|
|
||
|
az Erdélyi Református Egyházkerület internetes hírszolgálata |
||
|
|
||
|
Feliratkozás: hirvivo-subscribe@yahoogroups.com Hír beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2007. február 9. - VI. évfolyam 5.
szám (összesen 241. szám) |
||
|
|
||
A tartalomból:
Pályázathirdetés - Erzsébetváros
Szülőföldön
magyarul – támogatás
Sólyom
László a Sapientiát is meglátogatja
Petőfi-mellszobor
Búzásbesenyőben
Felhívás
IKE munkatársképző tanfolyamra
Teológia
- felvételi tájékoztató
Ismét
„üzemel” a Gótikus-kórus!
Az
Uniónak nem kell sem az evangélium, sem a keresztény értékrend
Fogyatkozik
Maroshévíz magyarsága
Pályázathirdetés - Erzsébetváros
AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET IGAZGATÓTANÁCSA - KOLOZSVÁR
204/2007.I.
Nagytiszteletű Esperesi Hivatalnak
Székhelyén
A Brassói Református Egyházmegyébe kebelezett ERZSÉBETVÁROS Református Egyházközség és a 7 szórvány-gyülekezet presbitériuma pályázatot hirdet a lelkészi állás betöltésére, az alábbiak szerint:
- lélekszám: 562 (419+143)
- templom és lelkészi lakás 2 éve felújítva
- parókia: 3 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, iroda, üvegezett folyosó
- melléképületek: garázs, nyári konyha, istálló, csűr
- villany, gáz, víz, telefon, kábel TV bevezetve, világháló bekötési lehetőség, közköltségek részbeni fedezése
- lelkipásztor használatában 700 m2 kert, az államosított földek épületek nincsenek visszaszolgáltatva, peres ügyek folyamatban van magyar nyelvű óvoda és I-IV osztályos iskola, 2 tanerővel (Medgyesen és Segesváron középiskola is van)
- Erzsébetváros 19 km-re fekszik Medgyestől és Segesvártól
- lelkészi javadalmazás: törvényes
előírások szerint, második fokozat
Pályázati határidő: 2007. március 15.
Pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni:
Oficiul Protopopial Reformat
527070 – Brasov
Str. Nicolae Balcescu, nr. 11, ap. 5. Jud. BV
Kolozsvár, 2007. február 7.
Dr. Pap Géza s.k.
p ü s p ö k
Gyenge János s.k.
előadótanácsos
Isten segítségével 2007 február 5-én
megszületett Péterffy Magor Sydney, Ausztráliában.
Édesannya Réka, növérére Tekla és
báttya Hunor is jól van.
Mindezért Istené legyen a dicsöség!
Áldjátok népek a mi Istenünket, és
hallassátok az ő dicséretének szavát.
Aki megeleveníti lelkünket, s nem
engedi, hogy lábaink megtántorodjanak.
Mert megpróbáltál minket, oh Isten,
megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt.”
Zsoltárok könyve 66: 8-10
Péterffy Kund sydneyi református
lelkipásztor
Nagytiszteletű Esperesi Hivatalnak
Székhelyén
Nagytiszteletű Esperes úr,
Tisztelettel kérjük, hogy szíveskedjék f.
év március 15.-ig Egyházkerületünket tájékoztatni, hogy irányítása alatt
álló Egyházmegyéje Gyülekezeteinek a 2007 esztendőben hány énekeskönyvre lenne
szüksége.
Annak érdekében kérjük ezt a kimutatást, hogy a MKM nyomda tudja betervezni a folyamatos nyomtatást a többi kiadványok mellett. Az utóbbi időben nagyon sok rendelés volt és a nyomda nem tudott felkészülni az igényeknek megfelelően.
Csak azoknak tudunk majd ebben az évben
énekeskönyvet biztosítani, akik beküldik igényüket.
Testvéri köszöntéssel,
Kolozsvár, 2007-02-07.
Dr. Pap Géza
Püspök
Veress Károly
előadótanácsos
Szülőföldön magyarul – támogatás
Pályázati felhívás nevelési-oktatá
támogatás, továbbá a hallgatói támogatás igénylésére
A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés anyagi támogatása.
A pályázók köre:
1. Nevelési-oktatá
2. Hallgatói támogatásban részesülhet
az a hallgató, aki Romániában mûködô felsôoktatási intézményben
tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
Szeretettel hivunk és várunk mindenkit, akit érdekel a betegek közti szolgálat, akinek véleménye, meglátása van erre a speciális szolgálatra vonatkozóan.
Kérünk értesitsétek a diakónusaitokat, orvosokat, nővéreket, akik az egyházközségetek területén élnek, dolgoznak.
Mellékelve küldöm a meghivónkat,
Lakatos Gabriella lp.
M E G H I V Ó
A Betegek Világnapja alkalmából szervezett első ökumenikus konferenciára
Marosvásárhely,
2007.Február 8
Lenin
utcai kórház Amfit.13 óra
1.
Prof.Dr.Kikeli Pál köszöntője
2.
Bakó Csongor katolikus kórházlelkész „Emlékeztető”
3.
Igei köszöntő
4.A
kórházlelkészség helye az egészségügyben – rövid előadás – Lakatos Gabriella,
református kórházlelkész
4.
„Csend-zene-szó” – Művészeti Iskola diákjai
5.
Szolgálatunk 10 éve
6.
Meditáció – gitár – Darabont Éva diák
7.
Betegek imája
8.
Az önkéntesek helye a klinikai pasztorációs munkába:
Csáki Gyöngyvér – beszámolója
9.
„Csend-zene-szó” – az Udvarfalvi Dalárda fiataljai
10.Közös
ima
11.
Zárszó – Dr.Prof. Kikeli Pál
12.
Hozzászólások, megbeszélések – szeretetvendégség
A sztánai református egyházközség, budapesti Sztánai Műhely és a Szentimrei Alapítvány meghív minden érdeklődőt a február 9-én pénteken este 7-kor kezdődő VII. Sztánai hagyományőrző farsangra. A programban pénteken lesz fotókiállítás: A közösségi ház építése – 2006, a sztánai gyermekek farsangi műsora (Devecseri László: A csodatévő fakéreg), a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes előadása, a Kriterion és a Művelődés farsangi könyvvására, kalotaszegi táncház, tánctanítás (zenél a budapesti Valkó Banda).
Szombaton kirándulás gyalog, szekérrel, szánon a Varjúvárhoz és a Szentimrei házhoz, kürtőskalácssütés, kalotaszegi tánc- és énektanítás, jelmezverseny a gyermekeknek, táncház, maszkabál, farsangi buli a kultúrházban élő zenével és pincetáncház – zenél a Valkó Banda.
A rendezvény vasárnap fél 12-kor közös istentisztelettel zárul a sztánai templomban.
Sólyom László a Sapientiát is meglátogatja
Jövő hét elején Romániába látogat Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Hétfőn Bukarestben találkozik Traian Basescu köztársasági elnökkel, sajtóértekezett tart, majd Markó Bélával, az RMDSZ elnökével folytat megbeszélést. Sólyom László Marosvásárhelyen meglátogatja a Sapientia Egyetemet, ellátogat a prefektúrára, illetve az RMDSZ-hez, majd a Tükörteremben értelmiségi találkozón vesz részt. Ezután Kolozsvárra vezet az útja, ahol az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén kerül sor értelmiségi találkozóra. Este a Magyar Köztársaság elnöke a romániai püspökökkel vacsorázik. A Sapientia Egyetemen sajtótájékoztató is szerepel a köztársasági elnök programjában.
Háromszék – Erdély Ma - 2007-02-06
Petőfi-mellszobor Búzásbesenyőben
A március 15-i ünnepségre Petőfi-mellszobrot állítanak Búzásbesenyőben, a református templommal szembeni téren. A bronz mûalkotást Horváth Kovács Szilárd szobrászjelölt készíti. Az említett alkalomra Magyardellőn kopjafát állítanak, amelyet Bíró József nyárádszeredai faragász kivitelez.
Február 12-18. között evangelizációs hetet tartanak Marosvásárhelyen, a kövesdombi református templomban. A délután 6 órakor kezdődő istentiszteleteken Mezey Tibor budapesti lelkipásztor hirdeti az igét.
Népújság - 2007-02-06
Varázsa van a felekezetek között különbséget nem tevő közös imádkozásnak. Erre a Gyergyószentmiklóson két hétre nyúlt „imahét" a bizonyság.
Szombaton, az utolsó együttlét végén Portik Hegyi Kelemen kanonok, főesperes plébános arról is tájékoztatta a gyülekezetet, hogy hasonló közös, a felekezetek között különbséget nem tevő együttléteket terveznek, már tárgyaltak is erről lelkipásztor társaival.
Két héten át estéről estére összegyűltek evangélikusok, unitáriusok, örmény katolikusok, reformátusok, görögkeletiek és katolikusok. Első héten egymás templomaiban ismerkedtek testvéreik szertartási szokásaikkal, templomaikkal, ott hallgatták az igehirdetést, majd közösen imádkoztak a keresztények egységéért.
A második héten, a Pro Art Galériában gyűltek össze estéről estére, ott, ahol az elmúlt években szervezték e 100 éves múltra visszatekintő közös imádkozást, ami katolikus részről a II. Vatikáni Zsinat után nyert igazi hangsúlyt. Akkor 2134 püspök szavazott az ökuméné mellett.
Nagyon sokan részt vettek mind a tíz gyergyószentmiklósi imaesten, s vallomásuk szerint mélyebben megismerhették más felekezethez tartozó testvéreiket, ami lényegesen befolyásolja majd további életüket is.
Szombaton a római katolikus főesperes Lukács evangéliumának 24. részéből olvasta fel a záróverseket, majd ezek alapján hirdetett igét a mintegy 120 résztvevőnek.
Biró Sándor református lelkipásztor imájába is a testvéri szeretet és az istenhit fontossága kapta a fő hangsúlyt.
Közreműködött a római katolikus
ifjúsági csoport.
Bajna György – Hargita Népe - 2007-02-06
Felhívás IKE munkatársképző tanfolyamra
Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület
RO 400370 Cluj - Napoca, Motilor 84
Tel./fax: +40-264-598-050
Mob: +40-744-670-769
Szeretettel várjuk olyan 16-22 éves fiatalok jelentkezését, akik késztetést éreznek a gyülekezeten belüli önkéntes munka vállalására, keresztyén ifjúsági csoportok létrehozására, vezetésére.
A képzésen a Kolozsvári EME, Kolozsvár-Külső EME, Kalotaszegi EME, Dési EME, Tordai EME gyülekezeteiből érkező fiatalok vehetnek részt.
Általános tudnivalók:
A tanfolyam három hétvégi szemináriumból, egy táborból és gyakorlati tevékenységből tevődik össze.
Tervezett időpontok:
I. Szeminárium: 2007. március 15-18.
II. Szeminárium: 2007. április 12-15.
III. Szeminárium: 2007. május 24-26.
IV. Tábor: 2007. szeptember 3-9.
V. Gyakorlat: megegyezés szerint
A jelentkezéshez szükséges:
- önéletrajz
- indoklás: szándéknyilatkozat (mit szeretnél itt tanulni és hogyan használod fel a közösség/ gyülekezet javára?)
- lelkészi ajánlólevél
A tanfolyam részvételi díja 50 RON/fő
(10 RON/szeminárium, 20 RON/tábor)
A jelentkezéseket személyesen vagy ajánlott levél formájában lehet leadni a következő címre:
Erdélyi IKE
400370 Cluj-Napoca
Str. Motilor Nr. 84
A borítékon kérjük feltüntetni: Munkatársképző Tanfolyam ill. a jelentkező pontos címét, elérhetőségét.
A jelentkezés határideje 2007. február 18. (postabélyegző dátuma).
A helyek száma korlátozott (20 fő).
Minden pályázót 2007. március 4.-ig értesítünk az elbírálás eredményéről.
További információért bizalommal forduljanak az MKT munkatársakhoz.
Elérhetőségeink:
E-mail: mkt@ike.ro
Tel.: 0264-598050 (9-15 óra között) vagy 0740-956579
Tisztelettel,
Nagy Tibor, Tamási Adél,
IKE elnök szakosztályvezető
A Felsősófalvi Református Egyházközségben vasárnap ünnepi istentisztelettel zárult az Egyetemes Imahét, amelyen közreműködtek a székelyudvarhelyi Református Diákotthon szavalói és ének-zene csoportja. Igét hirdetett Kászoni Szilárd segédlelkész. Az imahéten 180 – 220 főnyi résztvevővel, a gyermekek és a bibliakörös asszonyok énekével tartott istentiszteleten, vendéglelkipásztorok szolgáltak: Juhász Ábel (Telekfalva); Fejér Márton parajdi római katolikus plébános; Gilyén Sándor (Kecsetkisfalud); Kányádi György (Nagygalambfalva); Jakab Imola (Siménfalva); Szígyártó Miklós nyugalmazott alsósófalvi lelkész.
Molnár Melinda
Teológia - felvételi tájékoztató
Megjelent a PTI 2007-re érvényes felvételi tájékoztatója, letölthető a honlapról:
http://www.proteo.
Ismét „üzemel” a Gótikus-kórus!
Kedves kollegák! Ezennel közhírré
teszem, hogy a Gótikus-kórus névre hallgató együttes elkezdte újabb „évadját”.
A lelkész-házaspá
A kórus alig néhány hónappal korábban alakult meg, s eddig mindössze egy fellépése volt (a marosvásárhelyi Szabadság-úti gyülekezetben, karácsony alkalmából). Tehát, még túl sok mindenrõl nem maradt le az, aki ezután szeretne bekapcsolódni!
A kapcsolattartá
Szeretettel várjuk az érdeklõdõket!
Brassai Zsombor
(segéd-kapcsolattartó
474-ik ének
A múlt század 80-as éveinek elzárt világában minden magyar nyelven megjelent egyszerű vallásos énekeskönyvnek nagyon tudtunk örülni. Még a hivatalos egyházkerületi énekeskönyv beszerzése sem volt könnyű, nemhogy egy ifjúsági vagy vallásórás gyermekek számára írt énekeskönyv. A 80-as évek elején – félig titokban meglátogató – magyarországi lelkipásztortól kaptunk egy egyszerű kis énekes füzetet, amelyben csak a szöveg volt meg, és a dallamot a Monte Carlo rádió rövid hullámú, recsegéssel zavart adásából kellett megtanulni. A most megjelent egyetemes magyar református énekeskönyvben ismerősnek tűnt a 474-ik ének, majd kezembe vettem ezt a már szinte elfelejtett régi füzetecskét, megtaláltam benne az éneket és egy érdekes történetet a bevezetőben. Az Evangéliumi Magvetőnél év nélkül megjelent 1 Énekeljünk című könyvecske előszavából idézek.
„A múlt században letartóztattak egy indiánokból álló rablóbandát, akik rablóhadjárataik során amerikai kikötővárosokat fosztogattak. A banda korábbi táborozási helyén találtak egy egész sereg olyan gyermeket, akiket a banditák elraboltak, és már évek óta ott kellett velük együtt lakniuk. A hatóság felhívást adott ki, hogy mindazok a szülők, akiknek a gyermekei fosztogatások során eltűntek, jelentkezzenek egy megadott helyen, hogy elveszett gyermekeiket újból visszakaphassák. Így a legtöbb gyermek vissza is került a szüleihez.
Volt azonban a szülők között egy anya, akitől szintén elrabolták a kisfiát és kislányát, amikor még mindketten egészen kicsinyek voltak. Félelemmel és reménységgel teli szívvel közeledett a néni a gyermeksereghez. Egyik gyereket a másik után vette szemügyre, nézegette, szemlélte azzal a reménységgel, hogy talán csak fel fog valami ismerős arcvonást fedezni, melynek alapján gyermekeit felismerheti. De mindez hiába volt. Keservesen csalódva akart éppen hazatérni, amikor az ottani felvigyázók közül valaki megkérdezte, hogy nem tudna-e véletlenül olyan énekre visszaemlékezni, melyet otthon a gyermekeinek énekelt. Erre az édesanya könnyekkel a szemében elénekelt egy éneket, melyet korábban gyakran énekelt gyermekei előtt. Még mielőtt az első versszakot végigénekelte volna, hirtelen előszaladt a csoportból egy kisfiú és egy kislány; hangosan kiáltva: „édesanyám! édesanyám!”, – egyenesen a kereső asszonyhoz rohantak s mindketten az édesanya kitárt karjába vetették magukat.
Az anya arcvonásainak emléke már teljesen elhalványult az évek során a gyermekek előtt, úgyhogy azt nem tudták felismerni, de az ének, melyet az édesanya gyakran elénekelt a gyermekeinek, felejthetetlenül belevésődött a szívükbe.”
Marosvásárhely, 2007 február 2-án
Ötvös József
Falun a tél hosszabbnak tűnik. Kevesebb a munka, több idő jut egymásra és a különböző tevékenységekre. Gógánváralján a gyülekezeti teremben hétfő kivételével minden nap történik valami: vagy kóruspróba, vagy bibliaóra.
Minden szerda este a nőszövetségi bibliaórára kerül sor. Ez a mi esténk – fogalmaztuk meg már ezelőtt másfél évvel, amikor először gyűltünk össze. Ilyenkor az Ige megbeszélése után mindig tervezünk is valamit. A tavaly márciusban nyílt napot szerveztünk, hogy a férjek, a gyermekek, és akik még nem jártak közénk megtudhassák, hogy milyen is a mi bibliakörünk. Aztán decemberben felmerült az ötlet, hogy jó lenne valamit tanulni, valami szépről hallani.
Az ötlet egy újságcikkből jött. Arról volt abban szó, hogy a nyárádmagyarósi tiszteletesasszony, Krizbai-Nemes Katalin ért a kézimunkához, háziasszonyként pedig arra törekszik, hogy a belső és a külső szépség is teret hódítson otthonában.
Meg volt tehát az emberünk. Amikor felhívtam, Katalin meglepődött, hogy mi mire kérjük fel őt: jöjjön el hozzánk és tanítson bennünket. Meséljen arról, hogy egy háziasszony élete nem feltétlenül egy bezárt és unalmas élet, hiszen azt is széppé és izgalmassá lehet varázsolni egy kis igyekezettel.
Január 17-én a szokásostól eltérően délben gyűltünk össze. Szendvicset készítettünk, kürtős kalácsot sütöttünk, hogy meg is tudjuk vendégelni mindazokat, akik ezen a különleges alkalmon részt vesznek.
Krizbai-Nemes György bevezető áhítata után (alapige a 2Kir 4.1-7 volt) felesége, Katalin jutott szóhoz. Arról beszélt, hogy az élet eseményei miként képesek az ember hitét elmélyíteni. Személyes élményei tanúságosak voltak, éppen ezért maradandóak mindannyiunk számára. Sokan érezhették úgy, hogy háziasszonyként, családjukért sürgölődő asszonyként társat találtak Katalinban. Egyben a háziasszonyi szerep is tetszetősebbnek tűnt újból, egyáltalán nem érezte azt senki, hogy beszűkült világú életet élne.
Majd előkerült a doboz is, amiben a Katalin kézimunkái, szalmával szőtt szőnyegei, szalma díszei, festett vázái és még sok egyéb gyönyörködtető tárgy került elő. Talán egyszer mi is jobban fogunk törekedni arra, hogy ötleteinket megvalósítsuk…
Az idő gyorsan telt, sok kérdezni való akadt, de a Krizbai-Nemes házaspárnak távoznia kellett, hiszen Nyárádmagyarós 60 kilométernyire fekszik Gógánváraljától.
Katalin sok jót kívánt nekünk, mi meg boldogan köszöntük, hogy eljött hozzánk és egy különleges napot szerzett nekünk.
Este lett mire itt itthon kitakarítottuk a gyülekezeti termet. Közben meg is beszéltük, hogy milyen volt ez a nap. Mindegyikünknek tetszett – és bár Katalin félt attól, hogy talán túl sokat várunk el tőle – kiderült, hogy elvárásainknak igenis eleget tudott tenni.
Lassan hazafelé indultak az asszonyok a parókiáról. Látni lehetett rajtuk, hogy boldogok hogy feltöltődtek, hogy megérte. Nagyon is megérte rászánni a napot.
Orbán Judit lelkipásztor
Az Uniónak nem kell sem az evangélium, sem a keresztény értékrend
Beszélgetés Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
Önt nemrég választották újra az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé, második mandátumát kezdi ebben a tisztségben. Hogyan tekint vissza püspökként eltöltött eddigi éveire? Mit sikerült megvalósítania az első mandátum elején felvázolt terveiből?
Mandátumom
ideje alatt többször is elolvastam azt a programot, amelyet annak idején
Illyefalván Kató Béla és Ötvös József szolgatársakkal fogalmaztunk meg. Igaz,
hogy ez a program az akkori választások hevében íródott, de ma sem fogalmaznék
másképp, s ma is fenntartom az elmondottak igazságát. Azért olvastam el
többször, mert emlékeztetni szerettem volna önmagamat ígéreteimre, ragaszkodni
akartam hozzájuk. Nyilvánvalóan nem mindent sikerült megvalósítani, de az
eredményekért legyen Istené a dicsőség. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy
az egyházban nem az emberi programokon, a nagy emberi elképzelések
megvalósításán van a hangsúly. Az egyház Isten programtervére kell hogy
tekintsen, s számomra mindig az volt az igazán fontos, hogy Isten akarata
valósuljon meg a református egyházban. Ennek én eszköze és nem akadálya akartam
lenni. Másrészt azt is tudomásul kell venni, hogy kívülről minden másképp fest,
mint belülről. Nekem természetesen volt elképzelésem arról, hogy mit jelent a
püspöki tisztség, de rá kellett döbbennem, hogy a hétköznapok munkája, a
kerület ezernyi gondja egészen más valóságot tár elém. Ezért tartom
szerencsésnek a gondolatot, hogy csapatban indultunk, hogy a feladatokat
megosztottuk, mert csak így tudtunk a kihívásokkal szembenézni, és valamit is
megvalósítani. Sokan arra számítottak, hogy ez a csapat szét fog esni, az
emberi gyarlóság, a nagyravágyás szétveri majd. Nem így történt. Nem azért,
mintha nem lett volna közöttünk olykor nézeteltérés, nem is azért, mert mi
olyan ügyes fiúk vagyunk, hanem azért, mert az egyéni érdekeknél fontosabb volt
számunkra az egyház ügye. Legnagyobb megvalósításnak azt tartom, hogy ez a
csapat hat év után is egységben maradt, sőt kiegészült Tonk István, Nagy Ákos
és Fazekas Sándor főgondnokokkal és egy olyan esperesi karral, amelyre
számíthattam a múltban és építeni szeretnék a jövőben is.
Az utóbbi 16 esztendőbeli erdélyi magyar népességfogyás érzékenyen érintette a romániai magyar egyházakat, közöttük a református egyházat is. Létszámbeli fogyásunk fokozza a szórványosodást, egyre több egyházközség kerülhet nehéz helyzetbe. Rövidtávon milyen megoldási lehetőségek mutatkoznak, és hogyan lehet ezt a jelenséget kezelni hosszabb távon?
A lélekszámapadás
valóban érzékenyen érint bennünket, s a statisztikai adatok lehetnének akár
elkeserítők is. Tudomásul kell vennünk, hogy olyan társadalmi átalakulásokon
megyünk át, amelyek nem kedveznek a népszaporulatnak. Mindazáltal annak is
tudatában vagyunk, hogy a gyermekvállalás csökkenése az egykoron virágzó
falvakat szórványosodásba, identitásvesztésbe sodorhatja. Rendre mindenki
elfut: először nincs harangozó, aztán kántor, végül a pap is csak néha-néha
bukkan fel. Elsőrendű feladatunknak tekintjük ilyenkor a gyülekezet anyagi
támogatását és a lelkészi szolgálat biztosítását, hiszen a szórványközösség
létérdeke, hogy ne maradjon lelki vezető nélkül. Az ő jelenléte, szolgálata
sokat jelenthet a sorvadó test ápolásában is. Eddig még kaptunk erre kevéske
támogatást, de sajnos ez is el fog maradni, s kérdés számunkra, hogy miből
fogjuk pótolni a hiányt. Hosszabb távon rendkívül fontosnak tartom a felbomlott
iskolahálózat és a bentlakásrendszer kiépítését. A szórványban élő gyermek csak
akkor tudja megőrizni önazonosságát, anyanyelvét, ha olyan közösségben nő fel,
amelyben ez fontos. Egyházunk hatalmas erőfeszítéseket tesz ennek
megszervezésére, de folyamatosan akadályokba ütközünk. A felekezeti oktatással
foglalkozó törvény évek óta késlekedik, pedig sok szempontból megoldást
nyújthatna szórványban élő gyermekeink gondjaira is.
Széken, egyik ünnepi istentiszteletén arról beszélt, miként fogadta a hírt harmadik, majd negyedik, ötödik gyermekének születéséről a gyülekezet. Az emberek vajon miért félnek a sok gyerektől? Sok református lelkész az átlagnál ma is több gyereket vállal. Tapasztalatai szerint ez Kalotaszegen vagy más vidékeken mennyire követendő példa a gyülekezetekben?
Magyar
nyelvünk olyan kifejezően tudja érzékeltetni a lélekben zajló indulatokat, az
ügy kezelését. Mást jelent, ha azt mondom, hogy az édesanya terhes, s megint
mást, ha azt mondom, hogy áldott állapotban van. Sajnos, ma az édesanyák terhet
vállalnak és nem áldást, pedig az anyaméh gyümölcse jutalom. Sokan úgy
gondolják, hogy a gyermekvállalási kedvet sok minden befolyásolja, én viszont
úgy gondolom, hogy ez is tudatos döntés kérdése. A mai fiatalok azt a példát
követik, amit a környezetük természetesnek tart, amit szüleiktől vagy lelki
nevelőjüktől látnak. Ha arra tanítják őket, hogy az ideális családban két
gyermek van, akkor ők is ezt fogják természetesnek tartani, és ők is ennyit
fognak vállalni. Segíteni kell a fiatalokat abban, hogy ne csak
átlagmegoldásokkal találkozzanak, de más lehetőségekkel is. A lelkipásztorok
valóban jó példával járnak elöl, és merem állítani, hogy a jó példa ragadós.
Jobb híján saját példámmal hozakodom elő. Jó néhány évvel ezelőtt több mint
száztagú ifjúsági csoporttal foglalkoztam: együtt voltunk a Biblia körül,
kirándulásokon, beszélgetéseken. Ma örömmel tapasztalom, hogy a legtöbbjük
számára természetes a gyermekáldás, s örömmel vállalnak három, de akár még négy
gyermeket is. Ha valaki vállalja az áldást, az meghozza gyümölcsét és áldást
szül.
Az európai uniós csatlakozás minden bizonnyal az egyházak életében is változást hoz. Ha a jórészt kiürült nyugat-európai templomokat tekintjük, lelki téren aligha hozhat sok jót egy olyan közös lét, amelyiket eleve a pénz, a gazdaság, a profit határoz meg. Romlásába indul Európa, vagy megváltoztatható ez a folyamat?
Akartuk vagy nem, megszavaztuk vagy sem, Románia tagja lett az Európai Uniónak, mert itt már régen nem tényező az, hogy mi akarjuk-e, hanem az, hogy azok akarják, akik ezt a rendszert kidolgozták. Általában mindenki sejti ennek a kizárólag mindent a gazdasági érdeknek alárendelő ideológiának az árnyoldalait, s egyetlen előnyének azt tartja, hogy megszűnnek a határok, s a szétszakadozott magyarság végre egy országban élhet, s ugyanannak a földrésznyi országnak lesz a polgára. Sajnos, ez sem úgy igaz, ahogyan mi elképzeltük. Ha élesen fogalmaznék, azt mondanám, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk semmi újat sem fog hozni számunkra, hiszen csak annyi történik, hogy egy rövidebb átmenet után a Szovjetunió politikai vasmarkából átkerülünk az Európai Unió gazdasági érdekszférájába és szorításába. Ebben a gazdasági érdekek által irányított rendszerben pedig sem Istennek, sem egyháznak, sem keresztyén értékeknek nincs helye. Arra a portékára, amit az egyházak kínálnak, az Európai Unió nem vevő, neki nem kell sem az evangélium, sem a keresztyén értékrend, mert rontja az üzletet. Ez a megállíthatatlanul közeledő „szép új világ” véglegesen szakított az egyházakkal, évszázados hagyományaikkal, s olyan ideológiát terjeszt, amely ki akarja szorítani a keresztyén értékeket a hittudatból, s fokozni akarja az egyház háttérbe szorulásának a folyamatát. Tudomásul kell vennünk, hogy a világ változik körülöttünk: világrendek recsegve-ropogva összedűlnek, és újak születnek, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy az előzőeknél jobbak. Ha viszont fontos nekünk az, hogy keresztyének vagyunk és azok is akarunk maradni, ha azt szeretnénk, hogy ősi hitvallásaink ne kopjanak ki a következő generációk hittudatából, ha fontos az, hogy magyar nyelven dicsérjük az Urat, és továbbra is magyarul beszéljünk gyülekezetünkben és családunkban, ha fáj az identitásvesztés, az apadás, ha tudatosodtak bennünk a gonosz idők vészjósló jelei, ha látjuk a veszélyt, amely bennünket fenyeget – akkor élnünk kell az Isten felkínálta lehetőségekkel, és ki kell dolgoznunk megmaradásunk stratégiáját. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy a számunkra károsnak ítélt folyamatok hatását csökkentsük.
Nemrég ért véget az egyetemes imahét, amelynek mottójául egy megpróbáltatásban élő dél-afrikai közösség által javasolt ige szolgált. A példa akár arra is rávilágíthat, hogy a kommunikációs távolságok eltűnésével felértékelődhet az egyházak szerepe a világot foglalkoztató gondok-bajok közös megoldásában. Az egyháznak vannak-e határozott válaszai a modern embert foglalkoztató kihívásokra? Miként kapcsolódhat be az egyház a globalizáció okozta nehézségek orvoslásába? Van-e megfelelő ereje arra, hogy figyelmeztesse az embereket: a globalizációval, a fogyasztói társadalom túlhajszolásával vesztükbe rohannak?
Nem az
egyháznak vannak nagyszerű válaszai a modern embert foglalkoztató kihívásokra,
válaszai Istennek vannak. Az egyház feladata, hogy ezekkel a kérdésekkel
szembenézzen, és a válaszokat formába öntse. Végső soron minden vasárnapi
igehirdetés alkalmával ez történik. Ezenkívül a zsinat napirendre tűzte olyan
rövid, összefoglaló tanítások megjelentetését, amelyek éppen a mai embert
foglalkoztató kérdésekre kívánnak református szempontok szerint választ adni.
Azt viszont tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy az egyház nem azért van,
hogy megjavítsa, helyrehozza, orvosolja azt, amit a társadalom elrontott. Az
egyház sem tud mindent megjavítani, nem tud társadalmi folyamatokat
megállítani, az emberi önzésnek, hitetlenségnek, az egyéni érdekek
hajszolásának gátat szabni. Az egyháznak van felülről kapott ereje arra, hogy
más, valódi megoldást kínáljon, választási lehetőséget mutasson fel: lehet
másképp gondolkodni, élni, cselekedni, van Kiben bízni. Az ember mindenkori
felelőssége, hogy ezt meghallja, elfogadja és beépíti az életébe, vagy pedig
figyelmen kívül hagyja.
Katolikus egyházi kezdeményezésre Stuttgartban évente megtartják a különböző egyházak lelkiségi mozgalmainak világtalálkozóját, ezen a református egyház lelkiségi mozgalmai is részt vesznek. Van, aki úgy vélekedik, hogy az egyházak lelkiségi mozgalmaik révén tudnak megújulni, hatékony választ adni a kor kihívásaira, új evangelizációt meghirdetni közömbössé váló világunkban. Míg a katolikus egyháznak tucatnyi ilyen mozgalma van, a protestáns egyházakban ez a folyamat csenevész. Mi az oka?
Ez lelkület
kérdése. Érdemes megfigyelni, hogy a katolikus egyházban, habár alakulnak
mozgalmak, létrejönnek bázisszervezetek, ezek mindig megmaradnak a katolikus
egyház kebelében, míg protestáns oldalon sokkal gyakoribb az egyházszakadás. A
katolikus lelkület elfogadja az egyház szervezeti felépítését, és nem kíván
kilépni belőle, míg a reformáció protestáló egyházai új szervezeti formákat
akarnak létrehozni, ami előbb-utóbb szakadáshoz, új egyház létrehozásához
vezet. A magam részéről híve vagyok a sokszínűségnek, de van egy olyan
hitvallási keretünk, amelyet nem lehet átlépni: aki az alaptételeket vonja
kétségbe, az maga lép ki a református egyház keretei közül. Ha tehát különböző
lelkiségi mozgalmak támadnak, tudomásul kell venniük, hogy a keretek között
igenis van helyük a református egyházban, de nem sajátíthatják ki maguknak
azokat a feladatokat, amelyeket Isten az egyházra bízott. Másképp fogalmazva:
az egyház egy test, a tagok különbözőek, de ha az egyház tagjai létrehoznak egy
bejegyzett alapítványt, akkor az az alapítvány nem sajátíthatja ki magának az
egyház megreformálásának ügyét, a missziót, a diakóniát, a szeretetszolgálatot,
egyszerűen azért, mert Isten nem egy alapítványt bízott meg az evangélium
ügyével, hanem az Ő egyházát. A nyugati egyházak ott követték el a hibát, hogy
lemondtak a gyülekezeti diakóniáról és átadták az idősöket az állami
intézményeknek, hogy lemondtak az ifjúságról és átadták őket a YMCA-nek,
lemondtak a misszióról és átadták az ügyet valamelyik missziói intézetnek. Az
egyház nem adhatja bérbe a neki szánt feladatokat. Mi azt szeretnénk, ha
mindenki az egyház kebelében találná meg azt a sajátos feladatot, amit Isten
neki szánt, amivel éppen őt bízta meg.
Az évszázadok során történelmi egyházaink a magyar nemzettudat ápolásának fellegvárai voltak, a legsötétebb kommunista korszakban pedig a templom volt az anyanyelv menedéke. A rendszerváltás utáni években némileg átértékelődött az egyház szerepe. Liberális körök az egyháznak a közéletből való kiűzését szorgalmazzák, a nemzeti oldalon pedig egyre több aggódó hang szólal meg az egyházak védelmében. Ön szerint milyen kellene hogy legyen egyház és állam kapcsolata a demokráciában?
Az egyház és a
politikum célkitűzése gyökeresen különbözik egymástól. A politikum egyetlen
célja a hatalom megtartása, s elsősorban azt várja el az egyháztól, hogy ebben
a törekvésében támogassa a választásokon. Közben azt is elvárja az egyháztól,
hogy ne szóljon bele a politikába, mert az nem neki való, azt bízza a nagyokra,
az elhivatottakra. Ezért hálából a politikum hajlandó csepegtetni valamit a
rendelkezésére álló anyagi forrásokból az egyháznak is. A politikum akkor ad,
amikor valamilyen mérhető haszna van belőle. Különben „aki nem lép egyszerre,
nem kap rétest estére”. Az egyház másképp tekint erre a viszonyra. Már a
kiindulópontja is más, hiszen nem akarja a politikai hatalmat megszerezni
magának. Az egyház alapvető, Istentől kapott megbízatása, hogy az Ő akaratát
hirdesse még a politikumnak is, s ha ezt nem teszi, hűtlenné válik
küldetéséhez. Ez már az ószövetségi próféták korában is feszültséget szült,
hiszen a királyok nem hallgatták szívesen azokat a próféciákat, amelyek a
hatalom képviselőinek elképzelésével ellentétesek voltak. A politikum ma már
nem is igényli, hogy meghallja és megértse a múlt, jelen és jövendő Urának az
üzenetét. Ha az egyház megmondja a véleményét, ha nem ért egyet a pártpolitikai
nézetekkel, akkor rásütik a bélyeget, hogy a nemzet megrontója, az egység
bomlasztója. Pedig az egyház – általánosságban szólok – nem ellenkezni akar,
nem akar mindenáron szembefordulni a pártpolitikai széllel, egyszerűen csak a
megbízatását teljesíti. Ezen a viszonyon csak akkor lehet változtatni, ha a
politikum rádöbben arra, hogy az isteni szóra neki is szüksége van. Mindezen
túl, azt tudomásul kell vennünk, hogy az egyház sérülékenysége és támogatásra
szorultsága azt a nagy kísértést hordozhatja magában, hogy egyesek bizonyos,
egyházinak nevezett célok érdekében érdemesebbnek tartják a hamis próféta
szerepét eljátszani. Mi viszont meg akarunk maradni Isten küldetésében, mert
minden látszat ellenére tudjuk, hogy az egyházat nem a politikummal való
kiegyezés, egy esetleg nekünk szánt alsóbbrendű szerep elfogadása fogja
megtartani. Az egyházat sem a liberális körök nem fogják tönkretenni, sem pedig
a nemzeti oldal nem fogja megmenteni. Az egyházat a szövetség Istene fogja
megtartani, aki megígérte, hogy az Ő egyházán még a pokol kapui sem vesznek
diadalmat.
Romániában egyház és állam kapcsolatát jó ideje az egyházi ingatlanok visszaadásának késlekedése is terheli. Van-e esély lényeges változásra?
Az egyházi
ingatlanok visszaszolgáltatása sajnos lassan halad. Az ingatlanoknak kb.
egyharmadát kaptuk vissza, ami azt jelenti, hogy ennyi esetben hozott döntést a
bizottság, de az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a romba dőlt, egyszobás
falusi iskola és a többemeletes városi bérház között óriási értékkülönbség van.
A visszaszolgáltató bizottságtól folyamatosan kiegészítő iratokat kérnek,
amelyek beszerzése sokszor akadályokba ütközik. A valóságos visszaszolgáltatást
nehezíti, hogy a polgármesterek az esetek többségében megfellebbezik a
határozatokat, mert amint Marosvásárhely polgármestere mondta legutóbb: neki
törvény által előírt kötelessége a város vagyonát védelmezni. Ez pedig azt
jelenti, hogy két-három éves késéssel kell számolnunk. Ennek ellenére van már
olyan épületünk, amit birtokba vehettünk, s olyan üzlethelyiségeket is
visszakaptunk, amelyeket már hasznosítani tudtunk. A bérjövedelmekből származó
bevételt egyházkerületünk iskolahálózatunk fejlesztésére és a romos épületek
javítására fogja költeni.
Makkay József – Erdélyi Napló - 2007-02-07
Ötven éve, 1957. február 8-án halt meg Neumann János, a XX. század kiemelkedő matematikusa, a számítógépek atyja.
1903. december 28-án született Budapesten, bankár apja nemességet vett a királytól, fiát ezért hívhatták von Neumannnak. Már hatéves korában képes volt két hatjegyű számot fejben elosztani, apjával ógörögül társalgott. Egész lapokat képes volt egy pillantással megjegyezni, és nyolcéves korában már túl volt a 44 kötetes egyetemes történelmen. Az Evangélikus Gimnáziumba járt, itt tanult Wigner Jenő és Teller Ede is.
Első tanulmányát 18 évesen publikálta, ezután a budapesti, berlini és zürichi egyetemre járt. Itt szerzett vegyészmérnök diplomát, majd halmazelméleti disszertációjával matematikai doktori fokozatot Budapesten, axióma-rendszerét húszévesen dolgozta ki.
1926-29-ben Berlinben, majd Hamburgban volt docens, Göttingenben operátorelméletet és kvantumfizikát kutatott, kidolgozta a fizikai mérések matematikai elméletét, a tiszta kvantummechanikai állapot fogalmát.
1930-ban az Egyesült Államok legfiatalabb egyetemi tanára lett, miután meghívták Princetonba, ahol az elüldözött német tudósok gyülekeztek. Neumann itt fogalmazta meg a mechanika ergodtételét, a sok részecskéből álló rendszereket statisztikusan leíró matematikai modellt. Az 1930-as évek végén Murray-vel a később Neumann-algebrának hívott operátorgyűrűket kutatta, ebből eredt a folytonos geometria. 150 dolgozata közül 20 fizikai, a többi az elméleti, az alkalmazási, a játék- és a számítógép-elmélet közt oszlik meg.
1940-től fordult az alkalmazott kutatások felé, bevezette a numerikus meteorológiát, az időjárás-előrejelzés számszerűsítését. A világháború alatt polgári hivataloknál és a hadseregnél volt tanácsadó. Los Alamosban az atomprogram során a robbanási lökéshullámokat és ballisztikai lőelemtáblázatokat elemezte, rengeteg gépi számolással. Fermivel kidolgozta a statisztikus becslésen alapuló Monte-Carlo-módszert.
Játékelméletének lényege az 1928-as minimax tétel. 1944-ben Oskar Morgensternnel a Játékelmélet és közgazdasági viselkedés című könyvben a kétszemélyes játékok stratégiáját elemezték. Ezen alapult az operációkutatás, amit a közgazdaság, a társadalom- és hadtudomány, a pedagógia is használ. Hidrodinamikai kutatásainak nemlineáris differenciálegyenleteit nem lehetett zárt formában megoldani, ez vezette a számítástechnikához.
Neumann 1944-ben Hermann Goldstine-től hallott először az 1000 művelet/sec-es ENIAC gépről, ezután együtt dolgoztak a számítógépek fejlesztésén, bár Neumann vitában állt az ENIAC tervezőivel a programtárolás kérdésében. Neumann az emberiség közös kincsének tartotta a számítógépet, s nem volt hajlandó szabadalmaztatni ötleteit, sőt 1945-ben kiadta az EDVAC, a következő típus leírását, megakadályozva annak levédését. (E gép egy változatát tiszteletére Johnniac-nak nevezték el.)
Az első Neumann-típusú gép Cambridge-ben épült, saját gépüket az IAS-t 1952-ben alkották meg Goldstine-nal, ez aritmetikai, memória-, vezérlő- és input-output egységekből állt, s először itt alkalmazták a programmódosítást programmal. Neumann javasolta a képernyős kimenetet a nyomtatás helyett, lévén ez gyorsabb és jobb. Az IAS a mai gépek őse, a prototípust a washingtoni Smithsonian múzeum őrzi. Neumann úttörő volt a gépek logikai felépítése terén is, tőle származik a kettes számrendszer alkalmazása, a memória, az utasítások rendszere.
Felismerte, hogy a számítógépben nemcsak adatokat, hanem utasításokat, programokat is lehet tárolni. A Neumann-elv szerint a program műveleteit és a memória rekeszeit számkóddal jelölik, a programot számsorozatként a gép tárolja. A vezérlő egység a beírás rendjében hajtja végre a parancsokat. A mai gépek mind így működnek, csak méretük zsugorodott, akkor a csöves egyenirányítók miatt olykor több szobát is megtöltöttek. (A nem-Neumann-elvű gépeknél az egyes lépések párhuzamosan futnak.)
Neumann dolgozta ki, hogyan adhat megbízható választ a megbízhatatlan elemekből álló gép, leírta a véletlen gépi szimulálását. A magukat reprodukáló sejtautomatákat, a halmazelmélet egzakt alapjait, a kibernetika elméletét is kutatta. 1956-ban beteg lett, s akasztófahumorral ezt mondta: ha rákom van, megkapom a Fermi-díjat. Megkapta, a Szabadság-éremmel együtt, mindkettőt már tolókocsiban vette át. (Csontrákban szenvedett, a betegséget vélhetően az atombomba-kísérletek közben kapta.) Utolsó műve a számítógép és az agyműködés párhuzamait kutatta. 1957. február 8-án halt meg Washingtonban, s Princetonban temették el. Nevét holdkráter őrzi, Budapesten és Székesfehérváron utcát, Budapesten szakközépiskolát, Egerben gimnáziumot neveztek el róla, a Financial Times 2000-ben a XX. század emberének nevezte.
Óriási munkabírása, remek nyelvérzéke volt, bár az angolt akcentussal beszélte. A magyart is használta, lévén mindkét felesége magyar. Nagy viccmesélőnek, vidám, társasági embernek ismerték, legendás volt műveltsége, memóriája, fejszámoló készsége - a legenda szerint a kezdeti számítógépek számításait ő maga ellenőrizte a géppel egy időben, fejben kalkulálva. Hedonista volt, aki szeretett enni-inni (mondása szerint mindent kiszámolt, egyedül a kalóriákat nem), női lábakat nézni (Los Alamosban a titkárnők rá való tekintettel barikádozták el íróasztaluk elejét), veszélyesen vezetni (olykor olvasott közben, máskor fának ment és letartóztatták).
A világ válságjelenségei láttán a tudomány felelősségét és feladatait hangsúlyozta: "A fejlődés ellen nincs gyógymód. Meg fog hiúsulni minden olyan törekvés, hogy biztonsági csatornákat találjunk a haladás mai, robbanékony változatai számára. Csak a szükséges emberi tulajdonságokat emelhetjük ki: türelem, rugalmasság, intelligencia" - írta.
2007. február 7 - Forrás: MTI
Fogyatkozik Maroshévíz magyarsága
Maroshévíz lakosságának egyharmada volt magyar 1890-ben, ez az arány 1992-re 29,1 százalékra, mára pedig 25,6 százalékra apadt. Az arány változását nemcsak a halandóság, hanem a sorozatos elköltözések, külföldre való távozások is befolyásolják. A magyar történelmi egyházak statisztikái nem derűlátóak. A római katolikusoknál tavaly 20 keresztelő, 9 házasságkötés és 52 temetés volt, a reformátusoknál pedig 8 keresztelő és 7 temetés. A városkában 1150 római katolikus és 349 református család él. 1990-ig a születések száma meghaladta az elhalálozásokét, a jelenség a rendszerváltás után fordult meg. (Czirják Károly)
Hargita Népe - 2007-02-08
Barticel Kiss Krisztián református lelkipásztor és felesége, Emese lassan két éve élnek a Mezőségen, szolgálatuk helye Feketelak, illetve Melegföldvár. A Füzes menti Tóvidéken, Melegföldváron, Feketelakon és a hozzájuk tartozó szórvány falvakban – Cegében, Kispulyonban, Göcön és Gyekén – végzik különös kihívást jelentő lelkipásztori szolgálatukat. A szórvány sors küzdelmei hihetetlen súllyal nehezednek a hivatást gyakorlókra: nehéz szembesülni egy elnéptelenedett, elnyelvtelenedett nemzet mindennapi gondjaival, amit az érintettek ráadásul nem minden esetben élnek meg problémaként. Az elszánt tetterőből aztán apró örömök születnek, amikor a templomba sokan eljönnek, amikor a gyermekekben reményt találni. És merész tervek is: templomfelújítás, Wass Albert-emlékszoba, honismereti tábor és kirándulás gyermekeknek.
A Kolozsvár–Szászrégen útvonalról indulva, Mócs után a pusztakamarási letérővel érkeztünk be a Füzes völgyébe. Katona Melegföldvárral szomszédos falu, Emese régebben itt is szolgált, de a falu most már nem tartozik hozzájuk. A nyilvántartásokban hetven lélek szerepel, de sokkal többen vannak, akik már nem tartják magukat sem reformátusnak, sem magyarnak, bár őket és szüleiket is reformátusnak keresztelték – nagyon érződik a románság többszörös számarányának hatása. Melegföldvár a tulajdonképpeni szolgálati hely, Emese itt szolgál és a házaspár itt lakik. Melegföldváron 239 a református, ebből tíz család nem ott él, mégis odatartozónak vallja magát, oda (is) fizeti az egyházi járulékot. 32 gyerek van, és az idénre is több babát várnak. A magyarok aránya mintegy 40 százalékos.
Melegföldvár református temploma
– Az egyházi szabályzat szerint választhatnánk, hogy Melegföldváron vagy Feketelakon élünk. A család szempontját néztük, ezért Földvárt választottuk, mert itt nyugodtabb az életünk, de nem csak Melegföldvárral foglalkozunk, ez az Emese feladata, Feketelakon és szórványaiban pedig én szolgálok – mondja Krisztián.
Többség, kisebbségben?
Feketelakon van a központ – ide tartozik a többi négy gyülekezet. Itt van templom – nem műemlék – és van parókia. Az Egyház és Szórványmissziós Ügyosztály igyekszik kiépíteni egy szórványközpontot itt a Tóvidéken. Feketelak missziós egyházközség, tehát a maximális kongruát kapja, így a gyülekezeteket minimális hozzájárulás terheli havonta a lelkész fizetéséhez. Itt 2005-ben 206 reformátust számláltak, ma mintegy 170 református van, a népszámlálás adatai szerint a magyar lakosság aránya meghaladja a 65 százalékot. Feketelakhoz tartozik Kispulyon, 35 reformátussal, körülbelül 70 románnal. A kispulyoni papilakot 2006-ban újították fel a templommal együtt. Cegének középkori temploma van, és egy régi parókiája, amelyet a kommunizmusban lelaktak, a fala le van dőlve. A cegei egyház most igényli vissza a kommunizmusban állatorvosi rendelőként működő, volt református iskolát, amelybe terveik szerint imatermet alakítanának ki, ott tartanák a téli istentiszteleteket. Itt 30 körüli a lélekszám. Göc műemléktemploma körül valamikor önálló gyülekezet működött lelkésszel. A templomot ma már nem használják, a négy göci magyar a cegei istentiszteleteket látogatja. Gyekén 30 személyt tartanak nyilván, s ebből több mint húszan jönnek is templomba minden két hétben. – Ott van nekem a legnagyobb szakmai elégtételem, hogy ilyen sokan járnak templomba. Gyekében is van egy középkori templom, de már parókia nincs – mondja Krisztián a hozzá tartozó gyülekezetek számbavételekor.
Kispulyon református templomát tavaly javították fel
Menteni a nyelvet, a gondolatot
A missziós munkák már a teológia ideje alatt elkezdődtek, így a házaspár több mint négy éve belekóstolt a Mezőség mindennapjaiba. Akkor hetente vagy talán csak havonta egyszer szembesültek az itteni helyzettel, és úgy minden könnyűnek tűnt.
– Így sokkal nehezebb, mert látod, hogy rengeteget törekedsz, és mégsem tudsz változtatni a helyzeten. – mondják mindketten az ottani helyzetről.
Ők maguk nagyrészt tömbmagyar vidékről érkeztek Mezőségre: Emese Szilágynagyfaluból, Krisztián pedig a Felcsíkhoz tartozó Balánbányáról. Nehéz volt szembesülniük egy elnéptelenedett, elnyelvtelenedett nemzet mindennapi gondjaival, amit az érintett ott élők ráadásul nem minden esetben élnek meg problémaként.
– Balánbányán is szórványosan élnek a magyarok, s még szórványosabban a reformátusok. Már gyerekkorom óta ismerkedtem a szórványmunkával, mert ugyanaz van, hogy a lelkész elindul vasárnap reggel, körbejár 4–5 falut, prédikál, beszélget az emberekkel. Ott amiatt van szórványosodás, hogy az katolikus vidék, és a beköltözöttek a reformátusok, tehát a nyelvvel nem volt gond. Ilyen szempontból egészen más Mezőség, ahol egy ortodox tengerben kell a szórványmagyarságot lelkigondozni, egyáltalán pásztorolni. Ez egészen más élmény, mert pl. a csíki református szórványokban nem érződik annyira a katolikus hatás, mint ahogy a mezőségi református szórványokban érződik az ortodox hatás. Meg főleg a sötét babonás hatás – meséli Krisztián.
– Mi vész el hamarabb: a nyelv vagy az identitás?
– Mostanában azon gondolkodtam sokat – meséli Emese –, hogy mit veszít el az ember először. A nyelvét, és utána változik meg a gondolkodásmódja, vagy először a gondolkodásmódját és utána a nyelvet? Mert itt nagyon azt látom, hogy sokan magyar emberként a nyelvüket megőrizték, mégis olyan románosan gondolkodnak. Eddig teljesen másképp vélekedtem, de az itteni helyzet ezt a kérdést veti fel bennem, hogy vajon nem fordítva van-e: úgy, hogy a nyelv, az csak az utolsó lépés. S a románokkal, a román mentalitással való azonosulás már hamarabb megtörtént.
Gyeke református temploma
A beolvadás az iskolában kezdődik
A 40-es évek elején, a magyar világban a két falut országhatár választotta el: Melegföldvár és Feketelak Magyarországhoz tartozott, Katona és Gyeke pedig Romániához. A gyekei és katonai magyarok menekültek Feketelakra, Földvárra, Feketelakról meg Földvárról menekültek Romániába a románok. Akik pedig nem menekültek, hanem ott maradtak család meg egyéb érdek miatt, azok nagy nyomás alá kerültek, négy év alatt elég sokat szenvedtek a magyarságukért. Sokukban még most is megmaradt az a félelem – vagy a megszokás miatt –, ezért inkább románul beszélnek az anyanyelvük helyett. Mondják is, hogy: „Tiszteletes úr, amikor itt román világ volt, akkor mi nem szólhattunk magyarul, mert nagyon sokszor megvertek emiatt.”
Valami eredendő idegenkedés, örökletes félelem tapasztalható a magyar nyelvvel kapcsolatban és mindennel, ami a kisebbségi kultúrához kapcsolódik. Riadva gondolnak március 15-re, a Himnuszra, a 48-as magyar sír koszorúzására. Nem is annyira érték nekik a magyarság, félnek vállalni.
Hiányos az anyanyelvi iskoláztatás is. A földváriak az elemi iskolát magyarul végzik falujukban, de a tanerő többnyire nem szakképesített, vagy alig érdekli a magyarságtudat megőrzése. Ötödik osztálytól vagy maradnak Katonában román iskolában, vagy mennek Szamosújvárra magyar tagozatra. Innen adódnak a később sűrűn jelentkező nézeteltérések: a Szamosújváron tanulók gyakran csúfolják azokat, akik Katonában tanulnak, amiért nem beszélnek jól magyarul. Ez sokszor ösztökél, de néha negatívan hat, és utána többet meg sem szólal anyanyelvén a gyerek.
– Katonában, amikor már annyira közel érezték magukat a hívek hozzánk, megkértek, hogy inkább beszéljünk egymás közt románul, mert ők így szokták meg, és könnyebben megy – meséli Emese. Az, hogy itt a Mezőségen sem magyar olvasottság, sem történelemismeret, sem önérzet nincs, ez annak is köszönhető, hogy a magyar iskolák megszűntek, s a román iskolákban, román tanárokkal, román osztálytársak között ennyire futja.
– Furcsa kettősség él a nyelvi tudatban (ha egyáltalán lehet erről beszélni). A szülők ugyan nem szeretnének gyerekeiknek román házastársat, de mégis román iskolába íratják, és közben csodálkoznak, hogy miért barátkozik románokkal. A hívek nagy része ortodox misére (is) jár. Katonából származik az a mondás, hogy a református magyar hívek mennek haza a templomból istentisztelet után, s beszélgetnek egymás közt, hogy: „Băi, ce frumos o zis popa, da’ oare ce o zis!”– meséli Krisztián.
Tiszteletes úr, elcsinálták a tehenem tejét
Az ortodox és református, román és magyar együttélés, egymásra hatás, keveredés, alá- és fölérendeltség mindennapos, szinte természetes Mezőségen. Azon, hogy Katonában az ortodox pap jelen van a református temetésen, már csak mi csodálkozunk. A szertartás magától értetődő tartozéka ő is, ugyanúgy mond búcsút a távozónak, mint a református lelkipásztor. Sőt némi prioritást is élvez, mivel a hozzátartozók és szomszédok románok, vagy mindenképp jobban értik a román nyelvet.
Hogy nagyon erősen és még mindig élnek a hiedelmek, babonák, ez nagyrészt az egymás mellett élés egyenes következménye. Nemcsak az idősek tudják a boszorkákat, szépasszonyokat, lüdérceket, hanem a fiatalság is szerves része a misztikus világnak. Abban is hisznek, hogy a boszorkány elveszi a tehén tejét. Ezt még a legfelvilágosultabb fiatalember is tudja és hiszi.
Van olyan református, aki váltig állítja, hogy ő látta, amikor a szomszédasszony a háromlábú széket fejte, mert elvette a tejét a másik tehenének. Ő látta a két szemével. Ő tudja. Nem hitkérdést csinál belőle, hogy hiszi vagy nem. Ő látja, ezt tudja. Járnak ortodox pópához is, átkoztatni, „csináltatni”. Reformátusok is, katolikusok is, mindenki. Nemcsak Földváron, hanem szerte a vidéken, nagyon sokan. A vegyes házasságokban kereszteléskor az ortodox vallás győz, aztán idővel a kisebbségi vallást képviselő fél is ortodox templomba kezd járni, melynek egyértelmű következményei lesznek.
Jobban ragaszkodnak vallásukhoz
– Nagyon nyomasztó a helyzet. Csupán az vigasztal, hogy itt elég sok a gyermek, s őket még lehet nevelni, velük még kezdeni lehet valamit – mondja Emese. – Úgy érzem, hogy reformátusság szempontjából inkább lehet haladni és dolgozni. Inkább van sikerélménye az embernek, mint magyarság szempontjából. A gyerekek adnak erőt. Mert néha annyira el lehet csüggedni, főleg családlátogatás után, mikor látod, hogy mi a helyzet. De aztán jönnek a vallásórák, amikor egy kicsit felvidulsz, és erőt merítesz az egészből.
A reformátusság megőrzése a hívek számára sokkal fontosabb, mint a magyarság megőrzése. Sokan ugyan elvesztették identitástudatukat, nyelvüket nagyon rég, esetleg már ortodox templomba is járnak, de akkor is fontosnak tartják, hogy hűek maradjanak a konfirmációi eskühöz. Van olyan személy, pl. Gyekében, akinek a gyermekei románok, ő románhoz ment férjhez, református templomba sose jár, de azért ki nem iratkozna a református egyházból, inkább fizeti az adót mind a két helyre, az ortodoxot és a reformátust is. Nagyon ragaszkodnak az eskühöz. Szinte babonás félelemmel: Isten nevére esküt tettek valamikor. (Ilyen szempontból is nagyon érződik az ortodoxokkal való együttélés, egymásra hatás, az egyháztól való félelem és annak kiterjedése a mindennapokra.)
Isten szeme mindig lát!
– A lelkipásztor állandó jelenléte meghatározó a falu és az emberek életében. Némileg normatív, szabályozó funkcióval bír. Feketelakon pl. elég nagy problémák vannak, amit talán jobban meg lehetne oldani, ha ott laknék – mondja Krisztián. – Sokan úgy érzik, ha a papnak a szeme rajtuk van, akkor jobban kell vigyázni, kicsit másképp kell élni, mert olyankor az Úristen szeme van rajtuk. Azt hiába hangsúlyozom, hogy az Úristennek a szeme akkor is rajtunk van, amikor a papnak a szeme nincs. Már teológus koromban tett családlátogatásaimkor azt tapasztaltam, hogy orvosolatlan problémát jelent a züllés, vadházasság, és a dolgok halogatásának kérdése. Nem hiszem, hogy az én felfogásommal lenne baj, hogy én félreértem a feketelaki helyzetet, mert a családlátogatáskor sok helyen előjöttek ezek a problémák. Persze megint nem lehet általánosítani, viszont nagyon nagy százalékban vannak, akik így élnek, és elég kevés az olyan ember a faluban, aki azt mondja, hogy mellém áll, és próbáljunk változtatni a helyzeten – mondja el Krisztián.
Feketelakon élnek még néhányan, akik Wass grógnál szolgáltak
Wass Albert emlékszobát-terveznek
Van olyan, aki nagyon keveset tud, de van, aki nem is hallott Wass Albertről. Melegföldváron kb. öt család tud róla, a többiek semmit. Feketelakon élnek még néhányan, akik Wass grófnál szolgáltak.
– A kicsi grófot nagyon szerették. Azt mondják, sokkal emberségesebb volt, mint az apja, a nagy gróf. Van olyan család Feketelakon, amely ott szolgált a Wassoknál, most olyan nyolcvan év körüliek. A feketelaki Zsófi néni szobaleánya volt a Wass Albert feleségének. Szentgothárdon letagadják, hogy volt ott kastély. Vagy Cegében, ha megkérdeznek egy fiatalt Wass Albertről, fogalma sincs róla. Nincs egy épület, egy fa vagy egy emléktábla, amely Wass Albertre emlékezne – meséli Krisztián. A Wass fiúk szinte folyamatosan tartották a kapcsolatot az előző feketelaki lelkésszel, és a közeljövőben talán megint hazalátogatnak. Emellett minden hónapban támogatják a laki óvodát, ők küldik az óvónő fizetését, csak így létezhet magyar oktatás Feketelakon.
Tervekben sincs hiány: ha visszakapják a cegei volt református iskolát, egyik termébe Wass Albert emlékszobát rendeznek be. A környéken ugyan nem nagyon hallottak Wass Albertről, de jönnek a turisták Magyarországtól Székelyföldig, és tudják, hogy ez a Tóvidék a Wass Albert vidéke, és ha nem is tudják név szerint a könyveiben szereplő településeket, azért a vidéknek az ízét ismerik, és érdeklődnek. Az emlékszoba elsődleges célja erősíteni a magyarságtudatot és a Wass Albert-tudatot, tájékoztatni a cegei, a tóvidéki életről.
– A szobában lenne Wass Albertnek egy régi fotele, a könyvei (a Mentor és a Kráter Kiadótól), kéziratmásolatok, egy pár fénykép Wass Albertről és családjáról, valamilyen tájékoztató a cegei és a tóvidéki életről – tudtuk meg Krisztiántól.
Együttes összefogással honismereti keresztény tábort terveznek nyárára, gyerekeknek, ahol magyarságtörténeti órákat is tartanának a földvári és a laki gyerekeknek. Egy körutat is terveznek, hogy a gyerekek megismerjék a környék nevezetességeit.
A cegei kisebbik Wass-kastély
Gyülekezetépítés, lelki építés
A helyzet egyértelmű: tenniakarás, hit és erős kitartás szükséges ahhoz, hogy valaki Mezőségen vállaljon lelki szolgálatot. A jelenlegi helyzetről beszélgetve próbálunk kérdezni a jövőt illetően.
Elsődleges most a lelki kapcsolatok ápolása, hogy tudatos személyiségű emberek merjék vállalni véleményüket, merjenek kiállni az igazuk és főleg magyarságuk mellett. A gyerekekkel még sok mindent lehet kezdeni, lehet alakítani őket. Jó, hogy annyian járnak vallás- és bibliaórára. Mindezek mellett idővel beindulna a gyerek és felnőtt presbitériumi képzés, presbitériumi bibliaórák.
– Nevelni kellene a gyülekezetet – mondja Emese tele energiával. – Én most tényleg erre szeretnék ráállni, a gyülekezetépítésre és a lelki építésre. Sok a tennivaló, templomfelújítás, gyülekezeti ház, vendégház-építés, de ezek mind olyan gyakorlati dolgok, amit valószínűleg hamarabb sikerül majd megvalósítani, mint a lelki háttérépítést.
Vetési Júlia – Szabadság - 2007-02-07
