Főoldal » Hírek » Vetési László: 5, maximum 10 évet szabad szórványban szolgálni egy lelkipásztornak

Vetési László: 5, maximum 10 évet szabad szórványban szolgálni egy lelkipásztornak

2013. 10. 02.
Megosztás:

Szórványlelkészek találkozójára került sor szeptember 30. és október 1-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. A találkozón az egyes szórványgyülekezetek lelkipásztorai bemutatták, hogy mi történt az elmúlt években, szó volt gondokról, örömökről. A beszámolókból az is kiderült, hogy bár gondok vannak bőven, a lelkipásztorok jól érzik magukat a közösségben, és bizakodóan tekintenek a jövő felé. Vetési Lászlóval Kiss Gábor beszélgetett.

Vetési László: 5, maximum 10 évet szabad szórványban szolgálni egy lelkipásztornak

Régóta nem volt alkalom arra, hogy a szórványlelkészek találkozzanak. Van ilyen találkozókra igény?

A lelkészek találkozóira mindig van igény, mert a szakmai, közösségi, lelki, hitbeli kérdéseket, és nagyon sok gyakorlati kérdést meg kell beszélni. A szórványlelkészek egy zárt, közös problémákkal rendelkező csoportot alkotnak, és egészen más kérdéseik vannak, vagy sokkal élesebbek és súlyosabbak, mint a más fajta gyülekezetben szolgálóknak, és tényleg várják, és vágyakoznak arra, hogy együtt legyenek az atyafiak.

 

Minden szórványlelkész beszámolt arról, hogy mi történik a gyülekezeteikben, és az derült ki, ezt néhányan meg is jegyezték, hogy sokkal pozitívabb hangja volt ennek a találkozónak, mint az utolsó hasonló rendezvénynek. Tapasztalható a szórványban egy ilyen fajta pozitív fejlődés?

Az érdekesség az, hogy a problémák nőnek, a helyzet rosszabbodik, gyülekezetek kisebbek lesznek, majdnem kétszázezerben számoljuk a tízévenkénti népszámlálás alapján a fogyásokat. Gyülekezeteink megharmadolódnak, negyedelődnek tízévenként, nagyobb a kiöregedés, nagyobb az asszimiláció, és ennek ellenére volt pozitív a kicsengés. Ez abból ered, hogy bizonyos egyház-stratégiai dolgok is születtek az elmúlt időben, a lelkészek támogatásában. A helyzet rosszabbodása ellenére a szolgálati kedv, a munkakedv, a szolgálat öröme a támogatás mellett sokkal jobban megnyilvánul és megvalósul, és innen ered az a pozitív kicsengés. Ha érzik azt, hogy van valaki a háttérben, vigyáz, gondoskodik rólunk és támogat, akkor egészen más lélekkel szolgálnak a szórványlelkészek. A szórványlelkészekre jobban kell vigyázni, mint a többiekre, mert nehéz helyzetben lévő, sok sérülésnek kitett, nagyon nagy problémákkal szembesülő lelkészi csoport, és sokkal nehezebben viselnek el dolgokat. Sokkal jobban kell a lelkigondozásukra figyelni, és ha ezt az egyház fel tudja vállalni, akkor a szolgálat közérzete és a szolgálat jó íze jobban érződik.

 Vetési László: 5, maximum 10 évet szabad szórványban szolgálni egy lelkipásztornak

Ennek a két napos találkozónak az alapján, melyek lennének a szórványlelkészek legsúlyosabb, legégetőbb gondjai?

Nagyon sok van, nem is fogok neki a felsorolásnak. Ha a személyeket vesszük, akkor most már nagyjából az életkörülmények, az életfeltételek, a szolgálati feltételek biztosítva volnának, parókiális lakásban, közösség megközelítése, tehát jármű szempontjából. Amivel folyamatosan szembesülni kell, az a gyülekezet romló állapota, amit naponta fel kell dolgozni. Ez egy nagyon súlyos tehertétel a lelkipásztornak. A magánéleti kérdések is nehezek, hiszen valljuk be őszintén, hogy lehet, hogy az örömök, a pozitív kicsengés mellett az is közrejátszik, hogy jelentős számú lelkész ingázik, nem lakik együtt a gyülekezettel. Nem tudjuk megoldani a lelkészek gyerekeinek a taníttatását, annak a központi támogatását, igazából Kolozsvárnak nincs egy középiskola alatti, 5-8 osztályos bentlakása. Próbálkoztunk vele, de nem sikerült, nem kaptuk meg a magyar állami támogatást hozzá. Lelkészek gyerekei, hála Istennek a Református Kollégiumba járnak nagyrészt, ez viszont áldozat a részükről. Ugyanúgy nehéz megoldani a tiszteletes asszonyok helyzetét. Hivatásuk van, némely esetben magas hivatás, tehát nem csak tanít, hanem némely esetben akár egyetemi tanár, orvos, tehát magasan képzett, az ő helyzetük abszolút nehezen megoldható. Kolozsvár egy gyűrű lett, amelynek a körzetében lehet élni, szolgálni, bejárni, kiingázni, beingázni, viszonylag megoldódnak a kérdések. A baj a gyülekezetekben van, az a lelkész amelyik a gyülekezetben nincs ott folyamatosan, és nem tud életvitelszerűen jelen lenni, ott a kérdések, problémák sem úgy oldódnak meg, és elárulja a közösség is, nincsenek együtt, nincs nyelvi közösség, nincs lelki rehabilitáció, nem ég a villany a parókián, és ezek mind olyan gondok, amelyek egyaránt érintik a gyülekezet tagjait és a lelkészeket is.

 

Ezek a gondok minden régióban ugyanazok? Hiszen a mezőségi és a hunyadi szórvány között biztos vannak különbségek.

Az élet, életszervezés, szolgálati gondoknak a nagy része ugyanaz. Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek van a legnagyobb értelmiség koncentráló ereje, ezt tudjuk, hiszen itt van a szürkeállomány 50-60 százaléka, a romániai magyar csúcsvezetésnek, egyházi vezetésnek, intézményi, egyetemi vezetésnek is, és az ebben való elhelyezkedés sokkal erőteljesebben összegyűjti a gyülekezetek köré a lelkészeket, és sokkal többen vonzódnak ide. Ezért van mindig nagy harc a Kolozsvár környéki akármilyen kicsi gyülekezetért, hogy ide kerüljön valaki lelkésznek. Ez nem tevődik fel Hunyad megye, a Zsil völgye, Déva, még Észak-Erdély nagy részében sem, hiszen Besztercének, Máramarosnak, vagy Szászrégennek megvan még a vonzásköre, de már a kisebb településeknek nincs. A gondok egy része közös, a földrajzi helyzetből adódóan azonban más és más súlyú.

 

Hogyan próbál meg ezen az egyházkerület, a központi vezetés segíteni?

Van, amin segíthet, és van, amin nem segíthet. Kató Béla püspök úr is elmondta, hogy nem áll módunkban, hogy mindenki nagy gyülekezetbe mehessen, ezt tudomásul kell venni, nem fog mindenkinek nagy gyülekezet jutni, viszont azt elvárjuk, hogy mozgás legyen a missziói gyülekezetekben, egy bizonyos idő után mozdulni kell. Megjelennek a leépülés jelei, megjelennek a sérülés jelei, elkezdődnek azok a frusztrációk, amelyekkel a lelkipásztor egy idő után nem tud megküzdeni, előjönnek a szenvedélyek, előjön a magány, az egyedüllét, a szolgálati öröm hiánya, és ezért senkinek nem mondjuk, hogy az életét élje le szórványban. Ezt nem is szabad, még Földes Károly sem mondott ilyet, aki mégiscsak az atyja volt a szórványgondozásnak, ő is azt mondta, 5, maximum 10 évig kell ebben a helyzetben szolgálni. Ha eljutnánk oda, hogy 5 évig szolgálhatna valaki egy kis gyülekezetben, egy missziós gyülekezetben, vagy egy szórványban, akkor utána meg kellene adni, és meg is adhatjuk a lehetőséget, hogy ha egy nagy gyülekezet lelkészt keres, akkor megmondjuk, hogy hol keressen lelkészt, és aki jól teljesített egy kis gyülekezetben, különösen szórványban, nyugodtan azt lehet mondani nekik, hogy menjenek el, és hallgassák meg azt a lelkipásztort. Kolozsvár környéki történet, a kozárvári lelkész 5 templomot tett rendbe, Nyeste Csabáról van szó, szeretetben vitték be Gyaluba. Nem biztos, hogy jobb dolga lesz, mert hát ott más problémák vannak, de aki egy ekkora gyülekezetben két parókiát és öt templomot rendbe tett, tele nagy szülöttekkel és fontos eseményekkel, az a gyümölcsét máshol is megtermi. Tovább kell menni, a gyülekezet is megérti, a szórvány is megérti, ült a lelkész öt évet, továbbment, várják az újat. Az egyházi vezetésben a jószándék megvan, és minden támogatást megad, amire lehetősége van.

 Vetési László: 5, maximum 10 évet szabad szórványban szolgálni egy lelkipásztornak

A Vetési Lászlóval készült interjú meghallgatható az Agnus Rádió honlapján