|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
az Erdélyi Református Egyházkerület Internetes Hírszolgálata |
||
|
|
||
|
Feliratkozás: hirvivo-subscribe@yahoogroups.com Hír beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2006. augusztus 25. – V. évfolyam 32. szám (összesen
217. szám) Külön szám – Világtalálkozó hírei |
||
|
|
||
A
tartalomból:
Világtalálkozó – Debreceni zárórendezvények
Kezeink munkáját tedd maradandóvá - Záró
istentisztelet Debrecenben
"Kezeink munkáját tedd maradandóvá!" -
ünnepi záró istentisztelet a Nagytemplomban
További beszámolók a debreceni rendezvényelről: http://tiszantul.reformatus.hu/tart/index/1/1
Véget ért a magyar reformátusok világtalálkozója
Világtalálkozó - Erdélyi nyitórendezvények
Megkezdődött a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozója
Világtalálkozó - Bocskai-emlékünnepély Kolozsváron
Világtalálkozó - Nyitóünnepség Kolozsváron
Békesség Istentől! – Tonk István főgondnok
nyitóbeszéde a világtalálkozó kolozsvári ünnepélyén
Interjú Dr. Pap Géza püspökkel
Találkozásaim Bocskai Istvánnal
Nyárádszeredában is Bocskaira emlékeztek
Az összefogás jegyében találkoztak a világ
reformátusai
V. Magyar Református Világtalálkozó
Bocskai Istvánra emlékeztek a Református
Világtalálkozó napján
A hely
szelleme kötelez - V. Református
Világtalálkozó Nagyenyeden
Dés - Világtalálkozóval kapcsolatos ünnepi rendezvények
Visszajelzések a világtalálkozó résztvevőitől
A fenti köszöntéssel vette kezdetét 2006. augusztus 12-én, Kolozsvárott, a sportcsarnokban, a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója, és ennek jegyében zajlott le mind a nyitórendezvény, mind az azt megelőző Bocskai István fejedelemről szóló tudományos értekezés a Protestáns Teológia Dísztermében. A kálvini reformátori tanítás egyik jelmondatával magasztaljuk ezért Istenünket: SOLI DEO GLORIA! Őt dicsőítjük és neki mondunk hálát ezért. Ő járt előttünk és állt mellettünk a több hónapos előkészületi munkában, Ő adott ötleteket és erőt terveink megvalósításában. Ő adott önzetlen és elszánt munkatársakat, akiknek segítségével időben pontosan elkészülhetett minden. Isten után szeretnénk megköszönni valamennyi közreműködőnek hathatós segítségét.
Köszönjük a Protestáns Teológia
Református Tanári Karának, hogy megszervezte a tudományos értekezést és
lehetővé tette annak a Díszteremben való megtartását. Köszönjük azoknak
fáradozását, törődését, verejtékezését, akik részt vettek a nyitórendezvény
előkészületi munkálataiban, a Sportcsarnok arculatának az alkalomhoz méltó formában való kialakításában, a díszítő kellékek
megtervezésében és kivitelezésében, a technikai eszközök beszerzésében,
felszerelésében, majd azok leszerelésében és elszállításában. Köszönetet
mondunk azoknak a presbiter testvéreinknek, akik biztosították az úrvacsora
kiosztása alatt a szép és ékes rendet, az Erdélyi
Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége
Világtalálkozó – Debreceni zárórendezvények
Kezeink munkáját tedd maradandóvá - Záró istentisztelet Debrecenben
Augusztus 22-én este ünnepi istentisztelettel zárult a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozója. A zsúfolásig megtelt Debreceni Nagytemplomban a világ több sarkából érkeztek reformátusok, nemcsak a Kárpát-medencéből és Nyugat-Európából, hanem Kanadából, az Egyesült államokból és Ausztráliából is. A templomban többek között jelen volt Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke is. A szószéket és a templom falait ebből az alkalomból Vígh István a Halmitól (Erdély), New Yorkon és Queanbeyan-en át Debrecenig hosszú utat megjárt 70 éves művész képei díszítették.
A világtalálkozó záró napján a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésének keretében előadás-sorozatot tartottak a debreceni kollégium Dísztermében A Bocskai-szabadságharc és az azt lezáró bécsi béke aktuális vonatkozásai címmel. Ezzel egy időben a nap folyamán különböző párhuzamos rendezvények tették színesebbé a világtalálkozó e napját.
A záró istentiszteleten a Református Nagytemplomban Bölcskei Gusztáv püspök, a magyarországi zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét a Zsolt 90, 17 alapján („Kezeink munkáját tedd maradandóvá”). Emlékeztetett a 2004. december 5-i népszavazásra, amely "kérdőjelként, felkiáltójelként végigkísérte vagy árnyékolta a világtalálkozó szinte minden mozzanatát, minden helyszínét". Bölcskei a továbbiakban felidézte a korábbi magyar református világtalálkozókat, amelyek sora hatalmas ívet alkot. Igehirdetésében a püspök utalt "a 20. század nem túl dicső, de annál hangosabb és erőszakosabb hatalmasságaira", akikre visszatekintve láthatjuk, hogyan omlottak össze, hogyan váltak semmivé magukat öröknek és legyőzhetetlennek hitt birodalmak, hogyan múltak el félelmetes diktatúrák és hogyan vált világossá, lepleződött le a hozzájuk kapcsolódó ideológia, eszmerendszer hamissága.
"Figyelmeztet ez bennünket arra, hogy csak az élő és egyedül mindenható Isten "velünk létele", mellénk állása teheti valóban maradandóvá kezeink munkáit!" - mondta. Kezeink munkáját tedd maradandóvá! - idézte a püspök a zsoltárt, a világtalálkozó központi üzenetét, amely kérés református hívők sokaságának az ajkán hangzott fel. "Nem azért, mert múlhatatlan dicsőséget akarunk saját magunknak (...), hanem azért, hogy ezzel nyilvánvalóvá válhasson mindannyiunk számára, hogy jó úton járunk, hogy figyelni tudunk a mi Urunkra, hogy nem önmagunkat hirdettük és hirdetjük".
Bölcskei Gusztáv szerint, amikor a reformátusok összegyűlnek, jó alkalom arra, hogy egymás hite, tudása, életpéldája által épülhessenek, de azt is szolgálják, hogy megmutassák magukat, hallassák a hangjukat, mint Isten hírnökei... A magyarországi református zsinatának elnöke a továbbiakban arról beszélt, hogy, aki körültekint környezetében "az sok bizonytalanságot, rossz és még rosszabb közötti választási lehetőséget, kilátástalanságot, háborút, ellenségeskedést láthat". Felhívta a figyelmet "Isten eligazító, békét teremtő, bölcsességet adó, maradandó, biztos talajt nyújtó" útmutatására. Végezetül kijelentette: "a gyermekeit szerető teremtő Isten szeretetének őszinteségéből táplálkozva aggódunk világunkért, nemzetünkért, református egyházunkért, és kérjük e mostani találkozó alkalmával is: Istenük tegye kezeink munkáját láthatóvá, érthetővé, hozzávezető útjelzővé, hozzávaló hűségünk jelévé, kezeink munkáját tegye maradandóvá!".
A kanadai magyar reformátusok köszöntését Vass Zoltán lelkipásztor, az Amerikai Egyesült Államokban élőkét Poznán Béla lelkipásztor tolmácsolta. Ezt követően a gyülekezet Gárdonyi Zsolt Magyar ének című művét énekelte, majd a Himnusz sorai csendültek fel.
Az istentiszteletet szeretetvendégség zárta, ahol Bölcskei Gusztáv a meghívott vendégeknek bemutatta a Tiszántúli Református Egyházkerület két kiadványát, amely a találkozó tiszteletére készült el. Az egyik könyv Győri János: A Debreceni Református Kollégium című könyve, a másik Walter Lüthi (Svájcban élt református teológus) 1956-os vonatkozású prédikációinak kétnyelvű kötete.
Somogyi Botond
"Kezeink munkáját tedd maradandóvá!" - ünnepi záró istentisztelet a Nagytemplomban
2006.08.22
A Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának ünnepi záró istentiszteletén Dr. Bölcskei Gusztáv püspök hirdette Istennek igéjét.
"Kezeink munkáját tedd maradandóvá!"
(Zsolt 90,17)
Navigare necesse est! Hajózni kell! -tartották a régi rómaiak. Világtalálkozót tartani kell - mondjuk mi, magyar reformátusok. Miért? - kérdik a riporterek. Miért? - kérdezzük talán néha mi magunk is. A válaszadáshoz hadd hivjam segítségül két közelmúltbeli emlékemet. Kicsit meglepődtem, amikor úgy másfél éve megkérdezte tőlem egy magyarországi politikus, hogy vannak-e kulturális kapcsolataink a határon túli magyarsággal. No, gondoltam, itt a jó alkalom, hogy jóindulatú figyelmébe ajánljam az éppen visszakapott Bethlen Kollégiumot, s mondtam neki, hogy épp a hétvégén voltam Nagyenyeden. Miért, ott mi van? - hangzott az őszinte tudatalanságról arulkodó kérdés. Az óemberem legszívesebben azt válaszolta volna neki: A két fűzfa, aztán ehelyett arról próbáltam meggyőzni, hogy a hangzatos szülőföld program értelme például az lenne, ha segítséget kapna az ott tanuló mintegy nyolcszáz magyar diák. A siker nem volt kézzelfogható. Amikor néhány napja megkérdezte tőlem valaki, hol jártam hétvégén, elmondtam, hogy Feketicsen prédikáltam. Jóindulatú bólogatás. Éreztem, hogy valami nincs rendben, s igyekeztem kiköszörülni a csorbát, amiért nem a magyar nevét mondtam: Bácsfeketehegy. Az hol van? - kérdezte az egyébként komoly megbízatást betöltő honfitársunk. És akkor még nem is szóltunk arról a dátumról, december ötödikéről, amelyik kérdőjelként és felkiáltójelként végigkísérte, vagy árnyékolta ennek a világtalálkozónak szinte minden mozzanatát és helyszínét! Nem érzem túlzásnak, ha a miért-re azokkal a szavakkal válaszolunk, amelyeket a zsoltárostól kérünk kölcsön: "Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem! Nyelvem ragadjon ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!" (Zsolt 137, 5-6)
A tömeges emlékezet- és tudatvesztés korában parancsoló szükségszerűséggel bírnak ezek a találkozók. Ezért vallották 1991-ben a magyar reformátusok, hogy "Tebenned bíztunk eleitől fogva", ezért adtak hálát 1996-ban anyaországiak, kívül-rekesztettek és messzi földre futottak, hogy "Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre", ezért tettek hitet 2000-ben, hogy "ezer esztendő Előtted" ment végbe, s ezért könyörgünk 2006-ban, hogy "kezeink munkáját tedd maradandóvá". A világtalálkozók sora egy hatalmas ívet alkot. Úgy hiszem, sok szép példája van ennek, hadd emeljek ki most ezek közül kettőt. Ahol magyar református kórus létezik, biztosan szerepel a műsorában Gárdonyi Zoltán egy-egy zsoltárfeldolgozása. A II. világtalálkozó énekét, amelyet a Kántussal együtt majd az egész gyülekezet énekel, zeneszerző fia, Gárdonyi Zsolt alkotta. Mai istentiszteletünk kezdetén pedig az unoka, Gárdonyi Dániel játszotta orgonán édesapja szerzeményét. A nemzedékről-nemzedékre tartó istendícséret így tart össze bennünket. Ha pedig körbenézünk a karzatokon és a szószéken, akkor azt az ívet látjuk, amelyet a hetven esztendős Vig István művészete jelent, akinek élete Halmitól, New Yorkon és Ausztrálián át Debrecenbe érkezik meg. A református peregrinus örökség mai hordozójaként emlékeztetve erre a távlatra.
Ünneplő gyülekezet!
Ha visszatekintünk a XX. század nem túl dicső, de annál hangosabb és erőszakosabb hatalmasságaira, akkor láthatjuk, hogyan omlottak össze, hogyan váltak semmivé magukat öröknek és legyőzhetetlennek hitt birodalmak, hogyan múltak el félelmetes diktatúrák, és hogyan vált világossá, lepleződött le a hozzájuk kapcsolódó ideológia, eszmerendszer hamissága.
Figyelmeztet ez bennünket arra, hogy csak az élő és egyedül mindenható Isten "velünk létele", mellénk állása teheti valóban maradandóvá kezeink munkáit! Csak a hozzá való hűség, az ő igazának állandó keresése és követése menthet meg bennünket attól, hogy ennek a világnak megtévesztő szavai elhitessenek, attól, hogy - akár mint egyház, akár mint egyes ember - utat tévesszünk, attól, hogy hamis és hazug hatalmak összeomlásakor szégyenkezve kelljen megállnunk. És ami a legfontosabb számunkra, mint az örökkévaló Isten szolgái és hírnökei számára, a hozzá való hűségünk óvhat meg attól, hogy az Ő Igéjének és igazságának hitelét kockáztassuk tévedéseink miatt.
Kezeink munkáját tedd maradandóvá! - hangzik most református hívők sokaságának az ajkán a kérés. Kezeink munkáját tedd maradandóvá - nem azért, mert múlhatatlan dicsőséget akarunk saját magunknak, nem azért, mert nyomot akarunk hagyni az utókor számára, nem azért, mert a mi kezeink munkája olyan értékes és pótolhatatlan, hanem azért, hogy ezzel nyilvánvalóvá válhasson mindannyiunk számára, hogy jó úton járunk, hogy figyelni tudtunk a mi Urunkra, hogy nem önmagunkat hirdettük és hirdetjük. Tudva és belátva emberi gondolataink, emberi akaratunk gyengeségét, esendőségét, az egyedül biztos és szilárd kiindulópontot keressük ezzel a kéréssel, annak bizonyosságát, hogy hűségesek tudtunk maradni hozzá.
Ismerős Pál apostol szava a Rómaiakhoz írt levélből: "...a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Róm 8,19) Várják Isten fiainak megjelenését, mert ők az Isten érkezésének előfutárai, hírnökei, mert jelzik annak közelségét, aki maga a sóvárogva várt igazság, bizonyosság és biztonság mindannyiunk számára ebben a világban.
Amikor mi, reformátusok megjelenünk, összegyűlünk, találkozókat rendezünk, az természetesen jó alkalom arra, hogy egymás hite, tudása, életpéldája által épülhessünk, hogy közös gondjainkat, közös örömeinket megoszthassuk, hogy megéljük a testvérek közösségét, és ez fontos is. De az ilyen alkalmak, amilyen ez a mostani is, azt is szolgálják, hogy megmutassuk magunkat, hallassuk a hangunkat, mint Isten hírnökei, betöltve tulajdonképpeni életcélunkat, küldetésünket, hogy tetteinkkel, szavainkkal, döntéseinkkel hirdessük a mindenki számára életet, értelmes, élhető életet adni akaró Isten üzenetét, hívó szavát. Ami mindannyiunk egyéni életének feladata, az most közös, nagy feladatunk: a világ, a környezetünk figyelmét az örökkévaló Istenre irányítani, hogy az élet új és nehéz kérdéseire, de csakúgy a régi, megoldatlan problémákra az Ő válaszát keressük.
Mert válaszoknak, jó, megfontolt, az életet szolgáló, békét teremtő válaszoknak bizony eléggé híján vagyunk. Aki körültekint szűkebb és tágabb környezetében, az sok bizonytalanságot, rossz és még rosszabb közötti választási lehetőségeket, kilátástalanságot, háborút, ellenségeskedést láthat. Mind az egyes ember, mind a nemzetek közötti egyetértést, az egymást tiszteletben tartó, egymást élni hagyó magatartást egyre inkább felváltja a félelem, és a félelemből születő erőszak. Ez a világ valóban sóvárogva várja Isten eligazító, békét teremtő, bölcsességet adó, maradandó, biztos talajt nyújtó útmutatását! És tetszett az Istennek, hogy gyenge, sokszor el-elbukó, el-eltévedő embereket, bennünket válasszon ki, és ránk bízza ennek az útmutatásnak a közvetítését. Ránk, akik magunk is szüntelenül keressük ezt az utat, s ebben most egymásnak is segíthetünk, s akik ez az útkeresés közben a megélt, megértett, felismert útbaigazítást, az Isten bölcsességét hirdetjük, nem erőszakkal, de erővel - ahogyan erősebb volt erőszakos hóhérainál a hitében mindhalálig meg nem roppanó Gulyás Lajos lelkipásztor, 1957. december végén, ahogyan erősebbek voltak a tiltás, a megfélemlítés, a hátratételek ellenére egyházukhoz, hitükhöz ragaszkodók, mint az őket eltiporni, betörni akarók. Isten bölcsességét hirdetjük, nem túlkiabálva ezt a zajos világot, hanem határozottan és szelíden, mint az a szelíd és halk szó, amelyet Illés meghallott. Isten bölcsességét hirdetjük, nem mint akik a birtokában vagyunk, de akik magunk is szüntelenül keressük, nem elvonulva a világból és a világtól, de mint akik benne élünk, érezzük és értjük gondjait, és felelősséggel vagyunk érte. A gyermekeit szerető teremtő Isten szeretetének őszinteségéből táplálkozva aggódunk világunkért, nemzetünkért, református egyházunkért, és kérjük e mostani találkozó alkalmával is: Istenünk tegye kezeink munkáját láthatóvá, érthetővé, Hozzá vezető útjelzővé, Hozzá való hűségünk jelévé, kezeink munkáját tegye maradandóvá! Adjon bátorságot a szólásra, adjon erőt a cselekvésre, hiszen a semmittevő kezek munkáját nem lehet megáldani! De adjon erőt és hitet az imádságra is, hiszen az emberi bölcsesség vezérelte kezek gyilkos és embertelen tettekre is képesek.
Mi teheti maradandóvá kezeink munkáját? Csak az, ha tudjuk, hogy az Istentől való kérés nekünk nem nagy szégyen, mert Nála van az élet és az összetartozás forrása. Tudjuk azt, hogy nincs itt maradandó városunk, arra a Jézusra tekintünk, aki a hit szerzője és bevégzője bennünk is. Ő akarja, hogy tudjunk egymásról, hogy ne a felejtés emberei legyünk. Olyanok, akik szembe tudnak fordulni a látványra és pillanatnyi hatásra építő korszellemmel, mert megtanulták, hogy aki a korszellemmel házasodik, hamar megözvegyül. Áldjuk Istent azért, mert erre engedte használni a világtalálkozó minden alkalmát, s hisszük erre tudja és akarja használni a következőt is, a 2011-es esztendőben. Kérjük hát Tőle együtt: Uram, tartsd meg kezeink munkáját, tett maradandóvá a szívünkben azt, amire eljutottunk, egymást keresve, s egymásra találva.
Ámen
2006.08.22 – www.reformatus.hu
További beszámolók a debreceni rendezvényelről: http://tiszantul.reformatus.hu/tart/index/1/1
Véget ért a magyar reformátusok világtalálkozója
A tömeges emlékezet- és tudatvesztés korában parancsoló szükségszerûséggel bírnak ezek a találkozók – jelentette ki Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök kedden Debrecenben, a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójáról szólva.
A világtalálkozó záró istentiszteletén, a Református Nagytemplomban a püspök emlékeztetett a 2004. december 5-i népszavazásra, amely "kérdőjelként, felkiáltójelként végigkísérte vagy árnyékolta a világtalálkozó szinte minden mozzanatát, minden helyszínét".
A zsúfolásig megtelt Nagytemplomban ott volt Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is. A szószéket és a templom falait ebből az alkalomból Vígh István a Halmitól, New Yorkon és Queanbeyan-en át Debrecenig hosszú utat megjárt 70 éves mûvész képei díszítették.
Bölcskei Gusztáv szerint, amikor a reformátusok összegyûlnek, jó alkalom arra, hogy egymás hite, tudása, életpéldája által épülhessenek, de azt is szolgálják, hogy megmutassák magukat, hallassák a hangjukat, mint Isten hírnökei…
Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a záró istentiszteleten tolmácsolta az erdélyiek üdvözletét, majd az egységről beszélt, s kijelentette: Erdély népe több mint 80 esztendeje szívében, lelkében hordozza a magyar nemzethez tartozását.
"Erről lemondani nem akarunk és sohasem fogunk" – tette hozzá.
Papp Géza szerint a mostani világtalálkozó is nyilvánvalóvá tette, hogy "hibás politikai diktátumok, hibás politikai döntések nem fognak közénk állni".
Népújság – 2006-08-24
Világtalálkozó - Erdélyi nyitórendezvények
Megkezdődött a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozója
Bocskai István fejedelem szabadságharcának és a bécsi béke négyszázadik évfordulójának jegyében kezdődött meg Kolozsváron augusztus 12-én a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozója. A tíznapos rendezvénysorozat megnyitóját szombaton tartották a kincses városban, a megemlékezések, ünnepi rendezvények az összes Kárpát-medencei református egyházkerületre kiterjednek. Az utolsó rendezvény augusztus 22-én zajlik majd Debrecenben.
Buzogány Dezső teológiai professzor előadás tart Bocskai Istvánról
A kolozsvári rendezvénysorozat szombaton reggel kezdődött a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, ahol Egyed Ákos akadémikus és Buzogány Dezső teológiai professzor tartott előadást Bocskai Istvánról. Egyed Ákos inkább a kiváló hadvezért, a felkészült politikust mutatta be, Buzogány Dezső a Bocskai belső harcát bemutató vétkező emberről és vívódó államférfiról beszélt.
Dr.
Előadásokat követően a jelenlevők a szomszéd udvarra, a volt Bocskai-tér (most Avram Iancu) 14. szám alá vonultak, ahol a Kárpát-medencei református egyházkerületek vezetőségei jelenlétében leleplezték az erdélyi fejedelem mellszobrát, Venczel Árpád szobrász munkáját. Ezzel párhuzamosan került sor az államférfi szülőházában (jelenleg a Sapientia székhelye) található emléktábla megkoszorúzására is.
A nyitóünnepségre a színültig telt kolozsvári sportcsarnokban került sor, ahova a világ több tájáról érkeztek meghívottak, vendégek (a Kárpát-medencén kívül Amerikából, Kanadából, de még egy hölgy révén Ausztráliából is).
Megnyitó beszédében
Dr.
Dr.
Tőkés László püspök
Az ellenséges környezetet emlegette Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is, aki elmondta: nekünk most nem Básta hadaival kell(ett) megküzdenünk, hanem Tito pribékjeivel, a Benes dekrétumot kigondolók továbbéltetőivel, Ceausescu szekusaival, és nem utolsó sorban a Kádár húsos fazekai mellett felnövekvőkkel. Nekünk a hazát eldugták, amelyet sokszor csak belsőnkben hordoztunk, hitünket csorbították. Legyen ez a világtalálkozó jeladás az összefogásra, hozzuk le a hazát a magasból ide közénk, áradjon ki szívünk csücskéből hitünk, hazaszeretetünk, hogy ezek állandó harcunkban folyamatosan erősítsenek. A püspök Bocskai végrendeletét tolmácsolva először az erdélyieket emlékeztette, hogy „idegen fejedelemség alá kerülve, Magyarországot el ne felejtsék”, majd a magyarországiakat kérte, hogy „el ne taszítsák erdélyi atyafiaikat, véreiket”.
Bölcskei Gusztáv püspök
Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református egyház zsinatának lelkészi elnöke elmondta: ez az első alkalom, amikor a világtalálkozó szervezéséhez nem kértek (és nem is várhattak) támogatást a magyar kormánytól, és így a Kárpát-medencei magyarok fokozott összefogásra kényszerülnek. Tekintettel arra, hogy a korábbi felszólalásokban, ünnepi beszédekben kivétel nélkül utalás történt a december 5-ei népszavazásra, Bölcskei Gusztáv püspök bocsánatot kért az erdélyiektől, bár hangsúlyozta, a magyarországi református egyház mindvégig a kettős állampolgárság mellett foglalt állást. Majd kiemelte: a világtalálkozó alkalom lehet az előretekintésre, a fejedelemnek az elmúlt években többször is idézett örökségének továbbadására.
A Kolozsvári Református Kollégium énekkara
A nyitóünnepségen szolgált a kolozsvári Református Kollégium énekkara dr. Székely Árpád igazgató vezetésével. Szólóéneket adott elő Nagy Zoltán zenekonzervatóriumi hallgató, Bogdán István színművész Áprily Lajos: Kálvin 1535 című versét szavalta, majd Bocskai végrendeletéből olvasott fel részleteket.
Kató Béla főjegyző
A megnyitót úrvacsoraosztás zárta (ágenda beszédet mondott Kató Béla főjegyző), majd a kolozsvári Farkas-utcai református gyülekezet ifjúsága által előadott A tékozló fiú című zenés előadást hallgathatták meg a sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő ünneplőbe öltözött reformátusok.
Emelkedettség és talán egy kis büszkeség is érezhető volt mindazokon, akik szombat este hazafele vagy szálláshelyeik fele indultak a kolozsvári sportcsarnokból, hiszen olyan kimagasló eseményen lehettek jelen, amelyre a kolozsvári reformátusság életében nem volt még példa. Hálás köszönet mindazon szervezőknek, akik éjt nappá téve dolgoztak, hogy mindnyájan méltóságteljesen ünnepelhessünk.
Somogyi Botond
Világtalálkozó - Bocskai-emlékünnepély Kolozsváron
"Merjünk élni az Istentől kapott
szabadsággal, mint Bocskai idejében, és mint 1956-ban" - fogalmazott
Egyed Ákos akadémikus Bocskai Istvánról, az államférfiról tartott előadást. Idézte Benda Kálmánt, aki szerint Bocskai felkelése történelmi szükségszerűség volt. Két lehetőség közül választhatott: vagy a török szövetségéhez csatlakozik, vagy a császáriakkal fog össze az ország egyesítéséért. Ő azonban reálpolitikusként egy harmadikat választott, a függetlenség, a nemzeti királyság mellett lépett föl. "Bocskainak szüksége volt Erdélyre, Erdélynek pedig Bocskaira. A magyarság sietett zászlaja alá" - fogalmazott Egyed Ákos. A fejedelem megszólította az egész magyarságot, így győzni tudott. "Bocskai korát meghaladva nemzetben tudott gondolkodni. Európai méretekben is jelentős személy volt." - hangsúlyozta az előadó, aki Bocskai végrendeletéből idézett, és kiemelte a nemzetféltés gondolatát.
Bocskait, a protestáns fejedelmet mutatta be Buzogány Dezső, a teológiai intézet tanára. Az előadó felsorolta Bocskai fejedelemsége előtti bűneit, melyeket legyőzve rátalált református önmagára, és református népére. Buzogány Dezső emlékezésében elhangzott, hogy Bocskai teljes nemzeti rehabilitációt, egységet, és új jogrendi alapokat adott a magyarságnak, politikája pedig stabilizációt teremtett. "Bocskai István visszaadta a nemzet önbecsülését, önbizalmát, és méltóságát. Komolyan gondolta a magyarság egyesítését is. Koronát nem, de a királysággal járó felelősséget felvállalta." - fogalmazott a teológiai oktató, aki december 5-vel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a "magyarországi magyarság nem látta át a lelki egység megteremtésének felelősségét".
A Kolozsvári Református Pedagógiai
Intézet által Két pogány közt címmel meghirdetett irodalmi pályázaton három
kollégium diákjai vettek részt.
Az ünnepség részeként az újjáépítés
alatt álló intézmény udvarán leleplezték Venczel Árpád Bocskai Istvánról
készült szobrát. A szobornál
Világtalálkozó - Nyitóünnepség Kolozsváron
"Békesség Istentől!" -
köszöntötte
A nyitóéneket (90. zsoltár 1.vers)
Tőkés László a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Magyar Reformátusok világszövetsége nevében köszöntötte a világtalálkozó résztvevőit. Hangsúlyozta, hogy "vállaljuk Bocskai küzdelmét, vállaljuk, hogy azok ellen kell küzdeni, akik el akarják szakítani az erdélyieket a magyarországiaktól". Kifejezte, hogy a világtalálkozó legyen jeladás, hogy lássuk a jövőt, és "bennünk, és általunk élje tovább az Anyaszentegyház, a nemzet".
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke a magyarországi reformátusok nevében köszöntötte a világtalálkozót. "Mi, akik itt vagyunk, Bocskai István örökségét meg szeretnénk őrizni, és tovább akarjuk vinni" - fogalmazott a püspök, aki elmondta, hogy a mostani rendezvény továbbviszi a korábbi világtalálkozók hagyományait, de némileg el is tér tőlük. "A Bibliai igazság megint csak igazolta magát: amikor külsőleg beszorított helyzetben vagyunk, és nem tudunk a magyar kormány mellé partnerként odaállni, továbbá nem vártunk, és nem kértünk tőlük anyagi segítséget a világtalálkozó megrendezéséhez, mégis az derült ki, hogy talán ez az első olyan világtalálkozó, amelyik a Kárpát-medence minden egyházkerületét megmozdította. A másfél évvel ezelőtti decemberi népszavazással kapcsolatban "kötelességének érezte elmondani", hogy "érezzük és tudjuk, hogy 2004. december 5. milyen sebet ütött rajtunk." Hangsúlyozta a kapcsolatok szorosabbra fűzésének fontosságát. Bölcskei Gusztáv ismét tolmácsolta egy magyarországi ember üzenetét: "Bocsánatot kérünk." Kiemelte, hogy a világtalálkozó alkalom lehet az előretekintésre, az örökség továbbadására.
A nyitóünnepségen szolgált a kolozsvári Református Kollégium énekkara Székely Árpád igazgató vezetésével. Szólóéneket adott elő Nagy Zoltán zenekonzervatóriumi hallgató, szavalatot mondott Bogdán István színművész. Előadást mutatattak be a Kolozsvár-Belvárosi Egyházközség fiataljai.
Békesség Istentől! –
Ezen
a tájon így köszön egymásnak a református ember, kívánok tehát békességet
Istentől minden jelenlevőnek és azoknak is, akik lélekben most együtt vannak
velünk, éljenek a földkerekség bármely részén. Hiszen magyar reformátusok élnek
földünk szinte minden táján és velük is találkoznunk kell – ma és ezekben a
napokban – legalább gondolatban, ha személyesen csak elvétve lehetséges.
Köszöntöm tehát az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatási határain
belüli 1123 település közel 350 000 református lelke nevében a világ
minden táján élő magyar reformátusokat: a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában,
Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és a máshol élőket. Az
utolsó Világtalálkozón még 43 országról beszéltünk, de szétszóródottságunk
bizonnyal még tovább nőtt.
Békesség
Istentől, mert nagy szükség van a békére, ember és ember, közösség és közösség,
nép és nép, ország és ország között, e zaklatott, felgyorsult világban. Ma,
amikor még mindig ember fog emberre fegyvert, amikor sokasodnak a természeti
katasztrófák az emberi felelőtlenség és a Teremtőtől kapott természet
irgalmatlan elpusztítása nyomán. És amikor az életgyilkoló fegyverek mellett az
agyat, a lelket, a szellemet gyilkoló fegyverek egész arzenálja nőtt fel.
Sajnos ezek sorában igen gyakran ott van a mai kommunikációs technika, a
médiák, a világháló is.
Békesség
Istentől kedves vendégeink itt Kolozsváron, Erdély – mind e mai napig –
szellemi fővárosában. Bár sokminden a múlté, az
utóbbi évtizedek gyökeresen megváltoztatták a várost minden szempontból, mégis
tanulságos idézni Ravasz László majd hatvan esztendővel ezelőtt leírt sorait:
„Kolozsvár helye a nemzet életében egészen különös hely. Volt nála nagyobb
városa is Magyarországnak nem egy, mégis ő volt az ország második városa. Soha
sem volt gazdasági központ, vidéke szegény, ipara nincs, kereskedelmi központtá
sem lehetett fejleszteni, mégis egész Erdélyt jelentette. Túlélte
Gyulafehérvárt, a fejedelmi aranykor fővárosát, elragadta a pálmát Nagyszebentől,
melyet Mária Terézia és a bécsi udvar akart Erdély központjává tenni.
Marosvásárhely és vele a székely városok önként lemondtak a versenyről,
Kolozsvár szellemi vidékévé váltak. Először csak társadalmi központ volt. A
magyar urak téli találkozóhelye, a politikai élet fészke, az erdélyi magyarság
idegközpontja. Ehhez képest létesültek benne azok az intézmények, amelyek e
központi jellegét állandósították. Kolozsváron lett az egyházak székhelye, majd
az ország legnagyobb iskolavárosa: félévszázadon át a második magyar egyetemi
város. Erdélyi Múzeumában a magyar múlt és a magyar jelen nagy szellemi
kincseit gyűjtötték össze. Állandó színházában magas rangú ízlés magas rangú
művészettel találkozott, és egyik a másikat fejlesztette. Így lett Kolozsvár az
erdélyi magyarság szellemi központjává, az erdélyi léleknek anyavárosává.” Ez a
szellemiség ma már a múlté, de hiszem és vallom, hogy magyar népünk és ezen
belül magyar református népünk mai életére is kisugárzik ez a szellemi
hagyaték. És remélem ma is tud Kolozsvár és Erdély az
egész Kárpát-medence magyarságának szellemi „friss vérrel” szolgálni. A 80 éves
kisebbségi lét ellenére és eredményeként, áldásaként is.
Világtalálkozónk
Bocskai Istvánra és az 1956-os magyar forradalomra való emlékezés jegyében
zajlik le. Emlékezzünk tehát református elődeinkre, Kálvin Jánosra, Bocskai
Istvánra, a „magyarok Mózesére” és 1956 hőseire.
Kálvin
János óriási műve, az Institutio kereken 470 éve,
1536. márciusában hagyta el a nyomdát. És pár évre rá, egyes lelkészek úttörő
reformátori igehirdetése után 1541–1550 között Erdélyben végbement az első
városok és esperességek szervezett reformációja. A hatalmas szász város Brassó
alkotta meg az első reformátori
rendtartást 1542-ben. Reformátora, Honterus János és
reformációja lutheri irányú; rendtartását néhány év alatt átvették az összes
szász városok és esperességek, de hatást gyakorolt a magyar és székely
egyházvidékekre is. A második az
erdélyi Részek (Partium) Szatmár
környéki magyar egyházvidéke, mely lutheri szellemben reformálta az
egyházat. A döntő itt Dévai Biró Mátyás reformációt előkészítő munkája. A harmadik terület a Temesi
Bánság volt, ahol a reformáció egy egész egyházvidék megújulását ígérte. Itt
munkálkodott ez években a legtudósabb magyar reformátor, Szegedi Kis István.
E három peremvidéken hamarabb gyökeret verhetett a reformáció. És következett
az 1550-ben Tordán tartott országgyűlés határozata,
amely kimondta: „ki-ki az Istentől neki adott hitben megmaradjon, és egyik
vallás a másiktól semmi ürügy alatt ne zavartassék!” A tordai határozat lehetővé tette, hogy Erdély központi
fekvésű, legjelentősebb városában, Kolozsváron is meginduljon a reformáció. A Wittenberben tanult Heltai Gáspár
plébános állott a reformáció élére.
1604-től 1691-ig, közel egy évszázadon át tartott Erdélyben a református fejedelmek uralma. Első a
sorban Bocskai István, Kolozsvár szülötte, a legnagyobb hadvezér Hunyadi János
után. Győzelmes török elleni hadviselés után a császár ellen indított
szabadságharcot a hajdúk élén. A diadalmas szabadságharc két esztendeje
átitatta egész Erdély és Magyarország protestáns népének lelkét azzal a
meggyőződéssel, hogy Bocskai István a szabadságra vezérlő Mózese a népnek. Két
ország népe Bocskaiban beteljesülve látta azt, amit Kálvin az Istentől rendelt
szabadítóról tanított.
llyés Gyula a
reformáció genfi emlékműve előtt szinte Bocskai szájába adja a kérdést:
„Hiszed,
hogy volna olyan amilyen
magyarság, ha
nincs – Kálvin?
Nem
hiszem.”
És
vajon hogyan alakult volna a magyar reformátusok, a magyar protestánsok
sorsa, ha Erdély egyik legválságosabb történelmi időszakában Bocskai István
nem szólítja fegyverbe nemzetét az alkotmányosság és a vallásszabadság
megvédésére? Bocskai István emberi nagysága a legkiválóbbakéval azonos, Isten
előtti alázata annál is több. Ady Endre 1906-ban így emlékezik Bocskairól:
„...nagy ember és nagy úr volt... Félünk, hogy
plántája kipusztult már ennek a szép fajtának. Mert micsoda gyönyörű ember
volna egy mai Bocskai István. Az Európától megihletett erdélyi kultúrában felnőtt
protestáns, jeles újító, nagy elme. Főképpen
pedig bátor és bölcs magyar... Korába behelyezve ő valódi elődje az igazán európai nagy magyarnak, aki ma még
nincs... Fájdalmas örömmel gondolunk régen eltűnt
alakjára. Testámentumára, amelyből még ma sem tudják az igazságot
kiolvasni Magyarország fiai.” Döbbenetesen időszerűek ma is Ady sorai.
Világtalálkozónk alkalmával Bocskai sok-sok megszívlelendő üzenete közül az
alábbit helyezem református magyarjaink szívébe: „Hitünknek, lelkiismeretünknek
és régi törvényünknek a szabadságát minden aranynál följebb becsüljük!”
És
most ugorjunk 350 esztendőt. Fél évszázad telt el azóta, hogy a kicsi
Magyarország népe felemelte fejét és azt mondta a hatalmas szovjet birodalomnak
és az egész világ meghódítására törekvő szocialista rendszernek: elég volt.
1956
magyar forradalma akkor, a túlerővel szemben elbukott. De a szovjet
világhatalmi rendszer itt szenvedte el első vereségét. A magyar forradalom történelmi
tragédia, egy vereség diadala, amely örökké azok közé a ritka események közé
fog tartozni, amelyek visszaállítják az ember Istenbe és önmagába vetett hitét.
Egy keserves korszak sugárzó fénypontja, a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanata. A forradalmat a magyar nemzet
robbantotta ki és nem csak a főváros. Harcosai és áldozatai az egész
Kárpát-medencében ott voltak. Erdélyszerte csak
magyar protestáns vonatkozásban közel száz lelkipásztor, teológiai tanár
és hallgató lett a megtorlások áldozata. Nekik fogunk emléket állítani a
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hátsó udvarán, az idén október 28-án
felavatásra kerülő emlékművel. És 1956-ra emlékezve engedtessék meg, hogy
idézzek Márai Sándor („Mennyből az angyal”)
gyönyörű verséből:
„...És a világ beszél csodáról,
...
Miért,
hogy meghasadt az égbolt,
Mert
egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''
Nem
érti ezt az a sok ember,
Mi
áradt itt meg, mint a tenger?
Miért
remegtek világrendek?
Egy
nép kiáltott. Aztán csend lett.
De
most sokan kérdik: mi történt?
Ki
tett itt csontból, húsból törvényt?
És
kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve,
mert végképp nem értik –
Ők,
akik örökségbe kapták –:
Ilyen
nagy dolog a Szabadság?...”
Igenis
óriási dolog a szabadság, s talán csak azok tudják értékelni igazán, akik
jártak a kommunista rendszer poklaiban vagy hasonlókban. De a szabadság
keresztyén értelmezésének ismeretére is szükség van, hogy az értékelés teljes
legyen. Kálvin külön fejezetet szentel Institutio-jában a
keresztyén szabadság kérdésének, s annak három alkotóelemét fogalmazza meg: elsőként, hogy az ember mibe vesse
bizodalmát, másodszor, hogy a
lelkiismeret önként engedelmeskedjék az Isten akaratának és harmadszor, hogy
„olyan külső dolgokban, amelyek önmagukban véve se nem jók, se nem rosszak,
szabad tetszésünk szerint éljünk velük, vagy mellőzzük őket” (idézet Kálvin Institutio-jából). 1956 magyarjai mindenek előtt ezért
harcoltak.
Reformátor
elődeink, Bocskai és 1956 harcai sok tanulsággal szolgálhatnak a mai magyar
reformátusoknak, és nemcsak nekik. Reformátor elődeink, Bocskai István és 1956
mártírjai már elmondhatják, hogy kezeik munkáját maradandóvá tette a
Mindenható.
Egy
pár gondolatban szeretnék a továbbiakban magyar református népünk sorsára és
jövőjére utalni.
1938.
aug. 13-án, az első Magyar Református Világtalálkozón Ravasz László így
nyilatkozott: „ma a magyar református egyház három öntudatos létezési formában jelentkezik: Magyarországon, az
utódállamokban és a szórványban”. Pár évre rá 1941-ben, amikor a Kálvin-téri
református gyülekezet lelkipásztoraként köszöntötte gyülekezetének azon tervét,
hogy a kolozsvári Farkas-utcai református gyülekezetet úrasztali terítővel
ajándékozzák meg, a következő szavakkal fordult híveihez: „A
Budapest-Kálvin téri és a Kolozsvár-Farkas utcai
gyülekezet között térben kerek 400 km van: időben több mint húsz esztendő. Két
évtized óta, ha akartunk volna, sem tudtunk volna itt találkozni. Lélekben pedig, még sokkal
nagyobb a távolság, nem ismerjük egymást, pedig összetartozunk, egy
családnak vagyunk a gyermekei, akár arra gondolunk, aki lakodalmas asztalához
egyképpen meghívott és leültetett; akár a magyar református múlt és lelki
közösség elszakíthatatlan kapcsolatára;
akár arra, hogy egy emberöltőben a két gyülekezetet azon egy
lelkipásztornak méltatlan személyisége is egybekapcsolta, mint két aranygyűrűt
egy korán megavuló, elfakuló cérnaszál.” Szavaiból kicseng az afeletti
fájdalom, hogy a magyarság anyaországbeli
és utódállamokban élő tagjai lélekben eltávolodtak egymástól.
Pedig – mondja egy ugyanazon évben kelt írásában – „én a világ legegyszerűbb,
legvilágosabb, megcáfolhatatlan bölcsességű igazságát mondom: az egész nagyobb, mint a rész, és csak az
egész az igaz”. Vajon ma beszélhetünk-e a három öntudatos létezési formáról, amit Ravasz
László 1938-ban látott? Vagy szép lassan már csak ösztönösről beszélhetünk? Vajon az általa megcáfolhatatlan
igazságként leírtak mai református és továbbmenve, magyar népünk
tudatában helyet kapnak-e?! Vajon tudatosul-e már
valahára népünkben és református magyarjainkban is, hogy a „széthúzás az ember bűne és az egység Isten
csodája” – ahogy első őrállónk ezt többször is
elmondta?
Vajon mikor cselekszünk már Ravasz László 1958-ban megfogalmazott intése szerint: „Szabadságának és lehetőségeinek felelősségteljes kihasználásával legyen az egymásra talált osztatlan, egyetemes magyar reformátusság szolgálata az, ami a történelmi Erdély szolgálata volt (a két világháború között – s.m.) a három létezési formában élő magyarság és magyar reformátusság számára.”
Vajon tényleg „félbenmaradt nép” vagyunk, ahogy ezt egy Ausztráliába szakadt hazánkfia állítja, amikor mint nemzetet, mint közösséget sokkal rosszabbnak minősít minket, mint egyént?
Ezek
mind súlyos kérdések és mindannyiunkat
komoly önvizsgálatra kötelez.
Végezetül
az elhangzottak szellemében megpróbálom kulcsszavakba összesűríteni mindazt,
amit megmaradásunk és jövőnk zálogainak tekinthetünk. A már többször is
hangoztatott egység mellett a család, a közösség, az áldozatvállalás
(beleértve a gyermekáldás vállalását is), a magyar
iskola és mindenek felett az Isten megtartó erejébe vetett rendíthetetlen hit tartoznak ide. Református elődeink
és Bocskai hite.
Kedves
református Testvéreim!
Köszöntő
beszédemet így kezdtem: „Békesség Istentől”. Ez egy jókívánság, de vehetjük
kijelentésnek is: a békesség Istentől van, csak Tőle lehetséges. És itt
kapcsolódik erdélyi református köszöntésünk a 127. Zsoltár gondolatához:
„Ha
az Úr nem építi a házat,
hiába
fáradoznak az építők.
Ha
az Úr nem őrzi a várost
hiába vigyáznak
az őrök.”
mondja a
zsoltár, mely két bölcs mondásból áll. Az a gondolat köti össze őket, hogy
Isten oltalmától és áldásától függ a közösség és a család biztonságos és boldog
élete. Minden emberi munkának egyedül Isten
támogatása adhat valódi értelmet és állandóságot. A magyar reformátusok V.
Világtalálkozójának jelmondata a 90. Zsoltárban megfogalmazott kérés: „Kezeink
munkáját tedd maradandóvá!” Úgy hangozzék ez a kérés ajkainkról, annak a
bizonyosságnak a tudatában, hogy minden csak az Istentől kirendelt békességnek
köszönhetően és a 127. Zsoltár gondolatának igazságában lehetséges. Mai
ünnepnapunk békességéért is Neki adjunk hálát. Különleges Isteni kegyelem
mindannyiunk számára, hogy 2006. augusztus 12-én
Kolozsváron együtt
lehet lélekben – mai szóhasználattal virtuálisan – a világ magyar
reformátussága.
A
vendéglátó Erdélyi Református Egyházkerület nevében kívánom minden
jelenlévőnek, a Világ összes, magát magyar reformátusnak valló és az Istentől neki rendelt hitét felvállaló testvérünknek és minden
jóakaratú embernek a Földön: Békesség Istentől! Áldás, békesség!
Elhangzott
Kolozsvárt, 2006. augusztus 12-én a Magyar Reformátusok
V.
Világtalálkozója nyitóünnepségén.
az Erdélyi Református Egyházkerület
ügyvezető főgondnoka
Az V. Magyar Reformátusok Világtalákozója kolozsvári megnyitó istentiszteletén elhangzott igehírdetés
Építsétek a falakat!
„Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul! És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra.” (Neh 2,17-18).
Keresztyén Tesvéreim!
Ünneplő gyülekezet!
Isten magyarul beszélő református népe 5. alkalommal gyűlt össze világtalálkozóra, hogy átélje az Istennel és egymással való találkozás örömét. Az anyaországban és a Kárpát-medencében élő, valamint a világ minden részére szétszóródott református magyarság Isten színe elé áll, hogy Őt imádja és magasztalja, énekben dicsőítse, igéjét meghallgassa, és életére és jövendőjére tőle kérjen áldást. Isten népe azzal, hogy az Úr elé áll, kifejezésre juttatja, hogy benne bízik, benne reménykedik. Kitárva lelkét, fájó kérdéseit neki teszi föl, mert nem érti a körülötte zajló eseményeket, a történelem viharaiban kapott sajgó sebeire mutat, amelyekre nem talál gyógyírt, és feltárja félelmeit és aggodalmait, amelyekben Istentől vár bátorítást. Csak az Úr a megmondhatója annak, hogy népünk jövőjét illetően mennyi kérdés, aggodalom, csalódás, fájdalom és bánat gyűlt össze ebben a teremben. De ha őszinte Isten-keresés van bennünk, ha tudunk bűnbánattal közelíteni hozzá, ha hajlandóak vagyunk lemondani saját bölcs terveinkről és megfogadni az Ő tanácsait, ha kell nekünk a vele való közösség, akkor megtörténhet a csoda, hogy megszólal az Isten. Nem dörgedelmes ítélethirdetéssel, hanem kegyelmének szelíd, halk szavával. Nem fenyít, nem dorgál, hanem lelket melengetően átölel és megsimogat, hogy Lelkének erejével közösséggé formáljon, s egy testté teremtsen bennünket, a világ minden tájára szétszóródott, magyar reformátusokat.
Megszólal az Isten, és ez már önmagában a kegyelem jele. Nem biztos, hogy minden kérdésünkre válaszol, sőt, sokszor inkább visszakérdez; nem biztos, hogy aggodalmainkat eloszlatva, azonnal megvigasztal, hiszen a megszólaló Úr gyakran perlekedik népével; az sem biztos, hogy szavai egyértelmű jövőképet festenek elénk. Minket, Isten egybesereglett, református népét most a feladatainkra, megbízatásunkra emlékeztet az Úr, amikor azt mondja: Építsétek a falakat!
Megdöbbenve kérdezzük: Milyen falakat építsünk, Urunk? Mi a falakat inkább lerombolnánk, hiszen a szabadságunkat korlátozzák. Még hogy építsünk? Hát nem az általad irányított történelem viharai rombolták le a falainkat, úgy, hogy minket is majdnem maguk alá temettek? Hát nem most kérjük éppen vissza elvett és tönkretett épületeinket, hogy felújíthassuk azokat? Hát nem mi akarjuk újjáépíteni a megszüntetett szeretetszolgálatunkat? Hát nem azért harcolunk-e folyamatosan, hogy újra fölépíthessük a templomokat, lelkészi lakásokat, imatermeket, közösségi házakat? Testvéreim! Lehet perlekedni is az Úrral, de jobban tesszük, ha őszintén Rá figyelünk, mert akkor világossá válhatnak előttünk a gondolatai és a tervei.
A Nehémiás próféta könyvéből felolvasott igerész az építkezés hétköznapjaiba vezet el bennünket. A babilóniai fogságból megszabadult nép sok mindent felépített már: áll a templom, és megépültek a házak, de Jeruzsálem kőfalain hatalmas repedések éktelenkednek, olykor romokban hevernek, és a kapui is megégtek. Nehémiás azt a parancsot kapja Istentől, hogy építsék meg Jeruzsálem kőfalait. A felolvasott ige az építkezésre nézve három fontos dolgot hoz tudomásunkra.
1. Először közli velünk, hogy Isten a terveket elkészítette, és Ő munkálkodik, ezért nekünk is munkálkodnunk kell. Ő volt az, aki prófétáin keresztül bejelentette, hogy a babilóniai fogságnak egyszer vége lesz, és Ő hazahozza a foglyokat. Az Ő szavára a régi világrend összedőlt, s a történelem színpadán új világhatalom jelent meg. Ő munkálkodott az új király, Círusz szívében, hogy az Isten népét szabadon engedje. Ő volt az, aki erőt adott Zorobábelnek és Jésuának, hogy az Isten háza megépítésének munkálatait elvégezzék. És Ő volt az, aki megszólította Nehémiást és azzal a feladattal bízta meg, hogy építsék meg Jeruzsálem kőfalait.
Amint Nehémiás korában ismerte Isten az Ő népét, úgy ma is: ismeri múltunkat és jelenünket, és látja jövendőnket is, tudja gondjainkat, és elkészítette számunkra a megoldást is. Amikor küldetésünkre, megbízatásunkra figyelmeztet bennünket, munkaterápiát alkalmaz. Ismételten emlékeztet minket a tervére: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4). Ennek érdekében, Péter apostolon keresztül bejelentette: „Íme, szegeletkövet teszek Sionban” (1Pt 2,6). Világmegváltó terve megvalósítására elküldte egyszülött Fiát, hogy benne és általa biztos alapot fektessen le a számunkra, mert erre a szilárd fundamentumra akarja fölépíteni lelki templomát. Isten a tervét olyan embereken keresztül végzi el, akiknek fáj a pusztulás, akik látják a repedéseket, és akik hitük segítségével készek arra, hogy Isten újjáépítő tervére ráhangolódjanak. Ezért szólít fel és hív el bennünket arra, hogy: „mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá” (1Pt 2,5). Isten népének az a feladata, hogy élő kövekként, a biztos alapra épülő anyaszentegyházba beépülve, építse a lelki házat.
Testvéreim, sok fáradsággal olyan sok mindent építettünk, csak éppen az anyaszentegyház falairól feledkeztünk meg. Ha fontos nekünk az, hogy reformátusok vagyunk és azok is akarunk maradni; ha azt szeretnénk, hogy ősi hitvallásaink ne kopjanak ki a következő generációk hittudatából; ha fontos az, hogy magyar nyelven dicsérjük az Urat, és hogy továbbra is magyarul beszéljünk gyülekezetünkben és családunkban; ha fáj az identitásvesztés, az apadás, ha tudatosodtak bennünk a gonosz idők vészjósló jelei, és látjuk a veszélyt, amely bennünket fenyeget, – akkor élnünk kell az Isten felkínálta lehetőséggel: „Gyertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalait, és ne legyünk többé gyalázatul”!
2. A felolvasott ige azt is tudomásunkra hozza, hogy az építkezés ellenséges környezetben folyik. A Nehémiás könyve többször is beszámol arról, hogy a környékbeli kiskirályok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az építkezés leálljon. Acsarkodnak, felségárulással vádolnak, kétségbe vonják az építési engedélyt, konspirációs elméleteket gyártanak, rémhíreket terjesztenek, megfélemlítenek, besúgókat keresnek és találnak, a nép egységét bomlasztják, munkakedvét elveszik. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a munka álljon le, és a fal ne épüljön. Isten népének tudomásul kell vennie, hogy élete és munkálkodása minden időben ellenséges környezetben zajlik, hiszen nem mindenki örvend annak, hogy épül az anyaszentegyház. Az egyéni érdekek, a saját tervek, a politikai elképzelések Isten tervének a megvalósulását szeretnék megakadályozni.
Ellenséges környezetben nagyon nehéz építeni, hiszen a hiábavaló erőfeszítésbe hamar bele lehet fáradni. Olyankor könnyen megfeledkezünk a feladatunkról, és békétlenség, széthúzás emészti föl erőnket, s megdöbbenve tapasztaljuk, hogy egyesek már nemhogy építenék, de kövenként hordják el a falakat. Máskor bezárt ajtók előtt siránkozunk, s nem vesszük észre az Isten által máshol felkínált lehetőségeket. A keresztyén ember jellemzője, hogy elismeri a korlátait és felismeri a lehetőségeit. A keresztyén ember tudja azt, hogy Isten terve minden nehézség ellenére, biztosan megvalósul. No, nem azért, mert választottjai olyan szorgalmasak, nem is azért, mert lendületesen építenek, hanem azért, mert Isten az ő erősségük, aki megígérte, hogy anyaszentegyházán még a pokol kapui sem vesznek diadalmat: „Mert nem ember az Isten, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné, ígér-e valamit hogy azt ne teljesítené?” (4Móz 23,19)
3. Végül, az ige tudomásunkra hozza, hogy sikerre csak összefogással van esély. Miután Nehémiás megvizsgálta Jeruzsálem megégett kapuit és repedezett falait, összehívja a népet tanácskozásra. Érdemes megfigyelni, hogy milyen elővigyázatosan készíti elő őket a döntésre. Először feltárja a helyzetet: Jeruzsálem falai romokban hevernek, kapui tűzben égtek meg. A pusztulást, a romokat meg lehet szokni, ezért nyitogatja a szemüket. Azután beszámol Isten rajta nyugvó, nagy kegyelméről, s emlékezteti őket Isten ígéreteire. Ezzel hitüket megerősíti. Végül megemlíti a király jóváhagyását, amivel aggodalmaikat lecsendesíti. A nép pedig egy emberként válaszolja: „Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra”.
Sokféle felmérés, előrejelzés készült az egyház helyzetéről csak az utóbbi 15 évben is, amelyek az egyház testén megjelenő repedésekről, omladozó falakról, kiégett kapukról, fogyatkozó létszámról, elvilágiasodásról, a templomlátogatás csökkenéséről, az egyház társadalmi szerepének háttérbe szorulásáról szólnak. No, meg arról, hogy a vészhelyzetben sem tudunk összefogni, közös elhatározással az Isten szerint jót akarni, tervébe beilleszkedni, azt továbbgondolni, azért közösen dolgozni. Az Isten terve eltörpül egyéni terveink mellett, s a vészharangok zúgását már megszokta a fülünk.
Szinte sóvárogva hallgatjuk azt, ahogyan Nehémiás felhívására a nép egyként válaszolja: „Keljünk fel és építsük meg!” Tudják, hogy ennek a feladatnak csakis közösen, összefogással tudnak eleget tenni. Ennek érdekében nemzetségek szerint dolgoznak, éppen ott építve a falat, ahol kijelölték számukra. Nem a jobb, könnyebb helyekért tolakodnak, nem egymás ellen acsarkodnak, hanem tudomásul veszik, hogy mindnyájan ugyanannak a tervnek a megvalósítói. Eredményt csak összefogással és áldozatkészséggel érhetnek el. Ezt pedig nekünk is meg kell tanulnunk. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy továbbra is szétszakadozva, egymás ellen harcoljunk, hogy egymást marjuk és faljuk, hogy érdekszövetségekre szakadozzunk, egyéni vagy politikai érdekből Isten népének közösségét szétverjük. Erre a feladatra csak egységben vagyunk alkalmasak, ezt a harcot csak egymást támogatva lehet megvívni, eredményekre csak egymással öszefogva van esély. Sajnos, az áldozatkészség is kihalófélben van belőlünk. Pedig áldozat nélkül nincs egyház, nincs Istennel való kapcsolat, de áldozat nélkül nincs közösség, nincs nép, sem nemzet. Halálra van ítélve az a nép, amelynek tagjai lemondanak az áldozathozatalról, amelynek tagjai nem tudják önmagukat háttérbe szorítva, saját egyházuk, népük, nemzetük javát keresni.
Akik egységben és áldozatkészen építenek, azok „megerősítik kezeiket a jóra”. A kéz egyetlen mozdulata sok mindent kifejezhet: tud a kéz lemondóan, beletörődően legyinteni, vagy tehetetlenségében ökölbe szorulni, tud gonosz tettre készen előrelendülni. De itt csoda történt: a kezek megerősödtek a jóra. Mert igazán nagy dolgok akkor történnek, amikor az ember természetellenes cselekedetre szánja el magát: egy pillanatra megfeledkezik önmagáról, és Istenre tekint.
Önmagunkról megfeledkezve, Istenre tekintve így szeretnénk most mi is, jelenünkre és jövendőnkre, egész életünkre, református népünkre és egész nemzetünkre Isten áldását kérni. Értjük a tervet, amelynek Isten részesévé tett, és a 90. zsoltár szavaival most már csak egyetlen kérésünket fogalmazzuk meg: „Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve rajtunk, és a mi kezeink munkáját tedd állandóvá, és a mi kezeink munkáját tedd állandóvá”.
Ámen
Dr.
Interjú Dr.
Teljes terjedelmében közöljük
Augusztus 12-én kezdődik és 22-én ér
véget a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója. A Debrecen és Kolozsvár
központú rendezvénysorozat egyik házigazdája
- Ötödszörre (negyedik alkalommal a rendszerváltás után) rendezik meg a világtalálkozót. Miben más ez az alkalom és mennyiben hasonlít az előzőekre?
- Nyilvánvalóan más, mert változnak a helyszínek, változik a program. Más, mert ennek a világtalálkozónak a nyitórendezvényére éppen Bocskai István szülővárosában, Kolozsváron kerül sor, s ez nagy megtiszteltetés a számunkra. De más abból a szempontból is, hogy eddig az volt a szokás, hogy az egyházkerületek elnökségeinek megbízása alapján a Református Világszövetség szervezi a találkozót. Ez a helyzet most annyiban változott, hogy az egyházkerületek elnökségei a világszövetség elnökével közös megbeszélésre gyűltek össze, ahol elhatározták, hogy minden kerület maga szervezi saját területén a világtalálkozót, aminek a menetét a további közös megbeszéléseken egyeztetjük. Ettől eltekintve, ez a világtalálkozó alapvető célkitűzésében hasonló az eddigiekhez. A cél most is az, hogy Isten magyarul beszélő, református népe átélje az együvé tartozás örömét, megtapasztalja a közösséget Istennel és egymással.
- Idén a Bocskai-felkelést lezáró bécsi béke 400. és az 1956-os forradalom 50. évfordulóját is ünnepeljük, ez külön aktualitást ad a rendezvénysorozatnak.
- A Bocskai-felkelés és az '56-os forradalom között az összekötő kapocs a magyar nép szabadságvágya, szabadság iránti szeretete. A szabadságvágynak pedig része, hogy a nép szabadon gyakorolhatja Istennel való kapcsolatát. Bocskai István élete, szabadságharca a reformáció számára mérföldkő lett, nem véletlenül idézgetjük a Genfi emlékműre felírt egyik jelmondatát: "Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük". Mindezen túl, Bocskai István végrendeletének üzenete ma aktuálisabb, mint valaha: "... igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiaiknak és ő véreknek, tagjoknak". Úgy érezzük, hogy mi a Bocskai testamentumában megfogalmazott igénynek eleget tettünk, az anyaország népének egy része viszont eltaszított bennünket. Ezen a világtalálkozón ezzel a szomorú ténnyel is szembe kell néznünk. Ennek ellenére hisszük és valljuk, hogy a magyar nép lelki egységét nem diktátumok határozzák meg, a múlandó politika nem tud határokat húzni közénk. Tetszik, vagy nem, szeretnek vagy sem, mi a magyar nemzet tagjainak tudjuk magunkat, és lelki közösségben szeretnénk élni azokkal, akik ezt felvállalják.
- A Generális Konvent 2005. július 7-8-i tanácskozása zárónyilatkozatában a következőket fogalmazta meg: „Reménységgel vagyunk afelől, hogy Isten kegyelméből a közös munka, a közös imádság és a közös szolgálat eredményeképpen belátható időn belül újból létrejön az egységes Magyar Református Egyház”. Az egységesülési folyamatra (miközben a magyar nemzet tagjai között sokszor a széthúzás, ellentétkeresés jellemző) is rákérdeznék.
- Először azt kell tisztáznunk, hogy a Magyar Református Egyház Trianon után szakadt szét, de lélekben sohasem mondott le az együvé tartozás gondolatáról. Az egység zsinati egységet jelent, vagyis azt, hogy az egyháztestek, egyházkerületek református magyarságunkat egyetemesen érintő kérdésekben közös zsinaton hoznak határozatokat, amelyeket a helyi egyházkerületek léptetnek életbe. Ennek az egységnek első lépése az volt, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinati határozatban kimondta, hogy "tagjának tekinti a világ bármely országában élő, magát reformátusnak valló, és azt kinyilvánító egyháztagot". Válaszként a Romániai Református Egyház zsinata határozatban kimondta és alkotmányában rögzítette, hogy "a Romániai Református Egyház a hitvallás, a tanítás és a hagyományok azonosságánál fogva zsinati egységben van minden magyar nyelvű református egyházzal". Ez a folyamat elindult, s a Generális Konvent szerepe éppen az, hogy elvezessen bennünket a Magyar Református Egyház zsinati egységének megvalósulásához. Azt viszont tudomásul kell vennünk, hogy az egységkeresésben sokféle akadállyal kell szembenézni. A szakadás mindenkor az ember bűne, az egység viszont Isten csodája. Mi ezért a csodáért imádkozunk.
Ennek az egységkeresésnek azonban jelzésértéke is van. A református egyház akkor fogalmazta meg összetartozásának igényét, amikor az anyaországban a politikum éppen az ellentétes utat járja, és amikor a jelenlegi magyar kormány és a magyar nép egy része politikai indíttatásból "nem"-et mondott a határon kívül élő testvéreire. Ezzel nemcsak az anyaország népét osztotta meg, de lélekben eltaszította magától a határon kívül rekedteket, s lelkük mélyéig megsértette azokat, akik Trianon óta drága kincsként őrizték szívükben - Istenbe vetett hitük mellett - a magyar néphez való tartozásuk reménységét. December 5-e óta sokan kérdik Erdélyben, hogy ezek után mi kihez tartozunk, melyik népnek vagyunk a tagjai, kik a mi testvéreink? A református világtalálkozó arra is hivatott, hogy ezekre a fájó kérdésekre választ adjon, s a sebeket bekötözze. Lehet, hogy sokan vannak, akik leírtak bennünket, de sokan vannak azok is, akik még szeretnek minket, akik testvéri jobbot nyújtanak felénk.
- Úgy tudom, idén nem kértek magyar állami támogatást.
- Szeretném, ha értené: Erdély református népének van önérzete. Bennünket úgy festettek le, mint akik elárasztják Magyarországot, elveszik a munkahelyeket, akik megterhelik a magyar költségvetést, s a sort nyilvánvalóan folytathatnám. Ezek után nem óhajtunk annak a koldusnak a szerepében tetszelegni, aki előtt becsapják az ajtót. Szerény adomány elfogadásával mi nem akarjuk romba dönteni a költségvetést, a magyar adófizetők pénzét nem akarjuk holmi vallási rendezvényekre pazarolni. Belátjuk, hogy a magyar gazdaság a tönk szélén van, s ebben a kritikus helyzetben nem szeretnénk újabb lehetőséget felkínálni a politikumnak arra, hogy a bűnbakot a határon kívüliekben keresse. Ez alkalommal a világtalálkozót úgy rendezzük meg, ahogy saját erőnkből telik: sokkal szerényebben, de Istenbe vetett hittel, és az együvé tartozás örömével.
Találkozásaim Bocskai Istvánnal
1.
Első szolgálati helyemen, a Görgényi-havasok lábánál elterülő faluban, Görgényüvegcsűrön élt egy Bocskai család: a férfiak reformátusok voltak, a nők római katolikusok, és így ment ez már jó kétszáz éve, mióta a felvidéki családot az üveggyártás miatt ide telepítették a hegyek lábához. Ünnepek alkalmával a templom előtt beszélgetett az a pár református, de Bocskai Mihály bácsi ritkán szólalt meg. Alacsony termetű szénégető, munkában edződött, barna bőrű, fekete hajú férfi volt, jellegzetesen karika lábakkal, és volt benne valami biztonság, valami fejedelmi tartás. Egyik idős nő odasúgta nekem: "a fejedelem rokona", és előttem megelevenedett kismarjai Bocskai István, aki talán meg sem halt Kassán, hanem titokban ellovagolt a Görgényi- havasokba, ott élt tovább a szénégetők között, és ünnepek alkalmával eljött a görgényüvegcsűri templomba úrvacsorát venni, mert jó református volt.
2.
A fejedelemmel Kolozsváron akkor találkoztam először, amikor harmincöt évvel ezelőtt beléptem a Protestáns Teológia dísztermébe. Újonc voltam Kolozsváron, kíváncsi és érdeklődő ifjú, idegen a nagyvilágban, és akkor ő fogadott ott a szószék mellett, a legszebb Bocskai festményen... emberi nagyságában. Nem véletlen, hogy az V. magyar református világtalálkozó időpontja és kezdési helye alkalmazkodik Bocskai István fejedelemhez és szülővárosához, hiszen mindenik erdélyi református lelkipásztor tőle kapott biztatást a helytállásra, mert az a szép Bocskai-kép kísér minket mindenütt.
Így állt ő egykor, négyszáz évvel ezelőtt "két pogány közt" erdélyi fejedelemként, ő volt a határ és a híd Kelet és Nyugat között, ő volt a "magyarok pajzsa, igazság oszlopa" a Habsburg és a szultán között, amikor a Zsitva folyó torkolatánál békét kötöttek.
Úgy tudom, itt áll közöttünk a Nagyenyedi Református Kollégium XI.-es tanulója, aki díjnyertes írását egy szép mondattal zárja: "újra feltűnik ragyogó fényével Erdély egén Bocskai csillaga".
Én hiszem, hogy kincses Kolozsváron 1557 óta, amikor ezen épület helyén állt házban megszületett Erdély hatodik fejedelme, azóta ragyog "Bocskai csillaga". Számomra ezért szép város még ma is Kolozsvár.
3.
Valahányszor átutazom Bécsen, annyiszor feltűnik előttem Bocskai István alakja, ahogy négyszáz évvel ezelőtt, 1606. június 23-án a kis Erdély szakállas fejedelme diktálta a csupasz képű, nagy osztrák császárnak a béke feltételeit. Olyankor kihúzom magam Bécs utcáin, és látom, ahogy az írnok írja a rólunk, erdélyi magyarokról szóló passzust: "vallásukban és hitükben sohasem és sehol nem háborgatja és mások által háborgattatni nem engedi". És négyszáz év után a magyar történelem egyik kutatója így értékeli ezt a szép históriás eseményt: "a bécsi béke az egész évszázad olyan alapvető okmánya lett, amely meghatározta Magyarország és Erdély sorsát".
Ezekben a napokban, a magyar reformátusok ötödik világtalálkozójának idején erdélyi történelmi városok múltképei elevenednek meg: Kolozsvár, a fejedelem szülővárosa; Gyulafehérvár, ahol nyugodna teste éppen négyszáz éve, ha az idők folyamán széjjel nem dobálták volna; Szászmedgyes, ahol az addig császárhű szászok is esküvel kötelezték el magukat, és éppen az egyik erdélyi szász krónikás, Georg Krauss írta az elhunyt fejedelemről: "vagy mi nem érdemeltük őt meg, vagy a gonosz világ nem tűrhette el a jámbor fejedelmet". Jólesik magyarként hallani ezt az erdélyi szász elismerést.
4.
Álmaim és vágyaim szerint holnap (augusztus 13- án) találkozom újból a fejedelemmel Nyárádszeredában, ahol székely utódok koszorúzzák meg a kálváriás úton visszaérkezett Bocskai-szobrot; ott, ahol 1606. február 21-én a székelyek Erdély fejedelmévé választották. Az a Bocskai-szobor egy kicsit erdélyi életünk küzdelmes útjának jelképe is, mert Nyárádszereda főterén 1905. február 21-én – azaz fejedelemmé választásának háromszázadik évfordulóján – szobrot emeltek. Azt a szobrot 1924-ben hatalmi önkénnyel levétették, 1934-ben a kolozsvári teológiára menekítették; 1940–1944 között újból ott állt a székely település központjában, majd ötvenhárom éven át a református templomba menekítve, szemben a fallal, háttal a világnak, a torony alatt. Volt idő, amikor az is hőstettnek számított, hogy a torony alatti félhomályban 180 fokkal megfordították a menekített szobrot, hogy a gyanútlan szemlélővel szembenézhessen. Itt találkoztam negyedszer a fejedelemmel: titokban, félhomályban, de egymást bátorítva és felejthetetlen fogadásokkal, hogy nem adjuk fel.
5.
Ma – 2006. augusztus 12-én – Kolozsváron, szülővárosában szobrot avatnak Bocskai István fejedelemnek. Nagyszalonta, Érmihályfalva, Nyárádszereda, Marossárpatak után ez az ötödik erdélyi (romániai) Bocskai-szobor. De ott áll kőbe vagy bronzba vésett alakja Genfben és Ópusztaszeren, a budapesti Hősök terén vagy kismarjai előnevét adó ősi birtokán. Mi itt, átellenben Mátyás király szülővárosával, a kolozsvári Óvárban a fejedelem szülőháza helyére épült épület falán álló tábla mellett a fejedelemmel találkozunk. Azzal a fejedelemmel, aki hajdúk betelepítésével négyszáz éves városokat alapított, aki a dölyfös osztrák császárnak békefeltételeket diktált, akit a magyarok Mózesének hívtak, mert győzelemre vezette népét. Azzal a fejedelemmel találkozunk, aki ott él Kolozsváron, Gyulafehérváron, Szászmedgyesen, Nyárádszeredában, egész Erdélyben, és mivel ott él múltunkban meg reményeinkben, ezért mindig találkozunk vele.
Ötvös József
(Elhangzott – Kolozsváron 2006. augusztus 12-én a Bocskai István szülőházát jelző márványtábla megkoszorúzása alkalmával.)
Népújság - 2006-08-12
Nyárádszeredában is Bocskaira emlékeztek
Az idei V. Református Világtalálkozó keretében, augusztus 13-án Nyárádszeredában is ünnepi műsorral várták az érdeklődőket.
Tegnap több száz református, köztük több egyházi és világi méltóság jelent meg Nyárádszeredában megemlékezni Bocskai Istvánról, Erdély fejedelméről.
Székely Endre, a Nyárádszeredai Református Egyházközség lelkipásztora hangsúlyozta: "Büszkék vagyunk, hogy elődeink, 1606 februárjában ezen a helyen nyilvánították Bocskai Istvánt fejedelemmé. Ugyanakkor az először leleplezett Bocskai-szobor 100 éves múltjára is visszatekintünk, amelyet 1906-ban állítottak az ő emlékére. 1924-ben eltávolították, '33-ig a templomban rejtegették, majd 1940-ig a Kolozsvári Református Teológia nyújtott menedéket a szobornak. A sok viszontagság után 1997-ben harmadszorra lepleztük le a szobrot, a 100-ból tulajdonképpen csak 31 évet volt a talapzaton, de reméljük, hogy többször nem kell eltávolítanunk onnan. Ez a mostani találkozó a fejedelelmre való emlékezés méltó ünneplése".
A felszólalásokat megelőző ünnepi istentiszteleten dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, kiemelve a hitvallás fontosságát, a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség emberi tulajdonságai köré fűzve a Szentírásból kiemelt részt.
A marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze, Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese Bocskairól tartott történelmi előadást, kiemelve, hogy a fejedelem alig 700 napos fejedelemsége alatt megmutatta a világnak, hogy két pogány között is meg lehet maradni.
A Bocskaira való emlékezés és 1956 eseménye szorosan egybefonódott tegnap, Nyárádszeredában, erre a két mozzanatra fókuszálva az idei Világtalálkozót is, mondta Székely András, a Küküllői Református Egyházmegye esperese.
Az ünnepélyen a nyárádszeredai Bocskai dalkör fellépése-, illetve Kilyén Ilka színművésznő szavalata, éneke méltó hangulatot teremtett a nyárádszeredai református templom előtt álló Bocskai-szobor koszorúzási ünnepségének. A székely ruhába öltözött fiúk és lányok, az egyházi és világi méltóságokkal több koszorút helyeztek el.
Gábor Ildikó
Népújság - 2006-08-14
Az összefogás jegyében találkoztak a világ reformátusai
Kolozsváron rendezték az V. Magyar
Református Világtalálkozót
A rendezvényen a fiatalok zenés
programmal járultak hozzá a találkozó sikeréhez (Kiss Olivér felvételei)
Nehéz pontos választ adni arra, hogy
hány országból érkeztek vendégek a szombati V. Magyar Református
Világtalálkozóra. Tény, hogy sok helyről sereglettek össze a hívek az egy napra
„református fővárosnak" kikiáltott Kolozsvárra, elég volt csak egy
pillantást vetni a sportcsarnok előtt sorakozó autóbuszok változatos
rendszámára, hogy meggyőződhessünk a rendezvény valódi világi jellegéről. A
világ minden részéből érkezett hívek szombaton Bocskai István erdélyi fejedelem
emlékére szobrot avattak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán,
majd a megnyitó ünnepségre került sor a Sportcsarnokban.
A világtalálkozót, amint arra Tőkés László Királyhágó-melléki
református püspök köszöntő beszédében is utalt, 1938 óta egy hosszabb kimaradás
után négy-öt éves rendszerességgel szervezik. A rendezvény célja, hogy
összegyűjtse a világ összes táján, de főleg a Kárpát-medencében élő magyar
reformátusokat.
Az elmúlt időszakban megerősödött az az igény a református egyházban, hogy minél egységesebbé
váljon. Ezek a törekvések főleg a Magyarországon 2004-ben kudarcba fulladt
népszavazást követően erősödtek fel. E szándékot árulja el a rendezvény
meghívólevelében található gondolat, miszerint az út, a folyamat, ami a
találkozóhoz vezet, legalább olyan fontos, mint maga a találkozó, ezért a
világtalálkozók közötti időszakokban is erősíteni kell az összetartozás
szálait.
A református egyház vezetői
emlékeztetnek, hogy a magyarországi református egyház 2005. évi májusi zsinati
ülésén meghozott törvénymódosítása értelmében „tagjának tekinti a világ bármely
részén élő, magát magyar reformátusnak valló és ezt
kinyilvánító egyháztagot". Ennek folytatásaként felvidéki, kárpátaljai,
romániai és délvidéki református egyházak is már belefoglalták, vagy
belefoglalni készülnek az új jogi kategóriát saját statútumukba. A Generális
Konvent 2005. július 7–8-i tanácskozása pedig
Zárónyilatkozatában a következőket fogalmazta meg: „Reménységgel vagyunk
afelől, hogy Isten kegyelméből a közös munka, a közös imádság és a közös
szolgálat eredményeképpen belátható időn belül újból létrejön az egységes
Magyar Református Egyház".
Az
egység üzenetét magában hordozó világtalálkozó második rendezvényét 1991-ben
szervezték meg. Ezt követték az 1996., és a 2000. évi
találkozók. Ezek közül nem zajlott mindegyik gond nélkül, hiszen 1996-ban a
Bihar megyébe tervezett megnyitóünnepséget a román vallásügyi államtitkárság
akkori vezetősége be akarta tiltani. Éppen ezért Csiha
Kálmán és Tőkés László akkori református püspökök Nicolae
Văcăroiu miniszterelnököt is megkeresték nyílt
levélben, hogy tiltakozzanak a rendezvény megakadályozására irányuló hatósági
szándék ellen.
Ilyen
előzményekhez képest az idei rendezvény zökkenőmentesen zajlott, hiszen amint
A
szombati nap a Protestáns Teológiai Intézetben kezdődött, ahol a reggeli
órákban tudományos előadások hangzottak el Bocskai István erdélyi fejedelem
történelmi jelentőségéről. Az idei Világtalálkozón az uralkodó által vezetett
szabadságharcra és az általa megkötött bécsi béke 400. évfordulójára
emlékeztek. Ez a történelmi esemény azért jelentős, mert az 1606. június 23-án
létrejött fegyverszünetnek köszönhetően élhetett tovább a protestantizmus a
katolikus vallással együtt.
Ezért
a nyitóünnepség alkalmából szervezett kolozsvári rendezvénysorozatot Bocskai
István emléke határozta meg. Az előadások után a résztvevők megtekinthették a
teológia épülő udvarán lévő, a fejedelemről megmintázott szobrot. A Bocskai/Avram Iancu tér 13. szám
alatt lévő protestáns intézet ugyanis nemrég vehette birtokba a 15. szám alatti
ingatlant. A két épület közötti 14. szám alatt pedig
egy belső udvar található, ahol a diákbentlakások épülnek. E még javítás alatt
álló épület elé került az új Bocskai-szobor. A szervező Erdélyi Református
Egyházkerület a programba a Bocskai szülőházában lévő emléktábla
megkoszorúzását is beiktatta.
Közös fohászkodás a magyarság sorsáért
Délután
fél négykor kezdődött a sportcsarnokban az a nagyszabású nyitóünnepség, amelyen
közel háromezren vettek részt.
A
rendezvényre a világ minden részéről érkeztek magyar reformátusok. A
Kárpát-medencei reformátusok mellett jelen voltak többek között az amerikai,
kanadai, ausztráliai és dél-afrikai hittársaik is. A tömeg ellenére nem
keletkeztek torlódások, noha a rendezvény előtt a résztvevők hosszú sorokat
alkotva a sportcsarnok körüli utcákon keresztül közelítették meg az esemény
színhelyét. Voltak, akik gyalog jöttek, de nagyon sokan autóbuszokkal utaztak.
Józsa Ferenc a székelyföldi Orbaitelekről érkezett.
Elmondta: számára azért fontos ez a találkozó, mert alkalmat nyújt, hogy a
világ minden tájáról összegyűlt magyar közösen fohászkodhat a magyarság
sorsának jobbra fordulásáért.
A
Világtalálkozó megnyitóját többek között a Székely Árpád által vezényelt
kolozsvári Református Kollégium vegyes karának fellépése tette ünnepélyesebbé,
a rendezvényen a Kolozsvár-Belvárosi Egyházközség fiataljai által előadott,
nagy sikernek örvendett A tékozló fiú című rockopera
is elhangzott.
Az
ünnepi szónoklatokat
Az
összefogás gondolatát hangsúlyozták a Világtalálkozó fő szónokai, akik a
jelenlegi magyar kormányt is bírálták a kettős
állampolgárság határon túli magyarokra való kiterjesztése tekintetében is
sikertelen magyarországi referendum kapcsán.
A
megnyitó ünnepségen
Ahogy
Nehémiásék építkezése is ellenséges körülmények
között zajlott, a hívek mai ez irányú cselekedetei is nehézségekbe ütköznek. Ezért
a református egyház építése csak akkor válhat sikeressé, ha hívei összefognak –
fogalmazott a szónok.
A
rendezvényen köszöntő beszédet mondott Tőkés László, aki szerint a kommunizmus
öröksége mellett azok is hibások a népszavazás végkifejletéért, akik a kettős
állampolgárság ellen kampányoltak.
A
Királyhágómelléki püspök emlékeztetett Bocskai István
erdélyi fejedelem végrendeletére, aki ebben az erdélyieknek azt üzente, hogy ne
szakadjanak el a magyarországi testvéreiktől, a magyarországiaknak pedig, hogy
ne taszítsák el maguktól az erdélyieket. Rámutatott: ez örökség jegyében jött
létre a reformátusok világtalálkozója és az azt szervező Magyar Reformátusok
Világszövetsége.
Bocskai örökségének megtagadása
A
2004-es magyarországi népszavazás eredményére utalva leszögezte: vannak
azonban, akik Bocskai örökségét megtagadták. Hangsúlyozta: nem híve a kollektív
bűnösségnek, ezért nem tekinti az összes magyarországit hibásnak a
történtekért. A kettős állampolgárság „megtagadásáért" Tőkés szerint a 45
év kommunizmus a vétkes, amely „az osztályharc jegyében árkot ásott ember és
ember közé", és „történelmi feledékenységbe süllyesztette az ország
népét".
Hozzátette:
azok is hibásak a történtekért, akik a kettős állampolgárság ellen kampányolva „testvért és testvért fordítottak egymással
szemben", és megrontották a Bocskai végrendeletében örökbe hagyott
„atyafiúi szeretetet". Tőkés azon reményét fejezte ki, hogy a
Világtalálkozó „jeladás lesz az összefogásra".
Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke bocsánatot kért a
magyarországiak nevében a referendum eredménye miatt, majd kifejtette, hogy e
gesztus következtében az erdélyiek és a magyarországiak természetes
nyíltsággal, bátran nézhetnek egymás szemébe. Úgy érzi – fejtette ki –, hogy
ezt a gesztust Kolozsváron annak ellenére is meg kell tennie, hogy a református
egyházak a referendum után szorosabbra fűzték kapcsolataikat, hiszen
rendszeresítették a Kárpát-medencei református lelkészek vendégszolgálatát.
Az
idei találkozó kapcsán Bölcskei kifejtette, hogy az
előző évek hasonló rendezvényeihez képest más, hiszen először „nem állhattak a
magyar kormány elé pénzt kérni az idei rendezvény megszervezésére". Ezért
úgy vélte, az ötödik Világtalálkozó minden magyar református Kárpát-medencei
gyülekezetet megmozgatott, hiszen csak így szervezhették meg sikeresen.
Borbély Tamás
Szabadság – 2006-08-14
Bocskai Istvánra és a bécsi békére emlékeznek a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozóján
Református világtalálkozó: élő kövek az egyház falában
A kettős állampolgárság ügye is terítékre került a Magyar Reformátusok 5.Világtalálkozóján, amelyen Bocskai István fejedelemre és a bécsi béke négyszázadik évfordulójára emlékeznek; a tíznapos rendezvénysorozat szombaton kezdődött Kolozsváron. A világtalálkozót az összes Kárpát-medencei református közösségben megünneplik.
Bocskai István fejedelem szabadságharcára és a bécsi béke négyszázadik évfordulójára emlékeznek a Magyar Reformátusok 5. Világtalálkozóján; az 1606. június 23-án megkötött fegyverszünetnek köszönhetően élhetett tovább a protestantizmus a katolikus vallás mellett. A tíznapos rendezvénysorozat megnyitóját szombaton tartották Kolozsváron, majd vasárnap Nagyváradon folytatódtak az események. A világtalálkozót az összes Kárpát-medencei református közösségben megünneplik, az utolsó rendezvény augusztus 22-én zajlik majd Debrecenben.
A kolozsvári rendezvénysorozat
szombaton reggel kezdődött a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, ahol
Egyed Ákos és Buzogány Dezső professzor tartott előadást Bocskai Istvánról. A
kiváló államférfi mellszobrának leleplezése után megkoszorúzták a szülőházában
található emléktáblát is. A tulajdonképpeni nyitóünnepségre színültig telt
Kolozsvár háromezer férőhelyes sportcsarnoka, ám a gondos szervezés
megakadályozta a zűrzavart. A magyar református résztvevők a világ minden
tájáról, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és
Dél-Afrikából is érkeztek. „Vajon
tudatosul-e bennünk, hogy a széthúzás az ember hibája, az összetartozás viszont
az Isten csodája?”
- tette fel a kérdést
megnyitóbeszédében
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Bocskai végrendeletét tolmácsolva először az erdélyieket emlékeztette, hogy „idegen fejedelemség alá kerülve, Magyarországot el ne felejtsék”, majd a magyarországiakat kérte, hogy „el ne taszítsák erdélyi atyafiaikat, véreiket”. Kifejtette, a december 5-ei népszavazás eredményéért nemcsak a 45 éves kommunista diktatúra a felelős, hanem azok is, akik a kettős állampolgárság ellen folytattak kampányt. „Az idei református világtalálkozó a határok feletti együvé tartozást testesíti meg” - fogalmazta meg Tőkés.
Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református egyház zsinatának lelkészi elnöke köszöntőbeszédében bocsánatot kért a népszavazás eredményéért a magyarországiak nevében. Bölcskei reményét fejezte ki, hogy e gesztus nyomán nyíltan nézhetnek egymás szemébe a magyarországiak és a határon túliak. Hozzáfűzte, ez az első alkalom, amikor a világtalálkozó szervezéséhez nem kértek támogatást a magyar kormánytól, és így a Kárpát-medencei magyarok fokozott összefogásra kényszerültek.
A világtalálkozó rendezvényeinek sora vasárnap az Ifjúsági Nagytalálkozóval folytatódott a nagyváradi várkertben. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kijelentette, az egységes magyar református egyház megszületését tartja kívánatosnak; amennyiben ez mégsem történik meg, az egymástól elszakított nemzetrészeknek akkor is össze kell fogniuk. Az ifjúsági találkozó keretében Tőkés László királyhágómelléki püspök kereszteletlen fiatalokat és felnőtteket keresztelt meg. A hivatalos rendezvények után az érdeklődők előbb a szilágybagosi fiatalokból álló mandolinzenekar koncertjét hallgathatták meg, majd a környezethez illő lovagi játékokat tekinthettek meg a debreceni Arany Kereszt Lovagok Egyesületének előadásában.
A világtalálkozó alkalmával Bihar megye több helységében zajlottak rendezvények: Élesden megtartották az elszármazottak találkozóját, Szentjobbon templomi-gyülekezeti ünnepséget tartottak, Nagyszalontán pedig a város alapítójára, Bocskaira emlékeztek.
Balogh Levente, Kolumbán Éva
Krónika – 2006-08-14
„Tedd maradandóvá” - Kolozsváron szombaton vette kezdetét a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának nyitóünnepsége
Összefogás, egység és áldozatvállalás, e három szó köré fonódott a világtalálkozó felszólalóinak mondanivalója, a 90. zsoltár mottóvá tett 17. verséből kiindulva. A világtalálkozó több párhuzamos ünnepséget jelent: a Bocskai szabadságharcról és a bécsi béke 400., valamint az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról is megemlékeznek az egész Kárpát-medencére kiterjedő rendezvényeken.
Az augusztus 12-22. között zajló ünnepségsorozat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tartott Bocskai-emlékünnepéllyel kezdődött, melyen Bocskai István történelmi szerepét méltatták, akinek mellszobrát felavatták az intézet udvarán.
Dr.
A megosztott, szétszakított helyzetből kell kiutat keresni, vállalva Bocskai örökségét. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a magyar reformátusok köszöntését adta át az erdélyieknek, kiemelve, hogy az anyaországbeli magyarok is ugyanannak az örökségnek az őrizői. Felvetette a két évvel ezelőtti népszavazás kérdését, és a magyaroszági református egyház nevében bocsánatot kért az erdélyiektől. A megnyitón fellépett a kolozsvári Református Kollégium énekkara, a Kolozsvári-Belvárosi Egyházközség fiataljai A tékozló ifjú című, magával ragadó rockopera-előadásukkal, Bogdán István színművész pedig szavalt.
A világtalálkozó több helyszínen folytatódik, Nagyváradon Református Ifjúsági Világtalálkozót zajlott vasárnap, rendezvények lesznek Péterfalván (Kárpátalja), Bácsfeketehegyen (Délvidék), Kassán, valamint Sárospatakon. Augusztus 22-én kerül sor a zárórendezvényre Debrecenben. Több más egyházközség tart saját ünnepséget is.
Vincze Judit
Új Magyar Szó – 2006-08-13
V. Magyar Református Világtalálkozó
Háromszéken a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban tartották az V. Magyar Református Világtalálkozó nyitórendezvényét vasárnap. Igét hirdetett Katona Jenő erdélyi származású, Észak-Amerikában élő református lelkipásztor. Szószéki beszédében a gyülekezeti tagsághoz és a jelen levő háromszéki lelkipászto-rok népes csoportjához a hit és a magyarság megőrzésének parancsáról szólt, a magyar nemzettudat csorbulását prédikátori hevülettel ostorozta, s a zsidóság meg a románság nemzeti összetartozását követendő példaként említve, a magyarok renyheségéről és közömbösségéről is bíráló hangnemben beszélt.
Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató baltás Bocskai Istvánról, Magyarország és Erdély fejedelméről, a bécsi béke bajnokáról beszélt, aki ellentmondásos pályakezdés után nemzetünk és Európa legnagyobb diplomatái és államférfiai közé emelkedett, aki az anarchikus pusztulásba süllyedő Erdélyt és Magyarországot képes volt a nemzeti önbizalom útjára vezetni, diplomáciai érzéke és tehetsége, hadvezéri képességei révén mind a törököt, mind a németet Magyarország és az önállósulás útjára lépő Erdély számára előnyös békekötésre kényszerítette. Az előadó a tőle megszokott aktualizáló hajlamát is érvényesítve, Bocskai emelkedett igényszintjét állította példaképül a megalkuvások sorozata helyett.
Botka László színművész Berzsenyi-verssel tisztelgett a világtalálkozó előtt, Sziki Károly egri előadóművész Magyari Lajos Gábor Áron Kökösnél és Farkas Árpád Szivárgásban című versét hozta vissza az egykori Felső-Magyarország pereméről, az Egyházmegye Tisztikarának énekszámai és a White Light együttes koncertje az egyházi rendezvény ünnepélyességét emelte.
Az ünnepség végén Katona Ibolya tiszteletes asszony mondott áldást.
A belvárosi templomi rendezvényt ugyancsak népes sereglet előtt a Sepsi Református Egyházmegye Gyárfás Jenő utcai székházának felavatása követte. Itt dr. Szőts Dániel, Sepsi egyházmegyei főgondnok, Dénes Csaba esperes és Incze Sándor nyugalmazott esperes szól az egybegyűltekhez.
(sylvester)
Háromszék - 2006-08-14
Bocskai Istvánra emlékeztek a Református Világtalálkozó
napján
Vasárnap az V. Magyar Református Világtalálkozót
több erdélyi településen is megünnepelték, így Gyulafehérváron is. Délben a gyulafehérvári székesegyházban sokan gyülekeztek a
jelentős eseményre. A megyeközponton kívül Nagyenyedről,
Marosújvárról, valamint a környékről érkeztek hívek.
Jakubinyi
György érsek nevében Gáll Alajos római katolikus főesperes vendégfogadóként köszöntötte az egybegyűlteket. Bárócz Huba református esperes köszöntő megnyitója és rövid
igehirdetése után Csomós József a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
prédikált. Többek között elmondta, hogy megható itt állni, mert e falak között
évszázadok óta nem volt református istentisztelet. Szó esett Bocskai István
fejedelemről, a kiváló reálpolitikusról és a nagyszerű hadvezérről, aki 400 éve
született Kolozsvárott.
Gudor Botond magyarigeni
református lelkipásztor részletesen ismertette Bocskai uralkodásának két évét
(1605–1606). Végrendeletét Sikó Levente gombási lelkipásztor olvasta fel. Ugyanakkor Fórika Éva zenetanárnő vezetésével a nagyenyedi
egyházkerület híveinek kórusa egyházi dalokat adott elő. Szőcs
Levente gyulafehérvári zenetanár jóvoltából pedig
Bocskai korabeli zenét is hallhattak az egybegyűltek. A fehér terítővel
letakart és gyertyákkal ékesített úrasztal előtt az egyházkerület és a Fehér
megyei RMDSZ nevében Rácz Levente megyei elnök és
Kerekes Hajnal ügyvezető koszorúzott.
Bakó Botond
Szabadság - 2006-08-15
Bocskay, az erdélyiek fejedelme (1557-1606) - Gudor Botond magyarigeni református lelkipásztor előadása Gyulafehérváron
Az, akit joggal nevezett Erdély, „magyarok pajzsának, igazság oszlopának” vagy „magyarok Mózesének” Eggel János kolozsvári polgár házában született, 1557 január 1-én. Bocskai még a kassai bevonulása előtt felvette az "Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Magyarország részeinek ura és a székelyek ispánja" címet, de a tényleges kinevezést és a jelvényeket csak november 20-án kapta meg: Az, aki a jelvényeket Kassára vitte, Bethlen Gábor, maga is erdélyi történelmünk kiemelkedő alakja.
Személyiségét Közép-Kelet Európa politikai és vallási küzdelmei legendává gyúrták. Az 1593-ban kezdődő 15 éves háborúban a Habsburg-ház nem volt képes, egyedül eredményt elérni. A reformációhoz való ragaszkodás, a vallási egység helyreállítási törekvései és a nemzeti jogok korlátozása, ellenállásra késztették a magyarországi és erdélyi rendeket. Ilyen körülmények között vetődött a történelem fénye Bocskai István váradi főkapitányra, az ország egyik leghatalmasabb főurára. A politikai helyzet, választás elé kényszeríttette. Vagy elmenekül az országból, vagy ellenáll a császári önkénynek. Ő az utóbbit választotta. Önerejére támaszkodott és megnyerte magának a hajdúkat. Hatalmas lépés volt. A hajdúk győzelmeinek, hadi sikereinek kovácsai lettek. A korabeli társadalmi renden kívül élő hadinép Bocskaihoz pártolásával a sikerek gyorsan követték egymást. 1604 október 15 Álmosd-Diószegi csata /Várad felmentése/ ugyanabban az évben Kassai bevonulás (november 12.). Innen bocsátja ki Bocskai István kiáltványát a nemzethez, felsorolva sérelmeiket és kinyilvánítva miért vont kardot, a nemzet alkotmányos és lelkiismereti szabadságáért. A bujdosók fejedelmükké választották, ehhez Bethlen Gábor a török szultán megerősítését is megszerezte. Fejedelmen, katonán és politikuson túl Bocskayt a kor emberének kell látnunk, akit a magyar történelmi mitológia, már életében örökbefogadott.
Bocskay a rendkívüli biblikus ember
Ehhez a hajdúk fejedelmének mitizálása járult leginkább hozzá, mind a mai napig. Megérdemelten, hiszen 1605 decemberében letelepíti a hajdúkat birtokán, akik számára kiváltságlevelet és közös nemességet adományoz. A Hajdúság, mint régió máig is bűvkörében él. Versek, énekek életében, epitáfiumok élete után fémjelezték a rendkívüliségét. A Debrecenben, kikerült kötet címlevelének hátlapján latin vers méltatja a „bihari nagyúr” érdemeit. A váradi levéltáros-poéta itt Bocskait a bibliai Mózeshez hasonlítja, a magyarok szabadítójának nevezi őt, aki a „harcias teutonok” fegyvereitől menti meg a „hunokat”. Eddig figyelemre alig méltatott retorikai fogás, hogy a hajdúság népén túl az egész magyarság vezérének is kikiáltja Erdély fejedelmét:
„Macte animis Heros,
noster Comitatus amat te:
Pannoniae totius te Status omnis amat.„
Eszerint Pannónia minden rendje szeretettel övezi, a zsarnok uralkodóval, II. Rudolffal szembeszálló Bocskait, a „mennyekből alászállott” „isteni szabadítót”. Az ótestamentumi hősök példája szerint alakulnak hadvezéri képeségei. A pusztán emberi rendkívüli és követendővé lett:
„Így
szokott ez lenni, Ezt szokta mívelni, Az mennyeknek szent ura;
Az
kisded szíveket, Vezérelvén őket, Viszi derék dologra:
Moises és Áron, Josue Gedeon, Példája ezt mutatja.”
Bocskai nemcsak keresztyén és nemes ember hanem „keresztyén Gedeon” lesz, a protestáns hitvédő szerepébe kerül. Hadjáratának Habsburg-ellenes jellege mellé, pedig markánsan kerül oda felekezeti színezete. A költőnek az adhortatio-ja a hajdúkatonákhoz szól:
Az
Ecclésiáért, Igaz tudományért, Ű maga föláll talpra
Mikor zászlótokkal, Dobbal trombitákkal,
Mentek az kemény harcra:
Adván bátorságot, Nálatok az
kardot, Forgattya csak ű maga.”
Példává, vezérré, a reformáció védelmében fegyvert ragadó, s bibliai előképek által karakterizált hőssé magasztosul így a fejedelem, ez a kép válik majd tradícióvá, egészen a legújabb korig, amíg a reformáció genfi emlékművén jelenítik meg szobrát, amelyről Illyés Gyula közismert verse szól, Kálvin, Géza, Cromwell sorában említve a „szablyás Bocskai” alakját. Bocskai egyik epitáfiuma a már említett Mózes-párhuzamot azzal a gondolattal toldja meg, hogy az ígéret földjét egyik népvezér sem láthatta meg. Ahogy a nagy bibliai előkép, úgy a magyarok fejedelme sem érhette meg letelepített népe teljes boldogságát. Ennek a hitnek formálásában udvari papjainak Alvinczi Péternek és Tasnádi Ruber Mihálynak volt nagy szerepe. Ennek köszönhető a fejedelem szilárd küldetéstudata és a híres végrendeletnek megszületése
A humanizmusban és a wittenbergi történetszemléletben gyökerező gondolkodás vetette meg tehát annak a Bocskai-képnek az alapját, amely a későbbi irodalmi, képzőművészeti alkotásokban s a közvéleményben is elterjedt, s lényeges vonásaiban maradandónak bizonyult. „Magyarok paizsa, igazság oszlopa, jók oltalmazója, gonoszok rontója”, „magyarok bölcs atyja” volt, s most már nélküle farkasok törnek a nyájra, nincs aki „hadat szállítani, törökkel alkunni, /Némettel traktálni, erős frigyet kötni, /Népet gubernálni, megtelepíteni” jobban tudna, mint Bocskay a jövőben. Olyan karakterjegyek ezek, amelyek mélyen beivódtak a köztudatba. Az ábrázolás azonban a hitszegés, a vallásos ellenfél és a törökbarátság jelzőivel épültek be a köztudatba. Nyugat Magyarország katolikus világa hajdúinak nem sokat köszönhetett. Az Erdélyből kiűzött jezsuiták, pedig méltán jelezték: újabb ellenfele lett a katolicizmusnak. Palma Károly Ferenc latin nyelvű történelemkönyvében (Notitia rerum Hungaricarum, Nagyszombat, 1770) Bocskai „lázadásáról” beszél, s összeesküvőnek nevezi őt Rákóczi Ferenccel együtt. Megjegyezzük, hogy a Habsburgok elleni harcot Bod Péter történészünk sem látta később, másképp. Híveinek a vallásszabadság és a haza hőse, a legtöbb erdélyi püspök nélküli katolikusnak, újabb akadály a hitegység megvalósulásának útjába.Ezért szükséges megismernünk a politikus Bocskay jellemvonásait:
Bocskay a politikus
Erdély fejedelme reálpolitikus volt, aki sikeresen kapcsolta össze épp az aktuális nemzeti és vallási törekvéseket. Nemcsak kitűnő hadvezér, hanem nehéz döntésre képes diplomata államférfi is volt. Népét kivezette a kilátástalan tizenöt éves háború nyomorából, és elindította felemelkedésének útján. Kedvenc tartózkodási helye a kassai fejedelmi központ kristályosodási pontjává vált egy rövid időre a szétszakadt országrészek szellemi erőinek. Fejedelmi udvara egyszerű volt. Fény és csillogás nem vette körül Ide sereglett a régió értelmiségének színe-java, többek között az udvari papjává lett Alvinczi Péter, a titkáraivá szegődött Rimay János és Péchy Simon, írnoka: Szepsi Korotz György, a kancellárjává kinevezett Káthay Mihály s a diplomáciai szolgálatába szegődött Czobor Mihály, Illésházy István és Bocatius János, az utódjául is kiszemelt Homonnai Bálint, valamint a székely generálisává kinevezett Petki János és még sokan mások. Valamennyien literátus emberek is voltak, de egyúttal a fejedelmi politikai szellemiségének kovácsolói is. Nemcsak Bocskai kvalitásainak köszönhető, hanem udvarának is, hogy 1605 február 21-én, Nyárádszeredán, majd áprilisban Szerencsen megválasszák fejedelemnek, vagy abban, hogy 1606 június 23-án bécsi béke – Habsburg- erdélyi kompromisszuma megszülethetett. Politikájának pálfordulása 1604-hez köthető, amikor az álmosdi csatában az addig Habsburg-hű Bocskai István - a megváltozott események hatására- ellene fordul Rudolf császár hadvezéreinek, és hajdúi élén sikert sikerre halmoz. Hamarosan övé az akkor Alsó-Magyarországnak nevezett Felvidék jó része, Kassa megnyitja előtte kapuját, Szerencsen fejedelemmé választják, a medgyesi országgyűlés, pedig megerősíti az erdélyi trónon, mint Erdély fejedelmét. Egy esztendő leteltével a török szultán képviseletében Lalla Mohamed nagyvezír 1605 november 11-én a pesti Rákos-mezőn az utolsó bizánci császár aranykoronáját teszi fejére, a gyémánt kardot, pedig oldalára köti. Ám Bocskai nem fogadja el a királyi címet. Tisztelt jelenlévők, mi lehet más ez, mint egy radikálisan felfele ívelő politikusi karrier?
Ehhez a rendkívüli agilitásról beszélő
karrier következményeit vagy hozadékát jelentik azok a győztes csaták vagy
békekötések, amelyek személyiségének európai politikában is megérdemelt helyet
biztosítanak. Így az 1606 június 23-án Bécsben
megkötött béke eredményeként helyreállították az Erdélyi Fejedelemség
függetlenségét, sőt hozzácsatolták Szatmár, Szabolcs,
Ugocsa és Bereg megyéket.
Erdélyhez és a Partiumhoz került Tokaj, Kálló és Szatmár vára is. A béke
biztosította az evangélikus és református vallás szabad gyakorlását (kivéve a mezõvárosokat és a falvakat), a Szent Koronát
hazahozták Prágából, a nemesség nádort választhatott, a magyar várak élére
magyar kapitányokat állítottak, és a szabad királyi várak is visszakapták
szabadságukat. A rendi önkormányzat helyreállításának nagy
győzelme volt ez. Magyarországot saját törvényei szerint a nádor és a magyar
tanács által kell kormányozni, a közhivatalokba csak magyarokat nevezhettek ki.
A Habsburgok kötelezték magukat, hogy a törökkel is békét kötnek (zsitvatoroki béke).
Ez a békekötés volt a XVII. századi magyar függetlenségi harcok jogalapja.
Bocskai utolsó nagy sikere, illetve bécsi sikerének nagy következménye, az
1606. november 11-én megkötött zsitvatoroki béke a
szultán és Rudolf császár között, mely lezárta a tizenöt éves háborút,
megszüntette a magyar királynak a törökkel szembeni adófizetési
kötelezettségét. Ezért állíthatjuk azt, hogy a fejedelem igazi reálpolitikus
volt. Világos szemmel mérte fel a lehetőségeket, s politikai céljától sem
mellék szempontok, sem érzelmek nem téríthették el. Büszke volt és hiú, mint
korának minden magyarja, de soha elbizakodottá nem vált. Vallásos hittel
vallotta felsőbb küldetését, és ebből jogot merített arra, hogy az
ellenszegülőkön kíméletlenül átgázoljon. Ritka az a politikus, akinek
uralkodása alatt osztatlan a tekintélyelvűsége.
A politikus Bocskay tekintélye, pedig óriási
volt, „mind ellenségei, mind hívei
előtt." (Benda Kálmán jellemzése). Politikai bölcsessége és államférfiúi nagysága
szabadságharcának győzelme abban rejlik, hogy rövid két év alatt sok-sok szakadék
között megtalálta a célravezető utat. Katonai hatalmának idején
megvalósíthatónak látta Magyarország és Erdély egyesítését. Béketárgyalásain,
majd minden törekvése valósággá vált. Tekintélyére jellemző, hogy
közvetítésével jött létre a Habsburg-ház és Török Birodalom közötti a már
említett Zsitvatorok-i békeszerződés.
A politikai
nagyságot, ahogyan korábban is jeleztem, nemcsak a jellem, hanem a
hadiszerencse is formálta. Érdemes megismernünk emiatt a hadvezér Bocskait is.
Bocskay a hadvezér
1593-ban kezdetét vette egy újabb nagy török háború (ami később a tizenöt éves háború néven került be a történelembe). Rudolf császár létrehozta a Szent Ligát, melyhez csak Velence és a pápaság csatlakozott. Az akkori fejedelem Báthory Zsigmond, feltehetően Bocskai tanácsára is, 1594 februárjában bejelentette csatlakozását. Az ellenzék felszámolásában, és a törökellenes háborúhoz való csatlakozásban Bocskainak döntő szerepe és befolyása volt. Ő vezette győzelemre a fejedelmi sereget és a mintegy 23 ezer székely harcost a havasalföldi hadjáratban, amikor is október derekán rohammal visszafoglalta a törököktől Târgoviştét, majd október 25-én Giurgiunál megsemmisítette Szinán pasa visszavonuló seregének nagy részét. De Bocskai számlájára kell írjunk egy kevésbé dicső tettet is: 1596 februárjában az ő seregei verték le ritka kegyetlenséggel a hősies harcok után rútul becsapott székelyek készülő lázadását a "véres farsangon". Hadvezér egyénisége akkor jutott a csúcspontra, amikor az álmosd-i (Diószegi) csatában(1604), ezúttal a Habsburgok ellen, Belgiojoso generálist legyőzte. Debreceni Szappanos János költeménye, a Militaris congratulatio comitatus Bihariensis (Debrecen, 1605), a szerencsét és hősiességet egyaránt megénekelte. A hadvezetőből, igazi hadvezér, a nemesből politikus, az alattvalóból lázadó, akit a Habsburgok ágyúi tántorítottak el az Udvar hűségétől:
„Az szép szabadságra, Magyarság javára, Törekedő jó urunk,
Úri dicsőségből, Mint Krisztus Mennyekből, Alá
szállott gyámolunk,
Szolgai ruhában, Katona formában, Hallgasd meg
az mit írunk.”
Az, aki „szolgai ruhában, katona formában érkezett” az egyetlen győztes magyar szabadságküzdelem vezére volt, aki a katonai diadal után a béke megteremtésére, elvi és gazdasági alapjainak megszilárdítására is gondolt. A "háborúba bolondult" hajdúkapitányokat kivégeztette, a hajdúkat viszont székely mintára kollektív szabadsághoz juttatta. A katonai mérleg majdnem pontos egyensúlyt mutatott: Magyarország történeti területéből a király felségjoga 1222 négyzetmérföldre terjedt ki, a töröké 52 százalékkal nagyobb, 1859 négyzetmérföld, Bocskaié a legnagyobb, 2082 négyzetmérföld.
Ma, mindazok számára, akik sírhelye köré gyűltünk ünnepelni, mit is köszönhetünk.
Bocskay üzenete
Szabadságharcának eredményeit nem éri meg. 1606 dec. 17 híres, máig is aktuális végrendelét megírta, majd 1606 december 29-én Kassán meghalt. Testamentumában Bocskai István így hagyatkozik: "Szívem örvend rajta és Istennek érte nagy hálákat adok, hogy én az országot mint édes hazámat most mindenféle ellenféltől megszabadult állapotban hagyhatom. Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németeknél lészen és a magyar királyság is a némethez forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmukra, javukra lészen. Ha pedig Isten úgy adná, hogy a magyar korona Magyarországon magyar kézre kelne, egy koronás király alá: úgy az erdélyieket is intjük: nem hogy attól elszakadnának, vagy abba ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá mód szerént adják magokat." "Ezeknek utána mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója - meghagyom s írom, szeretettel itvé, mind az erdélyi és magyarországi híveket, az egymás közt való szép egyezségre -Az egyezségnek pedig örökösen való - A Respublicaknak soha egymás ellen senki ingerléséből, izgatásából ne törődgyenek.” Hosszú processzióval Gyulafehérvárra kísérik és a Fejedelmi város, székesegyházának központjában a kriptalejárat mellé ravatalozták fel. Egész Erdély siratta őt. Váratlan halálát több gyászvers megörökítette. Több versnek fő motívuma Káthay Mihálynak, a fejedelem meggyilkolásával vádolt kancellárnak az ostorozása és szidalmazása: (Én Kátai Mihály, velágnak nagy példa ...), A másik, amely ugyancsak a megmérgezés vádjáról beszél, Az fejedelemnek megétetőjéről és annak büntetéséről való ének (kezdősora: Ha kérdi Isten Káthay tetőled), szokatlanul nagy karriert futott be.
Úgy érzem, anélkül, hogy szubjektív lennénk az, hogy 400 év elteltével együtt emlékezünk: reformátusok és katolikusok, magyarok és nem magyarok önmagában is üzenet értékkel bír. A bécsi béke szellemisége, Bocskai ismeretlen, de feltételezett sírhelyének ma is van mondanivalója számunkra. Krisztus keresztjéről beszél, az Úr gyermekeiről, akik a történelem viharaiban hol egymás ellen, hol meg egymás mellett harcoltak. Ma különösképp egységről beszél nekünk, nemcsak krisztusi egységről, hanem olyan nemzeti egységről, amelybe a nemzet farkasai öntudatlanul, de örömmel vésik be múlandó nyomukat. Ahogy Krisztus él, Krisztus, győz, Krisztus uralkodik, úgy a Gyulafehérvári katolikus székesegyházban eltemetett Bocskay István szelleme, testamentuma ma is tanít. Ma is kellenek hunyadiak, bethlenek, bocskaik és Márton Áronok, hogy tanítsanak hinni, reménykedni és szeretni. Bocskai Szelleme legyen lelkiismeretünk ébrentartója.
A hely szelleme kötelez - V. Református
Világtalálkozó Nagyenyeden
A „Művészetek városa" a
Világtalálkozót kiállításokkal és kórustalálkozóval köszöntötte. A kollégiumi Barcsay Galériában a Nagyenyedi
Református Egyházmegye kezdeményezésére képzőművészeti kiállítás nyílt. Király
László ny. magyartanár a megnyitón többek között elmondta, hogy ez a
kiállítás a nagy esemény előtti tisztelgés, amelyre a hely szelleme is kötelez
bennünket, az a történelmi múlt, amit elsősorban Bethlen Gábor öröksége jelent.
A továbbiakban a tanár úr nagy kedvvel és hozzáértéssel mutatta be a kiállító
művészeket és alkotásaikat. Színes előadásában kihangsúlyozta, hogy úgy kell
szemlélnünk ezeket az alkotásokat, hogy közben részt vegyünk az alkotó teremtő
gyönyörűségében.
Az első teremben megcsodálhattuk id.
Lőrincz Zoltán, ifj. Lőrincz
Zoltán és Lőrincz Konrád fotóit.
Múltunk omladozó emlékei, pl. a boroskrakkói templom
azt bizonyítja, hogy ferde torony sajnos nemcsak Pizzában van. Horháth Miklós érdekes, erős tónusú
festményei politikai személyiségeket, pl. Orbán Viktort és Kovács
Lászlót ábrázolják. Megtekinthettük Lőrincz
László tusrajzait és Lőrincz Konrád Gáspár Jánost
ábrázoló kis agyagszobrát. Balázs Janó torockószentgyörgyi
művész ezúttal nem kőszobrait, hanem fából készült alkotásait mutatta be. A szentgyörgyi népművészek Móricz Annuska, Balázs Bálint
és Szőllösi Magdolna festett kisbútorai
igen tetszetősek voltak. László László kollégiumi matematikatanár precíz, szép tiszta
munkával faragta ki a régi háztartási tárgyakat, pl. a sulykolót és a
kapatisztítót.
A második teremben már nem élő alkotók,
főleg festők képeit gyűjtötte össze Pópa Tibor ref. tiszteletes, pl.
Dezső Hunor, Vass Albert, Halmágyi
Antal, Székely Mihály, Gruzda János, Jánosi László, Incze János, Petyelán István és Dóczyné Berde Amál munkáit. A két
terem közötti folyosón árusítással egybekötött vonzó könyvkiállítást
szemlélhettünk meg.
A Bethlen Dokumentációs Könyvtárban
felelevenedett a református múlt régi könyvek és okmányok, folyóiratok és
kegytárgyak formájában. Múltunk e néma, és mégis oly beszédes emlékeit Győrfi Dénes könyvtáros és Gudor András
református tiszteletes ismertette. A gyulafehérvári egyház Árva Bethlen Kata
által készített selyem rece terítője és egy 1507-ből származó kehely
csodálkoztatta meg a nézőket.
A Vártemplomban megtartott
kórustalálkozó jól elszórakoztatta a még kitartó közönséget. Felléptek a nagyenyedi egyházi kórus (kórusvezető: Mester Ágnes),
a marosújvári kórus (Fórika
Éva), a bethlenszentmiklósi (
Bakó Botond
Szabadság – 2006-08-16
Dés - Világtalálkozóval kapcsolatos
ünnepi rendezvények
A szombaton, 12-én kezdődött V.
Református Világtalálkozó rendezvényei vasárnap a dési
gyülekezetben is folytatódtak. Délelőtt 10 órától a református templomban igét
hirdetett Hegedüs Béla magyarországi esperes.
Az ünnepi istentisztelet hangulatát emelte a dési
gyülekezet vegyeskarának éneke, Szabó Tamás
magyarországi lelkipásztor szólója, valamint Gáti Sándor oboajátéka.
Prédikációjában a nagytiszteletű
esperes úr újra és újra figyelmeztette a ma emberét, hogy a régi idők óta semmi
sem változott: az ember ugyanúgy halandó, és ugyanúgy hit által jut be a
mennyeknek országába, mint egykoron. Ugyanakkor Isten áldását kérte a hit
ünnepét ülő reformátusokra, bárhol is legyenek a világon.
A délutáni istentiszteleten Szabó Tamás
lelkipásztor szolgált, majd Méhes Balázs magyarországi orgonaművész és
Gáti Sándor orgona- és oboakoncertje ünnepélyesen felavatta a közelmúltban
felújított százéves orgonát. A változatos műsorban Mozart, Bach, Pachelbel és más szerzők zeneművei szerepeltek. A
lélekemelő muzsikának a gyülekezet áhítatteljes
csenddel adózott.
Gudor Lajos esperes ismertette a
világtalálkozó nyitóünnepségének programját, részletesen kiemelve Bocskai
István fejedelem történelemformáló szerepét, végrendeletének és a bécsi béke
tételeinek ma is érvényes üzenetét, majd megköszönte a vendégeknek és a
gyülekezeti tagoknak a bizonyságtételt és szolgálatot, Isten áldását kérve
reájuk, emlékeztetve az V. Református Világtalálkozó mottójára: „Kezeink munkáit
tedd maradandóvá!" (Zsolt. 90,17).
Balogh Endre
Szabadság – 2006-08-17
Visszajelzések a világtalálkozó résztvevőitől
A Kézdi-Orbai Egyházmegyéből 50-en vettünk részt a kolozsvári ünnepi istentiszteleten, hajnalban indultunk, és hajnalban értünk haza. Nem tudjuk, hogy kinek az ötlete volt, hogy a busszal utazókat egy-egy uzsonnacsomaggal ajándékozzák meg, de nagyon kellemes meglepetés volt. (Legalább) 50 személy köszönetét szeretném kifejezni ezért a figyelmességért.
Tisztelettel és köszönettel,
Beke Boróka lelkipásztor
