Marosjára földrajzi fekvése, történeti múltja

 Marosjára a görgényi evangélikus-református egyházmegye délkeleti határának a végső pontján, az úgynevezett "Szentföld" torkában fekszik. Marostorda megyének majdnem a közepén, a régi Tordamegye felső kerületében, a marosmenti országút és Marosvásárhely-Szászrégen között közlekedő vasút mellett fekvő Körtvélyfája szomszédja. Marosjára egy kis völgykatlanban fekszik a Maros bal partján, Körtvélyfájától keletre, 7 km távolságra. Szomszédai: Gernyeszeg, Körtvélyfája, Erdőcsinád, Kisillye, Kis- és Nagyszederjes, Telek, Péterlaka. 1868 előtt Torda vármegye felső kerületéhez, azaz a régeni járáshoz tartozott. (Szilágyi Sándor- Erdély története, 1866; Dr. Jancsó Benedek- Erdély története, 1931; Dr. Görög Ferenc- A magyar nemzet története; Szeghalmi Gyula- Erdélyi vármegyék)

1869 után Torda vármegyét Ős-Maros székhez csatolják, ez alkotja Maros-Torda vármegyét, így 1869-1920 között Maros-Torda vármegyéhez tartozik Marosjára. 1920-1940 között "Mures-judet", azaz Maros megyéhez, 1940-1944 között újra Maros-Torda vármegyéhez, 1944 után Maros megyéhez tartozik. 1954 után magyar autonóm tartományhoz tartozik, napjainkban pedig közigazgatásilag Maros megyéhez.

A községről az első említést a Teleki okmánytárban találjuk 1332-ből, mely szerint egy Petrus de Iara nevű földbirtokos birtokai után pápai tizedet fizet. Egy későbbi említés Jára községről 1457-ből való, a járai birtokok zálogba adásával kapcsolatosan. A Hunyadiak korában a járai birtok a következő képpen oszlik meg a családok között: Járai, Abafácsi, Ilyei, Szengyeli, Gyerőfi, Sembereki, Erdélyi, Szénási és Galaczy. Ezek a családok jobbágytartó nemesek voltak. A következő jobbágynevek fordulnak elő a faluban: Folnagy, Johos, Kotyo, Ferenzy, Varga, Tapasztó, Sípos, Áles, Fodor, Sulyok, Toko, Oremberg, Kádár, Székely, Moldovan, Modves, Jankó, Káposztás, Sold, Nagy és Sánta. A Teleki okmányiratok említést tesznek a következő határnevekről: Szénásvalya, Küsvölgy, Almásvér, Nagytóverőfele, Halastó, Avaserdő.

Nem lévén történelmi írott okmány és még a szájhagyomány sem maradt fenn, ezen egyház keletkezésének történetét csak feltevésekre kell alapítanunk, mely feltevésünk szerint a marosjárai evangélikus-református egyház egyike a legrégebbi evangélikus-református egyházaknak. Marosjára község régi, vármegyei község volt és egynéhány román jobbágy kivételével az egész község evangélikus-református hitvallású volt. Az evangélikus-református hitfelekezetűeken és a görög katolikus románokon kívül itt levő más felekezetek (római katolikus-unitárius), beköltözés által keletkeztek.

A XVII. Században szerzett Marosjárában egy Baranyai nevű, állítólag magas rangú római katolikus pap igen szép birtokot örököseinek. Mai napig is az udvar nagykiterjedésű kertjében, emelkedett, befásított helyen külön temetkező helyük van. A Baranyai családon kívül a "Szentföldről" szolgálatba jött néhány római katolikus egyén, itt telepedett le, vagy házasság útján került be a faluba. Ugyanez mondható el az unitáriusokról is. A római katolikus és unitárius felekezetek is külön temetkezési helyet kaptak.

A reformáció előtt Marosvásárhely vidékéhez tartozó eklézsiák a Maros jobb és bal parti falvaiból Telegd főesperesének fizették a tizedet. A reformáció után a marosi evangélikus-református egyházmegye esperesi "seniora" kormányozta a Régen vidéki egyházközségeket is. 1642 után megalakult a Görgényi Magyar Evangélikus- Református Egyházmegye, melynek első esperese a maroskölpényi lelkész, Bartzoni Tamás volt, ki esperesi szolgálatát 1647-1672 között végezte. (Pokoli- Erdélyi evangélikus-református egyháztörténet)

Marosjára királyi nemes vármegyei terület. Lakói magyar nemesek. 1849 előtt a nemesek zselléreket is tartottak. Például gróf Teleki Sófiának a zsellérje Dénes Márton, nemes Dávid Istvánné zsellérje Moldovan Petre. A fenti jobbágy nevek egy 1930- as évből származó iratból vannak véve. Az 1241 évi Maros mentén visszavonuló tatárjárás, valamint Báasta fejedelem pusztitása Marosjára történetében nem mutatható ki. Az 1848- as forradalom vagy az azt követő szabadságharc sem mér súlyos csapást a falu népére. Az orosz tábor 1848 évi átvonulásakor az egyházközség ládáját feltörte és elvitt 51 magyar forintot, a reformációi ezüstpénzt, valamint több úrasztali kegyszert. Az 1914-1918- as háború marosjárai vonatkozásai majd időrendben később emlittetnek. 1944 szeptemberében az egyházközség levéltára és parókiális könyvtára áldozatul esett az orosz-német átvonulásnak. A Marosvásárhely-i Teleki könyvtárban lévő 1834 évi Erdélyi Helységnévtár szerint Marosjára 1854 évi lakossága kb. 800 lélek. Ebből 520 református, 280 római katolikus, unitárius, görög katolikus vallású volt.