Hírvivő

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy BÍRÓ FERENC nyugalmazott holtmarosi református lelkipásztor életének 92., özvegységének 9. évében folyó hó 25-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2006. március 28-án, kedden 13 órakor lesz a holtmarosi református templomból.

A gyászoló család.

Teremtett Világ – 2006 április 3 délután 16:30

Hétfőn, április 3-án fél ötkor láthatják a Kolozsvári Területi Stúdió ökumenikus egyházi műsorát, a Teremtett Világot. A központi gondolat ezúttal a megújulás, lelkiekben és cselekedetekben.

- Hogyan újult meg a hit által egy megszűnésre ítélt református közösség. Ennek erőt adó példáját mutatja be a Csejden készült kisfilm, a „Feltámadt falu”.

- Ezt követi a Homoródalmáson készült riport, amely az unitárius egyház által létrehozott óvodának történetéről szól.

- Beszámolót láthatnak az idei Magyar Baptista Szövetség konferenciájáról, ahol az új énekeskönyvet is bemutatták.

- Az „Istenarc a rács mögött” című sorozatban ezúttal Mózes Árpád és felesége vallomása hangzik el.

- A keresztyén embernek a nemzeti megújulásban betöltött szerepéről dr Czirják Árpád érseki helynök gondolatai hangzanak el.

A műsor szerkesztője Márkus Etelka.

Általános jövedelmi adója 2%-a

Kedves Testvérünk!

Az adótörvény (Codul fiscal) értelmében minden román állampolgár általános jövedelmi adójának (impozit pe venit global) 2%-át felajánlhatja nonprofit szervezeteknek: alapítványoknak, egyesületeknek, szervezeteknek.

A törvény jelenleg azonban nem teszi lehetővé azt, hogy az állampolgárok az adó 2%-át egyházaknak ajánlják fel. Szeretettel kérjük Egyházkerületünk adófizető híveit, hogy szeretetszolgálati (diakóniai), missziói és oktatási tevékenységeink támogatása céljából ez évi adónyilatkozatában (Declaraţie de venit global), amelyet 2006. május 15-ig adhat le a pénzügyi hivataloknál (Administraţia Finanţelor Publice), az Egyházkerületünk védnöksége alatt működő DIAKÓNIA ALAPÍTVÁNY alábbi adatait tüntesse fel (a hátlapon megadott szabály szerint).

FUNDAŢIA CREŞTINĂ DIAKONIA

Cod fiscal: 13817694

Cod bancar IBAN: RO 30BRDE 130SV082 04631300

Banca Română de Dezvoltare Cluj

Felajánlását előre is köszönjük!

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa nevében

dr. Pap Géza - püspök

Tonk István - ügyvezető főgondnok

Miért éljünk ezen jogunkkal?

Adójának 2%-át nem az állam feneketlen zsákja nyeli el, enyhítheti vele református egyházunk gondjait, hiszen most Önön múlik, hogy a közpénz - bár kicsiny, de mégis meghatározott része - a központi államkassza helyett egyházunkhoz jusson.

Mit kell tennie?

1. Töltse ki az adóbevallási nyilatkozat (Declaraţie de venit global) H pont, 2-es alpontját Egyházkerületünk DIAKÓNIAI ALAPÍTVÁNYa túloldalon megadott adataival az alábbiak szerint, valamint az A pontot a saját adataival.

2. A DIAKÓNIAI ALAPÍTVÁNY javára átutalt összeget nem kell megnevezni (a pénzügyi hatóság kiszámolja), tehát az 2%-os összeget tartalmazó kocka üresen marad.

3. Május 15-ig juttassa el személyesen vagy postán a kitöltött adóbevallási nyilatkozatot a helyi pénzügyi hatósághoz.

4. Ha Ön egy munkáltatónál alkalmazottként dolgozik, akkor Önnek nem küldik haza az adóbevallási nyilatkozatot, azt Ön a helyi pénzügyi hatóságtól kell kérje, kitöltse és leadja.

Meghívó

Folyó év április 4-én délelőtt 10.00 - 13.00 óráig kántortalálkozót szervezünk az Alsóvárosi Református Egyházközség alagsori termében.

A találkozó témája a gyülekezeti karéneklés. Meghívottunk Fülöp István erfurti (Németország) egyházzenész.

Nagy szeretettel várjuk a gyülekezetek kántorait és kérjük, hogy hozzanak magukkal olyan kottákat amelyeket szívesen ajánlanak a gyülekezeti énekkaroknak.

Adorjáni László lelkipásztor, Adorjáni Katalin és Bak Éva kántorok

Könyvespolc

Tisztelt Olvasók!

Húsvéti képeslapok 0.30 lejes (3.000 régi lej) áron megrendelhetők, megvásárolhatók Iratterjesztésünknél.

Tisztelettel ajánlom szíves figyelmükbe az Iratterjesztésünknél kapható Imádságoskönyveket

Csiha Kálmánné: Kiáltottam, meghallgattál - ára: 4 lej

Gönczy Lajos-Imre Lajos: Református Imádságoskönyv – ára: 5,50 lej

A Zilahi Református Egyházmegye kiadásában megjelent 2005-ben két Imádságoskönyv is.

Az egyik „Szüntelen imádkozzatok!”,

a másik „Mindenért hálát adjatok!” . Mindkét könyvet, sőt egy harmadik betegeknek szóló elmélkedéseket és imádságokat tartalmazó kötetet is, -amelyik 2006-ban jelent meg- Szilágyiné Kupás Éva és Szilágyi Zoltán lelkipásztorok szerkesztették.

A betegeknek szóló könyv címe: „Betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat hordozta”. A könyvek ára egységes: 3 lej példányonként.

A fent jelzett könyvek megvásárolhatók, vagy megrendelhetők levélben, telefonon, villámpostán.

Veres Miklós iratterjesztő

Tel. 0264-592453, 114 mellék

e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro

veresmiklos@reformatus.ro

Tallózó

A család és a hit megújulásáért imádkoztak

A baróti református egyház Bardoc-Miklósvárszék Székely Széki Tanácsa csatlakozott a gyulafehérvári római katolikus érsekség által meghirdetett imaközösséghez, és a család és a hit megújulásának érdekében hálaadó istentiszteletet tartott tegnap. Az eseményen felszólalt az SZNT széki elnöke, Szabó Miklós és a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke, Hoffmann István is.

Krizbai Imre református lelkész a Nehemiás első fejezetének 1-4., illetve a 147. Zsoltár 2-3. versére támaszkodó igehirdetésében Istentől erőt kért a hitében és bizodalmában megroppant magyarság megerősítéséhez, és reményét fejezte ki, hogy nemzetünk nem jut a szászság szomorú - számunkra intésként szolgáló - sorsára. A felolvasott és a mintegy 120 résztvevő által hangosan megismételt ima fogalmazása szerint: „Köszönjük, Atyánk, azokat, akiket arra buzdítasz, hogy keressék a változást, köszönjük azokat, akik lelked által bátorságot kapva felismerték azt, hogy új történelmi helyzetet teremtettél.”

Hoffmann István köszönetet mondott mindazoknak, akik személyesen részt vettek a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlésen, illetve azoknak is, akik elfoglaltságuk miatt nem lehettek jelen, de lélekben velük tartottak, s hisznek abban, hogy Székelyföld nemsokára visszanyeri régi, nagyságos mivoltát. Szabó Miklós úgy értékelte, hogy a székelyudvarhelyi nagygyűlés olyan fordulópont az erdélyi magyarság életében, amely alapját képezheti az autonómia megteremtésének.

(hecser)

Háromszék - 2006-03-27

Basescu: „ki az a Tőkés, egy tagállam neve?"

A jelek szerint nem sikerült tartós szövetséget kötnie az RMDSZ ellenzékének Traian Băsescu államfővel, hiszen a román politikus udvariatlanul bagatellizálni próbálta Tőkés László református püspök érdekérvényesítő lobbi-körútját.

Mint ismeretes, az elmúlt napokban erdélyi magyar küldöttséget vezetett az egyházfő Brüsszelbe, ahol uniós képviselőkkel találkozva, a romániai magyarság jogainak érvényesítéséről folytatott tárgyalásokat. Băsescu nem mulasztotta el megfricskázni tárgyalópartnerét, Szász Jenőt sem. A román államfő Brüsszelben leszögezte: az Európai Unió Romániával kapcsolatos döntéseit a tagállamok hozzák meg. Arra az újságírói kérdésre, hogy Tőkésék lobbi-körútjai befolyásolhatják-e a Románia csatlakozásával kapcsolatos döntést, Băsescu kijelentette: „ki az a Tőkés, egy tagállam neve?” Úgy vélte, hogy a püspöknek a romániai magyar kisebbség helyzetéről kifejtett álláspontja “mindössze a szabad véleménynyilvánításhoz való jog.” Emlékeztetett: Románia független, oszthatatlan és egységes nemzetállam. Ugyanezt a meghatározást hangoztattam, amikor jobb oldalamon a Magyar Polgári Szövetség vezetője ült. Így határoztuk meg magunkat, így fogadnak el bennünket, és így csatlakozunk az Európai Unióhoz – jelentette ki Băsescu.

Nyugati Jelen - [ 2006-03-27 - 07:53:51 ]

Előre- vagy félrelépés egyetemügyben?

Bolyai - illetve az önálló állami magyar egyetem - ügye egyre inkább azon a csapáson halad, amely a jelenlegi Babeş-Bolyai struktúrában három magyar kart tartana meg, ezeket azonos státusúvá tenné a román karokkal, ekképpen megőrizné az egyetem románok és némely magyarok által európai csodának kikiáltott multikulturális jellegét, és egy új állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását követelné. Ismerünk olyan elképzelést, amely az új állami egyetem létesítését és Székelyföld autonómiáját egybekapcsolná, az egyetem az autonómia egyik alapintézménye lenne.

Ez az elképzelés a március 25-én Kolozsváron szervezett, Fórum a magyar egyetemért című tanácskozáson körvonalazódott, amelyen a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és az Országos Magyar Diákszövetség, valamint az RMDSZ, illetve Markó Béla személyében az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes vett részt. Markó Béla már előzőleg is nyilatkozott ebben a kérdésben, jelezve, hogy az önálló állami magyar egyetemet nem feltétlenül a Babeş—Bolyai szétválasztásával kell elképzelni.

A kolozsvári fórum abból a szempontból is fontos lépésnek tűnhet, hogy végre a szakma és a politika valamiben egyetért. Ez ugyanis a cél elérésének alapfeltétele.

A BKB korábban az önálló magyar egyetem létrehozását a Babeş-Bolyai szétválasztásával képzelte el, Hanzt Péter elnök múlt évi nyilatkozata szerint az állami magyar egyetemi konzorcium egyik tagja a Bolyai Egyetem kell hogy legyen, amely megkapná a BBTE infrastruktúrájának 25 százalékát, a főépület felét és a székelyföldi campusokat.

Hogy az új formula előrelépés-e vagy félrelépés az egyetemügyben, azt a jövő dönti el. Tény az, hogy az elképzelés számos csapdahelyzetet is előrevetít, amelyek elkerülésére idejében és alaposan fel kell készülni. Ezek jelzése előtt szögezzük le, hogy a most kialakított kompromisszumos elképzelést is kényszer szülte. Egyetemi szinten az országos és a magyarság egészének körében megdöbbenést kiváltó kolozsvári magyar egyetemi oktatók „multikulturális csapatának” álláspontja volt, akik lándzsát törtek a magyar karokat kiszolgáltatott szerepben tartó egyetem egyben tartása mellett. (Köztük olyan vitatkozó is van, aki nem is tanít magyarul.) Az új megoldás keresését kikényszerítő körülmények között nem elhanyagolható a magyar oktatási vonalakat szégyenletes helyzetben és szerepkörben tartó román vezetés és a román egyetemi oktatók, akik vehemensen tiltakoznak a különválás ellen, és mint mindig, most is ők „tudják” és szabják meg, hogy nekünk „mi a jó”, és nekünk mi kell. A legnyomósabb érv az egyetem „egyben tartása” mellett az, hogy a füllentő román propaganda Nyugat-Európával - elnézést - megetette a kolozsvári multikulturalitás felette üdvös voltát, holott a valóságban anyagi, nyelvi, szellemi és a menedzsment szintjén teljesen alárendelt szerepkörben tartják a magyarokat.

Színezi a képet az is, hogy a magyar egyetemi vezetők, van eset rá, amikor el sem mennek fontos rendezvényekre, amelyek az egyetem sorsával kapcsolatosak. Teljesen érthetetlen például, hogy Salat Levente rektorhelyettes egy másik, a Pro Europa Liga szervezte kolozsvári értelmiségi és politikai diskurzusra, azaz egy kerekasztal-beszélgetésre el sem ment. Gyémánt úr távolmaradását minden bizonnyal örömmel fogadták a résztvevők.

Nos, a csapdák: a Bolyai Egyetem vagyonának a sorsa. Lemondunk róla örökre? Továbbá: azzal is megelégedünk majd, ha a Sapientia Egyetemnek adnak némi állami pénzt, s azt mondják: Van állami egyetemetek. Mit akartok még?

Sylvester Lajos

Háromszék - [ 2006-03-27 - 08:01:29 ]

Konferencia a pedagógusképzésről

A Magyar Pedagógiai Társaság Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozata, illetve a Debrecenben működő Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola március 23-26 között szervezte meg Hajdúszoboszlón a Művelődés hete, a tanulás ünnepe eseménysorozat komponenseként azt a nagyszabású nemzetközi tudományos konferenciát, amely a pedagógusképzés és továbbképzés, illetve a tág értelemben vett felnőttoktatás kérdéskörére összpontosított.

A konferencia, mely a nemzetközi tudományos találkozók megszokott formai kereteit követte, a maga nemében egyedülállónak bizonyult, ugyanis – ahogy azt Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona rektorhelyettes, a konferencia szervezőbizottságának elnöke is elmondta – hasonló témában a korábbiakban ilyen jellegű nemzetközi tanácskozásra nem került sor.

A konferenciát a főiskolai és egyetemi szintű pedagógusképzésben elért legújabb kutatási eredmények széles körű szakmai megismertetésének céljával szervezték meg, Mindenekelőtt a bolognai folyamat (az egységes európai felsőoktatási térség létrehozását célzó egyezmény) szellemének és az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning), illetve a permanens nevelés elvének távlatában a különböző országokban élő és pedagógusképzéssel foglalkozó szakemberek elmélyült professzionális tapasztalatcseréjét tette lehetővé.

Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről a konferencián dr. Fodor László, a Humán Tudományok Tanszék előadótanára vett részt, aki részint a szociális irányultságú (hátrányos és veszélyeztetett gyermekek gondozó, ápoló és segítő, korrekciós és rehabilitációs ellátó nevelésére szakosodó) pedagógusok képzésének Marosvásárhelyen meghonosuló modelljét mutatta be, részint pedig a dr. Lázár Sándor által vezetett oktatói közösségnek, a pedagógusok képzésében és a kutatási tevékenységek során elért jelentősebb eredményeit ismertette.

Népújság-2006-03-28

Ünnepi megemlékezés

Érdeklődéssel olvastam a Népújságban a beszámolókat, néztem a képeket a március 15-ei ünnepségekről. Milyen jó, hogy annyi szép megemlékezés volt megyénkben és szinte minden településen.

Maroskeresztúron is ünnepeltünk vasárnap, március 12-én a kultúrotthonban. Iskolánk V-VIII. osztályának tanulói szép műsort készítettek erre a napra, sok Petőfi-verssel, Kossuth- nótával, rövid érdekes történetek felolvasásával. Mi, V. osztályosok pedig egy jelenetet adtunk elő, amely a költő életének utolsó napjairól szól, címe: Utolsót jajdul a lélek.

A műsor összeállításában tanárnőink irányítottak, segítettek. Örvendünk, hogy sokan ünnepeltek velünk azon a szép vasárnap délutánon. Március 15-én délelőtt pedig ellátogattunk az Eminescu utcai idősek otthonába, és ott is előadtuk a megemlékező műsort. Ezzel örömöt szereztünk azoknak a néniknek és bácsiknak, akik már nem tudnak részt venni a Postaréten tartott ünnepségen.

Boldogan hallgattuk Suba Ilona tiszteletes asszony dicsérő szavait, akitől ajándékot is kaptunk: egy-egy református valláskönyvet. Aztán szeretettel beszélgettünk el az otthon idős lakóival, akiket szívesen meglátogatunk máskor is.

Gálfi Nóra, Maroskeresztúri Általános Iskola

Népújság-2006-03-28

A fegyencélet fintorai

A Súrlott Grádics irodalmi kör múlt heti, pénteki ülése, a meghívott hirtelen megbetegedése miatt, elmaradt. Az érintettek szíves megértését kérjük. Március 30-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a református egyház Bernády téri tanácstermében (Teleki- palota) találkozunk Varga László ny. lelkésszel. A beszélgetés témája: 1956 – és ami utána következett, a szerző emlékezőkönyve (A fegyencélet fintorai) alapján.

Bölöni Domokos

Népújság-2006-03-28

Tudományos Diákkonferencia Csurgón - Harmadik lett a nagyenyedi csapat

„És monda Isten: legyenek világító testek az ég mennyezetén,

hogy elválasszák a nappalt az éjszakától és legyenek jelek, és

meghatározói ünnepeknek, napoknak, és esztendőknek"

(I. Móz. 1,14)

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciáját (RKTDK) Csurgón a múlt héten. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákcsapata elsőször 1996-ban jelent meg az akkor még Kunszentmiklóson tartott vetélkedőn. Azóta egy év kihagyással rendszeresen szerepelnek a tanulók a konferencián. Kezdetben még le kellett győzni a diákokban a tudományos munkával szembeni hitetlenséget és bizalmatlanságot, ám mára a hozzáállásuk gyökeresen megváltozott.

Szabó Sándor, korábban a kunszentmiklósi, majd később a csurgói iskola igazgatója volt a megálmodója és elindítója 1995-ben ennek az eseménysorozatnak. Öt éve szervezik a konferenciát Csurgón, a Kunszentmiklóson meghonosodott szellemiség jegyében.

– A csurgói tantestület szívesen vesz részt a konferencia szervezésében, mivel a tanulók igénylik azt, és a közösség is profitál értékeiből. Ma már több ilyen jellegű program zajlik az országban, de a miénk a legrégebbi diáktudományos rendezvény. Eddig körülbelül 14 ezer oldalnyi anyag gyűlt össze a diákok dolgozataiból. Az idei konferencián a dolgozatok többsége saját kutatásokon alapult, de voltak leíró munkák is. A zsűri tagjait a szervezők arra biztatták: kezdeményezzék a vitákat, akár a hallgatóság tagjaival is, és pontozzák az előadók vitakészségét, inkább a szabad előadást értékeljék a felolvasások helyett – mondta Szabó Sándor.

A diákelőadások mellett a kiegészítő programok sajátos színfoltjai a rendezvénynek. Az idén Monostori Ildikó helyi ruhatervező természetes anyagból készült ruhakölteményeit Violáné Bahonyi Ibolya könyvtáros mutatta be. A Múzsám a természet című hagyományos kiállítás keretén belül Tarr Lajos az állatvilágból ihletett emlékkiállítása volt látható, amit Fekete István könyvének illusztrációjához is felhasznált. A közismert rókafióka, Vuk az idén először bemutatkozó csurgói kisiskolások esti gálaelőadásának is fő motívuma volt. Német László malakológus puhatestűekből álló és ásványgyűjteményét is kiállították.

A résztvevők meglátogathatták Somogy megye nyugati részén a Baláta ősláp természetvédelmi területet, Sashalmi Miklós pagonyvezető főerdész vezetésével. Pap Imre az erdei vasút sorsáról beszélt, majd a konferencia résztvevői ki is próbálhatták az erdei vonatozást. Tamás János vezérigazgató a 15 ezer hektáros katonai erdőgazdálkodásról, a felfejlődő kaszói turisztikáról és a vadászatról tartott előadást.

A verseny eredményeit Szabó Sándor igazgató a díszteremben megtartott plenáris ülésen jelentette be. A 85 tanuló dolgozatát 6 zsűritag értékelte, számos díjat, különdíjat és könyvajándékot osztottak. A nagyenyedi diákok ezúttal is kiválóan szerepeltek. I. díjat kapott Ferencz Gábor Antal (XI. D) Régiségek kerestetnek – egy gyűjtemény története című, a kalotaszegi Jegenyéből, szülőfalujából származó néprajzi dolgozatával (felkészítő tanár: Turzai Melánia). II. díjban részesült Maxim Orsolya (IX. B) Nagyenyed különleges fái című dolgozatával (felkészítő tanára: Dvorácsek Ágoston) és Molnár Tünde (X. B) Erdély legszebb arborétuma című munkájával, ami a piski növénykertről szól (felkészítő tanár Dvorácsek Ágoston). III. díjat és különdíjat nyert Szabó Emilia (XI. C) osztályos tanuló Erdély első mineralógus utazója című dolgozatával Benkő Ferencről a Természettudományi Múzeumot megalapító tudós – tanárról (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston). Szintén különdíjat kapott Turzai Orsolya (XI. D) A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma – a kenyérsütés kellékei és módja Magyarlapádon című dolgozatával (felkészítő tanár: Turzai Melánia).

A nagyenyedi csapat összesített pontszámaihoz hozzájárult IV. helyezésével Simon Zsuzsánna (XI. D) a Viky és Willy, a papagájaim című dolgozattal (felkészítő tanára: Dvorácsek Ágoston) és V. helyezésével Szakács Júlia Kinga (IX.) Féltve őrzött kincsünk, a fekete gólya című munkájával (felkészítő tanár: László Enikő). A tizenhét résztvevő iskolából Nagykőrös és Szentendre után Nagyenyed az harmadik helyet szerezte meg. A diákok eredményes munkájában jelentős szerepet játszott Dvorácsek Ágoston fizikatanár, aki felkészítette a tanulókat. Szőcs Ildikóval, a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjével egyeztetett ötlet alapján, érdemes lenne megrendezni az erdélyi RKTDK-t Nagyenyeden.

Este hat díjazott dolgozatot újra bemutattak. Ferenc Gábor Antal kalotaszegi népviseletben mesélte el gyűjteménye érdekes történetét.

Márkus László, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója az RKTDK 12 éves működését elemezte. Véleménye szerint a konferenciának négy tartópillére van: a kíváncsiság, a tanári támogatás, az ambíció és a találkozás. A dolgozatok alapvetően természettudományosak, de megjelenik bennük az irodalom, a szociológia, a történelem és a művészettörténet is. Ezek egyharmada a hozzáférhető szakirodalom alapján készül, a többi saját kutatás eredménye.

Este az ifjúság táncházban szórakozhatott, a felnőttek pedig szakmai beszélgetéseket folytattak.

A csurgói konferencia nem a versengést helyezi előtérbe, hanem a találkozásokat, a tudomány és az együttlét örömét, és ebben bőven volt részünk a XII. RKTDK résztvevőiként. Köszönet a csurgóiaknak a vendégfogadásért.

Bakó Botond

Szabadság-2006-03-25

Nem kell politizálni, hanem minél többet táncolni és énekelni magyarul

Születésnapi beszélgetés Kallós Zoltán Kossúth-díjas, Corvin-lánc tulajdonos néprajztudóssal

Március 26-án tölti nyolcvanadik életévét. Szép, kerek évforduló. Egyáltalán nem látszik meg rajta, hogy elhordott immár nyolcvan évet. Bár beszélgetésünket kolozsvári otthonában készítettük, gondolatai minduntalan a válaszúti kúriában létrehozott szórvány iskolaközpont körül forognak. A „mű" befejezéséhez még sok pénz kellene, reméljük ezzel az interjúnkkal mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy sokak „támogató" figyelmét rátereljük az alapítvány munkájára. Isten éltesse sokáig, Zoli bácsi!

– Hogy érzi magát mostanában?

– Öregesen, csendesen.

– Ennek ellenére tud dolgozni.

– Amíg az ember mozdulni tud, addig igen. Majd eljön az idő, hogy leülök én is.

– Pillanatnyilag mivel van elfoglalva?

– Készítem a dalos füzetet a nyári táborra, illetve a hozzá tartozó hangzóanyagot. A CD-lemez címe: Hallod babám mit fütyörész a rigó? Harmincvalahány zeneszám lesz rajta, ebből öt hangszeres, a többi szöveges, zenei kísérettel is. Közreműködik a Tüske zenekar, prímás Albert Szilárd, Enyedi Ági, szólista, aki bonchidai származású, de pillanatnyilag Magyarországon él, jómagam, szólistaként, de ketten is énekelünk, Ági öccse, Enyedi Tamás, cimbalmos, és három válaszúti kislány, Füleki Kinga, Füleki Renáta és Szabó Renáta. Közös éneklés lesz tehát, én ugyanis azt tartom, hogy a közös éneklésnek van valami varázsa, közösségformáló ereje, és másként hat, mint egy szólóének. A lemezborítót Könczey Elemér tervezi. Az összeállításban lesznek katonadalok, Rákóczi ritka magyarja, sűrű magyar, szerelmi dalok és egy lakodalmas blokk. A végén pedig van három karácsonyi ének, amit szintén közösen éneklünk.

– Ha ez a rigó most elfütyörészhetné Zoli bácsi bánatát, akkor mit fütyörészne?

– Hogy nem tudtuk befejezni a válaszúti építkezést. Már négy éve kínlódunk az új épülettel. A kisebbik szárnya valószínűleg meglesz a születésnapomra, ott fogunk ünnepelni szűk körben. Tizenkét szoba van itt, és a földszinti konyhai rész. El szeretném mondani, hogy a kolozsvári magyar vállalkozók nemrég szerveztek egy jótékonysági bált, ez nagyon jól sikerült, közel 75 000 új lej gyűlt össze. Ez nagyon nagy dolog. Ebből 29 000 lejt mi kaptunk, 29 000 lejt pedig a szamosújvári Téka Alapítvány.

– Hány gyerek tanul pillanatnyilag Válaszúton?

– Hatvankettő. Be kéne hozni az utolsó éves óvodásokat, mert könnyebb indulni velük majd első osztályba, de nincs hova lefektetni őket.

– Mennyi pénz szükséges az épület befejezéséhez?

– Körülbelül 30 millió forint (450 000 új lej) kellene még, ugyanis sokba kerülnek a belső szerelések, a fürdőszobák elkészítése. Ha befejezhetnénk az építkezést, akkor 70–80 bentlakó gyereknek tudnánk helyet biztosítani. Nagy öröm számunkra, hogy nagyon jó tanulók hagyják el a IV. osztályt, ami azt jelenti, hogy foglalkoznak velük az oktatók. Nagy vitánk volt egyébként az itteni pappal, ők ugyanis mindenképpen felekezeti iskolaként képzelték el az oktatást. Mi nem akartunk ebbe belemenni, azt mondtuk, abba esetleg beleegyezünk, hogy felekezeti bentlakás legyen, de a felekezeti iskolába nem megyünk bele, hiszen ezeknek a gyerekeknek a szülei is adófizetők. Na de miből legyen felekezeti internátus? Szamosújváron is idáig támogatták a gyerekeket, de a református egyház újévtől megvonta a felső tagozatosok támogatását, jövőre pedig az alsó tagozattól is megvonják, azzal érvelve: nincs kiírva, hogy református bentlakás. Mi tehát felekezeti különbség nélkül ide vesszük a gyerekeket, a vegyes házasságból származókat is.

– Kapnak állami támogatást is ezek a gyerekek?

– Csupán a gyerekpénzt, a havi 24 lejt. Ennyi az egész. És Magyarországról ezer forintot személyenként. Ahogy tudjuk, úgy kaparjuk össze a pénzt ismerősöktől, barátoktól. Vannak olyan magyarországi barátaink, akik 1–2 millió forintot is adnak évente. Például nemrég egy bizonyos Tibolt Károly nevű, nyolcvanéves nyugdíjas hívott fel minket, és 400 eurót küldött el az alapítvány nevére. Majd fel fogjuk keresni, és személyesen megköszönjük. Vagy ott van például Kati néni, Pécsen, aki jó néhány évvel ezelőtt szerzett tudomást rólunk, és üzente, szeretne velünk találkozni. Körülbelül 9–10 millió forint értékű vagyona van, amit az alapítványra fog hagyni. Ő egyébként idevaló származású, az apja közjegyző volt. Nyugdíjas magyar szakos tanárnő, egyedül él, mozgássérült. Az unokaöcsém elhozta tavaly nyáron kocsival, Válaszúton volt 4–5 napig, nagyon jól érezte magát, majd haza is vittük.

– Tehát tulajdonképpen az emberek jóindulatán és hozzáállásán múlik a működésük?

– Igen. Székesfehérváron is volt nemrég egy jótékonysági előadás, ezen Mádl Dalma asszony volt a védnök, valamint a helyi katolikus püspök, egymilliónál több forint gyűlt össze. Március 29-én Budapesten, fenn a várban köszöntenek a Budapesti Székely Kör, Erdélyi Szövetség, a Magyar Kulturális Alapítvány, Magyar Művészeti Akadémia és a Litea Könyvkiadó szervezésében. Ezt megelőzően délután 3-kor a Hagyományok Házában, majd 30-án Székesfehérváron. Ezután lesz majd Kolozsváron a Táncház találkozó, itt is köszöntenek.

– Az Ön neve elválaszthatatlanul a folklórkutatáshoz kapcsolódik. Ilyen kerek évforduló alkalmával hogyan látja a folklórkutatás jövőjét?

– A magyar kutatás nagyon jól áll, mind népzenei, mind pedig tánc, vagy bármilyen más etnográfiai szempontból. Európai viszonylatban élen járunk. Az általam gyűjtött anyag az Akadémia tulajdonában van, mert azt vallom, hogy egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, közre kell adni. Sajnos a magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely nem szereti a magyar népzenét, létezik egy kozmopolita társaság, akik azt mondják, hogy a magyar népzene idejét múlta, primitív, múzeumba való kacat. Én nem így gondolom, hiszen a magyar népzenében az élet minden mozzanatára találunk példát: egyformán beszél a bőségről, a szorongató szükségről, szerelemről, bánatról, és a mindenkori társadalom legőszintébb tükörképét adja, személytelenül szól mindenkihez, mindenki választhat belőle, gyúrhatja, alakíthatja a maga tetszése szerint. A magyar népzene még mindig érzelmeket ébreszt az emberben. Én nem vagyok ellene a modern zenének sem, ha van számomra mondanivalója, akár szövegében, akár hangzásában. Világszerte tapasztalható egyfajta visszafordulás a népzene, a népi kultúra felé. Szerencsénkre Magyarország példaként áll, a magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, de Európa határait is. Ez a mozgalom fogja össze tulajdonképpen a világ magyar ifjúságát, de más nemzetiségűeket is, hiszen rengetegen érdeklődnek és tanulják a magyar táncot világszerte.

– Erdélyben vannak-e még feltáratlan területek?

– Nagyon sok olyan helység van, ahol soha senki nem járt kutatási szándékkal. De Magyarországon is van.

– És van, aki elvégezze? Milyen az utánpótlás?

– Van kutatói utánpótlás. Például az unokahúgom, Ferenczy Eszter, harmadéves néprajzszakos, de van egy másik kislány is, aki érdeklődik ez iránt. Vagy ott van Albert Szilárd felesége, Albert Annamária, aki most végez, szakdolgozatát egy aranyosszéki zenészről írja. Úgy látom tehát, hogy lesz utánpótlás. Egyébként mindkettőjüknek vettem ajándékba egy hordozható magnót, kaptam valami kis pénzt a Hagyományok Házától, és megleptem őket, hogy tudjanak dolgozni.

– Visszatekintve, mit tart a legnagyobb eredményének?

– Szellemi szempontból a népzenei gyűjtést, tárgyi szempontból pedig a néprajzi gyűjtésemet. Ez utóbbiból van Válaszúton és Budapesten is, a Néprajzi Múzeumban. Számukra például a Mezőség ismeretlen világ volt. Legalább olyan értékes anyag van ott, mint a népzenekutató csoportnál az Akadémián. A válaszúti gyűjteményt most leltározzuk, hét szoba lesz berendezve, ha felszabadul a régi épület. Most egyelőre három van csupán, mert valahol működni is kell. De lesz egy válaszúti szoba, egy mezőségi, egy széki, egy kalotaszegi, egy szász, egy román és egy csángó – moldvai és gyímesi – szoba. A leltározás során jelen pillanatban 1800 – 2000 tárgynál tartanak, de még nincs befejezve.

– Előretekintve, milyen kívánsága lenne, mit szeretne elérni?

– Szeretném megérni, hogy készüljön el az épület, és lássam, hogy a gyerekek emberi körülmények között vannak. Olyan hétéves korú gyerek is került hozzánk Szarvaskendről, aki azt kérdezte az őt szállító unokaöcsémtől mikor meglátta vonatot: Feri bácsi, mi az? Még fényképen sem látott vonatot.

– Elég furcsa ilyesmit hallani az Európai Unió felé haladva.

– Az. És rengeteg analfabéta lesz sajnos, mert a román állam nem gondolkozik azon, milyen módon kéne ezeket a kicsi falvakból származó gyerekeket összeszedni. Kollégiumokat kellene alapítani. Mi kikötöttük a tanfelügyelőségnél, hogy akármilyen tanárt ne küldjenek. Van két pedagógusunk, akit mi fizetünk, egy éjjeli és egy nappali nevelő.

– Manapság alakul-e még az erdélyi folklór?

– Ma már a közösségi mulatozások megszűntek, de azért most is születnek mondókák, szövegek. Egyébként van városi folklór is. Azt is lehetne gyűjteni. De inkább a régit kell feléleszteni és újra tanítani. Ez történik a táncházakban. Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a táncház haldoklik. Akik kiöregedtek, hozzák a gyerekeiket, az unokáikat. Beállt egy folytonosság. Egyébként a lutheránus egyház felajánlott nekünk a Párizs utcában egy pincehelyiséget, hogy gyerek-játszóházat és táncházat indítsunk be. El is vállaltuk, de nem volt pénzünk a felújításra. Aztán egy vállalkozó, Jakab Ernő felajánlotta, hogy szponzorálja a pince kijavítását. A táncházas gyerekek el is mentek, kitakarították, és talán már elkezdték kiépíteni a helyiséget.

– Összefoglalná röviden a hitvallását?

– Mindenkinek van egy anyanyelve és kell hogy legyen egy zenei anyanyelve. Ehhez pedig szorosan hozzákapcsolódik egy mozgáskultúra, amely elválaszthatatlan egymástól. Tulajdonképpen ez tartott meg minket, magyarokat ezer évig Európában. Nem kell politizálni, hanem minél többet táncolni és énekelni magyarul.

Köllő Katalin, Tibori Szabó Zoltán

Szabadság-2006-03-25

Kishirek

A MAZSOLA KLUB összejövetelén, március 29-én, szerdán du. 6 órától Kállay M. Csaba lelkipásztor beszélget a szülőkkel a konfliktuskezelésről a családban. Helyszín: Bucegi utcai református templom.

Szabadság-2006-03-28

Verseny 12. forduló

Készítettünk egy összeállítást arról, hogy versenyző csapataink részéről hány forduló megfejtése érkezett be mostanáig szerkesztőségünkbe. Csak azokat a csapatokat soroljuk fel, akiknek hiányzik egy-egy borítékja (a 11. forduló megfejtéseit nem soroltuk ide, hiszen azok minden bizonnyal éppen úton vannak a szerkesztőség felé). Feltételezzük, hogy a csapatok között akadnak olyanok is, akik ugyan elküldték megfejtéseiket, de az hozzánk nem érkezett meg. Most még van lehetőség arra, hogy az esetleges lemaradásokat behozzátok.

Íme a hiányzó levelek listája:

- Bétai Általános Iskola (Hargita megye), összevont I-IV. osztály - csapatvezető: Szabó-Benedek Emese tanítónő: hiányzik a 10. forduló megfejtése;

- Csinódi 6-os számú óvoda (Hargita megye), csapatvezető: Tankó Lenke óvónő - hiányzik az 5. és a 6. forduló megfejtése;

- Kolozsvári Csemete Református Óvoda, csapatvezető: Lészainé Dr. Csernátoni Emőke óvónő - hiányzik az 1. forduló megfejtése;

- Nagybányai Petre Dulfu Általános Iskola (Máramaros megye), III. C osztály - csapatvezető: Lakatos Nella tanítónő: hiányzik a 6. forduló megfejtése.

A Brassó megyei Ürmös unitárius tiszteletes asszonya, Adorjáni Gyöngyvér lelkesen egybetart egy kis közösséget, a "Csodaváras" unitárius gyermekek közösségét. A kis csapat nem első alkalommal hallat magáról, róluk már írtunk az Új Magyar Szó decemberi Csodavár mellékletében is. Ők mutatkoznak be ezúttal.

Kedves szerkesztők!

Örömmel vesszük kezünkbe a Csodavárat. A gyermekek szemei boldogan csillognak, és ezért döntöttünk úgy, hogy ők is írnak levelet. Vállalták, hogy szívesen beneveznek a versenybe. A gyerekek a szombati vallásórára szeretettel jönnek. Így van lehetőség a rejtvények megoldására. Sajnos a gyereklétszámmal nem dicsekszünk. Huszonkilenc gyerek van az I-VII. osztályban. Így ünnepi műsoroknál igyekszünk minden gyereket bevonni. Annyit mondhatok, szorgalmas gyerekek, akik szívesen szerepelnek. Ezen a képen is öregeinket köszöntötték a templomban az Öregek vasárnapján.

Adorjáni Gyöngyvér, unitárius tiszteletes asszony.

Új Magyar Szó-2006-03-23

Kispróza - Utazás Gyulafehérvárra

Mint egy óriási fekete százlábú, úgy mászott énekelve az éjszakában a vonat. A foltos égen kiragyogott néha a hold és a kocsi tetején daloló bakáknak a szájába világított.

Éjfél volt már, amikor a professzor betért Tövisre valahogy. A megtébolyodott állomáson tétován támolygott. A vasutasok kapkodva futkorásztak el mellette.

– Mondja, uram! – szólított meg egyet.

Szóba sem állott vele. Úgy látszott, hogy itt reked. Tusakodott, tépte magát: tűzzé vált az akarata, hogy menjen, bárhogy, bármilyen áron! Elindult a sínek felé, a katonák közé fúrta magát, hallgatózott, vizsgálta a felzászlózott, a vígság dühében veszteglő vonatokat. A Székelyföld felé ment azonban valahány. Végre németeket vett észre az utolsó előtti sínen. Csendesek, rendesek, mogorvák voltak.

– Merre mennek, uram? – szólított meg egy tisztet.

– Deutschland – mondta a német, és faképnél hagyta. A professzor közéjük vegyült. Egy bizalomgerjesztőbb, emberségesebb pofát keresett. Valami fütyörésző, vidám alakot ki is választott, és megszólította:

– Mikor indulunk?

– Félóra múlva.

Megfogta a németnek a karját, aki gyanakodva fordult szembe vele.

– Was?

– Jöjjön csak egy kicsit.

Néhányan odébbléptek, akkor kivette a professzor az aranyóráját, és a kamerádnak a markába nyomta.

– Aradra kell mennem – mondta. – Szerezzen helyet nekem ezen a vonaton.

A német a füléhez tette az órát, aztán gyufát gyújtott, és megvizsgálta elöl-hátul, a végén egy pillantást vetett a professzor arcára, és így szólt:

– Jöjjön velem!

Feltette egy fülkébe, ahol voltak még öten. Altisztek lehettek. Éppen az ablak mellé került. Amikor megmozdult végre a vonat, az is felugrott, akinek az óráját adta. Melléje ült, és szó nélkül enni kezdett. Megevett három húskonzervet, valami másfél kiló kenyeret, egy tenyérnyi birsalmasajtot, nyolc almát, három paradicsomot és öt körtét. Akkor rágyújtott a pipájára és megkérdezte a professzort:

– Lehet itt valahol hurkát kapni?

– Én igazán nem tudom.

– Hát ön nem idevaló? Osztrák?

– Magyar vagyok.

A német nevetni kezdett, s mintha a világ legszellemesebb viccét találta volna ki, így szól:

– Hát gulást lehet kapni?

A professzor nem merte visszaszúrni, mert félt, hogy le találják lökni. Összébb húzta magát, és szelíden mondta:

– Minden nációnak van nemzeti étele, kérem szépen. Például az olasznak a macska, a románnak a puliszka, az orosznak a szibériai felvágott, a franciáknak a birka, a szerbnek a trónörökös és így tovább.

– És a németnek? – az egyik.

– A németnek a francia – mondta a professzor.

Egészségesen kacagtak rajta.

– Szükség esetében azonban a románt is megeszi – tette hozzá Csetneky, mire egy nagy, erős német a hasára tette a kezét, és tátott szájjal előrehajolt, mintha tengeren volna.

– Talán sokat evett? – kérdezte a professzor.

– Nem tudom megemészteni! – mondta röhögve, és magyarul hozzátette: – Kutyafáját!

– Vegyen rá egy magyart, mert az kihajtja!

– Egy huszárat! – mondta ugyancsak magyarul a német.

Úgy látszott, hogy egészen összemelegszenek, és kellemes útjok lesz. Folytatták is a beszélgetést, egyre folyékonyabban. Hajnalfelé már egészen benne voltak a vitában. Természetesen a háborúról volt szó. A németek mindenkit gorombán leszóltak, és azt állították, hogy az egész háborút ők küzdötték meg egyedül az ántánthatalmakkal. Ők harcoltak a franciák, az angolok, az olaszok, az amerikaiak, az oroszok, a belgák, a szerbek ellen, s még ide is nekik kellett eljönniök, hogy kiverjék Erdélyből a románokat. A többiek, a szövetségesek, szájhősök voltak csupán és árulók. Most is azért vesztették el a háborút, mert elárulták őket.

– Kik árulták el önöket? – kérdezte a professzor.

– Előbb a bolgárok, most pedig a magyarok.

– Bocsánat, uraim, a magyarok a legnagyobb hősei a háborúnak! – tiltakozott a professzor. – Pedig semmi érdekük sem volt, hogy végigküzdjék az egészet, csupán becsületből tették.

– Csak kiabálni tudnak és énekelni, azt is hinterlandban! – mondta az egyik.

– Die csárdás! – vetette közbe a másik, és a taktust is verni kezdte a térdén. Erre egy harmadik felállott, a megvirradt ablak elé fordult, szétvetette a lábát, és csúfondárosan énekelni kezdte:

– „Isten áldek meg a magjart…”

A nagy röhögésben egyre hangosabban énekelt.

A professzorban felforrt az egész vér. Már-már azt hitte, hogy fel kell ugrania, vagy ordítania kell egyet, de akkor a vonat megállt. Hamar leszállott, és az indulataival küszködve, sétálni kezdett a vonat mellett.

Valami kisebb állomáson lehettek, nem messze Aradtól. Szembe velük, a másik vágányra, egy hosszú, virágos zászlós vonat szaladott be. Meggyszín parolés, víg bakák szökdöstek le róla. Dalolva a kútra tódultak rögtön, hogy mosakodjanak. A németek is sokan leszálltak, és belestek az üresen hagyott marhakocsikba, hogy nincs-e valami németeknek való ott. Az egyik vagonban hatalmas oldalszalonna lógott egy rúdon. Két német észrevette, és óvatosan felmászott érte mind a kettő.

A professzor gyorsan a kút felé szaladt.

– A németek lopják a szalonnátokat! – mondta.

A legények megszökték magukat. Az egyik vizesen, a másik zubbony nélkül szaladt. Éppen jókor érkeztek, mert egy csomó német már vitte a szalonnát. Egy köpcös, fekete szemű magyar eléjük állott szétvetett lábakkal:

– Hé, kamerád, e ki szalonnája?

A német gondolt egyet, s félrelökte a legényt.

– Vágjátok! – kiáltott egyet a fiú, és ráugrott nyomban. Valaki élesen füttyentett egyet. Százával rohantak oda, magyarok és németek. Mintha a föld lökte volna ki forrón valamennyit. A pokoli lármából kiszakadt egy-egy német bőgés és tüzelő magyar kiáltás.

Eldördült egy fegyver.

A professzor felugrott a magyar vonatra, és megragadott egy puskát. Kacagva, lobogó hajjal egy kerék mögé vetette magát, és mint kilobbanó láng, úgy jött belőle a hang:

– Lőjetek, magyarok!

Egy perc alatt ropogó csatatér lett az állomás.

A professzor mellett egy fiatal baka dekkolt, nyugodtan, vidám arccal célzott, és minden lövés után odamondotta:

– Nesze, nyolcvankettős golyó!

Egy géppuskát is felhúztak a székelyek a vonattetőre, s néhány pillanat múlva csörömpölve kezdtek összeomlani az ablakok szemben. Az egyik káromkodott, a másik dalolt, a csata isteni volt. A professzor valami hallatlan gyönyört érzett; tüzet, amely tisztára mossa a magyart; lángot, meggyújtott fájdalmat, a pusztulás gyönyörét, felrepülést a világ tetejére. Felállt és a két vagon között, célnak kifeszülve, a vállához emelte a fegyvert. Abban a percben megcsípte valami forrón a karját, kiesett a kezéből a fegyver, elzuhant, és érezte, hogy elönti melegen, puhán a vér.

Amikor magához tért, egy asszony ült az ágya mellett. Bánatos volt az arca, de mosolyogni próbált.

– No, nincs semmi baj – mondta, és megfogta a kezét. – Csak a felső karja van átallőve.

A professzor csodálkozó szemmel nézte, aztán körültekintett a szobában is.

– Ugye nem tudja, hol van? – kérdezte az asszony.

– Nem.

– Itt van a református papnál.

– Aradon?

– Nem. Itt Rózsatőn, ahol megsebesült.

A férfi nem szólt egy ideig semmit. Az emlékeit próbálta összeszedni, valahonnan a felhők háta mögül.

– Mi lett a vége? – kérdezte.

– Minek?

– A csatának.

– A németek harminckét halottat vesztettek, a mieink ötöt.

Ez nagyon megvidította a professzort. Sápadt arcára valami gyermekes önérzet terült rá lassan, és mosolyogva mondta:

– Igazam volt… Mondtam én nekik, hogy hős nép a magyar…

Itt ápolták néhány hétig a papnál, mint a testvért.

Akkor kivitték az állomásra, és felsegítették a nagy gyúródásban a vonatra. Vele voltak, amíg elindult. Az ablaknál ült, a jobb oldalon. Tömve volt az egész kocsi, a helyet is egy szakállas úr adta neki szánalomból. Mindenki víg volt, nagyhangú és röhögő. És mindenki románul beszélt.

– Hová megy? – kérdezte a szomszédját.

– Alba-Julia.

– És maga? – kérdezte a szembenlévőt.

– Alba-Julia.

– Az hol van?

Az egyik kacagni kezdett.

– Eddig Gyulafehérvár volt – mondta.

– Mind oda mennek?

– Mind.

– És ott mit csinálnak?

– Nagyromániát.

– Romania-Mare! – javította ki a másik. – Nagy nemzetgyűlés lesz ott. Hát nem tudja?

A professzor nem felelt, csak maga elé nézett. Úgy látta, mintha a fekete levegőben valami ismeretlen alakok mozognának. Elnézte sokáig szörnyedt lelkével őket, aztán megremegtek az ajkai, és az ablakhoz nyomta a homlokát, hogy ne lássák a románok a könnyet a szemében.

Odakünn is, mint nagy, fehér, kihált, szelíd álmok, hullani kezdtek a pelyhek.

Megjött Erdélybe a tél.

Tamási Áron

http://www.erdely.ma/kisproza.php?id=16498 - 2006-03-23 - 13:50:28

Bartók-ünnepségek Erdély-szerte

Ma, március 25-én, Bartók Béla születésének 125. évfordulóján a Kolozsvári Magyar Opera ünnepi hangversennyel tiszteleg a huszadik század legjelentősebb magyar zeneszerzője, Bartók Béla emléke előtt. Ezt követően holnap, vasárnap, Nagyszentmiklóson, Bartók szülővárosában vendégszerepelnek. Az ottani hangversenyen a kolozsváriak mellett szegedi művészek is fellépnek.

A társulat tervei szerint 2006 őszén újra színre kerül a három színpadi mű: A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Kékszakállú herceg vára - mondta az intézmény igazgatója, Simon Gábor.

(Szabadság)

„Az én igazi vezéreszmém: a népek tesvérré válásának eszméje. Ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás" - ezzel a jelmondattal hirdette meg holnapi Bartók-emlékrendezvényét a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány.

A Bartók Béla zeneszerző tiszteletére szervezett rendezvénysorozat ma délelőtt 10 órakor a Városi Művelődési Házban kezdődik. A Bartók-szimpóziumon a zeneszerzőre és sepsiszentgyörgyi koncertjeire emlékezik Gutmann Mihály nyugalmazott főiskolai zenetanár.

A Belvárosi Református Templomban 17 órakor ünnepi hangverseny lesz. Énekel a Cantus Firmus Vegyeskar, lírai emlékezés lesz Magyari Lajos költővel, versek, népdalok hangzanak el zongorakísérettel. Fellép a Magyar Férfidalárda, az Uzoni Szivárvány Női Kórus, illetve több magánénekes.

(Góbévilág, www.geocities.com/gobevilag )

http://www.erdely.ma/ajanlo.php?id=16537 - 2006-03-25 - 08:01:23

Mi újság Málnáson

Önerőből megvásárolta a helyi önkormányzat a málnásfürdői volt kisipari termelőszövetkezet ebédlőjét, s ezt szándékszik egyelőre kultúrotthon, közösségi ház gyanánt használni. Málnásfürdőnek ugyanis a volt fürdőigazgatóság és kantin épületének lebontása óta nem volt kultúrterme. Az ingatlan belső feljavítása még gondot okoz: be kell vezetni a villanyáramot, fel kell újítani az ivóvízhálózatot. A községközpontban álló, az évtizedek során igencsak leromlott volt községháza felújítása, bővítése és korszerűsítése a községvezetés jövőbeni terve.

A községet alkotó mindhárom település baráti kapcsolatot ápol három magyarországi településsel: Málnás Alsóörssel, Málnásfürdő Ősivel, Zalánpatak pedig a dunántúli Kaposgyarmattal. A leendő uniós kapcsolatok bővítése során felvidéki baráti kapcsolat is alakul Málnás és a Latorc folyó mentén fekvő Vaján nevű magyar településsel, annak református iskolájával. A vajániak májusban szeretnének Málnásra látogatni. A helybeli Tőkés József Általános Iskola pedagógusai és néhány tanulója is magyarországi látogatásra készül - tájékoztatott Kovács Attila igazgató. A gyerekek székely népi műsorral lépnek fel a Balaton-felvidéki turisztikai mikrorégió településein. Olyan határozat is született, hogy ebben az évben a málnási és az alsóörsi tanulóknak közös tábort szerveznek Bálványosfürdőn.

Baráti látogatásra érkezett a helybeli református gyülekezethez t. Ráski Miklós alsóörsi fungens református lelkipásztor az ismert hivatásos fotóművész és filmrendező, Kovács Endre társaságában, aki fényképfelvételeket készít egy leendő alsóörsi kiállítás számára. A vasárnapi istentiszteleten az alóörsi lelkész hirdetett igét, a hívek Luther Márton életéről láthattak kisfilmet. A vetítést szeretetvendégség zárta.

Kisgyörgy Zoltán

Háromszék - 2006-03-28

Brüsszelben emeltek szót az autonómiáért

Hazatért brüsszeli látogatásáról Sógor Csaba RMDSZ-szenátor. A hattagú bizottság, amelynek tagja volt, a múlt héten az Európai Parlamentben több nyugati és közép-európai képviselőnek bemutatta az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek jegyzékét. A szenátor péntek déli sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy többek között találkoztak Wanceslaw de Lobkovitzcal és munkatársaival, Elmar Brokkal, a külügyi bizottság elnökével, Nelly Maesszel, a zöldek színében az európai kis népeket képviselő frakció vezetőjével, a néppárti Millán Monnal, és nem utolsósorban a jövőre minden valószínűséggel parlamenti elnöki tisztségbe kerülő Hans-Gert Poetteringgel. „Autonómia és kisebbségi törvény, egyházi ingatlanok és anyanyelvi oktatás kérdésében tájékoztattunk, illetve kérdeztek bennünket. Az EMNT felkérésére azért vettem részt ebben a Duna–Tisza Társaság szervezte küldöttjárásban, mert az elmúlt két év parlamenti munkája mellett legfontosabb feladatomnak az RMDSZ és a többi szervezetek közötti párbeszéd létrehozását tartottam. Érdekes vélemények hangzottak el a Romániáról készült jelentésekről: 2002-ben a korrupció elleni harc sem szerepelt az akkori dokumentumban, a mostaniból pedig kikerült a területi autonómiára vonatkozó tétel. Következésképpen később megint belekerülhet. A felsőoktatás ügyében elmondtuk, hogy pillanatnyilag, a BBTE önálló magyar karait leszámítva, még mindig a magyar állam pénzéből tartjuk fent az intézményeinket. Szóvá tettük, mi azt látnók elfogadható megoldásnak, ha a magyar karok, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem együtt alkothatnának konzorciumot. Beszélgetőpartnereink furcsállották, hogy magyar nyelven sem az agronómia, sem a művészetek területén nem folyik képzés. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kapcsán sokkoltunk, amikor bejelentettük, csak Kolozsváron 160 vissza-visszaszolgáltatási pert indított a város demokrata párti vezetősége a református egyház ellenében” – mesélte Sógor Csaba.

A delegáció értelemszerűen magyarországi politikusokkal is találkozott, így jelenlegi kormánypártiakkal is, például Tabajdi Csabával. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a lehetséges kormányváltás Sógor szerint miként befolyásolhatja a magyar–magyar párbeszéd alakulását. Sógor úgy véli: „Az RMDSZ-en kívüli politikai alakulatok a polgári győzelem esetén valószínűleg úgy érzik, erőteljesebben követelhetik majd a párbeszédet. Függetlenül a magyarországi választások eredményétől, ezt a párbeszédet megkerülni lehetetlen, sőt egyenesen felelőtlenség.”

Az Erdélyi Napló azon kérdésére, hogy milyen eredményei lehetnek ennek a brüsszeli látogatásnak, a szenátor kifejtette: „A készülő országjelentésben mindenképpen benne lesz az egyházi ingatlanok és a felsőoktatás kérdése. Ez pozitívum. Az előző jelentésekben már sokszor és hiába szerepelt a kisebbségi törvény és a kulturális autonómia kérdése. Ez már nemcsak a mi szerény lobbinkon áll vagy bukik. A román lobbi elérte, hogy a szász parlamenti vezetés idején a területi helyett már csak a kulturális autonómia kerüljön terítékre. Nyugaton vagy nem értik, vagy pedig nem akarják érteni a helyzetünket: nekik kisebbségként ugyanolyan a németországi török, mint az erdélyi magyar.”

Jakab Lőrinc

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Brüsszeli küldetés

2006. március 20–22. napjain, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a Duna–Tisza Társaság szervezésében széles körű reprezentativitással rendelkező erdélyi magyar küldöttség tett látogatást Brüsszelben. A polgári, az egyházi és a politikai élet képviseletében Tőkés László püspök, az EMNT elnöke, Bodó Barna, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetségének és a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak az elnöke, Kató Béla református püspökhelyettes, a Sapientia Alapítvány elnöke, Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke és Sógor Csaba RMDSZ-szenátor keresték fel az Európai Parlament és az Európai Bizottság vezető képviselőit, tiszt- és tisztségviselőit.

Az erdélyi küldöttség célja az volt, hogy Románia küszöbön álló Európai Unióhoz való csatlakozása összefüggésében érvényesítse a romániai magyar nemzeti közösség érdekeit, illetve hogy a 2006 májusára várható újabb romániai országjelentés vonatkozásában elősegítse azon kisebbségpolitikai követelmények teljesülését, melyek Románia integrációjának előfeltételét képezik.

A Romániáról szóló 2005. évi országjelentésekből kiindulva, a küldöttség a következő kérdésekre helyezte a hangsúlyt: (1) a szubszidiaritás, valamint az önkormányzatiság és a kulturális autonómia érvényesülése a romániai magyar nemzeti közösség védelmére; (2) az elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény maradéktalan végrehajtása; (3) a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállítása és állami költségvetési támogatása. Ezekkel együtt és ezenkívül még a következő fontos kérdések képezték a megbeszélés-sorozat tárgyát: Románia integrációjának politikai kritériumai (koppenhágai kritériumok), korrupció és diszkrimináció, a vallásügyi, a tanügyi és a kisebbségügyi törvények elfogadásának, illetve módosításának a késlekedése, a csángókérdés, a magyarellenes uszítás és gyűlöletbeszéd újabb hulláma, a demokratikus pluralizmus korlátozása a kisebbségek, ezen belül a magyarság politikai-közösségi életében.

Az erdélyi küldöttség Brüsszelben gazdag tárgyalási dokumentációt terjesztett elő, mely többnyire az EMNT 2006. március 11-i, szatmárnémeti és a Székely Nemzeti Tanács március 15-i, székelyudvarhelyi nagygyűléseinek az állásfoglalásait és célkitűzéseit foglalta össze.

A küldöttséget – többek között – fogadta Elmar Brok, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, Wenceslas de Lobkowitz, az Európai Bizottság Bővítési Hivatala romániai főosztályának vezetője, valamint Hans-Gert Poettering, az EP Néppárti Frakciójának elnöke.

Március 21-én Erdély küldöttei a Magyar Néppárti Delegáció ülésén vettek részt, ahol Szájer József, a néppárti magyar frakció vezetője fogadta és biztosította támogatásukról őket. Este Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselővel, az EP kisebbségügyi Frakcióközi Csoportjának az elnökével folytattak megbeszélést. Hasonlóképpen találkoztak Szent-Iványi István liberális EP-képviselővel. Március 22-én a küldöttség Gál Kinga néppárti EP-képviselő védnökségével tartott nemzetközi sajtóértekezletet az Európai Parlament épületében.

Az erdélyi küldöttség megelégedéssel tapasztalhatta, hogy míg korábban az EU-ban óriási űr volt a kisebbségi kérdés kezelésében, és szinte kizárólag a bevándorlók felzárkóztatását értették ezen – Magyarország európai csatlakozása óta a helyzet gyökeresen megváltozott. Míg korábban a határon túli magyarság ügye szinte egyáltalán nem jelentkezett az EU szintjén – az EP magyar képviseletének hála erdélyi magyarságunk ma már közvetlen módon kapcsolódhat be az Unió kisebbségi politikájába, és problémái nyitott ajtókra és nyitott fülekre találnak Brüsszelben.

Az integráció vonatkozásában az erdélyi küldöttség nagy fontosságú, hiánypótló missziót vállalt magára, amikor – hasonlóan az erdélyi egyházi vezetők küldöttségéhez és a Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz – romániai magyarságunk létfontosságú kérdéseit vitte a legfőbb európai fórumok elé. Tette ezt annak tudatában, hogy a nemzeti érdekérvényesítés számára az európai integráció körülményei kivételes és vissza nem térő alkalmat és lehetőségeket kínálnak.

Az Európai Parlament magyarországi képviselői szintén hiánypótló szolgálatot végeznek azáltal, hogy a magyar kormányzat mulasztását pótolva, teljes odaadással vállalják a kiszolgáltatott határon túli magyarok ügyének a képviseletét.

Erdélyi magyarságunk elsőrendűen érdekelt Románia gyors csatlakozásának a megvalósulásában. Ehhez viszont nem csupán a korrupció felszámolása, hanem a kisebbségi diszkrimináció megszüntetése és a kisebbségi közösségi jogok biztosítása is elengedhetetlenül szükséges. Amiként a csatlakozási feltételek teljesítését Európa is szigorúan megköveteli – azonképpen Magyarországnak sem volna szabad feltétel nélkül támogatnia Románia integrációját, hanem az erdélyi magyarság érdekében kisebbségi, illetve közösségi önrendelkezési jogaink biztosításához kellene kötnie támogatását. Ez a politikai magatartás egyszerre szolgálná nemzeti érdekeinket, másfelől pedig Románia – valós – integrációs érdekeit.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöki Hivatala

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Napba öltözött aszszony - rockopera

Az István, a király és A megfeszített című rockopera csíksomlyói ősbemutatója után idén is nagyszabású mű színrevitelével ér véget az Ezer Székely Leány Napja. A 75. évfordulóját ünneplő rendezvény záróakkordjaként, július 1-jén 21 órától Koltay Gábor rendezésében a Napba öltözött aszszony című rockoperát láthatja a közönség. A mű társszerzője Koltay Gergely, a zenét a Kormorán együttes szerezte. „A műnek sok erőt, hitet és reményt sugárzó üzenetnek kell lennie. A szeretet erejével szembe lehet szegülni e hihetetlenül agresszív és gyűlölködő világgal. Szembe lehet szegülni e merkantil szellemű világgal, jobbá lehet tenni” – vallotta a rendező.

Erdélyi Napló - 2006-03-28

A wass-alónő átkai

Parászka Wass-ellenes cikke. Ezzel a címmel mentettem le a kis példányszámú, szélsőliberális, nyomtatásban is megjelenő internetes lap egyik cikkét, melyet a felelős szerkesztő: Parászka Boróka jegyzett. A hölgy kirohanásainak nem szoktunk különösebb jelentőséget tulajdonítani. Az nincs is neki. Nagyon aranyos, ahogy Parászka a marosvásárhelyi lapocska párszáz olvasójának figyelmét kitűnő éleslátással arra hívja fel, hogy a Duna Tévé Wass Albert műsorfolyama csupán egy nappal a szintén tematikus iszlámnap után következett. És most jöjjön egy igazi háziasszonyos következtetés: „A vasalás közben tévéző, kulturális előítéleteken felnőtt magyar háziasszony szemrebbenés nélkül levonhatta az egymásba fűzött témák után a következtetést: Erdélybe is átlóg a fundamentalizmus szelleme.” Aki ilyeneket leír, s nem szégyelli utána odabiggyeszteni a nevét, nyugodtan visszamenekülhetne a vasalóhoz, ott építőbb dolgokat tudna művelni. Szerencsére Parászka visszafogja magát: Bin Ladent nem emlegeti, mert az már fizikai fájdalmat okozna a nevetéstől/fájdalomtól fetrengő olvasónak.

A cikkből kiderül: Parászkának az fáj, hogy Wassnak egy egész napos műsorfolyamot szentelnek. Mert Wass annyira fontos valakiknek. Jobb híján, régi szokás szerint, felcímkézi hát az írót: jobboldali, nacionalista. Ez manapság persze már így önmagában kevés, ezért még hozzáteszi: antiszemita, románellenes. Lelki szemeimmel látom a cikkét befejező Parászkát, ahogy elégedetten hátradől és odaszól a párjának (ha van ilyen neki): na, Wass Albertet is elintéztem. És valószínűleg büszke magára. A párja meg ad neki egy cuppanóst.

Parászka a Wass Albert műsorfolyamból hiányolja a friss erdélyi kultúrát, talán mert nem akarja tudomásul venni, hogy ez a műsor-összeállítás most nem arról szól, amiről ő szeretné. Az is nagyon bájos, ahogy „Wass sokat tagadott antiszemitizmusáról” ír, ezt azzal indokolja, hogy – szerinte – románellenes is volt. Pontosabban zsidóellenességét előkészítette a románellenessége. Igazán sajnálhatjuk, hogy nem áll elő bizonyítékokkal. Pedig azt várnánk tisztelettel. Nem a rizsát. Azzal ugyanis, köszönjük, de tele a padlás. Mert így, pőrén olyan ez, mintha Parászkáról pusztán úri huncutságból azt állítanám, hogy magyarellenes, mert ezt előkészítette hottentottaellenessége. Persze mindez csak azt mutatja, a szerző a Wasst támadók régi jó szokásához híven, annyi fáradságot sem vesz, hogy legalább néhány könyvét elolvassa. Hogy ott kutassa az író nem létező antiszemitizmusát és románellenességét. Amúgy meg túl átlátszó már manapság ezekkel a vizes lepedőkkel jönni. Bár egyes lapokban, úgy látszik, már-már hivatali kötelesség ezekkel illetni az ellenfelet. Vagy csak a szokás hatalma…

Azt a kultúrát, amelynek Wass Albert is része, Parászka nemes egyszerűséggel „kultúrának álcázott mélymagyar nacionalizmusnak” nevezi. Aminek szerinte még meglesz majd a böjtje.

A Wass Albertet támadók nem tudnak továbblépni. Fáj nekik az a mintegy egymillió kötet, amit a rendszerváltás óta eladtak az író műveiből. Gyűlölik, hát igyekeznek besározni. Mit nekik Baumgarten-díj, mit nékik Helikon-tagság, a legnagyobbak barátsága, sőt Urambocsá’, az olvasók leplezetlen szeretete. Kicsinyes és éppen ezért nagyon is emberi a megközelítésük: gyűlöljük – még halálában is –, aki sikeres, akit szeretnek, aki jobb, mint mi. Kevés szóra érdemes ez a magatartás.

Olvasásra meg még kevésbé.

Fábián Tibor

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Rovásoktatás Szamosújváron

A szamosújvári 51. Czetz János cserkészcsapat rovásírás-oktatókat képez április 1–2-án Szamosújváron. A rendezvény célja a rovásírás és a hozzá tartozó elméletek, emlékek tüzetes ismertetése, valamint az országos rovásírásverseny bírálóbizottságának a kiválasztása. A programban a gyakorlati oktatás módszereinek bemutatása, tapasztalatcsere, szakemberek bevonásával tartott bemutató előadások, kerekasztal-megbeszélések és szakmai viták szerepelnek.

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Egyházból mentem egyházba

Dr. Hermán M. János református lelkipásztor a mezőségi Holt-tengerről és a lelkészi sorsvállalásról itthon és külhonban

– Milyen volt a gyermekkora?

– Életem első emlékeit Györgyfalváról őrzöm. Létrára másztam és szedtem a cseresznyét. Kolozsvárott születtem 1948-ban, édesapám györgyfalvi lelkész volt. Börtönből való szabadulása után Nagysármásra hívták lelkésznek, özvegy édesanyja is ott élt. Hőslelkű nagyanyám két fiát nevelte fel ebben a mezőségi telepes faluban. Apánk 1950-ben tért vissza oda, és attól kezdve Sármás lett a mi „szülőfalunk”.

Édesanyánk tanítónő volt, s amíg egészsége engedte és hagyták, Sármáson is tanított a hétosztályos magyar iskolában. Korábban Bogártelkén, Mérán és Györgyfalván oktatott. Szemet gyönyörködtető, áldott volt a kézírása, körülötte éltető szeretet áradt. A szüleimmel otthon sokat énekeltünk. Templomi énekeskönyvünk java részét betéve ismertük, a népdalokban is versenyeztünk. Volt úgy, hogy ünnepek alkalmával kétszáz gyermek is eljött a templomba, verset mondtak, színdarabot adtak elő, kórusban énekeltek. A sármási egyházi fúvószenekar úgy hozzátartozott az esküvőkhöz vagy temetésekhez, mint a harangszó az istentisztelethez. A zenészeket elbűvölten csodáltuk, olykor a nagydobot is cipelhettük Albi bácsival. Korai szórakozásainkat a játék, a templom körüli sereges bújócskázás jelentette a nagyobbakkal. Aztán tizenegy éves koromban vonatra ültettek, és ezzel a gyermekkorom is lezárult. A kapun való kilépéstől kezdve már reám volt bízva az identitásom védelme. Az ingünk alá rejtett tizenhét lejt a nyakba akasztós bugyellárisban őriztük: a hazautazási jegy árát tilos volt kölcsönadni, elkölteni, inkább éheztünk vagy lemondtunk a cipőtalpunk tízlejes tajkoltatásáról. Ez a hazatérési szabály beidegződött, azóta is tartalékolom az útiköltséget, és kéznél van az elemózsiás tarisznyám.

Az időrendnél maradva: a sármási négy elemi elvégzése után egy bizottság előtt vizsgáztattak, és mindenki tudta, hogy a párttitkár lánya lesz az első tanuló. Ősszel aztán került annyi pénz, hogy az észak-erdélyi Besztercére mehettem magyar nyelvű gimnáziumba. Béla unokatestvéremet édesapja, mindnyájunk keresztapja, engemet pedig édesanyám kísért az internátusba. Cipeltük a szalmazsákot, párnát, fáztunk eleget. Katonásan szigorkodtak felettünk, sakkoztunk, verekedtünk, sokat olvastunk, élveztük a világítást, hisz otthon még a petróleumlámpa járta. Tizenkét évesen A kastélyt olvastam románul, ezt a Kafka-könyvet a betegszobában találtam. A besztercei kisdiákok, a gyengébbek istápolására és az internátusi igazságtalanságok korlátozására mindig kitaláltunk valamit Sajó menti új barátaimmal.

Nyaranta a pár hold földünket másodszor, sőt harmadszor is végigkapáltuk. Gyermekkoromban tanultam meg a mezőgazdasági munkák zömét: a szántástól a kaszálásig, a metszéstől az oltásig mindent. A hajdani szekérrakásaimra is büszke vagyok… Tartottunk állatokat, a tehenek szinte családtagnak számítottak. Mindenki beszélgetett a juhokkal, a kutyákkal, galambokkal, nyulakkal.

Amikor körmünkre égett a munka, és szolgálata miatt elfoglalt édesapánk hiányzott, akkor általában a kurátor vagy a falu mindenese, a harangozó segített. Oszlopos embereink közül mindig szeretettel gondolunk Kis Pista bácsira és Maris nénire, Györfi Antal bácsiékra, Jankó Jánosékra, Pipás Borbély Domiékra, Csallai Jánosékra, Anikó nénire, Karola nénire, Biri nénire, Lina mamára, Erzsire, Rózukára, Marcira, a világ jó embereire…

A piros szalaggal átkötött, ajándékba hozott fehérnyakú tyúkokat még mindig látom a kislétrán, a szilvás- és káposztás lepények ízéről ma is tudnék mesélni, álmomban olykor a kenderáztató tavak partján járok és falábon megyek a templomba. Ötven éve még a vének, de az asszonyok sem restellték a falábak felkötését, és vasárnap szép sorba támasztották a gólyalábakat a déli falhoz, ahol gyorsabban szikkadt a talaj. Az a világ a kollektivizálással darabjaira hullott, a románosítással átszíneződött, még a templom levegője is megváltozott. A szomszédos Pusztakamaráson is hasonló folyamatok mentek végbe – utalok Sütő András gyermekkorának tükörcserepeire.

– Mi viszont az, amire büszke lehet lenni, ami időtálló?

– A mezőségi telepítés gondolati atyjának, gróf Teleki Józsefnek az ezerhétszázas évekből származó sírköve szerencsére túlélte a csauseszkánus időket, azt ma is érdemes megtekinteni. Nemzetmentő testamentuma magunkba szállásra késztet. Sármás környékén, a Mezőség dezolált vidékén változást akart és erre szánta a vagyonát. Gyermekkoromban még gondoztuk a sírját.

„Mindenki gyalogosan küzdött”

– A mezőségi lét mennyire volt meghatározó későbbi életére? Édesapját például ottani missziós tevékenységéért a Mezőség Mózesének nevezték…

– A szülői házban, vagyis a parókián, öcsémmel és három húgommal együtt a módszerkeresést, a tanulás szeretetét kaptuk örökségül. Egyszerűen éltünk, eszközeinket többnyire saját magunk szereztük be vagy találtuk fel sűrű kínlódások közepette. Képletesen szólva: akkor mindenki gyalogosan küzdött, és a saját körében mindenki tudatosította, hogy túl kell élni a rendszert. Meggyötört egyházunkon kívül nem is volt más intézményféle, ahol a magyarság lelki ápolására nézve bárki biztató szót hallott volna. Aki abban a világban mezőségi magyarként számontartásra vágyott, megkaphatta, ehhez csak éppen magyarul kellett életben maradnia. Egyébként ez a román többségben is tiszteletet ébresztett. Szüleinknek, helybéli sorsosainknak hála abban a felemás, valójában kiszolgáltatott helyzetben tanultuk meg a túlélés, a visszavonulás és az emelkedés belső parancsának az elfogadását. Mennyei látás, angyali sugallat nyomán vállaltuk a közösséget az ott élő emberekkel, és ezekben az üzenetekben ők megerősítettek. Úgy emlékszem, édesapám legalább tízezer embert ismert név szerint a Mezőségen. Járta a falvakat, és időnként minket is magával vitt. Gondolom, sok embernek bátorításul számított, hogy ugyanolyan életet éltünk, mint a nép, amely közé Isten helyezett. Volt sok előnye is a gyaloglásainknak, gyerekkorunkban megtanultunk románul, a mezőgazdasági munkák végzése közben megismertük a falusi élet paradicsomi szépségét. Botunkra támaszkodva csodálkozhattunk a legelők növényzetére, a virágokra, gyógynövényekre, akácosokra, a mezőségi patakokra, szakadékokra. A sár még védett is a mindent ellenőrző egyenruhásokkal szemben.

A vegyes lakosságú nagyfalu legnagyobb épülete ma is a református templom, amelyet a magyar földművelésügyi minisztérium építtetett 1903-ban. A rajonnal, sármásiasan a „szekulitátyával”, a milíciával és a pártaktivistákkal szemben ez az épület volt a másfajta erő jelképe. A mezőségi emberek valóját, tartását, lelki méltóságát igazán csak a templomban lehet megismerni, ez volt különben az egyetlen hely, ahol teljes értékű embereknek érezhették magukat. Az iskolák szinte mindenütt az életidegen tanokat képviselték. Büntetve, olykor csúfolódva különböztették meg a kulákok, börtönviseltek, papok, a szombatos felekezet híveinek a gyermekeit.

A holt-tengeri megpróbáltatások, népünk sanyargattatásának a látványa, kollektív gazdaságokba való kényszerítése koravénségre aszalt, másfelől felelősségre érlelt minket. Kényszeredetten váltunk a Mezőség képviselőivé, hiszen tapasztaltuk, hogy a szórványvilágban az enyészet életérzése és az elfogyás mennyire koptatja a legerősebbeket is. Öntudatosodó ifjakként, körülbelül a konfirmálásom óta, testvéreimmel őszintén vállaltuk a környékbeliek egyházi, iskolai és egészségügyi gondjait. Nem hagyhattuk magukra a szüleinket a sok igénybevétel közepette, sem az erőszakos elrománosításnak kitett hittestvéreinket. De a rászoruló vagy kitaszított románokban is igyekeztünk tartani a lelket. A mezőségi cigányság a magyar kultúrából csak az ősi táncok muzsikáját őrizte meg, velük is számos kapcsolatot tartottunk és ápolunk a mai napig.

A Mezőség a felnőtté válásom helye. Sármáson azt tartják, hogy nagyjából akkor lesz valakiből felnőtt, ha vihar idején, „nagyidőben” felmászik a toronyba és félreveri a harangokat. Persze, hogy sokszor harangoztunk… Otthon ilyen toronynak tartottuk a Szabad Európa Rádiót is. Manapság fontos a maradék magyarság szempontjából, hogy akik ott nőttek fel, lehetőleg térjenek vissza és vállaljanak el egy-egy ügyet. Képviseljék a hiányzó kapcsolatrendszert a mezőségi világ és a tömbmagyarság között. Édesapám is ezt tette, Tusoni Török Lőrinc dédnagyapánk is, aki lévita-lelkészként tizenhat gyermeket nevelt fel a Sármás szomszédságában levő Tusonban.

Mondom, mert mondhatom, mert időszerű: a hagyományos tudást, a háziipart és a munkával szerzett természetes gyarapodást ösztönözni kell! Ezeknek mesterséges visszafogását sohase, egy szál emberként sem szabad tűrni. A mezőségi falurendszert megfosztották a kovács-, kerekes- és asztalosműhelyeitől, szabómestereitől, szűcseitől és tovább lehetne folytatni a sort. Ez kiszolgáltatottsághoz, még nagyobb szegénységhez, falufelbomláshoz vezetett. A kísérteties kollektivizálás elvette az emberek életkedvét. Itt már csak isteni beavatkozás segíthetett, a saját erőnk elapadt. Öngyilkosokat temettünk és az alkoholizmus is terjedt.

(Folytatjuk)

Fábián Tibor

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Udvarhely ünnepe a csonka-országi sajtóban

A csonka-országi hírközlők többsége tisztességesen, sok esetben érezhető szimpátiával számolt be a március tizenötödikei székelyudvarhelyi nagygyűlésről. Akadtak azonban ellendrukkerek is. A magyarellenességéről hírhedt SZDSZ néhány szócsöve szélsőjobboldaliakat vizionált, vagy szélsőséges nacionalista csürhének nevezte az ünnepi nagygyűlés résztvevőit.

A legnagyobb példányszámú csonka-országi napilap, a fejlécén a kommunista Szabad Nép évfolyamszámát hordó, részben a Magyar Szocialista Párt tulajdonában lévő Népszabadság A méltóság ereje címmel számol be március 18-i számában az udvarhelyi nagygyűlésről. A szerző, Papp Sándor Zsigmond határozott elismeréssel állapítja meg: „Ha eddig az autonómiát amolyan bármikor elővehető székely huncutságnak véltük, akkor itt az ideje átgondolnunk a dolgot. A március 15-re időzített székelyudvarhelyi nagygyűlés ugyanis alaposan rácáfolt az előzetes várakozásokra. Sem az autonómiatörekvések paródiájára, sem a hőzöngő tragikomédiára számítóknak nem adott az esemény újabb muníciót. Így nem csupán a hisztériát keltő román nacionalisták apokaliptikus vízióit tette okafogyottá, de csalódást okozott a gyűlést némileg lefitymálóan kezelő RMDSZ-vezetőknek is. (…) Az eddig némileg lebegő, ide-oda rángatott autonómia hirtelen súlyt kapott: a csöndesen és visszafogottan ünneplő tömeg most tette láthatóvá az eddig szlogenként röpködő kifejezés mögötti tartalmat. És ezt már nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, kisebbíteni vagy meg nem történtté tenni. Az autonómia akkor és ott hirtelen kiszabadult a politikacsinálás kétes műhelyeiből, és félre nem érthető akarattá kristályosodott. Csöndes, ám annál elszántabb akarattá.”

A Népszava című szélsőségesen baloldali napilap internetes oldalán nem található semmiféle beszámoló, mintha csak szándékosan elhallgatnák az udvarhelyi nagygyűlés jelentőségét.

A konzervatív Magyar Nemzetben Lukács Csaba egész oldalas riportban számol be a rendezvényről, részletesen kitérve a szónokok beszédeire, a tömegben látható transzparensek szövegére. A riport mellett keretben a székely autonómiatörekvések sok évszázados történetét mutatja be az Sz. Á. szignójú szerző.

Rövid, tényszerű, fotókkal illusztrált írásban számol be a nagygyűlésről a nemzeti radikális Kuruc.info internetes hírportálon Bagoly Zsolt, a Erdélyi Napló munkatársa.

Lapzártakor a csonka-országi hetilapok még nem jelentek meg, ám a konzervatív Magyar Demokrata e sorok szerzőjének tollából két oldalon számol be az eseményről, s információink szerint tudósít a nagygyűlésről a nemzeti radikális Magyar Fórum és a konzervatív Heti Válasz is.

Kifejezett rosszindulattal, fanyalogva, az esemény jelentőségét kisebbítve elemzi a történteket a szélsőségesen liberális Index.hu hírportálon Tamás Bence Gáspár: „A helyiek szerint március 15-én székely nagygyűlés nélkül is össze szokott jönni ennyi ember. (…) Magyarországról is érkeztek sokan, jöttek fideszesek »segíteni«, illetve vagy két tucat Bocskai-mentébe vagy bomberdzsekibe öltözött magyarországi szélsőjobboldali (»nemzeti radikális«) demonstrációkról ismert arcot is felfedeztünk a tömegben. (…) nehéz nem úgy tekinteni a nagygyűlésre, mint az RMDSZ-szel szemben álló Szász Jenő-féle Magyar Polgári Szövetség és a vele szövetséges SZNT politikai akciójára. Legalábbis az Index által megkérdezett udvarhelyiek egytől egyig helytelenítették, hogy egy politikai rendezvényt éppen március 15-én tartanak meg. (…) Az egyik álláspont szerint Románia uniós csatlakozása értelmetlenné teszi az amúgy is kivitelezhetetlen elképzelést: »Autonómia 12 előtt öt perccel?« – tette fel a költői kérdést egy asszony. Két, a romániai kommunizmust megszenvedett öreg székely szerint ugyan »majd leválunk valahogy«, de ők is inkább a magyarok megosztottságát eredményező, sokkal inkább fölösleges politikai perpatvart, mintsem sorsfordító nemzetiségi kérdést látnak az egész mögött.”

Még ellenségesebb hangot ütött meg a legszélsőségesebb liberális adó, a Tilos Rádió, amelynek részeg műsorvezetője 2003 karácsonyán hangot adott a keresztények kiirtása iránti vágyának, egy másik műsorvezető, Paizs Miklós pedig jobboldali újságírók és politikusok megkínzására és meggyilkolására uszító dalszöveget írt. A magyar- és keresztényellenességéről és gyakran nyílt cionista propagandájáról hírhedt adó Szakácstolvaj című műsorában március 15-én délután a magát Papónak nevező műsorvezető úgy vélte, az erdélyi magyarok „holdkóros politikusaiktól feltüzelve” mindenféle „légvárak” mellett állnak ki, s a székelyudvarhelyi nagygyűlést is „ilyen szélsőséges, nacionalista csürhe-jellegű megmozdulásnak” minősítette. Kijelentette, nem érti, mi szükség egy ilyen rendezvényre, ahol „megy a trianonozás, meg az összes többi árpádsávos cucc”. Közölte továbbá, hogy Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az a „figura”, akivel szemben jogosnak érzi a csürhézést, mert ő az az ember, aki bármilyen célért „összetrombitál” egy-kétezer embert. A Kuruc.info hírportál egyik munkatársa az adás miatt panaszt tett az Országos Rádió- és Televízió Testületnél a szélsőséges hangvételű adó ellen, amelynek levélcíme: 1462 Budapest, Pf. 601., e-mailcíme: radio@tilos.hu.

Kíváncsian várjuk ezek után az SZDSZ-szel és a Tilos Rádióval szimpatizáló erdélyi körök véleményét.

Ágoston Balázs

Erdélyi Napló - 2006-03-28

Készül a Bocskai Közösségi Ház

Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron és a December 1. utcák kereszteződésénél lévő egykori banképületet a belvárosi református egyháznak ajándékozták. Az épület alatti földterületet és udvart az önkormányzattól vette koncesszióba az egyház, amely negyedévente kétmillió lej bért fizet érte. Ezt akár meg is lehetne szüntetni, hiszen az épület egy nem nyereségorientált intézménynek, a Bocskai István Közösségi Háznak biztosítja működését, ahol az egyházi rendezvények mellett kulturális jellegű események is helyet kapnak. A közösségi ház egy több mint 180 férőhelyes konferenciateremmel, valamint felszerelt színpaddal fog rendelkezni. Az irodahelyiségek mellett lesznek vendégszobák, és az alagsorban egyféle gyakorlati tevékenységre, hasznos időtöltésre – internettel, pingpongasztalokkal – felszerelt helyiséget rendeznek majd be fiataloknak. Mivel Udvarhely esperesi központ is, szeretnék, ha itt gyakran helyet kaphatnának az egyházi rendezvények, gyűlések, akár zsinati ülés is. Június 23-án avatják a Bocskai István Közösségi Házat, ugyanis ekkor lesz 400. évfordulója a Bocskai vezette – egyetlen győztes – magyar szabadságharcnak. A ház elkészítésének támogatására jó néhány cég jelentkezett: a bútorgyár az irodákat bútorozza be, más cégek pénzzel, építőanyaggal segítenek, míg az egyházközség tagjaitól közel 200 millió lej gyűlt be. A közösségi ház építésének alapját egy négyszobás szolgálati tömbházlakás eladásából szerzett pénzösszeg fedezte. A segítség természetesen ezután is elkel, hiszen még sok a tennivaló – számolt be lapunknak Gede Mátyás református lelkész.

Bágyi Bencze Jakab

Udvarhelyi Híradó - 2006-03-29

Mi újság Kálnokon

Megkezdte az önkormányzat a falu bekötőútjának feljavítását. Apróbb, de jó minőségű tört kővel töltik ki a télen leromlott út kátyúit. A falu bejáratánál álló református templomot is javítják. Tetőzetére új cserép került, vasbeton koszorúval erősítették meg a tető alatt a falakat, készül az új mennyezet. A munkálatokat 95 százalékban állami segélyből, a többit svájci adományból állják - tájékoztatott t. Gödri Miklós lelkipásztor. Gyűjtést indítanak a gyülekezetben, és igénybe veszik a hívek által felajánlott közmunkát is. Virágvasárnapján, április 9-én kerül sor az idei konfirmációra.

Lábra állt a közel 200 tagú helyi erdő-közbirtokosság. Vagyona 250 hektár erdő és ugyanannyi legelő. Tavaly a tagság négy méter tűzifát kapott osztalékként egy hektár erdőbirtok után, s ezt a birtokosság költségén termelték ki. Az idén is ennyire számíthatnak a tagok, így döntött a közgyűlés - tájékoztatott Czintos János pénztáros. Már vágják az ez évi famennyiséget, de a kitermelés költségeit csak úgy tudja előteremteni a vezetőség, ha fenyőfát bocsátanak áruba. Legelőterületeiket már bérbe adták a csökkenő létszámú helybeli tehéncsorda tulajdonosainak, egy részét pedig a falu juhserege számára. A bácsválasztáson is túl vannak.

Nehézséget okoz a birtokosságnak, hogy a más településen lakó tagjaik nem vették ki osztalékukat. Az erdőn maradt fát könnyen ellophatják, őrzése pénzbe kerül. Erre a birtokosság nem vállalkozik, nem vállalhatja a felelősséget.

Kívánnivalót hagy maga után a település környéke. Bár az önkormányzat megszervezte a háztáji szemét rendszeres összegyűjtését, akik a szolgáltatást nem óhajtják igénybe venni, fittyet hányva a környezetvédelmi törvényeknek, a szemetet a falu szélén, a kertek alatt, az árkokba, a patak medrébe rakják le. De nemcsak a szemét a gond, ismét döcög az ivóvízellátás, eltömődött az egyébként sem tökéletes ivóvízhálózat, nagy a veszteség. Időszerű lenne a vezetéket mintegy 100 méteren kicserélni. A rendszer, ha működik, a falusi családok egyharmadát látja el ivóvízzel. Az ügyben Vajda Lajos, a megyei tanács alelnöke segítségét kérték, s ugyanakkor a Kálnokot Zalánnal összekötő régi út javításáról is szóltak. Ősszel ez a legrövidebb út a bodoki vasútállomás mellet működő cukorrépa-átvevő központhoz.

Kisgyörgy Zoltán

Háromszék - 2006-03-30

Bikfalva is megmutatná magát

A bikfalviak úgy vélik, hogy az Uzonhoz tartozó falvak közül falujuk jelentős lépéseket tett az utóbbi években, de ennyivel nem érik be. Az eredményekről, negatívumokról Ábrahám Csaba községi tanácstaggal és Molnár Jenő helybeli lakossal, közbirtokossági taggal beszélgettünk.

A történelmi székelymagyar település tarka múltjáról ezúttal nem szólunk, annyit viszont meg kell említenünk, hogy nemrég jelent meg a Szász Tiborné református tiszteletes asszony által összeállított falumonográfia.

Tizenhat évvel a rendszerváltás után az infrastruktúra kiépítésén a hangsúly, a föld- és erdővagyon maradéktalan visszaszolgáltatásán, a középületek rendbe tételén, a turisztikai és természetföldrajzi értékek, a helyi közoktatás mentésén, a közélet, a lakosság életfeltételeinek javításán.

Erdő és állat

A képviselő elmondta, hogy a napokban falugyűlést és erdő-közbirtokossági közgyűlést is tartottak, hogy megtárgyalják a falu több gondját-baját.

- Körvonalazódott az is - mondta Ábrahám Csaba -, hogy a mintegy 230 közbirtokossági tag hektáronként fél köbméter tűzifát kap osztalékként, csak a kivágatást kell megfizetni. A bikfalvi részen a kivágás már megtörtént, a dobollópataki területen ezután kezdődik. Baj van éppen elég, mert az egykori közel 1000 hektárnyi erdőnek még felét sem kapták vissza, peres ügyeik még folyamatban. A birtokosságot igen nagy gonddal kezeli Lokodi Anna elnök, uzoni alpolgármester. 89 hektárnyi legelőnket bérbe adjuk a falu állattartóinak. Sajnos, szűkös a hely. Itt kell legelnie szarvasmarhának és juhnak is. Léptünk legelőtakarítás ügyében is, meghatároztuk, hogy egy tehén után egy napot, három juh után is egy napot kell dolgoznia az állattartónak. Az uniós dolgokról annyit mondhatok, hogy a tejcsarnokos megkezdte a korszerűsítést.

Barátkozás,

múzeum, kultúra

Jelentős esemény Bikfalva történetében, hogy tavaly sikerült testvértelepülési kapcsolatot létesíteni a magyarországi Alsótolddal. Május 21-22-re tervezi az önkormányzat és a faluközösség a II. Bikfalvi Napokat, amelyekre a polgármester gazdag és szórakoztató programot ígért. Mintegy 40 tagú küldöttséget várnak, s már tudják, kiknél szállásolják el a toldi vendégeket. Nyilván, ezek a családok vesznek majd részt a magyarországi viszontlátogatáson. A bikfalviak nagy megelégedéssel beszéltek arról, hogy a helyben lakó Kerezsi házaspár által alakított Bikmakk Kulturális Egyesület tevékenysége, muzeális értékű gyűjteménye (írott tojások, fakanál bábuk, farsangi maszkok stb.) - a műemlék református templom és a szebbnél szebb kúriák mellett - jelentősen gazdagítja a falu általános érdeklődésre számot tartó turisztikai és idegenforgalmi látnivalóit. Ebben az évben újabb terveik vannak, többek között egy gyermekrajzokból álló gyűjtemény. Látogatásunk alkalmával éppen külföldön tartózkodtak, így nem találkozhattunk velük, hogy bővebben faggassuk terveikről.

- Van nálunk élő kulturális mozgalom is - folytatta Molnár Jenő. - A helybeli Ifjúsági Keresztyén Egyesület tizenöt tagja színjátszó csoportot alakított. A helybeli lelkész házaspár és mások pártolták fel őket. Betanultak három rövidebb humoros jelenetet, s azt itthon nagy sikerrel bemutatták. Március 25-én Uzonba is meghívták őket, de elég csekély számú közönség volt kíváncsi rájuk: ha az uzoni református nőszövetség fel nem pártolt volna, mert kínálmációval is kedveskedtek, mi lettünk volna a szereplők és a nézőközönség is. A bevételből a zenészeket is alig tudtuk kifizetni. Restellettem, mert én is uzoni vagyok, s úgy éreztem, hogy ennek a maréknyi falusi fiatalnak a munkáját értékelnie kellett volna az uzoni faluközösségnek.

Pénzforrás s a jövő generáció mentése

Szó esett arról is, hogy községszinten éppen Bikfalva az, ahol már jócskán gyökeret vert a falusi turizmus. Elsőként a református egyház hozott létre szálláshelyeket gyülekezeti háza mellett. A férőhelyeket és a szolgáltatásokat bővítették a festői környezetben épült Mókus panzióval. Befejezés előtt áll a Szabó testvérek Téglás panziója. Molnár Jenő elmondta, hogy még két hasonló jellegű egység épül: egyiket egy rusztikus, régi kúriából alakítják át korszerű panzióvá, a másik már ebben az évben megnyitja kapuit. Utóbbinál úszómedencére, szaunára is lehet számítani, a tulajdonosnak 16 lova van, 2007-re lovas fogatos szórakozást akar szervezni.

Bikfalvának szép, tágas iskolát épített a magyar állam a millennium esztendejében, és azt emléktáblával is megjelölte. Sajnos, az I-IV. osztályos iskolában jelenleg összevont osztályokban csak hat gyermek tanul. Mi lesz a falu régi oktatási intézetének sorsa? - kérdeztük Szabó Margitot, az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatóját.

- Sajnálom, hogy ezt a leépülési folyamatot a helybeliek is elősegítik, ugyanis jelenleg is két bikfalvi gyerek tanul az uzoni iskolában. Ha a tanulók létszáma négynél kisebb, az intézményt be kell zárni. Kár lenne, mert Bikfalván tehetséges szakképzett tanítónő és óvónő dolgozik. Valamelyes reményt jelent az óvoda, ahol 12 kisgyereket oktatnak. Elhatároztuk, hogy a polgármester és a képviselők jelenlétében megbeszéljük ezt a problémát az érdekelt szülői közösséggel.

Az ígéret szép szó

Dr. Ráduly István polgármester elmondta, hogy igyekszik maradék nélkül teljesíteni a választási kampányban tett ígéreteit, és a faluközösség számíthat az önkormányzat segítségére.

Kijavítják a kultúrotthon tetejét, és már megkezdték bútorzatának kiegészítését. Rusztikus stílusú jelzőtáblákat fognak szerelni a turisztikai objektumok, panziók, műemlékek, utcák megjelölésére. Bár működőképes a közvilágítás, fokozatosan korszerűsíteni fogják a hálózatot. Fordulópont lesz a falu életében, hogy - akárcsak Uzonban és Szentivánlaborfalván - ebben az esztendőben Bikfalván is megkezdik a földbirtokok-parcellák újrafelmérését. Erősíteni fogják testvérkapcsolatukat a magyarországi testvértelepüléssel, részt vesznek az augusztusban sorra kerülő Toldi Napokon.

- Be akarjuk bizonyítani, hogy Bikfalván és környékén is van annyi látnivaló, mint Törcsváron, ez a falu, kisrégió is nyújt élményt-látnivalót az igényes turizmus számára. Növelni akarjuk a szálláshelyek számát, pályázatot készítünk egy szabadeséssel működő, olcsó ivóvízrendszer kiépítésére. Vannak mulasztásaink is - fűzte hozzá a polgármester -, mintegy húsz átereszt ígértünk, hogy az utak-utcák alatt át tudjuk vezetni a lefolyó vizeket, sajnos, eddig nem sikerült megépítenünk. Az utcahálózat feljavítását sem ígérhetem, nincs, nem lesz pénzalapunk a kavicsozásra. Ha a helybeliek, akiknek van traktorjuk, besegítenek, a Tatrang medréből jó sódert lehet hozni. Ide kell az önerő.

Háromszék - 2006-03-30

Sepsi református egyházmegyei ifjúsági találkozó (Uzon)

Sok szempontból igen hasznos fórum színhelye volt a nagyközség. Az egyházi rendezvényről az egyházmegye ifjúsági előadójával, Ungvári Barna András fungens uzoni református lelkipásztorral beszélgettünk. A találkozó közös munka révén jött létre, ugyanis része volt benne a Sepsi IKE-nek, elnökének, Székely Istvánnak is. Témája, tanulsága, hozadéka messze mutató, a részt vevő fiatalok pedig - földrajzilag - átfogták Alsó-Háromszék és az Oltfej régióit.

A megnyitó ifjúsági istentiszteleten t. Szász István harmadéves református teológiai hallgató igehirdetését (I. Móz. 1-27) a teremtéstörténetre építette. Az embernek megvan a maga küldetése és feladata, a világon való léte, s így az ifjaknak is. Meg kell találniuk életcéljukat - hangzott az igemagyarázat. Szólt a tudomány és az ember teremtése közötti nézetkülönbségekről, hangsúlyozva, hogy nem szükséges a kettőt egymással szembeállítani, mert a kettő ki is tudja egymást egészíteni. Ez is hit kérdése.

Több mint hasznosnak könyvelték a szervezők az egyházmegyei bibliai vetélkedőt, melyen negyven fiatal vett részt, meglepően jó eredménnyel. A verseny központi témája a tízparancsolat (I. Móz. 20-40) és a törvényekről szóló, eléggé igényes bibliai részhez (III. Móz. 1-27) kapcsolódott. Dicséretes dolog - mondta Ungvári tiszteletes -, hogy fiataljaink el tudtak mélyülni a biblia olvasásában.

A vetélkedőre összesen kilenc csapat nevezett be: a Sepsi I. vártemplomi, Sepsi II. szemerjai, Sepsi III. belvárosi egyházközségektől, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból, majd Illyefalváról, Kökösből, Bikfalváról, Árkosról és a vendégfogadó Uzonból. Az első három helyezett: a vártemplomi Zsip-Zsup csapat (Hajdú Loránd, Volkuj Róbert), a szemerjaiak Ady Endre és Szendrei Júlia csapata (Gergely Loránd, Székely Noémi), valamint a Református Kollégium Urim és Thumin nevű kettőse (Imreh Mária Beáta, Dénes Kinga). A három csapat részt fog venni a kolozsvári IKE-iroda által szervezett kerületi döntőn.

A mai világban, láthatjuk, az ifjak számára nem a legfontosabb dolog a biblia olvasása. Rá lehet csodálkozni tehát arra, hogy ezek az ikés fiatalok önszorgalomból olvasták és áttanulmányozták a szentírás egyik legnehezebb részét. Dicséret nekik - zárta mondanivalóját Ungvári tiszteletes. A résztvevők ismerkedtek Uzon turisztikai és idegenforgalmi értékeivel. Díjkiosztás után videokazettáról megnézték az uzoni fiatalok egy vígjátékát.

A jövő hónapban színjátszó-találkozóra készülnek a református fiatalok.

Háromszék - 2006-03-30

A látvány kimerevített nyugalma

A fenti címmel Fekete Márton munkáiból nyílt fotókiállítás, amely a Református Esperesi Hivatal Bernády tér 3. szám alatti termében látogatható.

Népújság - 2006-03-31

Álom vagy valóság?

A Budapesti Pasaréti Református Ifjúság rendezésében kerül sor az Álom vagy valóság? című színdarab előadására. A rendezvényt április 1-jén 19.30 órai kezdettel tartják a nyárádszeredai művelődési házban (belépés díjtalan), április 2-án 11 órai kezdettel a nyárádandrásfalvi református templomban és ugyancsak április 2-án 16 órai kezdettel a nyárádszentannai református templomban.

Népújság - 2006-03-31

Főiskolások gyülekezeti szolgálatai

A marosvásárhelyi Kántortanító- képző Főiskola diáksága és igazgatója, Barabás László felújítja a Népismeret és egyházszolgálat témakörben szervezett hagyományos gyülekezeti szolgálatait. Április 2-án, vasárnap két Kis- Küküllő menti református gyülekezetben mutatják be hitvalló énekekből és erdélyi magyar költők, írók műveiből összeállított műsorukat. Vámosgálfalván délelőtt 11 órától, Szászcsáváson délután 3 órától kerül sor az istentiszteletre illetve a főiskolások szolgálatára.

Népújság - 2006-03-31

Magyarul beszélt a szabadkai utcán, összevagdosták az arcát

A szabadkai rendőrség nyomozást indított amiatt, hogy valószínűleg etnikai indíttatásból megtámadtak egy magyar fiatalembert a vajdasági városban. Az áldozat a szabadkai magyar konzulátuson elmondta, hogy magyarul beszélt mobiltelefonon az utcán, amikor négyen rátámadtak, és egy éles tárggyal összevagdosták az arcát és a csuklóját.

A támadók azt kiáltozták, hogy Szerbiában nincs helyük a magyaroknak. A fiatalember ezután jelentkezett a magyar konzulátuson.

Szabadkán és környékén az elmúlt hónapokban megszaporodtak a bűncselekmények. A Vajdasági Magyar Szövetséghez egy hét alatt 130 bejelentés érkezett, nagyrészt magyarok lakta városrészekből és településekről.

Magyar Rádió

http://erdely.ma/kulhon.php?id=16661 - 2006-03-31 - 08:05:10