H í r v i v ő
az Erdélyi Református Egyházkerület internetes hírszolgálata
www.reformatus.ro
Feliratkozás: hirvivo-subscribe@yahoogroups.com Hír beküldése: hirek@reformatus.ro
2006. november 24. - V. évfolyam 47. szám (összesen 232. szám)
Előző szám	Legújabb szám	Következő szám

A tartalomból:

Erdélyi professzoré az aranygyűrűs teológiai doktori kitüntetés. 1

Pár perc kétnyelvűség a BBTE-n - Kalandfilmszerű akciót hajtott végre a BKB. 1

Harsogó BKB-diadal 2

Feljelentette Hantz Pétert az Egyetem.. 2

Érmindszenti megemlékezés. 3

Tartalmi beszámoló – Színjátszó találkozó - Marosvásárhely. 3

ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIA. 4

MEGHÍVÓ Dr. Dobai István könyvének bemutatójára: 4

Pályázati Felhívás - karácsonyi üdvözlőlap megtervezése. 5

Elkészült az új leltár program.. 6

Könyvespolc. 6

Bibliaolvasó kalauz - 2007. 6

Lépésről lépésre a hit ösvényén. 6

Tallózó. 7

Marosvásárhelyen is bemutatkozott a mezőmadarasi alkotótábor 7

A szent bal látogatásai Marosvásárhelyi képek. 7

A „Szekulitátya” a Mezőségen (4) Dr. Hermán M. János visszaemlékezése egy kommunista időkbeli templomavatóra. 8

Gazdag évet zár a dalosszövetség. 9

Száfta Szende. 9

Kopjafaavató és kiállítás-megnyitó Tordaszentlászlón. 10

Nem lesz kereszt a tantermekben?. 10

Készül a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása. 11

Múltidéző - 150 évvel ezelőtt halt meg Bolyai Farkas. 11

Készül Málnás honlapja (Röviden) 12

EU-konform iskolai étkezde létesült 12

Élő múlt: Elrabolt esztendők. 12

Ora et labora. 14

Olaszteleki Messzelátó. 15

Erdélyi professzoré az aranygyűrűs teológiai doktori kitüntetés

Kozma Zsolt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora vehette át az aranygyűrűs teológiai doktor elnevezésű kitüntetést a Magyarországi Református Egyház zsinati ülésén csütörtökön Budapesten. Kozma Zsolt az elismerést több évtizedes teológiai tudományos munkássága elismeréséül kapta. A doktori kollégiumban azért kapott jelölést a kitüntető címre, mert "a Jézus Krisztus példázatai című könyvében új beállításban, monografikus feldolgozásban mutatja be a képes beszédnek ezt a formáját" – hangzott el a laudációban.

Népújság - 2006-11-24

Pár perc kétnyelvűség a BBTE-n - Kalandfilmszerű akciót hajtott végre a BKB

Kötélhúzás egy többnyelvű tábla körül. Hantz Péter, egy kapus és ... valakik (Rohonyi D. Iván felvétele)

Néhány nappal ezelőtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) bejelentette, hogy önerőből fog érvényt szerezni a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tavaly májusi szenátusi döntésének, és „valamikor" a saját költségén kifüggeszti a magyar nyelvű feliratokat az egyetem Farkas utcai főépületében. A hírt közlő Kovács Lehel tanársegéd azt is megjegyezte: tudomása van arról, hogy a BBTE vezetősége megkísérli megakadályozni a tervet. A BKB tartotta a szavát, és tegnap délelőtt megtörtént a feliratok kifüggesztése. Kovács Lehelnek viszont igaza volt: az akciót végrehajtó Hantz Péter komoly akadályokba ütközött, a feliratok kihelyezését nagyrészt fizikailag meggátolták, ahol pedig sikerült kifüggeszteni, ott pár perc múlva eltávolították, néhol összetörték őket. A sajtó képviselőit nem engedték be.

Harsogó BKB-diadal

Mindig némi csodálattal szemlélem azt, amikor rendkívül értelmes emberek, diplomásak, elismert tudósok összeülnek, és együttes erővel hoznak egy rettenetesen buta döntést. Minél többen vannak, annál butábbat. Jellegzetes eset a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusa, amely tegnapi hisztérikus, diktatórikus, értelmetlen és erőszakos fellépésével szavatolta a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak a győzelmet. A magyar nyelvű feliratok ugyan mindössze percekig álltak a helyükön, ennek ellenére a BKB világraszóló, harsogó és maradéktalan diadalt aratott. Az akció nyomán ugyanis a teljes kolozsvári sajtó – és általa a közvélemény – tanúja volt annak az elkeseredettségnek, amellyel az intézmény, ha kell erőszakkal, ha kell hazugsággal, de megvédi a saját dogmáit.

Ha engedik, hogy Hantz Péter kiragassza a táblákat, ha beengedik a sajtót, hogy az egész akciót lefilmezze, lefényképezze és dokumentálja, majd egy óra múlva csendben leszedik a táblákat, egy tizede ekkora botrány sem lett volna. A bezárt ajtókkal, a makacs elutasítással viszont hosszú időre biztosították maguknak a sajtó ellenszenvét, és maguk ellen fordították a semleges újságírókat, sőt, részben azokat is, akik eddig nekik adtak igazat és Hantzékat bírálták.

Az egyetem szóvivője mosolyogva állította, hogy a sajtónak (mint ahogyan az normális és törvényes) szabad bejárása van az egyetem épületébe. Két perccel később (akárcsak öt perccel azelőtt) az odaparancsolt cerberus elállta az újságírók útját.

Ennyi erővel azt is állíthatta volna, hogy rubinpiros a szemem, vagy hogy két fejem van.

De hát mi másra lehetett volna számítani: az akció lejártával Hantz Péter megmutatta azokat a szórólapokat, amelyeket az egyetem külföldön terjeszt, és amelyben fehéren-feketén az áll, hogy a kisebbségek nyelvei jelen vannak az egyetemen.

Ha valaki még kételkedett volna benne, most már egyértelmű: a BBTE multikulturalitása egyetlen dologban merül ki, abban, hogy ezt a multikulturalitást széltében-hosszában hangoztatja. Nagyon élveztem a szóvivő szóhasználatát: „…valakik törvénytelen akciót kezdeményeztek…". Ismeretes, hogy az egyetem szenátusa tavaly májusban elfogadta a többnyelvű feliratokról szóló döntést, négy hónapos végrehajtási határidővel, csak éppen azóta sem tett ennek eleget. És akkor mi az a törvény, aminek a magyar feliratok ellentmondanak? A vezetőség nem akarása? Mikor emelték azt törvényerőre?

Elárulok valamit: az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a valódi multikulturalitásért, az önálló karokért, a Bolyai Egyetemért folyó harcnak egyetlen veszélye van, egyetlen mód, amellyel (mint már volt rá példa) megbuktathatják az ügyet: ha agyonhallgatják azt, ha szőnyeg alá seperik a kérdést.

És ezt most már ki merem mondani, le merem írni, ugyanis ez a veszély mint olyan megszűnt. A BBTE vezetősége napnál világosabban bebizonyította, hogy erre képtelen, hogy minden ragyogó koponya, titulus és hírnév dacára nem képes arra, hogy értelmes döntéseket hozzon. Ezt a vezetőséget nyugodtan lehet provokálni: a lehető legbutább módon fog reagálni. Lehet partizánakciókat kezdeményezni: hazugsággal, erőszakkal, paranoid kapkodással fog válaszolni. És ami talán a legfontosabb: egész komoly hangerővel lehet hangoztatni az igazságot, mert a túloldalon az értelmes érvek elfogytak, csak a lökdösődés, az ajtók bezárása, és a mosolygós mesemondó néni maradt, aki állítja, hogy az ajtó nyitva van. Sőt: a szó szoros értelmében kényszerhelyzetben vannak: ha Hantz Pétert kirúgják, vagy bármi módon fellépnek ellene, mártírt faragnak belőle, ez is nekik árt, és a BKB ügyének használ. Egy út van csupán: le kell ülni tárgyalni, a kéréseket és igényeket meghallgatni. Minden egyéb lépés rossz. És ez a helyzet a BKB nagy győzelme. A magyar nyelvű táblák eltűntek ugyan, de cserében beállt ez a nem remélt állapot, úgyhogy Hantz Péternek én ma csak gratulálni tudok. Furán csinálta, nem a megszokott módszerekkel, talán kissé vulgárisan, olykor már-már szabálytalanul, mondhatni: fizikus módra, de okosan csinálta, és ami a legfontosabb: megcsinálta.

Ercsey-Ravasz Ferenc

Szabadság - 2006-11-23

Feljelentette Hantz Pétert az Egyetem

Feljelentést tett a rendőrségen Hantz Péter ellen a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) szóvivőjét a BBTE vezetősége minősített közrendháborítással és rongálással vádolja. Cristina Nistor, a BBTE szóvivője a Szabadságnak elmondta, hogy már szerdán késő délután eljuttatták a feljelentést a rendőrséghez. A feljelentés tényét a rendőrség is megerősítette. Ebben azt kérik a nyomozóktól, hogy vizsgálják ki a történteket.

Amint ismeretes, szerdán, a BKB korábbi ígéretéhez hűen, Hantz Péter az egyetem Kémia és Bölcsészettudomány Karának, valamint a rektorátusnak otthont adó épületek folyosóin több magyar nyelvű táblát szerelt fel. Az akció kezdeményezői nem rendelkeztek sem az egyetem vezetőségétől kapott, sem egyéb hatósági engedéllyel.

A feliratok ügye szóba került a magyar tagozatvezetés szerda esti ülésén is. Nagy László rektorhelyettes a Szabadságnak elmondta, hogy a dékánhelyettesekkel, tagozat- és tanszékvezetőkkel tartandó tanácskozást Salat Levente, a szerdai eseményektől függetlenül, már egy héttel korábban összehívta. Ennek ellenére a megbeszélésen természetesen a feliratok ügye is szóba került.

Nagy László szerint a résztvevők többségének álláspontja szerint a dolgok azért fajultak ide, mert az egyetem román vezetősége a halogatás taktikáját alkalmazta a magyar feliratok ügyében. – Mindannyian egyetértünk abban, hogy a magyar nyelvű táblákat fel kellett volna már szerelni ezelőtt egy évvel, de legalább néhány hónappal ezelőtt – mondta Nagy László.

A BKB megnyilvánulásával kapcsolatban nem alakult ki egyértelmű álláspont – tette hozzá a rektorhelyettes, hiszen volt, aki egyértelműen elítélte a kezdeményezést, de akadt olyan magyar vezető oktató is, aki közölte, hogy ezt nem teheti meg.

A BBTE vezetősége panaszt emelt a rendőrségen Hantz Péter ellen. Amint azt Raluca Şeucantól, a Kolozs Megyei Rendőrség sajtószóvivőjétől megtudtuk, a panaszt tegnap délelőtt iktatták, és abban minősített közrendháborítással és rongálással vádolják a magyar oktatót. A szóvivő elmondta: a feljelentést a rendőrség kivizsgálja, annak megállapítása végett, hogy a vádak megalapozottak-e vagy sem. Ezt követően derül majd ki, hogy szükséges-e további lépéseket tenni az ügyben.

Amennyiben az ellenőrzés az egyetem vezetőségének ad igazat, Hantz Pétert pénzbírsággal sújthatják.

Nem hivatalos források szerint az egyetem vezetősége az egész táblaragasztási akciót gyorsan múló gondnak tartja, amelyről két napig cikkezik a sajtó, és azután elfelejtik. Kétessé vált viszont Hantz Péter egyetemi karrierje. Ő maga úgy tudja, hogy szerdán délben, amikor ülésezett a szenátus, és Nicolae Bocsan rektor a menesztését kérte, a kezdeti kudarc ellenére később mégis megszavazták a javaslatot. A Szabadság kérdésére Nagy László rektorhelyettes ezt nem cáfolta és nem erősítette meg. „Nem tudok semmit, nem nyilatkozom" – jelentette ki.

Szintén az akció napján, este, üléseztek a magyar tanszékvezetők, és természetesen a táblaragasztás, illetve Hantz ügye is terítékre került. Az ott elhangzottakról Sárkány Kiss Endre docenst kérdeztük, aki elmondta: a magyar oktatók a rektorok véleményével nem értettek egyet, és néhány napon belül hivatalos közleményt bocsátanak ki erről. Ezt megelőzően sem ő, sem kollégái nem kívánják az üggyel kapcsolatos álláspontjukat hangoztatni.

Szabadság

2006-11-24

Érmindszenti megemlékezés

Az őszi napsugár a nyári élményeket keltette bennünk, Ady szülőfalujában 2006. november 18-án. A költő közelgő 129. születésnapját ünnepeltük nagy sokadalomban.

Immár a tizenhetedik szabad alkalom ez, amikor nem kell rettegnünk, hogy valakik számon kérnek a vendégjárás felől. Remélhetőleg ma már nem írják fel neveinket, sem autóink rendszámait ellenünk felhasználható dokumentumokra. Nem kell szolgálatos megfigyelőket megtévesztendően, ellenkező irányból még járhatatlanabb útról megközelíteni a magyar kultúra szellemi központját.

Ma is Isten igéjére figyeltek először az ünnepelők. Csűry István a Királyhágómelléki Egyházkerület püspökhelyettese a 13. zsoltár alapján közelítette meg a megemlékezés időszerű kérdéseit, amelyekre a lélek mennyei válaszokat nyer. A költő már-már megbotránkoztató nyíltsággal feszegette Istennel, önmagával, kortársaival való kapcsolatának feszültségeit, abban a reményben, hogy felmentéshez jut. Ennek jelét éppen édesanyja szeretetében, a szülőföldhöz való ragaszkodásában véli felfedezni. Isten most is megszólítja a hasonló helyzetben lévőket, és megoldást ajánl a szembesülést vállalók életében. „Hogy el ne aludjam a halálra”, hallatszik a zsoltáros kérése, és teljesül mindazok életében, akik a hit ajándékában az örökéletet találják fel. „Anyám/ De jó is itt, e csendes kis tanyán/Leroskadni/Már hallom a harangszó hangját.”

Balla Árpád beszolgáló lelkipásztor, Nagy Sándor a Nagykárolyi Egyházmegye esperese szeretettel üdvözölték a népes gyülekezet vendégeit. Érmindszenten ma már csak harminckét református ember él. Ilyenkor telik meg a templom 12o ülőhelye. Kabai Irén gondnok még mindig reménykedik a falu életének jó irányú fejlődésében. Az egyházkerület által kezdeményezett Ady-központ megépítése minden bizonnyal az ilyen természetű változást hozta volna el, ha meg nem akadályozzák a terv kivitelezését, akik a veszélyeztettek kiáltására megsüketültek.

Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok a szobor előtt elmondott szavaiban Ady időszerű gondolatai közül a kistérségek fejlesztésének, mainak és modernnek kikiáltott, ám közel száz éves célkitűzéseinek lényegére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy ennek a programnak az Európához való csatlakozás friss lendületet adhat, és az egyházkerület terveit meg lehet valósítani, a szórványosodás félelmetes ütemét le lehet lassítani.

Érmindszentnek, Ady utódjainak, Partiumnak és Erdélynek sok sikert kívánt a felvidéki írók részéről Hodossy Gyula. Levelét Barabás Zoltán olvasta fel.

Külön köszönetet érdemel Pomogáts Béla író, művészettörténész előadása. A széthúzás veszélyében a megmaradás stratégiája nem maradhat elv, annak éppen a magyarok között kell megvalósulnia. Sürgősen komolyan kell vennünk a nemzet jövőjének biztosítását, amely a magyar ember önismeretében, és egészséges önbizalmában van elrejtve.

Ady Endre költészete új pászma a magyar irodalomban, és mind máig megújító látáshoz segítő eszköz. Fekete Szabó András szilágysági szenátor ebből a szempontból közelített az ünnephez és az ünneplőkhöz.

Az ünnepséget igen megszínesítette a színészek, diákok versmondása, akik Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Zilahról, Érmindszentről, Mátészalkáról és Debrecenből érkeztek. A vendégek között gimnáziumaink képviselői is megjelentek, elhelyezve a hála virágait a költő szülőházának kertjében felállított szobránál.

Csűry István

Tartalmi beszámoló – Színjátszó találkozó - Marosvásárhely

2006 november 18-án sor került a második marosvásárhelyi Szini-Talalkozónak a megszervezésére. A találkozót a Szabadi útban szerveztük, ahogy a múlt évben is. A rendezvényre 10 csoport jelentkezett be de utolsó percben 2 visszamondta így 7 csoport jelent meg a Marosi, Marosmezőségi egyházmegyékből és egy csoport a Szekelyudvarhelyi egyházmegyéből.

9 órára meg is érkeztek a csoportok. Az egybegyűlteket Szász Zoltán lelkipásztor köszöntötte. Ezt követte a zsűri bemutatása és bemutatkozása. A zsűri bemutatkozása után el is kezdődött a színdarabok bemutatása.

Ebéd előtt 5 színdarabot nézhettek meg a fiatalok, ebéd után pedig 3 színdarabot.

A zsűri tagjainak (Tatai Sándor színművész és egyetemi tanár, Fekete Marton lelkész és Nagy Rózsika, magyartanárnő) nehéz volt dönteni. Amíg a zsűri elvonult döntést hozni, a mezőbergenyeiek cigánytánccal szórakoztattak, ami igazán elámított mindenkit. Végül megszületett a döntés: 3. helyet a Szabadi út kapta, 2.-at a Mifike színjátszó köre, az első helyet pedig a segesvári ifjúsági csoport nyerte meg.

A közönség is szavazhatott, mégpedig a leghumorosabb, legeredetibb s legtanulságosabb darabokra. Ezen kívül a legjobb színész és színésznő is díjat nyert.

A rendezvény 4-kor ért véget, a csoportok elégedetten tértek haza. Mindenkinek jól fogott a szürke hétköznapok után kicsit kikapcsolódni, nevetni s reg nem látott személyekkel újra találkozni.

A találkozóra nem csak azok a csoportok jöttek el, amelyek színdarabot mutattak be, hanem olyan csoportok is, akiknek nem sikerült készülni színdarabbal. Összesen 150 fiatal vett részt a találkozón több mint 10 gyülekezetből.

Jó volt ez a találkozás a nagy közösségre nézve is (Marosmegyei ifi csoportok) de közösségformáló hatása volt a csoportokon belül hisz a csoportok több hónapon át próbálták a színdarabokat gyülekezetükben. Jó volt látni, hogy a fiatalokat érdekli a kultúra, és mi mint marosvásárhelyi IKE örülünk, hogy alkalmat adtunk, hogy ezek a fiatalok kibontakoztathassák tehetségüket még ha egy színdarab erejéig is.

2006.11.22, Marosvásárhely, Kovács Zsófia

ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIA

vásárolható a marosvásárhelyi Kistemplomnál (Gecse utca). Ára: 20 RON (200000 régi lej).

Gyerekek részére Képes Biblia, címe: Az én képes Bibliám. Ára: 8 RON (80000 régi lej).

Tel. iroda: 0265-261847

MEGHÍVÓ Dr. Dobai István könyvének bemutatójára:

Tűnődések a történelemről, azaz a mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra,

amelyre 2006. november 24-én, pénteken 15 órai kezdettel kerül sor,

a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeum termében

Szervező: Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Házigazda: Török Sándor, a LEK igazgatója

Programterv

14.30 A vendégek fogadása. Üdvözlés: Dr. Hermán M. János

15.00 Ft. Tőkés László püspök megnyitó beszéde

15.15 A Csillagocska Gyermektáncház zenekarának fellépése, népdalokat énekel Pálfi Noémi

15.30 Dr. Sipos Gábor ismerteti Dr. Dobai István: Gesta Hominum (a szerző börtönelőadásai) című könyvét, Kolozsvár, 1993.

15.40 Dr. Végh László egyetemi tanár (Debrecen) méltatja Dr. Dobai István művét: Tűnődések a történelemről, azaz a mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra. I-II kötet, Püski, Budapest, 2004.

16.25 Kávészünet

16.40 Hozzászólások. A beszélgetést vezeti: Dr. Varga László, ny. lelkipásztor

17.20 Dr. Dobai István kitüntetése a Királyhágómelléki Református Egyházkerület „Pro Ecclesia Militans” díjával. Laudatio: Dr. Hermán M. János, egyháztörténész

17.30 Az oklevél és az emlékérem átadása: Ft. Tőkés László püspök

17.40 Dr. Dobai István beszéde

18.00 Nagyszalontai kántáló eléneklése

Elköszönés

Dobai István és családja 1955-ben

Dobai Istvánról az 1956 Erdélyben című kötetből, amely a politikai elitéltek életrajzi adattárát öleli fel az 1956-1965 közötti évekből, Polis Könyvkiadó, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár 2006. A kötetet szerkesztette Dávid Gyula, főmunkatársak Bura László, Pál-Antal Sándor, Veress Sándor.

Dobai István 1924. május 21-én született Nagyváradon. 1948-ig a Bolyai Tudományegyetem Nemzetközi Jog Tanszékén volt tanársegéd, letartóztatásakor a kolozsvári Farmec kisvállalat tisztviselője. Letartóztatták 1957. március 20-án. Vizsgálati fogságát a kolozsvári Securitatén és Bukarestben, a Belügyminisztérium fogdájában töltötte. A kolozsvári Katonai Bíróság hazaárulás vádjával, a 199/1950. sz. Törvényerejű rendelet 1. szakaszának a) és c) betűje alapján, az 1957. nov. 5-én kelt 1975. sz. ítélettel életfogytiglani kényszermunkára ítélte. 1957. szept. 16-tól 1960. jún. 12-ig Szamosújváron, utána 1963. jan. 12-ig Désen, majd szabadulásáig (1964. aug. 1.) ismét Szamosújváron volt. Hazatérése után 1964. szeptember-november között könyvelő a kolozsvári Tartományi Építkezési Trösztnél, akkor szakképzetlen munkássá minősítették vissza, majd 1965 novemberében fél évre kitették állásából. 1966 májusától nyugdíjazásáig (1968. május) ismét ugyanannál a vállalatnál dolgozott, ugyancsak könyvelési munkakörben, de időnként ismét „szakképzetlen munkás” besorolással.

Dobai Istvánról az 1956 Erdélyben című kötetből, amely a politikai elitéltek életrajzi adattárát öleli fel az 1956-1965 közötti évekből, Polis Könyvkiadó, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár 2006. A kötetet szerkesztette Dávid Gyula, főmunkatársak Bura László, Pál-Antal Sándor, Veress Sándor.

Dobai István 1924. május 21-én született Nagyváradon. 1948-ig a Bolyai Tudományegyetem Nemzetközi Jog Tanszékén volt tanársegéd, letartóztatásakor a kolozsvári Farmec kisvállalat tisztviselője. Letartóztatták 1957. március 20-án. Vizsgálati fogságát a kolozsvári Securitatén és Bukarestben, a Belügyminisztérium fogdájában töltötte. A kolozsvári Katonai Bíróság hazaárulás vádjával, a 199/1950. sz. Törvényerejű rendelet 1. szakaszának a) és c) betűje alapján, az 1957. nov. 5-én kelt 1975. sz. ítélettel életfogytiglani kényszermunkára ítélte. 1957. szept. 16-tól 1960. jún. 12-ig Szamosújváron, utána 1963. jan. 12-ig Désen, majd szabadulásáig (1964. aug. 1.) ismét Szamosújváron volt. Hazatérése után 1964. szeptember-november között könyvelő a kolozsvári Tartományi Építkezési Trösztnél, akkor szakképzetlen munkássá minősítették vissza, majd 1965 novemberében fél évre kitették állásából. 1966 májusától nyugdíjazásáig (1968. május) ismét ugyanannál a vállalatnál dolgozott, ugyancsak könyvelési munkakörben, de időnként ismét „szakképzetlen munkás” besorolással.

Részlet a Tűnődések a történelemről című mű

I. kötetének előszavából

Dr. Dobai István

Kolozsvár, 2004. március 9.

„Az emberélet jövendője szempontjából nagy veszteség volt a keresztyénség politikai hatalmának az elvesztése, mert annak a társadalmi tekintélye tette lehetővé az emberi lélek Krisztus Törvénye szerinti egyéni és csoportos építését, intézményes nevelését. Ennek a tekintélynek a híján került a döntéshozó társadalmi hatalom neveletlen, az eszmei értékeket semmibe vevő, kontraszelekciós akarnokok kezébe. A keresztyén egyház évezredes nevelő munkájának eredménye azonban megmaradt az emberi életnek a közéletnél, feltétlenül fontosabb magánélet területén és nevelői eszközként megmaradt maga a keresztyén műveltség, a hatalmi érdektől nem befolyásolt, tehát klasszikussá lett műalkotások, a krisztusi eszme szerinti társadalmi viselkedés, a tudomány és a művészet alkotásai.

A keresztyén nevelés eredményeképpen az ember elnyerte és megőrizte szabadságát, hogy csak saját maga, de senki más és semmi más nem kényszerítheti a Mammonnak, az anyagi érdeknek, a pénznek a szolgálatára: bárki ellenállhat a csábításnak és választhatja maga és szerettei számára az Életet a Pénz helyett. Ha lesz a jövendőben emberi élet, az azoknak a keveseknek lesz köszönhető, akik minden józan érdek ellenére a maguk és ivadékaik testi életével járó gondokat vállalják, végigfutnak az életpályán, hogy az Élet Teljességébe érkezzenek, azaz abban maradjanak, hiszen abban voltak, vannak és lesznek a világ kezdete óta.”

Dr. Hermán M. János

Pályázati Felhívás - karácsonyi üdvözlőlap megtervezése

Pályázat kiírója: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdélyi IKE)

Pályázat tárgya: a téli évszakkal vagy a karácsonnyal összefüggő rajzok, képek beküldése. A pályázatra szánt rajzokat és képeket kizárólag elektronikus formában, min. 1024x768, 72 dpi méretben és TIF formátumban kérjük eljuttatni az Erdélyi IKE email címére (ike@ike.ro). Kérjük, hogy a kísérőlevélben feltétlenül legyen feltüntetve a pályázó neve, telefonszáma és születési dátuma, illetve, ha tartozik valamilyen ifjúsági csoporthoz vagy szervezethez, akkor ennek neve.

Pályázat célja: · Az Erdélyi IKE 2006-os karácsonyi üdvözlőlapjának elkészítése

Tehetséges fiatalok felkutatása és motiválása

Pályázhatnak: 16 éven felüliek

Beküldési határidő: 2006. december 8. du. 15 óra

Díjazás:

Az I. helyezett rajza (képe)  az Erdélyi IKE 2006-os karácsonyi üdvözlőlapjaként lesz népszerűsítve, a nyertes pedig értékes könyvjutalomban is részesül.

A II. és III. helyezettek úgyszintén értékes könyvjutalmakban részesülnek.

A pályázat lezárását követő 5 napon belül a nyertes pályázókat a megadott elérhetőségeiken értesítjük.

Megjegyzés:

1. Jelen pályázati kiírásra csak saját munkák beküldését várjuk.

2. A nyertes pályamunkák szerzőivel az Erdélyi IKE együttműködési szerződést köt a rajz (kép) felhasználását illetően.

Elkészült az új leltár program

Tisztelt kollégák,

Beke Tivadar lp. elkészítette az új leltár programot.

Letölthető a www.weberek.xhost.ro honlap „Programok” címszava alatt.

- direkt cím: http://weberek.xhost.ro/leltar.rar

Szabó Mihály

Könyvespolc

Bibliaolvasó kalauz - 2007

Ár: 5,00 RON

Lépésről lépésre a hit ösvényén

Újból kapható az Új Remény kiadó gondozásában megjelent "Lépésről lépésre a hit ösvényén" című vallásoktatási anyag, amely nyolc flanelből és nyolc vezérfonalból álló vallástanítási anyagot tartalmaz. Ez a kiadvány csak a Kerület Iratterjesztésénél kapható. Ára 50 Usd, vagy napi árfolyamon annak megfelelő lej.

Ár: 50,00 USD (vagy Lejben a napi árfolyamon)

A fenti könyvek mindegyike, megvásárolható és megrendelhetõ, Egyházkerületünk Iratterjesztésénél, és Egyházkerületünk Biblos könyvesboltjában is.

Veres Miklós iratterjesztõ

Tel. 0264-592453, 114 mellék

Cím: 400079 Cluj Napoca, str. I. C. Bratianu nr. 51-53

e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro

veresmiklos@reformatus.ro

Tallózó

Marosvásárhelyen is bemutatkozott a mezőmadarasi alkotótábor

Hagyománnyá lett a mezőmadarasi alkotótábor, olyan tradícióvá, amely a Maros- Mezőség egyik legfontosabb eseményévé vált az elmúlt években. A vendégszerető falu, a szervező Mezőmadaras Fejlesztési Egyesület és a helyi református egyházközség öt éve várja és visszavárja vendégeit, amatőr és szakképzett képzőművészeket, fotóművészeket, hogy az egy hét elteltével újabb alkotásokkal, lélekben való gyarapodással gazdagítsák önmagukat, vendéglátóikat és az egyetemes művészetet. A tábor lejártával tárlaton láthatók a madarasi munkák, mely tárlatra ezúttal a Szabadi úti református egyházközség Dr. Juhász András termében került sor.

A kiállítást vendégül látó házigazda, Szász Zoltán lelkipásztor rövid, méltatásba ágyazott áhítattal nyitotta a rendezvényt. Mint mondta, igaz, hogy a felolvasott ige a nyelvről szól – az, ami a nyelven keresztül most ömlik a világra, ellentétben áll a látottakkal, de az esti tárlat a lélek tisztaságának vetülete. Nem irigységből származik és gonoszságot áraszt, hanem a madarasi alkotóközösség lelkéből kipréselt szépséget állítja szembe a világ tisztátalanságával. Olyan feladatvállalás teljesítése ez, amit kevesen vállalnak fel, de ezt bátran és a biztos győzelem hitével teszik. És ebből a szolgálatból ember és Isten elismerése származik.

Muresan Vasile képzőművész az öt éve működő tábor összetartó erejéről szólt és az ottani hangulatról mesélt: műkedvelők és profik, magyarok és románok vesznek részt az évi eseményen, ebből soha semmi nézeteltérés nem származott, egységes csapatba kovácsolódtak a résztvevők. Utak, kapuk, arcok és templomok láthatók a képeken, a transzcendens lépcső motívumai. Van elég csúnya dolog körülöttünk. De itt a szépséget ragadták meg a résztvevők, azt ami igazán fontos. A munkák ajtók a lélekre, a falura, egymásra: ezeken az ajtókon keresztül értjük meg egymást igazán.

Czirjék Lajos festőművész, táborszervező megjegyezte, hogy az idén 25-en kaptak meghívást, 19-en jöttek el, a falakon 24 művész alkotása látható, mindenkitől egy-két munka. A hagyományosan a Mezőmadaras Fejlesztési Egyesületnek és a helyi református egyházközségnek ajándékozott munkákból jött létre a megnyitandó és megnyitott tárlat.

Spielmann Mihály méltatta továbbá a kiállítást: kezdetben voltak a festő- szabadiskolák. Itt nem volt kötött az alkotófolyamat, nem volt akadémiai tananyag. Egymástól tanultak, ami számított, az a szabad alkotás, a spontaneitás, a pillanat öröme. Aztán jöttek a festő- és szobrásztáborok, amelyek mögül a későbbiekben kilépett az azóta megbukott rendszer. Voltak azonban olyanok, akik úgy érezték, hogy mégis szükség van ilyen táborokra. Így látta Czirjék Lajos és a Szabó lelkész házaspár is, és hívta a művészeket a mező madarai közé. Madarason minden művészetté tehető, minden megörökíthető. A hagyományos erdélyi táj végnapjait éljük. Munkákba kell menteni. A táborban részt vevő művészek alkotásai alapkövei egy jövendő múzeumnak – mondta Spielmann Mihály, akit Mezőmadaras polgármestere követett. Ő megköszönte a részvételt, a falu nevének öregbítését és a további vendégszeretetről biztosította a résztvevőket, szervezőket egyaránt.

Nagy Botond

Népújság - 2006-11-20

A szent bal látogatásai Marosvásárhelyi képek

Pénteken este az egyetlen létező helyi román tévéadón Csegzi Sándor alpolgármester osztotta meg az itteni politika alkimista műhelytitkait a helyi nagyérdeművel, de inkább ne tette volna. Az alpolgármesternek a tévéadó magyar nyelvű élő adásában kifejtett véleménye sokakban nagy visszatetszést keltett. Ugyanis kiderült, hogy Csegzi uram a műsorvezető kérdéseire már csak kevert magyar nyelven tudja a nagyközönség előtt kifejteni véleményét. Úgy tűnik, hogy az összes marosvásárhelyi betelepítésre szánt, különféle adókönnyítéseket élvező transznacionális cégek örökös fő „támogatója” (betelepítője), illetve a helyi magyar adófizető vállalkozók érdekeit teljes mértékben semmibe vevő RMDSZ-es alpolgármester, a református egyház helyi főgondnoka, Marosvásárhely egyik fő utazó nagykövete (a sok közül) a román nyelven megejtett gyakori politizálgatás következtében már csak nehezen tudja kifejezni magát magyarul. Nemzetközi könyvvásár ide, évközi könyvünnepek oda, úgy tűnik, hogy a vásárhelyi közélet hovatovább mind sűrűbben lesz tele funkcionális analfabétákkal. És ha megfigyeltük, RMDSZ-ék legutóbbi összeröffenésein mintha már csak Markó Béla tudna e téren jelesre vizsgázni, mármint remekelni a politikai beszédmondásban. Olykor szívesen el is fogadhatnánk ezeket a kinyilatkozásokat, ha nem kísérnék őket minduntalan szószegések. Szépek az elnöki szónoklatok, tartalmasak is, csak a gyakorlat hibádzik, mi több, újabban beszéd közben RMDSZ elnök úr is erősen kapkod a levegőért: a magyar szavak keresése közben kellemetlen, nyögvenyelős „ö”-zést hallhattunk tőle. De szerencsére az ilyen találkozókon az odarendelt lakájsajtón kívül nincs is más hallgatóság. Külön kivételt képez ez alól a több- százezresre tervezett agyagfalvi találkozó, ahol viszont éppenséggel az előre szépen betanított harmad-negyedrangú politikus-beosztottak mondták be az unalmast, és mit sem törődve az RMDSZ helyzetének jelenlegi súlyosságával, még a nékik harminc ezüst értékben juttatott külön fizetség ellenére is csak igen kevés számban képviseltették magukat. Tény, hogy manapság mifelénk egy kisebbfajta helyi temetésen is többen gyűlnek össze, mint az RMDSZ agyagfalvi találkozóján. És mintha újabban már mindenki irtózna Markóék semmitmondó találkozóitól, például a szombaton reggel a marosvásárhelyi Continental szállóban nyélbe ütött, úgymond „munka-reggelin” – és erről az eseményről is Csegzi uramtól hallhattunk részleteket azon az ominózus péntek esti tévés beszélgetésen – az egyik fontosabb magyarországi tévéadónak a tudósítóján kívül semmilyen más jelentősebb sajtótermék nem képviseltette magát. Tehát ezek szerint hiába épül, alakul át gőzerővel, mégpedig újabb elköltött kemény milliárdokért a szomszédságban létrehozott, átütő erejűnek szánt új RMDSZ-es szócsőnek, a tévészékháznak épülete, hiába kiált majd onnan farkast a Köcsög utcai RMDSZ, mert úgy tűnik, az emberek már egyre kevésbé fogékonyak az újabb hazugságokra.

A teljes érdektelenségbe fulladt budapesti parlamenti házelnöki látogatás pikáns részleteire térve: a többségükben teljesen tájékozatlan járókelőket erősen meglepte a szálló elé leparkírozott ultramodern autók sokasága és gazdáik minőségi ruházata. A helyi ellenzék képviselőinek távolmaradása miatt is gondolhatták úgy többen, hogy a kiszemelt pihenőhelyen újabb szokványos, pucérlány-mutogató divatbemutató lesz, és senkinek eszébe sem jutott volna olyan csacskaság, hogy Szili házelnök asszony látogatott el ismét körünkbe, akihez Markóék szokás szerint ezúttal is eljönnek házalni. Próba, szerencse – tartja a közmondás, és ha pénz áll a házhoz, érdemes ám itt mifelénk próbálkozni. És egy kis időben kikoldult támogatási pénz bizony megéri a kísérletet. A találkozón elfogyasztott főmenüről, illetve az ott elhangzó fontosabb politikusi gondolatokról nincsenek közelebbi információink. Nagy valószínűséggel az alkalomhoz illően, a most módiba jött legújabb szokás szerint a házelnök asszonynak Gergényi-féle füstölt véres hurkát, Markóéknak pedig hagyományos diétás kosztot: túrós csuszát tálaltak a „munka-reggelin”, és arról beszéltek, amiről tudnak, amihez a legjobban értenek: a divatról, az új autókról, no meg egy kis plusz lóvéról s egyéb ilyenszerű főbb gondjaikról. Hogy még mindig mennyire jól mennek RMDSZ-es politikus uraknál a dolgok, azt mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a divatházak nekik már csak megrendelésre dolgoznak. Talán csak a politikusfeleségek félnek igazán ettől, hiszen az új ruhához és az új autóhoz általában automatice új asszony is dukál. És ezt sem mi mondtuk. Akik közelebbről is kíváncsiak a mondásra, a többit kérdezzék meg a minden magyart verő, újabban Budapestet is rendesen megabajgató Gyurcsánytól.

Fazakas K. Csaba

Erdélyi Napló-2006-11-21

A „Szekulitátya” a Mezőségen (4) Dr. Hermán M. János visszaemlékezése egy kommunista időkbeli templomavatóra

Mielőtt népes családjával Hollandiába menekült volna, még kísérletezett a maradással?

– Magamban hármas gyapjút tettem 1983 májusában: egy magyarabb megyébe, vidékre költözünk, ahol a Szeku talán nem annyira vérszomjas. Talán Hollandiába is mehetünk, de ha nem, Újősben folytatjuk az egyenlőtlen küzdelmet. A tavaszi hónapokban valamiért annyit zaklattak, bántottak, hogy bicska vagy egy kézbevaló szerszám nélkül el sem indultam hazulról. Az építkezéseket azért folytattuk, negyven gyümölcsfát ültettünk, vallásórákat, katechizációkat csak azért is folyamatosan tartottunk, és még egy-egy egyháztörténeti tanulmányt is írtam. A bekerült írásom miatt 1983 végén bezúzták a megjelenés előtt álló Református Szemlét, legalábbis így hallottam. Különösképpen örvendeztünk, ha egy-egy békés napunk volt. Hosszú lenne elsorolni, hogy a kenyér- és a tűzifavásárláson kezdve hány helyzetben szabotáltak. A petróleum, a benzin literenkénti koldulása vagy egy születési bizonyítvány beszerzése felért egy vesszőfutással. A párttagok egy részét ellenünk heccelték, a gyülekezetet megpróbálták elidegeníteni tőlünk. Akivel beszélgettünk, azt elővették. Szerettük volna megindítani a magyar óvodát, nemcsak a mi családunkban volt öt gyermek, aláírásokat gyűjtöttünk, levelet írtunk a megyéhez, de ennek is csak bőrkabátos számonkérés lett a vége. Csupán annyit értünk el, hogy Mariuca óvónő, a többségében magyar gyermekekből álló csoportnak egy-két magyar dalocskát is tanított…

Mentünk volna Medgyesre, akárhova, de sehová nem hívtak, mindenütt irtóztak attól, hogy meghurcolt lelkésszel terheljék magukat. Antal József lelkész barátom segített volna Etédre, de az sem sikerült. Kalotaszeg is szóba került, egyszer Inaktelkén is jártunk parókiát nézni.

– Végül hát mégis az útlevélkérésre szánta el magát…

– Valamikor a nyár közepén kértem az útlevelet, s bár mozgósítottam a somkeréki kurátor főnöki ismerősét, mégsem adtam sok esélyt a hollandiai családlátogatásra. Feleségem akkor már két éve nem járt otthon, legalább illett megpróbálnom az engedély kérését. Korábban négyszer már megjártam a Nyugatot, becsületemet megőriztem, soha senkit nem jelentettem magamon kívül. Ez egy kötelező úti protokollbeszámolója volt a hazatérőknek, és amit én ezekben elkövettem, az az olvasmányos semmitmondás mintatanításához szolgálhat. Például részletesen írtam nekik a tiszta külföldi vonatokról, egy papagájról stb. Ezeket az útleírásokat az esperesi hivatal kérte két napon belül, de nyilvánvaló volt, hogy onnan a szolgálatos belsős még aznap továbbította.

– Akkoriban a külföldi látogatókat is, ha nem is fel-, de be kellett jelenteni a rendőrségen. Pontosabban a milícián…

– Ezt átkozott túlzásnak tartottam, a totalitárius rendszer hisztérikus megnyilvánulását láttam ebben a gyakorlatban. Emiatt is zaklattak, de mindenkor kijelentettem, hogy ez lelkiismeretem ellen való szokás és mutassák meg, hogy hol van ez a jelentési kötelezettség törvénybe foglalva. Egy fenyegetőző Ene nevű kapitányféle erre azzal rukkolt elő Besztercén, hogy Kínában és a népi Koreában ez már régi szabály stb. Ilyenkor eszembe jutott az édesapám dörmögése: fiam, amíg a hátunkon fát nem vágnak, kibírjuk! Néha volt időnk beszélgetni és apámnak elmondtam a kihallgatásokat, neki is fájt, hogy hová züllött „a román demokrácia”, ő is elmondta nekem a meghurcoltatásait.

– Aztán útra keltek. Nem tudták, mikor térhetnek haza ismét.

– Szakadt meg a szívem, amikor útra keltünk. A szüleimnek úgy fejeztem be a személyesen átadott búcsúlevelet, hogy abban a hitben lépünk az egyiptomi útra: vissza is térünk, amikor lehet… Addig pedig a vér vízzé ne váljon… Öt sima fehér parittyakövet óhajtottam keresni, mint Dávid, hogy parittyázhassam a „modern” Góliátot. Katedrát kívántam a száműze-tésben, helyzetet akartam teremteni az otthon maradottakért. Annak idején 1956-ban egy palack benzin képezte az esélyt egy ellenséges tankkal szemben. Küzdelmi feltétel, hogy a kurázsi nem nélkülözheti a stratégiát és a megfelelő eszközökre is szükség van…

– Tőkés Istvánnak szólt a tervéről, hogy elhagyja az országot?

– Elmondhattam volna, hogy esetleg nem jövünk haza, de akkor helyben megerőtlenítettem volna a prédikációt. Az ő álláspontja közismert volt: nem kell elmenni! De akkor még semmi sem dőlt el, útlevél még nem volt a kezünkben. Csak azt tudtam, hogy betegségemből – nyaki gerincsérv – szerettem volna gyógyulni, védekezni, tiltakozni, értelmesen szolgálni, hitem szerint megélni a békét. Mindenesetre édesapai, lelki gondozói megérzésével látta, hogy bajban vagyunk. A két istentisztelet között karon fogott és körbesétáltuk a templomot, a nagy gyümölcsöskertet. Megmutattam neki a vértanú lelkész, Szalma János sírját, akinek 1849-ben sarlóval vágták le a fejét. A falu lakosságának egy része elmenekült, ő helyben maradt az öregekkel, és az életével fizetett. István bácsi akkor azt mondta, olyan idők is jönnek, amikor már nem tehetnek azt, amit akarnak, és nem pusztíthatnak el minket értelmetlenül.

Ez a séta volt életem egyik kitüntetése, a megbecsülés jele. Komolyan vette az életünket, együtt bíztunk az Úrban a templomon kívül is. István bácsi korábban is okos figyelmeztetésekkel segített. Házasságkötésünk előtt találkoztam Kolozsváron a holland Hebe Kohlbrugge asszonnyal. Ezt valaki látta és jelentést adott be a püspökségre. István bácsi még aznap beszélt Dobri Janó bácsival, hogy mire készüljek fel, ha az Alexa/Hojnerészku-féle irodába rendelnek.

Édesapám irányába tett mentéséről is tudok, ő elkövette azt a nyíltszívűséget, hogy a Deák Ferenc utcában F. Lajos, R. K. és „lulu” társaságában a mezőségi magyar iskolák bezárása felett búslakodott. Hát nem feljelentették?! Tőkés István bácsi ekkor gyorsan találkozót beszélt meg valami ürüggyel apámmal és meghagyta neki, hogy az életben azzal a hárommal többet soha ne álljon szóba.

Így volt, rég volt, 23 éve volt ezen a nyáron az újősi templomszentelésnek, és adassék meg most az alkalom, hogy bocsánatot kérjek István bácsitól, hogy arról az egyről, az esetleges menekülésünkről neki nem beszéltem a szabad ég alatt. Semmilyen okom nem volt rá, hogy elhallgassam a visszavonulási tervet, mert az csak menet közben alakult ki. Erről csak Juhász András barátommal egyeztettünk, aki mindenkor testvériesen bánt velünk. Elejétől kezdve tisztában voltam azzal, hogy Erdély elhagyását nemcsak mi, hanem a család és a barátok, a hívek százai, még ha tudat alatt is, évekig fogják, fogjuk búsulni. Sikerült az Egyházban maradnom, Frízland-ban szolgálnom, a hollandiai Székelyföldön, és ez némi elégtételt jelentett. Legalább hét évünkbe tellett, amíg egészségileg rendbe jöttem. Biztos, hogy a drága feleségem segítsége nélkül elpusztultam volna. Hannie, ahányszor csak tehette hazalátogatott, Erzsébet nénit és István bácsit is felkereste. Így tudtam meg tőle, máskor pedig Ferencz László unokatestvérem csatornáin keresztül, hogy István bácsi kényszernyugdíjazásától sem riadtak vissza, és azt, hogy rendeleteikkel országosan bilincsbe akarták verni az igehirdetést. Elképesztő volt a Lászlóék üldöztetése is, de könnyekig megható volt az is, hogy István bácsi és a nagy család nem hagyta magára Lászlót!

– Most újra itthon beszélgetünk, és az idők is más fordulatot vettek.

– Hála Istennek! De ki a megmondhatója, hogy a csausesz-kánus szisztematizálók már a nyolcvanas években, amikor itt-ott parasztlázadások, gyári- meg bányásztüntetések voltak, nem követték volna el ugyanazt a tisztogatási forgatókönyvet Erdélyben, mint a kilencvenes évek elején a szerbiai vérebek? Temesvár 1989 decemberében mindenképpen abba az irányba mutatott. Jó, hogy túléltük azt a gyilkos rendszert. Az Úr hadakozott érettünk! Hiszem, hogy eljön az az idő is, amikor az utódállamok rosszemlékű irodáiban immáron barátságosan érdeklődnek az ezer év bibliai és magyar történelmi jelentősége felől, és azt ismét tisztelettel fogják tanítani a felekezeti iskoláinkban és talán még Európában is. Olykor úgy tűnik: földrészünkön elmúlóban vannak azok az indulatok, amikor még a prédikációkat vagy a rövidhullámon sugárzó rádióállomásokat hallgatók is kollektív büntetést vagy egyéni üldöztetést szenvedtek… A jegenyefák nem nőttek az égig, az Isten nyila sújtott körbe és hatását a politikusok ideiglenesen úgy fordították le, hogy glasznoszty meg peresztrojka…

(Vége)

Fábián Tibor

Erdélyi Napló-2006-11-21

Gazdag évet zár a dalosszövetség

November 18-án a Romániai Magyar Dalosszövetség a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta évértékelő közgyűlését. Rövid áhítat után a gyűlést Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. Az ország minden tájáról érkező karnagyok és dalosok örömmel hallgathatták a vezetőség beszámolóját a 2005. október – 2006. október közötti időszakról, mert gazdag, sokszínű tevékenységről adhattak számot. A kóruséletről Tóth Guttman Emese elnök, a fúvószenekarok munkájáról Kelemen Antal alelnök, a gregorián szakosztály szolgálatáról Jakabffy Tamás karnagy számolt be. Örvendetes, hogy a szövetség lelkes önkéntesei révén behálózza az egész magyarlakta területet, nem feledkezvén meg a szórványról sem. Nagyon sok név hangzott el, sok rendezvényről hallhattak a jelenlevők, melyek közül egyesek már hagyományosnak mondhatók, mások még csak ígéretes próbálkozások. Több kórus és zenekar sikeres külföldi turnéjáról is szóltak e beszámolók. Zenei táborok, továbbképzők próbálták elősegíteni a minőségi fejlődést.

Mint minden évben, most sem maradt el azon karnagyok kitüntetése, akik kitartó, értékes munkát végeztek, egyesek már több évtizede, mások pályájuk elején fiatalos lendülettel, sikeres folytatást ígérve magyarságunk, hagyományaink, nemzeti zenei kincseink őrzésében, ápolásában. Kitüntették a kolozsvári Radovics Józsefet, a zágoni Baka Emmát, a fényi Progli Évát, a mérai Mezei Tündét, a csanálosi Czier Zsoltot. A nagy, esetenként vastapssal fogadott laudációk bizonyították, hogy az idén megérdemelten jó kezekbe került a Gergely István kolozsvári képzőművész alkotta Bartók Béla-emlékplakett és a kitüntetést igazoló diploma.

A hozzászólásokból kiderült, hogy a legeredményesebb a munka ott, ahol a lelkész, a polgármester, a tanácstagok nem restellnek beülni az énekkari, a zenekari próbákra, ahol a közösségek vezetői tudják, hogy a zene nevelő, közösségformáló erő, és szívügyüknek tartják e tevékenységek támogatását.

Míg az idén a dalosszövetség a bartóki és Farkas Ferenc-i hagyományt népszerűsítette, jövő évben célunk a 125 éve született Kodály Zoltán zeneszerző és a 100 éve született Nagy István erdélyi karnagyunk munkásságát reflektorfénybe helyezni.

Kovács András

Népújság-2006-11-22

Száfta Szende

Hatodik alkalommal rendezték meg hétvégén a Kolozsvári Ifik Színjátszók Találkozóját a kolozsmonostori református templomban. A rendezvény keretében immár hagyománnyá vált az a kompromisszumos megoldás, miszerint a nyertes csapat magára vállalja a következő évi találkozó szervezését. Az idei helyszín – a résztvevők elmondása szerint – ideálisnak nevezhető, hiszen könnyen megoldották a színpad berendezését, illetve a megvilágítást.

A találkozó reggel 9-kor áhítattal és köszöntővel kezdődött. A délelőtti órákban a koránkelőknek figyelemmel kísérhették a Kakasos ifi színdarabját, amely Molnár Ferenc: A vacsora című művének adaptációja, valamint a Bulgária telepi ifisek Kis emberek világa című produkcióját. A rendezők a nézőközönség figyelmét is tesztelték az előadások után, illetve a látottak alapján megfogalmazott kérdések által, amelyek helyes megválaszolását édességgel jutalmazták, ilyen módon is az éppen műsoron lévő színdarabra irányítva a folyamatosan cserélődő közönség figyelmét. A tavalyi győztesek, a belvárosi ifisek Dino Buzatti Hajtóvadászat öregekre című novellájának ötletéből kiinduló színpadi műsort mutattak be, Aki meg akart gyógyulni címmel. A kerekdombi ifi a Narnia krónikája alapján saját szerzeménnyel lépett színre, visszavezetve a nézőket időben és térben a mesék világába.

A zsűri tagjainak (Jancsó Miklós színművész; Egyed Emese, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem irodalmi tanszékének vezetője, Pócsai Magdolna vallástanár, Brassai Zsombor református lelkipásztor, valamint Márton Szilárd bölcsészhallgató) ebédszünet után sem volt könnyű dolga, hiszen további három csapat mutatkozott be szép sikerrel. A törökvágási ifi Méhes György Ha nincs kilincs című darabját adta elő, megmosolyogtató emberi sztereotípiák bemutatásával. Az adventi időszak közelségére való tekintettel a monostori ifi Visky András Betlehemi éjszaka című művét vitte színre, hatásos színjátékkal fejezve ki a betlehemi éjszaka egy másfajta jelentéstartalmát és üzenetét. Utolsóként a Kétágú templom ifisei léptek színre, akik az aranykorona büszke tulajdonosaként távozhattak a találkozóról. Ők a Benedek Elek gyűjtötte, A szerencsék városa című spanyol mese alapján Adorjáni Panna által szerzett és rendezett darabot mutattak be, Az aranyváros címmel. A győztes csapat jutalmához a díszoklevélen kívül az is hozzátartozott, hogy a Magyar Színházban is előadhatja díjnyertes darabját. A zsűri különdíjak terén is bőkezű volt: a legjobb férfi színjátszó titulust Gede Csongor, a legjobb női színjátszóét Botos Tímea kapta, és különdíjat kapott még Adorjáni Panna egyéni és stílusos darabjáért.

A tizenkét kolozsvári református ifjúsági szervezetből heten képviseltették magukat, hagyományt ápoló színvonalas produkcióikkal jó alkalmat nyújtottak a jelenlévő fiataloknak a tartalmas, egyben szórakoztató közösségi együttlétre. A rendezvényt Szikra-koncert és buli zárta.

K. I. Sz. T.

Szabadság-2006-11-22

Kopjafaavató és kiállítás-megnyitó Tordaszentlászlón

(Elhangzott Tordaszentlászlón 2006. november 11-én)

Tisztelt egybegyűltek, kedves vendégeink, Tordaszentlászló polgárai!

Mint tudják, ezen a napon többek között két igen fontos, Tordaszentlászló és vidéke életében meghatározó, de úgy is mondhatnám, hogy két életbevágó történelmi eseményre emlékezünk a kopjafaavatással: az egyik a történelmi dokumentumokban említett Szent László templomának és egyben falunknak 810., a másik pedig Szentlászló falu magyar református népiskolájának 400. évfordulójára emlékeztet.

Ezért választottuk mottóul, azaz jeligéül a következő sorokat: „Múltunk erős gyökér, / Jelenünk s jövőnk / belőle él!".

Ugyanis, aki nem becsüli múltját, őseit és elődeit, annak jövője sincs! Hiszen a fa is elszárad, ha gyökereitől megfosztják!

A kopjafát, amelyet a Bocskai-díjas Sándor János fafaragó művész, Szőke Zoltán református lelkészünk és iskolánk volt diákja Ambrus Dobai Márton segédletével munkált meg, nép-nemzeti és kalotaszegi szimbólumok díszítik. A Hármas Halomba ágyazott és a magyar tulipánból kiemelkedő kopja tetején Szent László templomának kalotaszegi buzogányos-csillagos tornya emelkedik a magasba, melyen, mint antennán át e nép, Szent László népének öröme, bánata, sokszor síró és zokogó panasza, vagy éppen hálaadó imádsága száll a magasba Isten zsámolya elé az ősi zsoltár dallamával: „Tebenned bíztunk eleitől fogva" és „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt".

Alatta a Teremtő, az Ősapa szimbóluma, a Napkorong négy arca látható, mindeniken egy-egy évszámmal.

A 895-ös évszám az utolsó honfoglalásnak az éve, amikor az ősfoglaló Mikola Nemzetség és a Szíl-Kalocsa Nemzetség Erdélynek a Kis-Szamos két partját Körösfőig és a Marosig terjedő földjét vette volt birtokába. Ez az évszám tehát ittlétünknek 1110 éves bizonyítéka és szimbóluma is.

1196 – Szent László templomának és eklézsiájának első írásos említése, mely a hesdáti-létai-uradalomhoz tartozó Fenes-patak felső folyása mellett fekszik, a Suki, azaz a nemes Zsuki-család tulajdonában.

1606 – Szentlászló falu, a mai Tordaszentlászló magyar református népiskolája első említésének dátuma, amelynek akkori rektora, azaz iskolamestere Tűrei Gáspár volt.

Az 1888-as évszám pedig az iskolán kívül szervezett közművelődési, gazdasági-pénzügyi és közigazgatási életnek, Tordaszentlászló és vidéke polgárosodása kezdetének a szimbóluma, mely iskolánk névadójának, Borbély Józsefnek a nevéhez kapcsolódik.

A Csillag pedig a tűznek, a Léleknek a szimbóluma, amely által élettel teltek meg a holt számok közötti évek, évszázadok eseményei és intézményei, s amely által e sok változást megélt nép megtartott itt portát és hazát, templomot és iskolát s szívós munkával anyagi és szellemi civilizációt teremtve, iskolája és intézményei által másokat is erre késztetett.

Íme, ezt a gazdag örökséget kell megtartaniuk és tovább építeniük a ma élőknek és az utánunk jövőknek!

(...) Az immár nemzetközileg ismert és elismert erdélyi fafaragóművész ugyan először állít ki Tordaszentlászlón, de álmait, vágyait, élményeit, gondolatait, valamint gazdag érzelemvilágát hordozó domborművei eljutottak Franciaországba, Németországba a hannoveri világkiállításra, Svájcba, Magyarországon Budapestre, Esztergomba, Győrbe, Szolnokra, Szegedre, Püspökladányba, szülőföldjén pedig Makfalvára, Nyárádszeredába, Nyárádszentlászkóra, Dicsőszentmártonba, ma pedig hozzánk is.

A művész, aki kiállításával ma megtisztelt bennünket, 1941-ben látta meg a napvilágot Homoródvárosfalván, ahol, akárcsak Erdély más vidékein, „erős gyökerekkel kapaszkodnak a gyümölcshozó fák a múlt s a jelen, a szülőföld megtartó és tápláló rögeihez". S a gyökerekben megújuló fa elszáradt ágai „bogos anyagot ajándékoznak az örökkévalóságnak, hogy általuk legyőzhessük az enyészetet és az elmúlást". És éppen ez „a bogos fa" adja Sándor János művészetének az anyagát! A vele született – a székely ősöktől örökölt tehetség pedagógusi pályája során emelkedett művészi tökélyre. A halódó és újrateremtődő természeti, társadalmi világ mellett nem tudott úgy elmenni, hogy az évgyűrűkbe ne rótta volna bele élete és népe lelkületét, történelmének nyomait és szimbólumait. Ugyanis a Gondviselő Isten nemcsak az emberi szívekbe, hanem a fű, fa, virág erezeteibe is beleírta üzenetét. A megszólított-megszállott művész pedig ezt az üzenetet, a Lélek üzenetét bontja ki, teszi olvashatóvá, érthetővé és láthatóvá számunkra, s közkincsként tolmácsolja."

Sándor János vallási-egyházi jellegű munkái között fellelhetők a keresztfán szenvedő Krisztus-ábrázolások, az Evangélisták szimbolikus jelképeit ábrázoló alkotások; a világi alkotások között pedig számtalan kopjafa, székely kapu, a belső tereken elhelyezett címerek, stb. (...)

Sándor János egyik katalógusában így vall magáról: „Szeretettel faragom a címereket, nemesi, ország, megye, helység, egyházi, bibliai jelképeket, lélekmadaras témákat, de ásatások folyamán előkerült ősmagyar témákat is." Hogy mi munkálkodik, mi dolgozik ebben a különös, egyszerű emberben, aki nem végzett világhírű nagymesterek akadémiáin, nem járt művészeti egyetemeken, s mégis maradandó értékké változtatja a kezébe vett és megfaragott fát? Válaszként egyik méltatójának mondatait idézem:

„Az ősök szelleme, Szervátiusz Jenő és Tibor tehetsége, az évszázadokon keresztül szorgosan alkotó erdélyi szobrászok ereje, a székely-magyar őserő, az igazi Lélekmadár, amely ihletett pillanataiban ott van fölötte és sugallja számára, hogy a kezében tartott fából mi az a fölösleges, amit le kell faragni, hogy a formából a gondolat tükröződjön". (...)

Boldizsár Zeyk Imre

Szabadság-2006-11-22

Nem lesz kereszt a tantermekben?

Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács egy moldovai tanár kezdeményezésére hosszas vita után úgy döntött, hogy a vallásos szimbólumok kitiltására vonatkozó javaslatot tesz az Oktatásügyi Minisztériumnak. A döntés indoklásában kifejtik: szeretnék, ha tiszteletben tartanák a szülőknek azt a jogát, hogy gyermekeiket meggyőződéseiknek megfelelően neveljék akkor is, ha nem keresztények, hanem más vallásúak, vagy agnosztikusok.

A keresztény vallásos szimbólumok jelenléte a tantermekben, a folyósókon hátrányosan érinti azokat a gyerekeket, akik nem osztják a vallásos meggyőződéseket – vélte a testület, amelynek vitája során számos kérdést érintettek: az egyházi autonómiát, az állam laikus jellegét, a vallásszabadságot stb.

Az oktatásügyi tárcának továbbított ajánlás leszögezi: a szimbólumok jelen lehetnek a fakultatív jellegű vallásórákon, illetve azokban a termekben, ahol vallásórák, vallásos foglalkozások és szertartások folynak.

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Kató Béla úgy véli: rendkívül cinikus ez a felszólítás. Az egyházi iskolák létrejöttét szabályozó jogi keret még késik, bár az alkotmányos lehetőség megvan, ugyanakkor az állami iskolákból száműzik a vallásos jelképeket. – Hogy néz az ki, hogy a vallástanár beállít az osztályterembe, előveszi a táskájából a keresztet, majd óra végeztével becsomagolja azt, és elkullog? – veti fel a kérdést az egyházfő. – A vallásoktatás nem csupán egy tantárgynak, hanem egy életmódnak, életszemléletnek az átadása – tette hozzá.

Kató szerint a kegyelmi idő lejárt, a vallást ismét beszorítják a templom falai közé, az egyházakat a közélet perifériájára sodorják. Bár a református egyházban, a templomokban nincs a szimbólumoknak olyan erőteljes szerepe mint a katolikus vagy a görögkeleti felekezetben, azért kellemetlenül érinti ezt az egyházat is, mivel az irányt jelzi, amely felé haladunk – fejtette ki a püspökhelyettes.

– Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács minden bizonnyal az alapvető emberi jogok szempontjából kezeli a kérdést. Ha a vallásszabadság szempontjából tenné, ellenkező meggyőződésre jutna – nyilatkozta lapunk kérdésére Ft. Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök. Az egyházfő úgy véli: toleranciára van szükség a másként gondolkodókkal szemben és tiszteletre a vallásos érzület iránt, de főképpen arra, hogy ezeket a kérdéseket – mint ahogyan a felekezeti oktatás kérdését is – higgadtan, nyugodtan és kellő odafigyeléssel kezeljük, tiszteletben tartva egymás meggyőződéseit.

Potyó Ferenc római katolikus általános helynök a Szabadságnak elmondta: ez sajnos az európaiasodás, az európai szellemiség megnyilvánulásának az egyik helyi formája. Ahogyan az Unió alkotmányában sem Istennek, sem a keresztény gyökereknek nincs hely, vagy ahogyan bizonyos országokban mind a keresztény, mind a muzulmán szimbólumok tilalom alá estek, itt is kezdenek fellépni a vallásos jelképek ellen. Mindazonáltal ez bennünket nem kellene komolyabban érintsen – tette hozzá az általános helynök – a keresztény ember minősége nem a külsőségekben, nem a szimbólumokban kell megnyilvánuljon, hanem életvitelében. Ha ez hiányzik, a többi szinte fölösleges – fogalmazott Potyó.

Ercsey-Ravasz Ferenc

Szabadság-2006-11-22

Készül a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása

Jelenleg még nyomdai előkészítés alatt áll, de várhatóan jövő év elején bőrkötésben, időálló papír felhasználásával megjelenik az 1591-ben készült Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása, a General Document Line Kiadó gondozásában. Károlyi Gáspár, a tudós reformátor és névtelen munkatársai elsőként fordították le magyar nyelvre a teljes Bibliát, amelyet Vizsolyban nyomtattak ki nyolcszáz példányban a 16. században. A Bibliát korlátozott számban, 2500 példányban adják ki, és a kiadó elsőként a könyvtárak és a református egyház boltjai számára szeretné elérhetővé tenni. A kötet bolti ára várhatóan 50 ezer forint lesz.

Új Magyar Szó - 2006, nov. 16 - http://www.maszol.ro/kozelet.php?cid=14301

Múltidéző - 150 évvel ezelőtt halt meg Bolyai Farkas

„Két eltörülhetetlen jellemvonása van az Isten képének: az igazság és a szeretet; ezek a fény és a meleg, a halandó porban tündöklő örökkévaló Nap sugarának szálai, melynek világossága a végtelennek fellegein áthatolva, mind a külső, mind a belső világában magának az Ősképnek feltétlen szépségét hirdeti."

Ezzel a mondattal kezdi Bolyai Farkas a matematikai főművének számító Tentament, melynek első kötetéhez csatolva, függelékként jelent meg fiának, Bolyai Jánosnak 29 oldalas zseniális műve, az Appendix. Ez is egyik gyönyörű szimbóluma apa és fia együvé tartozásának. Sarlóska Ernő magyarországi Bolyai-kutató szép megállapításával élve: a Tentamen a sasszárny, amely az Appendix néhány oldalnyi eltűnődését az egekbe röppentette, és az Appendix jelentősége mentette meg a Tentament, hogy az oly sok gondolati kísérletezés között észrevétlenül el ne süllyedjen.

A két Bolyai neve ma már szorosan kapcsolódik a jövő évben a 450 éves múltját ünneplő marosvásárhelyi református kollégium történetéhez. Bolyai Farkas közel egy fél évszázadig volt professzora ennek a tanintézetnek, János pedig egykori diákja. Nyomtatásban megjelent munkáik a kollégium szerény kis nyomdájában láttak napvilágot. Farkast 1804 januárjában hívták meg az akkor frissen létesített matematika-fizika-kémia tanszékre tanárnak.

A 29 éves fiatal professzor, családjával együtt, még azon év áprilisában Marosvásárhelyre költözik, mely városban élete végéig élt. A kollégium a közvetlen szomszédságában biztosított neki lakást, melyhez egy nagyobbacska udvar és kert is tartozott és melynek bejárata az akkoriban Nagyköznek nevezett mai Bolyai utcára nyílott. Innen indult minden munkanap reggelén professzor Bolyai a szemben lévő kollégiumba tanóráinak megtartására.

Az, hogy ennek az iskolának a neve megtalálható a világ különböző országaiban megjelenő nagyobb méretű tudománytörténeti könyvekben és lexikonokban, az a két Bolyainak köszönhető. Farkas nem csak matematikus, hanem mai szóhasználattal élve polihisztor volt. Hat színművet írt, német és angol költők alkotásaiból fordított magyarra, szerzője az első magyar nyelvű erdészeti szakmunkának valamint zeneelméleti, néprajzi, neveléstani, állatgyógyászati, borászati és még számos más szakdolgozata maradt az utókorra. Képzőművészeti tehetséggel is rendelkezett. Ennek bizonyítéka a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumban őrzött két festménye és egy szénrajzos önarcképe.

Új, jobb hatásfokú kályhákat és kemencéket tervezett, melyeket sok esetben a megrendelők lakásában ő maga készített el. Ilyen céllal még messzi vidékekről is felkeresték. Ahogy múltak az évek, a nagyhírű professzor valósággal hozzánőtt a szép kis Maros menti városhoz és annak kollégiumához. Érdemes felidéznünk néhány sort az első Bolyai-monográfia írójának, Bedőházi Jánosnak a munkájából, amely 1897-ben jelent meg Marosvásárhelyen. A szerző, aki a kollégium tanára, és egy ideig igazgatója is volt a 19. század utolsó évtizedében, az egykori szemtanúk elmondásai alapján varázsolta elénk a nagy tudós időskori alakját.

„Ha képet akar képzeletünk festeni róla, mindig az a középtermetű, szikár, hosszúkás, beretvált, nyájas arcú, kissé meggörnyedt öregember alakja áll előttünk kétfelé választott, vállaira omló hosszú fehér hajával, ajkai körül a mélabú, a szelíd bánat sajátságos vonásával, villogó, mély tüzű szemeivel. Amint megjelent katedráján fekete, kissé kopottas ruhájában, hosszúszárú csizmákban, vállain kékes színű köpenyben, kezében széles karimájú kalapjával, mintha hallanók köhécselését, rekedtes hangját, amely az előadás tüzében átmelegedve, visszanyeri csengését; vagy amint otthon gondolataiba vagy számjaiba merülve asztala előtt ül fehér flanel ujjasában, szemén a zöld ernyővel; mintha látnok tollának izgatott futását a papíron, mialatt betűi, keze nem tudván gondolataival versenyt haladni, alig olvasható sorokká alakulnak."

1851. október 8-án nyugdíjaztatási kérést nyújt be a kollégium elöljáróságához. Nyugdíjba vonulása után még öt évet élt. 1856. november 19-én már csak haldokló édesapját tudja meglátogatni Bolyai János. Másnap, 20-án, egyre vastagodó hótakaró kezdte beborítani Marosvásárhelyt. Az első hó azon az őszön. Mintha a természet is az elmúlást érzékeltette volna azon a csütörtöki napon. Este, valamivel tíz óra után, a magyar kulturális élet egyik legfényesebb lobogó fáklyája kialudt Erdélyben.

Másnap, kora reggel, a kollégium kis tornyában megszólalt a két harangcsengettyű, melyek hangjait az egész város megértette. Virágos tavasz volt amikor a fiatal professzor Marosvásárhelyre jött és télbehajló késő ősz, amikor november 23-án vasárnap a város lakossága utolsó útjára kísérte ki a református temetőbe.

Végrendeletét tiszteletben tartva, temetésén a templom harangja néma maradt, csak a kollégium csengettyűinek hangját lehetett hallani. Az utóbbi évtizedekben ezek a csengettyűk évente csupán egyszer, a ballagási ünnepségek alkalmával szólhatnak. Kivétel csak egyszer történt, 2000. november 10-én délután három órakor, amikor Kozma Bélát Budapesten temették. A kollégiumnak azt az egykori illusztris igazgatóját, aki a közismert veszélyes körülmények ellenére a legtöbbet tett annak érdekében, hogy ezen ősi tanintézet homlokzatára ezelőtt ötven évvel, a legnagyobb professzorának, Bolyai Farkasnak a neve kerüljön.

Weszely Tibor

Erdély Ma - 2006-11-21 - http://erdely.ma/multidezo.php?id=20641

Készül Málnás honlapja (Röviden)

A honlapot t. Márk László Gyula református lelkipásztor, a Sláger Rádió protestáns műsorának szerkesztője állítja össze. A román, magyar és angol nyelvű honlapon jelen lesz a községhez tartozó Málnásfürdő és Zalánpatak is. Dióhéjban bemutatják a települések históriáját, ismertetik idegenforgalmi értékeit. Fóruma lesz a weblapnak, s hírek, események, a településsel kapcsolatos újdonságok is helyet kapnak benne. Ugyanakkor digitalizált formában megörökítik az összes régi és jelenlegi képeslapot, melyek főleg Málnásfürdőről készültek.

(kgyz)

Háromszék-2006-11-22

EU-konform iskolai étkezde létesült

Több hónapos munkával, adományozók és pályázat segítségével sikerült felújítani a székelyudvarhelyi református kollégium étkezdéjét. Teljesen új konyha, mellékhelyiség és étkezde áll az iskola rendelkezésére, utóbbiban naponta 170 személy étkezhet. A Határon Túli Magyarok Hivatalához benyújtott pályázat eredményeként, valamint a Református Egyházkerület, és Bethlen János leszármazottja, Bethlen Farkas jóvoltából sikerült felújítani idén június és szeptember között a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium alagsorában lévõ étkezdét. Tõkés Zsolt igazgatótól megtudtuk, hogy a beruházás a január 1-jétõl életbe lépõ uniós követelmények, illetve tiltások megelõzése miatt jött létre. Gondviselésszerű dolog is történt közben, hiszen a nyáron egy holland házaspár látogatta meg az iskolát, és megkérdezték, mire lenne szükségük – néhány hét múlva pedig a hollandok adományaként megérkezett az étkezde bútorzata. Bár strukturális átalakulások nem történtek, a falak újrafestésétõl a fűtésrendszer bevezetéséig mindent elvégeztek – a modern konyhának köszönhetően az étkezde egyedülálló az itteni iskolai étkezdék között, sõt csak a város nagyobb éttermei rendelkeznek hasonló korszerű konyhával vagy mosogatóval.

Katona Zoltán

Udvarhelyi Híradó - 2006-11-22

Élő múlt: Elrabolt esztendők

A szomszéd cellában raboskodó Komáromy barátommal időnként a gázcső körüli résen beszéltem. Tájékoztattuk egymást hogylétünkről. Decemberben - úgy emlékszem, akkor volt - hosszabb ideig nem hívott a barátom a csőhöz. Egyszer szólítanak, hívnak a csőhöz. Szorítom a fülem a csőre - igen, az ő hangja. Kíváncsian kérdezem, miért nem hívott olyan hosszú idő óta. Megdöbbenésemre mondja, hogy három hétig magánzárkában volt. Tudni kell, hogy a magánzárkában a rab két nap csak hideg vízen él, és minden harmadik nap kapja meg a teljes kosztot. Leülni csak a cementre vagy a küblire lehet. Az ágy fel van lakatolva a falra, csak éjszakára engedik le. A nap nagy részében a rab sétál az 5x2 méteres hideg zárkában.

Miért zárták elkülönítőbe? Arra gyanakodtam, hogy mivel a barátom huszonöt évi nehéz börtönre volt ítélve, már Kolozsváron a szekuritáté előírta a börtön vezetőségének a zárkát, vagy valamelyik besúgó eláztatta a politikai tiszt előtt, de lehetségesnek tartottam azt is, hogy az egyik folyosóőr, Pop, egy rendkívül gonosz ember, űzött gúnyt a barátommal - aki még jó kondícióban volt -, hirtelen fogyókúrára fogta. A rosszindulat látszott, ugyanis három hétig egyfolytában tilos volt a rabot elkülönítőben tartani, azért a barátomat két napra felhozták a cellába, és a harmadik hetet kétnapi megszakítással töltötte le. Így tartották be a törvényes előírásokat a kommunista börtönben. A barátom esete megrettentett, óvatosabb lettem, úgy éreztem, a besúgók a frissen érkezett elítélteket jobban figyelik.

1961-ben, amikor a dési börtönben a sors egy cellába sodort, tisztázódott, miért ült Komáromy három hétig magánzárkában. A szamosújvári börtön politikai tisztje - Jóskának a katonai tisztiiskolában egyik évfolyamtársa - Vomir kapitány volt. Amikor a rabszállító dubából kiszálltunk a börtön udvarán, Komáromyval szembebotlott, és megszólította, mit keres itt, és miért van elítélve. Jóska őszintén bevallotta, hogy hazaárulásért. Vomir megfenyegette, lesz gondja arra, hogy Rózsa Sándor mellé temessék. Ígéretéhez híven, anélkül hogy Jóska szabálysértést követett volna el, kiírta háromheti szigorú zárkára. Ezzel megoldódott a rejtély.

1958 tavaszán Szamosújváron egyheti magánzárkával büntettek engem is. A büntetést azért kaptam, mert a szolgálatos tisztnek nem tetszett, ahogyan az ágyam meg volt vetve. Neki a felpúposított, hasáb alakúra kiképzett szalmazsák tetszett, s úgy ítélte meg, hogy az én ágyam a többi között nincs eléggé felpúposítva. Nem is lehetett, mert a szalma már törekké vált benne.

Az elmondott bánásmód sok olvasóban - aki nem volt hadifogságban, lágerbe elhurcolva, börtönben, de mindenekfölött a kommunisták börtönében - azt a benyomást keltheti, hogy kesztyűs kézzel bántak velünk, más szóval nem volt elviselhetetlen az élet a börtönben. Az elmondottak börtönbüntetésem első esztendejének (1957. szeptember 26.-1958. július, a napra nem emlékszem) tapasztalatai. Hogy a leírt rezsimet megérthessük, figyelembe kell vennünk a következő fontos körülményeket is: Sztálint az ördög elvitte 1953-ban (igaz, hogy szelleme még most is közöttünk van, és mérgez). 1955-ben Románia is tagja lett az ENSZ-nek, aláírta az Emberi Jogok Chartáját, vállalta előírásainak alkalmazását még a politikai elítéltekkel szemben is. Az ENSZ emberjogi és más humanitárius intézményei jogosultak voltak, hogy figyelemmel kísérjék a börtönökben, munkatáborokban uralkodó bánásmódot. 1956 tavaszán bekövetkezett a nagy robbanás a Szovjetunióban: a kommunista párt XX. kongresszusát megelőző zárt gyűlésen Hruscsov pártfőtitkár leleplezte, napvilágra hozta a sztálini korszak minden embertelenségét, milliók börtönbe, halállágerekbe hurcolását, a tömeges kivégzéseket, végérvényesen kompromittálva világviszonylatban a tökéletesnek minősített, az emberiséget megváltó szocialista-kommunista rendszert. A szocialista tábor minden országában lazult a diktatúra. A szovjet börtönökben, lágerekben sínylődő elhurcoltakat a csatlósállamokba hazaengedték - igaz, hogy Romániában legtöbbjüknek perét felülvizsgálták, az ítéleteket helyben hagyták, és börtönben tartották őket tovább is.

Románia, amíg dr. Petru Groza az ország elnöke volt, sokat adott arra, hogy a külföld, a nyugati hatalmak rokonszenvét megőrizze. Ezért a belügyminisztérium, ha nem is mindenen, de az élelmezésen javított, és a verést kivette a kínzóeszközök közül. Mindez azonban csak átmeneti volt. Az októberi magyar forradalom után újból életbe léptették a terrort, kivégzéseket, s megkezdték tízezrek börtönbe és munkatelepekre hurcolását.

Karácsony után Szamosújváron az élet a megszokott mederben folyt. A cella egyhangú mindennapjaiban egy-egy séta a szabad levegon jelentett változatosságot. Mivel nem volt üres ágy, új rabot nem tettek a cellába. A hétköznapok összemosódva követték egymást. Minden nap valóságos nagyböjt volt.

Többször elbeszélgettem a cellában Pálfi József határátlépés-kísérletért háromévi börtönre ítélt kolozsvári sofőrrel. Derék ember volt. Amíg a 35-ös cellában voltam, Pálfit szabadlábra helyezték, és rám hagyta kopott báránybor bekecsét. A bekecs jól fogott, végigkísért egész börtönéletemen, reumás vállam, és hátam a bekecs melegével gyógyítgattam. Szabadulásomkor hazahoztam Kolozsvárra, igaz, eléggé elviselt volt már. Hosszú ideig őriztem, mutogattam barátaimnak, akik nagy undorral nézték, s arra biztattak, hogy dobjam már el. Kezdetben nagyon ragaszkodtam hozzá, s csak akkor dobtam el, amikor a sógorasszonyom megajándékozott egy új, maga kötötte szvetterrel.

1958. március 21-e jelentős nap volt, letartóztatásom első évfordulója. Felidéztem az elmúlt esztendő gyötrelmes eseményeit. Az időjárás most nem volt olyan szép, mint esztendővel azelőtt, mikor bekísértek a szekuritátéra. A Kis-Szamos dombvonulatát itt-ott hófoltok borították. Leültem a kecskelábú asztal mellé, és számvetést készítettem. Háromszázhatvanöt elrabolt nap mind a társadalom, mind az én számomra. Kinek volt és van haszna belőle? Megfélemlítették azt a közösséget, amelyben éltem, mozogtam? A magam veszteségét nem is részletezem.

Eltűnődtem hosszasan. Még nem tudtam elszabadulni a kinti világtól: kedves városomtól, Kolozsvártól s hegy alatti kis szülőfalumtól, Haralytól. Minden nyáron ott töltöttem a szabadságomat. Az a néhány nap a családomban élők és holtak találkozása volt mindig: mi, a testvérek beszámoltunk sorsunk alakulásáról, én kimentem a temetőbe szüleim és testvéreim sírjához. 1957-ben elmaradtam. S ki tudja, meddig maradok el?

A mostoha börtönviszonyok szerény, de kényelmes otthonomat juttatták eszembe. Ha az ágy szélén vagy a lócán ültem: ki élvezi kis fotelem kényelmét? - kérdeztem. Ha olvasni szerettem volna: kicsoda lapoz Ady-kötetemben? Kicsoda hajtja elkobzott párnámra fejét?

Az idegesítő semmittevés a nyelvatlasz-munkálatokra terelte képzeletemet. Vajon dr. Nagy Jenő megkezdte a gyujtést? Volt képzett népnyelvész, aki az én munkámat átvegye: Murádin László. Vajon, nem akadt-e el az egész munkálat? - morfondíroztam magamban. Ahogyan én ismertem a Nyelvtudományi Intézet akkori vezetőségét, legszívesebben kivette volna az egészet a tervből. Különben is a romániai magyar népnyelvatlasz elkészítését nem a Román Tudományos Akadémia kezdeményezte: a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalomtudományi katedrájának valósággal ki kellett kényszerítenie. Hátha minden folytatódik - sóhajtottam bizakodóan -, hiszen két olyan tekintélyes személyiség, tudós áll a munkálatok mögött, mint dr. Szabó T. Attila és dr. Márton Gyula egyetemi tanárok, és a Magyar Tudományos Akadémiával ez ügyben kötött megállapodás.

Az én elkezdett munkálataimat: szülőfalum teljes nyelvjárási anyagának, helyneveinek, népköltészeti kincsének begyűjtését eltemettem. Pedig már összegyűjtöttem a helyneveket, elkészítettem a népi fafeldolgozás szókincsének és leírásának egy fontos fejezetét, a népi kádármesterséget, lejegyeztem a húsvéti locsolás, öntözés mondókáit. Az akkor induló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények Adattár rovatába közlésre leadtam több mint félszáz, a Szinnyei-féle Tájszótárban nem található tájszót.

A húsvét előtti hetekben a rabok különös érdeklődéssel fordultak a húsvét időpontja felé. Miért változó az időpontja a húsvétnak az egész keresztény világban? - tették fel a kérdést. Sőt, mi több, a keresztény vallások is megoszlanak a húsvét ünneplésében. A római katolikusok és a protestánsok együtt ünneplik a húsvétot, az ortodoxok, görög katolikusok és más közel-keleti keresztények s az abesszin koptok más idopontban. Mindenki kíváncsi volt, mi a magyarázata a húsvét más és más időpontban való ünneplésének, hiszen Jézus csak egyszer támadt fel. Nem sokan tudták a kérdésnek magyarázatát adni. Magam, aki oklevéltani tanulmányaim keretében kronológiával is foglalkoztam, az alábbiak szerint kíséreltem meg nagyvonalakban felvilágosítani a kérdésről a kíváncsiakat:

Az első húsvét, Jézus feltámadása, egybeesett a zsidó pászka ünnepével. A Biblia szerint a zsidók a pászka ünnepét holdtöltekor tartották, Niszán (március-április) hónap 15-én, az Egyiptomból való kivonulás emlékére. A szabadság ünnepe volt a pászka, egy hétig tartó sátoros ünnep. Jézus keresztre feszítésekor a pászka-ünnep kezdete szombatra esett, ezért siettették a zsidók Jézus kivégzését a római helytartóságnál. Így Poncius Pilátus római helytartó pénteken, 14-én ítélte halálra Jézust, és az ítéletet utána mindjárt végre is hajtották. A feltámadás harmadnap hajnalán, tehát Niszán hónap 16-án történt, a napnak ma vasárnap felel meg. Ezért a keresztény világ a feltámadást vasárnap ünnepli.

Az őskeresztények kezdetben Jézus feltámadását a zsidó naptár szerint s a pászka szokásait is megtartva ünnepelték. Azonban már az apostolok, de késobb Krisztus követői Jézus feltámadásának ünneplését igyekeztek megtisztítani a zsidó szokásoktól. Ezért a feltámadás ünneplését a zsidó pászka-ünnep után egy héttel későbbre tették. De maradtak még, akik a pászka-ünnepkor emlékeztek és ünnepelték a feltámadást. Az ünneplés körüli zavarok tisztázása végett végül is a niceai zsinat 325-ben egyetemes érvénnyel szabályozta az ünnep időpontját, és kimondta: a húsvét ünnepét a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni holdtöltét követő első vasárnap kell megülni. Ezzel a határozattal megszüntették az ünnepnek a judaizmustól való megvédésére hozott régi előírást is. De ezt a határozatot egyetemesen már nem tudták végrehajtani, egyes keresztény csoportok továbbra is megtartották az apostoli határozatot. Ez jelent különbséget ma is.

A nagy változás a húsvét idopontjában a Gergely-féle naptár, illetve időszámítás bevezetésekor, 1582. október 15-én következett be. Ekkor ugyanis a csillagászok megállapították: a csillagászati év hosszabb, mint a polgári év. A különbség a niceai zsinat óta 11 nap. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavaszi napéjegyenlőség mögött a polgári év 11 nappal lemaradt. A csillagászati és a polgári év közötti időbeli eltolódás eltüntetése végett a polgári évet hozzá kellett igazítani a csillagászati évhez, vagyis a polgári év napjait tizeneggyel elobbre kellett vinni, azaz valamelyik hónap valamelyik napja helyett tizeneggyel többet kellett írni a naptárban. Ezt a műveletet XIII. Gergely pápa hajtotta végre, elrendelvén, hogy 1582. október 4. után írjanak október 15-ét. A jövőre vonatkozóan pedig, hogy a polgári év csillagászati év mögötti lemaradásának elejét vegyék, a pápa elrendelte azt is, hogy százados évek közül csak a 400-zal oszthatók legyenek szökőévek.

Köztudott, hogy az ortodoxok és a keleti katolikusok nem együtt vagy legalábbis ritkán ünneplik együtt a római katolikusokkal a húsvétot. Ennek az a magyarázata, hogy a keleti és balkáni ortodox (keresztény) egyházak nem fogadták el XIII. Gergely pápa naptárújítását, megmaradtak a Julián-naptár (Julius Caesar-féle naptár), illetve a niceai zsinat határozata mellett. Innen származik tehát az ellentmondás, hogy Jézus feltámadását más és más idopontban ünneplik.

Gazda Ferenc

Háromszék - 2006-11-23

Ora et labora

Imádkozzál és dolgozzál!

A bencés rendi szerzetesek jelmondata, az Ora et labora – Imádkozzál és dolgozzál! üzenetének megfontolása helyett ma legtöbbünk élete a munka, a pénzkeresés, a mindennapi kenyér biztosítása körül forog. Nincs egyensúly a lelki élet, a szellemi és fizikai munka között. Egyszerű hétköznappá minősítjük vissza vasárnapjainkat azzal, hogy aznap végezzük el az egész héten felhalmozódott házimunkánkat, akkor pihenjük ki a taposómalomban szerzett fáradtságot. Vásárlással, tévézéssel, kocsmázással próbáljuk eltölteni az időt, betölteni a lelki űrt. Az imádságot csak akkor kapjuk elő, amikor nagy bajban vagyunk, s segítségre lenne szükségünk. Leginkább kérni szoktunk: egészséget, békességet, jobb munkahelyet. A bencések jelszava az egyensúly szükségességére hívja fel figyelmünket. Ha csak dolgozunk, olyanok vagyunk, mint az az evezős, aki a csónakban ülve mindig csak az egyik evezőlapátot használja. Hiába szeretne előre haladni, körbe-körbe forog. Mindkét evezőre, az imádságra és a munkára is szükségünk van ahhoz, hogy a mozgásképtelenség, a fásultság, a rutin bilincséből kiszabadulva előre tudjunk lépni, teljes életet tudjunk élni.

Az útnak indított új mellékletünkben, a Népújság egyházi oldalában olyan imádságos életu embereket szeretnénk bemutatni, akik nemcsak szavakkal, hanem munkájukkal, életükkel is szolgálnak. Istennek és embertársaiknak.

Figyelemmel kísérjük, hogy az ora et labora regula, amelyet egykor kolostorok falai között próbáltak megélni bencés szerzetesek, hogyan válik ma hívő emberek és közösségek életrendjévé.

Baricz Lajos

Adventi várakozás

Az adventi félhomályban

pislákoló gyertya ég.

Nem látni a bűn ködétől,

de már dereng fenn az ég.

Megvalósul, amit mondott

az atyáknak rég az Úr:

bűnbe esett népe fölött

ő lesz újra majd az úr,

elküldi az ő szent Fiát,

aki Szűztől születik.

Benne köztünk lesz az Isten,

és Jézusnak nevezik.

Még adventi félhomály van,

de növekszik már a fény,

Felragyog majd Fénylő Napunk

szent karácsony éjjelén.

A lúdvégiek mindenese

Ha valaki felkeresi a Maros és Beszterce megye határában levő, jelenleg 54 lelket számláló lúdvégi református gyülekezetet és arról érdeklődik, hogy kit keressen, ha látni szeretné a templomot, akkor válaszként Kupás Sámuel nevét említik. Hiszen a 77 éves Samu bácsi rövid megszakítással közel negyven éve kurátora, harangozója, időnként kántora a gyülekezetnek. A templom kulcsának is ő az őre. Az sem idegen tőle, hogy istentiszteletet tartson, s amikor még voltak gyerekek, akkor karácsonyi műsort is betanított. Amióta kurátor, legalább 15 lelkipásztor szolgált a gyülekezetben.

– Mivel kicsi a lúdvégi református egyházközség, a lelkészek jöttek, pár évet maradtak, volt olyan, aki itt is lakott, de legtöbben csak beszolgáltak, s aztán elmentek – mondja, s magához veszi a templom kulcsát, hogy körbekalauzoljon. A rendbe tett református templom büszkén fogadja a településre érkezőket, két oldalán lakik a maréknyi református család. Jelenleg kéthetente van istentisztelet, a kis létszám ellenére még mindig önálló gyülekezet a lúdvégi. – Amikor 1969-ben az akkori esperes leányegyházzá akarta visszaminősíteni az akkor 120 lelket számláló lúdvégi református anyaegyházközséget, mi harcoltunk az önállóság megőrzéséért. Az esperes azt mondta kevesen vagyunk, ezért nem ad lelkészt. Akkor én mint a gyülekezet kurátora közgyűlést hívtam össze, s megbízásukból másnap egy presbiterrel felutaztam Kolozsvárra, a püspökségre. Már ment le a nap, amikor megérkeztünk, s megtaláltuk az épületet. Egy jól öltözött, kalapos úr és felesége jött ki a püspökség kapuján. Látták, hogy vidékről jöttünk, így az úr megkérdezte, mi járatban vagyunk. Elmondtuk, hogy Lúdvégről jöttünk és a püspök úrral akarunk beszélni. Akkor ő azt mondta a feleségének, hogy az esti séta ezúttal elmarad. Nagy Gyula püspök úr volt, akinek az esperesi hivatalból már jelentették, hogy jövünk. A főtiszteletű úr beleegyezett, hogy Lúdvég maradjon anyaegyházközség. Azt ígérte nekünk, hogy az akkori csekelaki lelkészt elküldi hozzánk, s ha neki tetszik Lúdvég, akkor kihelyezi oda szolgálni. Így sikerült megőriznünk önállóságunkat – meséli Samu bácsi, miközben a fénykép kedvéért megfogja a harangok kötelét. A toronyból rálátni a templom előtti kis térre, a padokra, ahova tavasztól őszig istentiszteletek után leülnek beszélgetni a hívek. Egyik felére a férfiak, másikra az asszonyok, régi szokás szerint. Általában 15-20-an, de olyan alkalom is volt, van, amikor csak öten hallják meg a harangok hívó hangját. A kurátor a templomban folytatja: – Volt olyan időszak, amikor nem tudott kijönni a beszolgáló lelkész. Ilyenkor én olvastam fel a Bibliából. Valaki jelentette az esperes úrnak, hogy én igei szolgálatot végeztem, s ő felelősségre vont. Megkérdezte, hogy mit olvastam és mit énekeltünk. Megmondtam neki, s hozzátettem, hogy ha úgy gondolja, hogy rosszul tettem, akkor vegye el a fizetésem. Milyen fizetését? – kérdezte ő, hiszen nem volt fizetésem. Három évvel ezelőtt is, amikor a lelkészek Magyarországon prédikáltak, a tiszteletes úr kiírta, hogy mit mondjak, és én az úrasztalától vezettem az istentiszteletet. Amikor voltak vallásórára járó gyerekek, akkor a szülők kérésére karácsonyi verseket is osztottam ki és betanítottam a műsort. Nem akartuk, hogy a gyerekek szereplése nélkül teljen el az ünnep. Ha a tiszteletes úr megkért, megkezdtem az énekeket is az istentiszteleten. Mindig azt a feladatot láttam el, amire szükség volt – zárja beszámolóját Kupás Samu, a lúdvégi egyház mindenese.

Templom és közösségépítés az új unitárius gyülekezetben

"Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek föl lelki házzá" – olvasható az idén márciusban alakult marosvásárhelyi kövesdombi unitárius gyülekezet meghívóján. December 2-án felszentelik az immár hét éve épülő kövesdombi templom főhajóját és beiktatják megválasztott lelkészüket, Kecskés Csabát. Látogatásunkkor, az igencsak hűvös idő ellenére közel egy tucat idős és középkorú személy dolgozott az új, kövesdombi templomban, a cementen térdelve illesztették egymáshoz a parkettadarabokat. Kecskés Csabával ezúttal nem a templom, hanem a lelki ház építéséről, a gyülekezet, a közösség kialakításáról beszélgettünk.

– A Bolyai téri unitárius egyházközség közel négyezer unitáriust tart számon a városban és a peremtelepüléseken. Az új gyülekezet megalakulásakor testvériesen kettéosztottuk a gyülekezetet, hozzánk kerültek a kövesdombiak, a Tudor negyedbeliek egy része, az Egyesülés negyedbeliek, valamint a szórványban, vagyis Maroskeresztúron, Marosszentki- rályon, Marosszentannán, Nyárádtőn és Udvarfalván levő unitáriusok. Szám szerint 1800-an. A templomot közösen építettük, sok minden közmunkával készült el.

– Miért volt szükség a nagy unitárius gyülekezet kettéosztására?

– Főként azért, hogy jobban tudjuk pásztorálni, gondozni a híveket. Örömmel tapasztaltam, hogy amióta itt, az új templomban tartunk istentiszteletet, vallásórát, olyanok is eljönnek, akik eddig nagyon ritkán vagy egyáltalán nem. A szülők inkább elhozzák, elküldik gyerekeiket, különösen a környékről. Vasárnaponként átlagban százan vagyunk, én ezzel a számmal elégedett vagyok. Igaz, hogy az 1800-ból lehetnénk ötszázan is. Egyelőre főként középkorúak és idősek járnak templomba. Remélem, hogy sikerül megszólítani, ide vonzani a fiatalokat is.

– Közel kétezer személyt nehéz egy fedél alá hozni, megismerni, közösséggé formálni.

– Tíz éve szolgálok már Marosvásárhelyen, és ez idő alatt az unitárius családok nagy többségét meglátogattam. Nagyon fontosnak tartom a személyes kapcsolatok kialakítását, hiszen csak így lehet felmérni, hogy kinek mire van szüksége, kit hogyan lehet megszólítani. A templomépítés időigényes, emiatt jelenleg nincs lehetőségem családlátogatásra, így megpróbáljuk körzetekre osztani a várost, hogy a keblitanács tagjai keressék fel, ismerjék meg a gyülekezet tagjait. Ugyanakkor hosszú távon szeretném bevezetni, hogy év elején a segédlelkésszel felkeressük a családokat és megáldjuk a házakat. Az Egyesülés negyedbeli közel 300 unitárius számára havonta egyszer tartok istentiszteletet a református gyülekezethez tartozó Juhász András gyülekezeti teremben. Az volt a cél, hogy lakhelyükhöz közel legyen az istentisztelet. Sajnos, kevesen használják ki ezt a lehetőséget.

– December 2-án részleges templomszentelés lesz, de az építkezésnek közel sincs vége.

– Dr. Szabó Árpád főtiszteletű püspök kérésére szenteljük fel a templomhajót. A püspök úr fontosnak tartotta, hogy ha szolgálatokat végzünk a templomban, akkor az épület legyen megáldva. A munkálatokat a fent említett időpontig nem tudjuk teljesen befejezni, az emeleten vendégszobákat alakítunk ki, az alagsorban levő nagytermet közösségi célokra szeretnénk kihasználni. A templomszentelésen megnyitjuk Kedei Zoltán festőművész kiállítását. Azt szeretnénk, hogy a Bolyai téri unitárius templomhoz és tanácsteremhez hasonlóan itt, a Kövesdombon is kulturális, művelődési központ legyen.

Szerkeszti: Simon Virág

Népújság - 2006-11-23

Olaszteleki Messzelátó

Tüzes Bölöni Ferenc olaszteleki lelkész kulcsszava beszélgetésünk során a „közösség”. Előbb azt hittem, hogy beszélgetésünk az olaszteleki református egyház közösségi házának tevékenysége körül indázik, de társalgásunk közben észre kellett vennem, hogy a közösségépítés fészekmelege ebben az 1994-ben épített modern épületben keresendő ugyan, de a fogalom tágabban értelmezhető, a közösségalkotás igénye átszövi és behálózza, mondhatni, a faluközösség minden korosztályát és rétegződését.

A XIV. Erdővidéki Közmuvelődési Napok két olaszteleki rendezvényén vettem részt, s a Közösségi Házban olyan népes közönség gyűlt össze, amelyrol rögvest kiderült, hogy ennél, tehát önmagánál több: közösség. Ha nem lett volna az, akkor nem lehetett volna olyan interaktív, annyira sokszálú beszélgetést kialakítani s annyi közös cselekvésben részt venni, mint amennyit azon az estén tapasztalhattunk.

Fontos dolog ez, mert a települések méretétol, lakosainak számától függetlenül az egykori hagyományos közösségek szétestek, darabokra törtek, vagy az egyedi sorsok útjain sok esetben célt vesztve, célt tévesztve imbolyognak.

Tüzes Bölöni Ferenc tiszteletes úr a saját falujában próbál próféta lenni.

A közösségépítés fészke

T. B. F.: Van egy épületünk, a közösségi ház, amelyet nagyon sokféleképpen tudunk használni, amennyiben képesek vagyunk élettel, tevékenységgel megtölteni.

Folyamatos programjaink is vannak. Ilyen a vasárnapi iskola. Délelőtt a gyermekek önkéntes segítőkkel vannak együtt. Bibliai történeteket tanulnak, játszanak, a lényeg az, hogy együtt legyenek, és megszokják azt a közösséget, a gyülekezetit, de a falusi közösséget is.

Ez azért is fontos, mert a gyermekek nem itt, Olaszteleken járnak iskolába. Nincs felső tagozat. A vasárnapi iskolát az elemi iskolásoknak és az óvodásoknak szervezzük. Lényegében azért örülünk neki, mert önkéntesek hozzák össze, és ők is vezetik. Fiatal asszonyok, anyukák, lányok. Ők tanítják a gyerekeket, és ők foglalkoznak velük.

Ebből nőtt ki egy második korosztály. Perselypénzből, gyűjtögetésből vásároltunk furulyákat. Furulyáscsoport létesült. Vannak, akik már régebben játszanak, és vannak kezdő apróságok. Máthé Emőke tanítónő vezeti a csoportokat.

Van aztán egyházi énekkarunk. Hetenként rendszeresen tartja a próbákat. Igazából ez is arról szól, hogy összeszokjon egy közösség.

Amire még büszkék vagyunk, az a Hajnalcsillag tánccsoport. Barta Imre tanár és Kósa Ilona vezeti - ez is a közösségépítés eszköze. Itt is már a második generációsok léptek színre.

Egyesületünk a Messzelátó nevet viseli. A régi uradalom egyik helyéről neveztük el. Tulajdonképpen egy dombocska, volt egy építmény is rajta, innen messze el lehetett látni. Olaszteleknek a fekvése olyan, hogy le lehet látni az Olt lankájára. A Messzelátó Egyesület szervez különböző dolgokat. Évenként egyszer a néphagyományokat felelevenítő kosarasbált rendezünk. Ebben az esetben is arra törekszünk, hogy a helyi közösséget mozgassuk meg, ne legyen az alkalmilag összeverődő vidéki emberek mulatérozó serege, akik azért gyűlnek össze csak, hogy kitombolják magukat. Célunk az, hogy a régi szokásokat elevenítsük fel. Úgy érezzük, hogy eléggé sikeresen tesszük.

A Messzelátó Egyesület nem csak az egyháznak, hanem másoknak is segít. Együttesen szervezzük például a falu szülötteinek a találkozóit. Minden év szeptember első vasárnapján. Most már kétnaposra bővítettük, de tartózkodunk attól, hogy „falunappá” léptessük elő. Aki a leghűségesebb az országon belül, egy nagybányai idős tanító, közel kilencvenéves, eddig mindig hazajött.

Kolumbán Gábor bácsi dolgozik egy bővebb falumonográfián. Az ő segítségével állíttattunk emléktáblát a forradalom és szabadságharc hőseinek. Olaszteleki származású. A Barcaságban tanított. Néprajzkutató, több munkája ismeretes.

Kósa Bálint, neves fametszőnk betegségéből annyira felépült, hogy újra dolgozik.

Van egy amatőr festőnk, Molnár Sándor. Gyermekkorában a Büdösben - Szentimrei Büdös - a zsögödi festő körül forgolódott. Megcsapta a művészet szele. Gazdaember, nem tanult. Az idén volt kiállítása a falutalálkozó alkalmával.

Több versfaragónk van. A templomi és más ünnepségek alkalmával lépnek fel. Bartha János bácsi emelkedik ki a sorból. Fogolytábori emlékek, élmények foglalkoztatják, versei történelmi és egyházi ihletésuek, rögtönzések, kisközösségben hatásosak.

*

Az olaszteleki parókia, a közösségi ház és a templom, az ezeket összeölelő park olyan együttest képez, amely a patinás építményeket a modern épületkonstrukciókkal esztétikai élményt ihletően fogja egybe.

A település lakói, kulturális és nyelvi, hitbéli kötodésüket tekintve, mondhatni, egységesek, ami ma felette ritka. A helyi közösségi élet kisugárzása is. A november derekán szervezett két rendezvényen barótiak, vargyasiak, bardociak, erdőfüleiek is együtt ültek a párnázott székeken, és jó volt látni, hogy nem ez alkalommal ismerkedtek össze.

Sylvester Lajos

Háromszék - 2006-11-24