Főoldal » Történelmi adatok

Történelmi adatok

2013. 06. 11.
Megosztás:

Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos-hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes. Ezen a területen a reformáció idején a középkori erdélyi püspökség jogutódjaként két, ágostai hitvallású superintendentia alakult ki az 1550-es években: a magyar és a szász. A magyar superintendentia keretében azonban már az 1550-es évek végén megjelennek a helvét irányú reformáció elveit elfogadó lelkészek és hívek, 1564-re pedig az egész superintendentia református hitvallásúvá vált. Az 1560-as évek végére, Dávid Ferenc, Blandrata György és Heltai Gáspár igehirdetése nyomán a magyar superintendentia lelkészeinek és híveinek többsége a szentháromság-tagadó hit- elveket fogadta el. 1568-ban Tordán az erdélyi országgyűlés kimondta az addig kialakult felekezetek (római katolikus, ágostai evangélikus, református, unitárius) vallásszabadságát.

1574-ben az unitáriusok, a korábbi szervezetből kiválva, külön egyházkerületet alkottak, élén Dávid Ferenc püspökkel. A magyar super-intendentia református lelkészei 1576-ban szintén külön szervezkedtek, püspökké választva Tordai Sándor Andrást. Így Erdély területén két önálló magyar protestáns egyház jött létre, a református és az unitárius.

Történelmi adatok

A 16. század utolsó évtizedeiben a református egyház híveinek száma szerint többségivé vált, és nyolc egyházmegyére tagolódott. Az Erdélyi Református Egyház ebben az időszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolákat.

A 17. században, a református fejedelmek uralkodása idején, a református egyház az uralkodó támogatását is élvezve fejlődött. Új gyülekezet alakult például az unitárius többségű Kolozsváron, amely a hívek számának növekedésével a század végére Erdély egyik legnagyobb eklézsiájává vált. Bethlen Gábor a kolozsvári reformátusoknak adta a Farkas utcai (korábban ferences) templomot, I. Rákóczi György pedig helyreállíttatta azt. Különféle szervezeti változások nyomán az egyházmegyék száma tizennégyre emelkedett.

1622-ben Bethlen Gábor fejedelem Academicum Collegium rangra emelte a gyulafehérvári iskolát. 1662-ben, a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra a Bethlen Kollégium. Kolozsváron a református egyházközség iskolája Apáczai Csere János professzori tevékenysége (1656-1659) nyomán emelkedett főiskolai rangra. Székelyudvarhelyen Bethlen János kancellár alapított kollégiumot 1670-ben. 1672-ben a jezsuita üldözés elől menekülő sárospataki kollégiumot Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra telepítette. Ezek a főiskolák magasabb szintre emelték a hazai lelkészképzést és hozzájárultak az erdélyi értelmiségi réteg számbeli növekedéséhez.

A 18. században a Habsburg-uralom alá került Erdélyben a református egyház védekezésbe szorult az uralkodói támogatást élvező katolicizmussal szemben, az önvédelem és egyházigazgatás legfőbb szerveként alakult ki a Református Főkonzisztórium, a mai Igazgatótanács jogelődje. Bár több templom erőszakos úton katolikus kézre került, és sok egyházközség jövedelmét megnyirbálták, ez az önvédelem eléggé hathatósnak bizonyult az erdélyi hagyományos vallásszabadság fenntartása tekintetében. 1720 körül alakult ki a püspöki igazgatás fontosságát biztosító successio rendszere, amely szerint az elhunyt püspököt azonnal követte hivatalában a helyettese, a főjegyző, a következő zsinat pedig új főjegyzőt választott.

A református kollégiumok száma emelkedett, 1716-ban Marosvásárhelyre költözött a gyulafehérvári kollégium, a szászvárosi pedig a század végén a Főkonzisztórium irányítása alá került. E főiskolák és néhány parókia kiváló tudományos műhelyként szolgáltak az alkotó értelmiségiek számára. E században mindegyik anyaegyházközségben és jó néhány fíliában működött iskola, ahol legalább az olvasást és a református hit alapelemeit a gyermekek elsajátíthatták.

Az erdélyi református egyháznak folyamatosan működő nyomdája volt Kolozsváron, némely évtizedekben kettő is, így állandóan biztosíthatta az énekeskönyvek, prédikációs kötetek, imakönyvek, tankönyvek kiadását.

1848 után a nemesi patrónusoknak az egyházközségek fenntartásában játszott szerepe csökkent, nőtt viszont a hívek – akiknek zöme a jobbágyfelszabadulás után kisbirtokossá vált – egyházfenntartó hozzájárulása.

A kiegyezés (1867) után megindult az egyház szervezetének korszerűsítése, 1872-ben a lelkészi zsinat és a Főkonzisztórium világi tagságának egyesülésével jött létre a legfőbb törvényhozó testület, az Egyházkerületi Közgyűlés, és végrehajtó szerve, az Állandó Igazgatótanács. Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva.

Ebben az időszakban egyre több egyházközség és felekezeti iskola részesült állami támogatásban. Szász Domokos püspöksége idején (1885-1899) sok új templom, lelkészi lakás és iskola épült. Ugyancsak az ő kitartó erőfeszítéseinek köszönhető a kolozsvári Református Teológiai Fakultás létrejötte (1895).

1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A kétszeresen (vallási és nemzetiségi szempontból) kisebbségbe került egyház csakhamar megérezte az impériumváltozás nyomasztó súlyát.

A két világháború közötti időszakban lelki újjászületés tapasztalható az erdélyi reformátusságban. Egyházunk karitatív tevékenységét a Makkai Sándor püspök által alapított Református Diakonissza Intézet (1927) fogta rendszerbe. A kolozsvári Református Teológiai Fakultás nagy formátumú tudósokból és kiváló nevelőkből álló tanári kara magas tudományos szintű és a gyakorlati gyülekezeti munkára felkészítő lelkészképzést biztosított.

A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után egyházkerületünk észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt. A kisebbségi elnyomásból fölszabadult egy- házi élet föllendült, a konferenciák és gyűlé- sek tartása akadálytalanná vált. Ekkoriban teljesedett ki a teológushallgatók és a főgimnáziumi tanulók szórványmunkája. A Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.

1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását. Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi (1985 előtti) anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.

A kommunista hatalomátvétellel a modern történelem egyik legsúlyosabb egyházüldözése vette kezdetét Erdélyben. A politikai titkosrendőrség (Securitate) folyamatosan figyelte a lelkészi kart. 1952-ben és még inkább 1956-ban számos református és más kisebbségi egyházhoz tartozó lelkészt letartóztattak. Különféle, többnyire koncepciós perekben kirótt büntetések következtében sokan megjárták a Duna-csatornát vagy szenvedtek politikai börtönökben. Nagy részük az 1964. évi általános amnesztiával szabadult, amikor Románia először kapott kölcsönt az USA-tól, s a szerződés feltételei között volt a politikai foglyok szabadon bocsátása. A történelem aztán megismétlődött: a megelőző gyászévtized után jött a csendes, majd az egyre erősödő elnyomás ideje, s a Ceauşescu-féle diktatúra falurombolási tervei mértek nagy csapást egyházunk életére. Az 1989-es fordulat után újra elkezdődhetett az egyházépítő munka. A jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaadása alapvető és a mai napig megoldatlan időszerű kérdés. Minthogy református egyházunk szinte valamennyi tagja a magyar etnikai kisebbséghez tartozik, az etnikai kisebbségek jogainak teljesítése közvetlenül érinti. A magyarellenes megnyilvánulások gyakran kényszerítik egyházunkat arra, hogy felemelje szavát az emberi méltóság és a szabad vallásgyakorlás mindennemű megsértése ellen.

A nehézségek mellett természetesen folyamatos a csendes egyházépítés is. A gyülekezeti munka ma már nincs a templom falai közé szorítva. A helybeli hívek, az anyaországi, a nyugati és a tengerentúli testvéregyházak szolidaritásának és támogatásának köszönhetően fokozatosan élednek újjá azon intézményeink, amelyekben egyházunk nevelő, diakóniai és missziói munkáját végezheti.

A trianoni békediktátum következtében felszabdalt magyar református egyháztestünknek a 21. század elején immár tíz református egyházkerülete 2004 nyarától új együttműködési keretek között végzi Isten országa földi építésének munkáját Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent – röviden: Generális Konvent – néven.

Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.

Egyházkerületünk lélekszáma folyó év elején 291.939 volt, 4002 lélekkel kevesebb, mint tavaly. Ez a méretű évenkénti apadás az utóbbi három évben stagnál. A legnagyobb lélekszámú egyházközség Sepsiszentgyörgy I. Vártemplom, 4420 lélekkel, a legkisebb, melyben önálló lelkipásztor szolgál, Székelyföldvár 37, illetve Farnas 33 lélekkel. A legnagyobb református város Marosvásárhely 24.070 lélekkel, következik Kolozsvár 20.963 lélekkel, Sepsiszentgyörgy 13.877 lélekkel, Székelyudvarhely 7.508 lélekkel, Kézdivásárhely 3.595 lélekkel.