Főoldal » Hírek » Idei utolsó ülését tartotta az EREK Igazgatótanácsa

Idei utolsó ülését tartotta az EREK Igazgatótanácsa

2019. 12. 11.
Megosztás:

Megtartotta idei utolsó ülését az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 2019. december 10-én Kolozsváron, a Püspöki Hivatal tanácstermében.

Idei utolsó ülését tartott az EREK Igazgatótanácsa

Kató Béla püspök az És 32,1-5;15-20 alapján tartott bevezető áhitatot, majd püspöki beszámolójában a 2019-ben lezajlott püspöki vizitációkról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a városok melletti kisebb településeken a lelkipásztorok hozzáállásától függ egy-egy település jövője. Kiemelte a cófalvi és a gegesi iskolákat, ahol a lelkes tanítónők munkáját meg szeretnék köszönni egy-egy kivetítővel, amelyet a következő időszakban fognak eljuttatni a két településre. A püspök azt is elmondta, hogy nagyon sok épület megújulásáért és felépüléséért adtak hálát az elmúlt időszakban, ezek közül kiemelten fontosak az óvodák és idősotthonok. Balánbányán és Backamadarason sikerült az óvodák épületét befejezni és átadni, valamint Kolozsváron is átadták a tóközi gyülekezet öregotthonát. Ezek az épületek a püspök szerint azt jelzik, hogy senkiről sem feledkezik meg az egyház. Az óvodák kapcsán kijelentette, hogy arra törekszenek, hogy állami fenntartású intézmények kerüljenek az épületekbe. További két öregotthont fognak hamarosan átadni, egyet Sepsiszentgyörgyön, egyet pedig Segesváron, valamint Székelyudvarhelyen, a Márton Áron tér 6. szám alatti ingatlanban is lesznek ilyen céllal kialakított lakások.

Idei utolsó ülését tartott az EREK Igazgatótanácsa

Az igazgatótanácsi ülésen új állásokat hoztak létre a parajdi Urbán Andor Református Üdülő- és Konferencia-központban, véglegesítették Batizán Attila igazgatói kinevezését a marosvásárhelyi Gecse Dániel Egészségügyi és Orvosi Központba, valamint Juhász Ábel igazgatói kinevezését a székelyudvarhelyi Református Diákotthon Alapítvány élére.

Az Igazgatótanács elfogadta a 2019-es költségvetés módosítását, majd Ballai Zoltán előadótanácsos ismertette a 2020-as év költségvetéstervezetét, külön-külön bemutatva az egyes intézmények tervezett költségvetését. Kató Béla püspök a költségvetés ismertetése után figyelmeztette az igazgatótanács tagjait, hogy bár a pályázatokon elnyert összegek miatt nagy számokat látnak, fontos tudatosítania az egyháznak, hogy a támogatás nem tart örökké, és saját lábán is meg kell élnie.

Idei utolsó ülését tartott az EREK Igazgatótanácsa

Idén újra az Erdélyi Református Egyházkerület lesz a Református Egység Napjának a házigazdája. Az eseményt Marosvásárhelyen szervezik meg, a vár udvarán, valamint a Vártemplomban, ahol az istentisztelet zajlik majd. Május 24-én ünnepségsorozatot tervez az egyházkerület, terv szerint 100 templomot szentelnek fel ugyanabban az időben. Arra kérték a társegyházakat, hogy szerte a Kárpát-medencében ezen a napon szervezzék intézményeik, épületeik átadását, így jelezve a világ felé, hogy a magyar református nép egységben él. Ugyanezt jelzik majd azok az emlékzászlók is, amelyeket Ballai Zoltán gazdasági előadótanácsos mutatott be az Igazgatótanács tagjainak.

Az ülés szünetében a BBTE Zenepedagógia szakának hallgatói kántálták meg az Igazgatótanácstagjait, valamint a Püspöki Hivatal alkalmazottait. 

Kiss Gábor