés, ki szervezi az ünnepi rendezvényeket, és hogy ki melyiken vegyen részt, lehet-e méltósággal ünnepelni? Holott március 15-e a nemzet ünnepe, a nemzet méltóságának ünnepe kellene hogy legyen - mondotta a tiszteletes. Nem csak Magyarországon, de Európában is erkölcsi válság van, jogaink kivívásáért nem elég az akarat, hozzá Isten segítségére is szükségünk van - zárta beszédét. A felnőttek nem kevésbé lelkes előadását követően koszorúzással, majd himnuszaink eléneklésével zárult a kilyéni ünnepség.
Váry O. Péter, Háromszék, 2007-03-17
Március idusa Háromszéken:
Tárogatóval Incze Dániel sírjánál
Az emlékek akkor érnek valamit, ha nem sebeket tépnek fel, nem a szuronyokra emlékezünk, hanem azokra a hősökre, akik életüket adták a szabadságért, a mi szabadságunkért is, és nekünk az önfeláldozásukból kell merítenünk lelkesedést, hogy tovább vihessük a szabadság eszméjét - indította imádságát Sepsiszentgyörgyön Szabó Lajos plébános kanonok Incze Dániel honvéd huszár százados Malomgát utcai sírjánál. Évek óta ebben a kertben, a dió- és almafák alkotta körben tartják talán a legbensőségesebb délelőtti megemlékezést a megyeközpontban: a dr. Kovács Sándor és a Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatok hajtanak fejet a negyvennyolcas hősök előtt, és lelkészi ima, áldás foglalja keretbe a cserkészek megemlékezését. Ezúttal is ezt tette Szabó Lajos atya Bancea Gábor református lelkésszel együtt. Horváth Endre cserkész Incze Dániel érdemeit sorolta, majd az egybegyűltek - köztük Incze Dániel leszármazottai - közös éneke mellett a megemlékezők koszorúztak. Alig készült el a cserkészek közös fényképe, máris megérkezett a Székely Mikó Kollégium egyik diákserege. Az elvonulók még hallhatták Szabó Mihály énektanár tárogatójának a megkoszorúzott sír mellett felcsendülő hangját.
(fekete), Háromszék, 2007-03-17
Március idusa Háromszéken:
Díszőrséggel Szotyorban
Maroknyian állták körül Szotyorban a református templom előtti millenniumi emlékművet és 1848-as kopjafát, maroknyian, de őszintén ünneplők. És ki roskatag lábain állni nem bírt már, de az ünnepet, az ünneplést fontosnak tartotta, egy sírkövön botjára hajolva hallgatta végig Berszán Sándor tiszteletes ünnepi beszédét. A szabadság nem gazdagsághoz, nem külső támpontokhoz kötött, de belülről fakadó, áldozatra és szeretetre buzdító kell hogy legyen - fogalmazta meg a tiszteletes. Diákok előadásával, koszorúzással folytatódott, majd a templombéli istentisztelettel zárult az ünnepség.
(vop), Háromszék, 2007-03-17
Közélet: Ünnep az egyéves hősi emlékműnél (BODOK)
Ünneplőbe öltözött hallgatóság és a helyi tanács jelenlétében nt. Dénes Csaba helybeli református lelkipásztor, sepsiszéki esperes Arany János soraival tolmácsolta szent ünnepünk ma is időszerű üzenetét, s Pál apostol intelmeivel (Rom. l.13:1-3) célzott a ma élők felelősségére. Fodor István polgármester intelemként fogta fel március 15-e üzenetét, melynek arra kell buzdítania a község lakosságát, hogy egy emberként fogjon össze - bármilyen meglepetést is hoz a jövő - a faluközösség érdekében, annak előrehaladásáért. A nemzeti lobogónk és az országzászló ékítette emlékmű előtt a legkisebbek, az elemisták és a Henter Károly iskola gimnazistái színvonalas ünnepi műsort mutattak be: énekeltek, szavaltak, és rövid irodalmi összeállításban szóltak a 159 esztendővel ezelőtti eseményekről. Simon Csilla, az egyházközség kántora Vargha Gyula Magyar katonáinkhoz című versét adta elő. Az önkormányzat, a református egyház, a Henter Károly iskola és alapítvány elhelyezte az emlékezés koszorúit. Az iskola alapítványa virágot helyezett Barabás József negyvennyolcasnak a családi kertben álló emlékkopjájára is. Ima, áldás és nemzeti imánk zárta a bensőséges ünnepet.
Hasonló módon ünnepelte a magyar szabadságharc napját műemlék templomában Zalán református magyar népe. Igét hirdetett t. Gocsmán Sándor helybeli református lelkipásztor, megkoszorúzták a templom cintermében lévő negyvennyolcas pantheon sírköveit és a hősi emlékművet. A Dávid József Elemi Iskola tanulói a lelkész által betanított műsort mutattak be.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék, 2007-03-17
Közélet: Mindnyájunknak el kell
menni (SZEMERJA)
Szemerjai óvodások és a Bora István Cserkészcsapat tagjai idézték fel idén az ünnep alkalmából a kardmarkolatot formázó sepsiszentgyörgyi emlékműnél az 1849. július 23-i szemerjai csata emlékét, a honvédők hősisességét. Incze Zsolt református lelkész felolvasta a helyi 1848-as honvédek névsorát, mely a Bora család több tagjával kezdődik, közel húsz nevet ölel fel, s melyhez az utódok kegyelete csatolta a Farkas Mihálynéét, az édesanyáét, aki fegyvert ragadó fia megkeresésére indult a háborús napokban, de az ellenség kezébe került, és Szotyorban kivégezték. Szemerja különben 123 éve egyesült a várossal, miként elhangzott az ünnepségen, melyet az apróságok énekszámai zártak, köztük a Himnusz, a "Kossuth Lajos azt üzente" és a "Gábor Áron rézágyúja". Az emlékművet megkoszorúzta a városháza, a Polgári Kör, a Kereszténydemokrata Platform, a városi RMDSZ, s apró boglárkákkal szórta tele talapzatát a Váradi József Általános Iskola arra kanyarodó három kisdiákja.
(b. kovács), Háromszék, 2007-03-17
Közélet: Közös szabadságunk tart
meg (KÖKÖS)
Nem az egyéni szabadság, a saját boldogulásunk, hanem az egymásért is felelősséget érző és vállaló hit az, ami kivezetheti népünket a szolgaságból - figyelmeztetett Kovács Levente református lelkész a kökösi közösségi házban tartott március 15-i ünnepi istentiszteleten. A magyar történelemben voltak nehéz és dicsőséges idők is, de ha vezetőink csak a saját javukat keresték volna, nem emlékezhetnénk emelt fővel 1848-ra sem. Most is vannak még megtagadott szabadságjogaink, ezeket azonban nem egymás ellenében, hanem összefogva tudjuk csak kivívni - intette a népes hallgatóságot. A szertartás után a gyermekek adtak elő verses-zenés műsort, végül pedig a megyehatáron álló Gábor Áron emlékműhöz vonult ki a falu népe: koszorúkkal, zászlókkal, virágokkal és bizakodással...
(demeter), Háromszék, 2007-03-17
Kovakő: Diákok az ünnepről: Két ünnepségről
A felcicomázott téren politikusok tartanak ünnepi beszédet, ami leginkább egy kampányhoz hasonlít. A tömeg különböző beszólásokkal próbálja alakítani az elhangzottakat saját tetszése szerint. A doboztudósítók örvendenek, mert ha sikerül jól lekapni, ahogy a politikusokat megdobálja a nép, akkor bizony nagy pénzt nyerhetnek március tizenötödikével. Néhány ember jó példát mutatva hajszán próbál uszítani, hadd lássák, hogy milyen jó a magyar!
Szerencsére itthon más a helyzet, március 15. másképpen telik el.
A sepsiszentgyörgyi hangulatot már reggel előrevetítette a központi látvány: a virágosbódék három színben pompáztak. A Tamási Áron Színház homlokzatát feldíszítő emberek jókedvűen akasztották fel a gigantikus kokárdát. Az iskolában mindenütt szépen öltözött, öltönyös diákok jöttek-mentek, éreztetve, hogy bizony ez a nap fiatalnak, idősnek egyaránt ünnep.
12 óra. A díszterem tele diákokkal, tanárokkal. Kezdődik az előadás.
Délután 3 óra. A fúvószenekar kíséretével civil szervezetek, diáktanácsok és sokan mások koszorúkat helyeznek el a szabadságharc emlékművénél.
Délután 4 óra. A tömeg átsétál a főtérre, kezdődik a megemlékezés. A tizenhat éves diák szavalata erősebb, mélyebbre hatol az emberekben, mint városunk kormányzóinak beszédei.
Este 8 óra. Lemegy a nap, az a nap, amely 159 éve nem így hagyta el az égboltot. Több méltósággal, büszkén nézve le az elmúlt nap történésére. Talán ez a tizenötödike több tiszteletet érdemel.
Később. A fiatalok az oroszlános szobornál szavalnak, énekelnek, zenélnek fáklyák fényében. Az ifjúság a hangulatot a nap végére ünnephez méltóvá varázsolja.
Ferencz Áron, Háromszék, 2007-03-17
Kovakő: Diákok az ünnepről: A sírok között
Déli napsütés. Sorokban vonulnak a diákok, ki-ki a maga, évek óta gondozott sírja felé. Nem gyomlálni, virágot ültetni mennek, hisz ez lenne a gondozás megszokott módja, ők azok emlékét gondozzák, akik ezekben a sírokban nyugszanak. Honvédszázados, hadnagy, főhadnagy, tűzmester, ágyúkovács, alezredes, huszár, ezredes - egyre megy. Nekik az a fontos, hogy van saját hősük, saját halottjuk, akinek sírjához évről évre elmennek. A Kereskedelmi és Közigazgatási Szakközépiskola egyik tanára tette szóvá tegnap, hogy biztosan azért nem írunk róluk évek óta a március 15-i tudósításokban, mert ők csak három negyvennyolcas sírt gondoznak. Ezen a napon nincsen "csak", egyetlen ember is sokat számított, abból lettek a százak, ezrek és végül a háromszéki tízezer. őket felsorolni nehéz lenne, nevüket sem tudjuk mind, s bár iskoláink nevét ismerjük, nem áll módunkban felsorolni, ki mit tett ezen a napon az elmúlt években és tegnap. Amikor arról szólunk, hogy ki mit nem tett, akkor kell odafigyelni.
(fekete), Háromszék, 2007-03-17
Kovakő: Diákok az ünnepről: Új diáksereg a cinteremben
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc háromszéki vonatkozásainak krónikájába ágyazott szavalatokkal rukkolt elő a Váradi József Általános Iskola a sepsiszentgyörgyi vártemplom cintermében a megszokottól eltérő menetrend szerinti megemlékezés alkalmával. Váradi József és Bartalis Ferenc sírja előtt, de rajtuk kívül a cinteremben és a temetőkertben, több mint egy tucat sepsiszentgyörgyi negyvennyolcas sírjának szomszédságában az előző években a legnagyobb helyi középiskolák diákjai tartották emlékező műsorukat, a kisebbek legfennebb asszisztáltak nagyobb diáktársaik produkciójánál. A Váradi-Bartalis-vesztőhelyről átköltözött váradis diákoknak a hely szelleméhez méltó és színvonalas műsorát a mikós diákok egy csapata is végighallgatta, végezetül az iskola, a város elöljárói, az RMDSZ helyi szervezete koszorúzott.
(fekete), Háromszék, 2007-03-17
A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüsthangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn, a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vért-l áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
1965
Kányádi Sándor
"Emlékezzünk, hogy megmaradjunk"
Az utóbbi évtized legfelszabadultabb
márciusi örömünnepe, Nagyenyed
Szép ünnepet szervezni csak összetartással lehet, különösen a szórványban. Az idei március 15-e a Fehér megyei Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium, a megyei RMDSZ és a református egyház példamutató összefogásából született.
Az első két nap (március 13-14-e: az elnöki látogatás és iskolai rendezvények) bevezették a tulajdonképpeni ünnepséget. 14-én délután a nagyenyedi kollégium dísztermében középiskolások számára szervezett színvonalas vetélkedő zajlott Kónya Mária történelem szakos tanárnő vezetésével. Nagy Róbert, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakos tanára, a zsűri tagja értékelte a diákok tájékozottságát az 1848-as eseményekről. Végül a hat csapatból a "Forradalmárok" nevet viselő XI. A osztály vitte el a pálmát, de a közönség soraiban ülő diákok is kiválóan szerepeltek.
Ezt követte a kiscserkészek ünnepi műsora, amit Kónya Tibor iskolalelkész és Kónya Gyöngyi pedagógusnő tanítottak be. Az elemisták nagy kört alkotva, ismert Petőfi-verseket szavaltak és énekeltek, vagy éppen Kossuth-nótákat daloltak. A szülőket, tanítókat, a három mosolygó igazgatónőt felderítette az elemisták lelkesedése. "Kossuth Lajos azt üzente" - énekelték felszabadultan a cserkészek, együtt a felnőttekkel, majd műsoruk után emléklapokat vehettek át. Hálás volt a közönség Szakács Júlia XII. B osztályos tanulónak is, aki a IX-XII. osztályos diákokkal az ünnephez méltó darabot rendezett.
Újabb díjak az arra érdemeseknek
Március 15-én délután Kónya Tibor iskolalelkész áhítatával kezdődött a megemlékezés. Az iskola dísztermében összegyűlt szépszámú közönség előtt Szőcs Ildikó igazgató jelentette be a Pápai Páriz Ferenc nevét viselő díj megalapítását, azzal a megjegyzéssel, hogy mi is tanulhatunk a márciusi ifjak lelkületéből és lendületéből. A díjat dr. Szőcs Gyula Budapesten élő orvos alapította, nagyapja emlékére, aki egykor nagyenyedi véndiák volt. A díjalapító meghatottan mondta: "Nem gondoltam volna, hogy valaha megszólalhatok a nagyenyedi kollégiumban. " Véleménye szerint Nagyenyed nem csak volt, hanem van és lesz!
Dr. Demény Piroska aligazgatónő felolvasta a nyolc dolgozat címét, amivel a díjért lehetett pályázni és szerzőjét. A nyertes diákok röviden be is mutatták alkotásaikat. A bíráló bizottság döntése alapján I. díjat nyert Szabó Emilia (XII. C, dolgozatának témája: Gelej Katona István); II. díjat kapott Szabó Koppány (XII. A, Emlékezzünk, hogy életben maradjunk című dolgozata az 1849-es nagyenyedi pusztulásról szól, amit nemcsak a dokumentumokra, hanem az áldozatokról is beszámoló családi hagyományokra hivatkozva írt meg). III. díjas lett Ferenc Gábor (XII. D, dolgozatának témája: Szemerjei Szász Károly, a tanár-politikus, a reformkor jelentős személyisége). Közben magyarlapádi lányok - Mán Biánka, Turzai Mónika és Kónya Ildikó - népdalokat énekeltek.
Szintén az idén először adták át a Bethlen Gábor Kollégium valamikori pedagógiatanárának, Simon Lászlónak a Svájcban élő fia által alapított díjat, amelyet Maxim Orsolya és Szakács Júlia XII. osztályos tanulók érdemelte ki.
Bălcescu és Kossuth kézfogását kell megújítanunk
A díjkiosztást követő ünnepségen jelen volt Cosmin Covaciu prefektus, Ladányi Árpád alprefektus, Nagyenyed polgármestere, Horaţiu Josan és alpolgármestere, Kováts Krisztián. Szőcs Ildikó igazgatónő beszédében megjegyezte 1848 soha nem veszített aktualitásából. Dr. Csávossy György most először díszpolgári minőségében mondott ünnepi beszédet. Kulcsfontosságúnak tekintette a 12 pontot, amit találó mai példákkal aktualizált. Így vált mondanivalója a jelenlegi helyzethez igazodó fontos üzenetek példatárává. Nekünk, mint mondta, Bălcescu és Kossuth elkésett kézfogását kell megújítanunk. A beszéd szelleme hitet, reményt és szeretetet sugallt. Akaratlanul is eszünkbe jutott Sólyom László elnök csodálkozása, miszerint itt a szórványban a nehézségek ellenére derű hatja át ezt a megmaradásért vívódó kollégiumot és az egész közösséget.
A prefektus néhány magyar szó kíséretében Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, az alpolgármester pedig Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üzenetét tolmácsolta. Kossuth-nóta, majd a Himnusz eléneklése következett. Az ünneplő sereg átvonult a Vártemplom udvarára, a Széchenyi István emlékplakett megkoszorúzására. Rácz Levente a megyei RMDSZ, Szőcs Ildikó a nagyenyedi kollégium, Pópa Tibor a református egyház, és egy képviselő a városi tanács nevében koszorúztak. Az igazgatónő végül boldog ünnepet kívánt mindenkinek. Ez mindenképpen valós kívánság volt, mert ilyen gazdag program, sok fiatallal, főleg diákokkal, még sohasem volt március 15-én Nagyenyeden, ahol immár 12 éve most először ünnepeltünk nyíltabban.
Bakó Botond, Szabadság, 2007-03-17
Marosvásárhelyen megemlékeztek a 17 évvel történtekről. Az RMDSZ elnöke szerint akkor dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja kivívni jogait , és nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni.
Sokan sejtik, hogy 1990-ben Ceausescu félreállított politikai rendőrsége, a Securitate uszította a magyarság ellen a görgény-völgyi parasztokat, ám ezt sem jogi, sem erkölcsi igazságszolgáltatás nem erősítette meg. A közösségi szolidaritás jeleként az RMDSZ évente nyújt pénzsegélyt a magyar áldozatok özvegyeinek
"Ugyanúgy, ahogy az 1989 előtti múltnak is számos vetületét is most hozzák felszínre, akár a volt titkosszolgálatról legyen szó, akár más dolgokról, ugyanúgy ezt is előbb-utóbb felszínre kell hozni" - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ elnöksége az évfordulón megkoszorúzta Sütő András sírját, aki 1990-ben - a szabad anyanyelv-használatot követelő magyarság vezetőjeként - maga is megszenvedte a pogromot.
Szászrégenből, Náznánfalváról, Radnótról, Libánfalváról, Görgényhodákról és más közeli településekről érkeztek 1990. március 19-én és 20-án a leitatott, felfegyverzett, felhergelt román parasztok Marosvásárhelyre az anyanyelvi oktatásért tüntető magyarok ellen, azzal, hogy a magyarok bántalmazzák a vásárhelyi román gyerekeket. Az összetűzések során, az erőszakban ütötték ki Sütő András Herder-díjas író fél szemét.
A pogrom mérlege: háromszáz sebesült és három halálos áldozat. Csipor Antalt Nagyernyében, Gémes Istvánt Sáromberkén gázolták halálra szándékosan a felfegyverzett román parasztokat szállító teherautók, Kiss Zoltánt pedig Marosvásárhelyen ölte meg ugyancsak egy teherautó, amely belerohant a tömegbe, majd nekiütközött a görög katolikus katedrális lépcsőjének. A magyarellenes pogrom után csak védekező magyarokat és az őket megsegítő marosvásárhelyi cigányokat ítéltek el.
Duna Tv, Erdély Ma, 2007-03-19
