Főoldal » Hírek » Százéves az Apáczai

Százéves az Apáczai

Egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte meg alapításának századik évfordulóját a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum. Az intézmény 2013-ban, az iskola épületének visszaszolgáltatása után került az Erdélyi Református Egyházkerület szárnyai alá.

Százéves az Apáczai

Az Egy szó, mint száz: Apáczai címmel megrendezett ünnepi hét tanítóképzős találkozóval indult, majd a diákság minden korosztályát megmozgatva következtek a programok: ezek között volt véndiákok képzőművészeti kiállítása, színművészeti és zenei előadások, budapesti cserediákok látogatása, iskolatörténeti vetélkedők, egykori diákok találkozója, illetve november 29-én zenés hálaadó istentisztelettel, az iskolamúzeum hivatalos megnyitásával és tudományos tanácskozással folytatódott a sorozat. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök hirdette az igét, majd a diákok által készített iskola- és kórustörténeti fotókiállítás, valamint kézimunka- és plakáttárlat nyílt az intézményben. Az iskolamúzeum elsősorban az egykori szászvárosi Kun-kollégium hagyatékából mutat be tárgyakat, illetve olyan dokumentumokat, okleveleket, amelyek meghatározóak voltak az iskola történetében. A nap végén a díszteremben koncertre várták a diákokat, érdeklődőket. A rendezvénysorozat utolsó napján néptáncgálát rendeztek, majd a temetőben megkoszorúzták Apáczai Csere János, Moll Elemér és az iskola volt igazgatóinak sírját. A zárógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartották.

Százéves az Apáczai

Az iskolaalapítás felvállalása az impériumváltás után nagy merészségről, bátorságról, a jövőben való bizodalomról és nagy hitről tesz bizonyságot az egyház és közösség részéről – idézte fel az alapítás körülményeit Vörös Alpár igazgató az Agnus Rádió kérdésére. Már a századfordulótól érlelődött a gondolat, hogy szükség lenne egy gimnáziumra református lányok számára, és a reformáció 400. évfordulójára a zsinat el is határozta ennek alapítását. A következő évek változásai, a háború által hozott nehézségek ellenére is az egyházkerület akkori vezetése Makkai Sándor püspökkel az élen elhatározta, hogy elindul az intézmény annak ellenére, hogy a háború elvitte a telke és az épületet is, ahol indulhatott volna. Így kerültek a fiúkkal egy épületbe. A tanári kar egy része azonban még nem szerzett jogot arra, hogy Romániában tanítson, kérdéses volt, hogy egyáltalán hogyan állhat össze a tanári kar, hogyan kap egy ilyen intézmény nyilvánossági jogot, amelyet végül el is veszített a megfelelő tanerő hiányában 1923-ban.

Százéves az Apáczai

Egy teljes Erdélyt felölelő gyűjtés indult az új épületért, 1926 májusában pedig le is tették az alapkövet, és kilenc hónap alatt felépült az iskola Moll Elemér tervei alapján. 1927 őszén már a Király utcában kezdte el működését a leánygimnázium. A következő évben bővítették, és kilencven éven át megtartotta formáját. Ehhez toldottak hozzá egy újabb épületszárnyat 2018-ban. „Csodákkal határos történet, hogy ebben a sorsfordító helyzetben, amikor nagyon sokan bizodalmukat veszítették, kivándoroltak, egy új intézmény létesült, és száz év után is működik, sőt kiteljesedett, most működik teljes méltóságában” – fejtette ki Vörös Alpár.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Serar Szabolcs