|
HÍRVIVŐ |
||
|
|
||
|
Az |
||
|
|
||
|
Feliratkozás:
hirvivo-subscribe@yahoogroups.com
|
||
|
Hír
beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2008
július 04, VII. Évfolyam 27. szám (összesen 315 szám) |
||
|
|
||
Tartalomjegyzék
Pünkösdi királyság a Napsugár-táborban
Pályázathirdetés - Apafi Református Egyetemi Kollégium lelkészi igazgatói állásra
Egyházkerületi Közgyűlés Gyergyószentmiklóson
Eszményi értékek erdélyi őrei - Egyházkerületi Közgyűlést megnyitó igehirdetés
Lámpásokká kell válnotok! - Tonk István főgondnok megnyitó beszéde
Végletek között Erdélyben - Missziói jelentés 2007-ről
Presbiteri szövetség - Valami elkezdődött (?)
Jeleket adni, jeleket hagyni... (Iskolai névadó Páván)
Parókiát és gyülekezeti házat építettek
Előzetes a Harangszó következő számából (2008/13.)
A templom és iskola szellemében (Középajta)
Találkozni a végeken szolgálókkal
I. Madárleány napok Magyargyerőmonostoron július 12-13 között
Kóruszászlók Nyárádszereda főterén
Útravaló - Református Imádságoskönyv
Heteken át tele volt a postaládám szórólapokkal. Két fiatal hölgy nagy
választási plakátot nyom a kezembe, a jelölt színes fényképével: tessék
kiragasztani az ablakba. Minek? Második emeleten lakom, ki a csuda tekergeti a
nyakát, hogy odanézzen? - írja cikkében Bustya Dezső. Az írás a
Tűnődés kampány után alcímet viseli, s a szerző - ahogy
tőle megszokhattuk - humorosan, néha cinikusan a lényegre világít rá.
Arra, hogy a kampány alatt a sok szemétre kidobott pénzzel mennyi mindent
lehetett volna támogatni.
A Ne menjen el Katinka lelkésznő című írásban beszélgetés olvasható Réti Katalin, Erdélyből elszármazott szabadkai lelkipásztornővel.
Válasz Minutusnak címmel a kézdivásárhelyi presbiterek és lelkészek válaszolnak dr. Juhász Tamás professzornak az Üzenet február 15-i számában megjelent írására, ehhez kapcsolódik a szerkesztőség által írt Szerkesztői levél is.
Folytatódik az Énektanulás rovat, amelyben ötvös József osztja meg gondolatait az új énekeskönyvről.
Szántó Sándor a plojesti szórványtalálkozóról számol be, Forró Miklós pedig a székelyudvarhelyi egyháztörténeti kiállításról.
A gazdag hírrovat mellett jelentkezik a Kövess engem és az Örömmondó oldal is. Mannás kosár rovatban Lőrincz István Silásról ír, a Könyvespolcban Moldován Béla: Látható, láthatatlan és a hit című könyvéről szerzünk tudomást.
A Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén, a falu fölött magasló Cserhalmon tartották múlt hétvégén a 9. Lármafa találkozót, melyen Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor teljesített szolgálatot. Az istentiszteletet követően megemlékeztek a jelenlevők a Szent László-legendáról, a Cserhalom alatt elterülő lankákon 1064-ben történt eseményekről. Vidékünkről több busznyi meghívott vett részt a rendezvényen, ahol a szombatfalvi II. református gyülekezet kórusa Szakács Annamária karnagy vezetésével alkalomhoz illő kórusműveket énekelt, illetve Gajevszky Klára verset szavalt.
Zólya Attila, Udvarhelyi Híradó, 2008-07-03
A sepsiszentgyörgyi református és katolikus templomokban kolozsvári,
marosvásárhelyi, régeni és csíkszeredai cserkészek tartottak jótékonysági
előadást, hogy cserkésztestvérük, a 22 éves szászrégeni egyetemista, Vita
Tímea szívműtétére gyűjtsenek adományokat.
A szomorú hír, hogy rövid időn belül megváltozott Tímea élete, a cserkész-levelezőlistán érkezett. (Részletek Tímea honlapján: www.vitatimea.ro ) Rögtön elindult a kérdésözön, hogy mit is lehetne tenni érdekében, mert a cserkésztörvények egyike a segítőkészség. Két cserkész a gitárját, másik a furulyáját ajánlotta fel, és azt, hogy útra kelnek Erdély nagyobb városaiba. Sepsiszentgyörgy a jótékonysági akció első állomása volt. Annak ellenére, hogy nagyon kevesen voltak a református templomban, és a katolikus templomból is sokan hazamentek szentmise után, sikerült 1150 lejt összegyűjteni. Az előadás sikeréhez hozzájárult László Károly színművész is, aki a szárnyaszegett kis madár reménységéről beszélt, és arra kérte a jelenlevőket, hogy aláírásukkal bátorítsák a nehéz helyzetben levő lányt. Ma Szászrégenben a református templomban, vasárnap Marosvásárhelyen a Vártemplomban adják elő a cserkészek vallásos énekekből álló műsorukat.
(józsa), Háromszék, 2008-07-04
Pünkösdi királyság a Napsugár-táborban
A táborlakók Illyefalva felfedezésére indulnak
Egy hétig királyi székhellyé varázsolták az illyefalvi református templomkertet a tizenötödik Napsugár-tábor lakói. Valamennyien nemesi ivadékok, mivel valamilyen nemes tettet hajtottak végre év közben.
E nemes tettek többek között: kiemelkedő helyezés a Napsugár bélyeggyűjtő versenyén (nyolc csapat), legjobbnak bizonyulni az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőn (három csapat), megnyerni a Nagyváradi Mesevetélkedőt, illetve a Kurutty általános műveltségi vetélkedő Napsugár-díját (egy-egy csapat). Nos, ezek a nemes vitézek naponta váltják egymást a trónon, a választott királynéknak népes udvartartása van, az udvari bohóc címért szinte versengenek, de azt sem bánják, ha csak az utolsó napi vásárban jutnak szerephez. Vasárnap délután mindenki elköltheti a pontgyűjtő játékokon szerzett tallérokat, lesz vásári fodrász, céllövölde, jósda és mindenféle portékát kínáló árus. Addig is az illyefalvi bástyák tövében több tucat mese hangzik el, a félszáz gyermek és kísérői Zsigmond Emesével, a Napsugár főszerkesztőjével az élen addig hallgatják és mondják a történeteket, amíg a vasorrú bábából tündér, a zsiványból királyfi lesz.
Fekete Réka, Háromszék, 2008-07-04
Pályázathirdetés - Apafi Református Egyetemi Kollégium lelkészi igazgatói állásra
Az Erdélyi Református Egyházkerület pályázatot hirdet az Apafi Református Egyetemi Kollégium lelkész-igazgatói állásának betöltésére. Pályázhatnak az ifjúsági munkában, lelkigondozásban jártas felszentelt református lelkipásztorok. Szükséges iratok: a 2007. évi 1. jogszabály 25.§. előírása szerint. Szolgálati lakás biztosított. Bővebb felvilágosítást a 0264-592453 telefonszámon, vagy e-mailen: egyhazkerulet@reformatus.ro
Pályázási határidő: 2008. augusztus 5. Cím: Erdélyi Református Egyházkerület (Eparhia Reformată din Ardeal), 400079 Kolozsvár/Cluj-Napoca, I. C. Brătianu u. 51-53.
Kolozsvár, 2008. július 4.
Dr. Pap Géza s. k. püspök,
Gyenge János s. k. előadótanácsos
Egyházkerületi Közgyűlés Gyergyószentmiklóson
Ötvös József missziói előadó
Az ünnepi eseményre június 24-én délután került sor a gyergyószentmiklósi templomban, ahol a megjelenteket Bíró Sándor helybeli lelkipásztor köszöntötte. Ezt követően Tonk István ügyvezető főgondnok megnyitotta a közgyűlést. Beszédében elsősorban a család fontosságára illetve a megromlott erkölcsi világban a keresztyénség megtartó értékrendjére hívta fel a figyelmet. Az ünnepi istentisztelet alkalmával Ötvös József missziói előadó hirdetett igét.
Igehirdetést követően került sor a tizenöt fiatal lelkipásztor eskütételére, akiket ezt követően az esperesek egy-egy bibliai igével áldottak meg. Majd a felszenteltek nevében Ősz Sándor Előd szólt az egybegyűltekhez. Idézte a három évvel ez előtt végzett hallgatók tablóján álló verset a Zsidókhoz írt levélből: mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy megmaradjunk.
A közgyűlés másnap a püspöki beszámoló meghallgatásával folytatódott. Dr. Pap Géza püspök jelentése a felekezeti oktatás kérdéskörével kezdődött. A püspök üzenve azoknak, akik a világi sajtóban sorozatosan támadják a felekezeti oktatást, elmondta: a templom és iskola kifejezés nem az elmúlt 18 év találmánya, hanem a reformációból maradt ránk. Hitvallásaink is így fogalmaznak: az igehirdetés és az iskolák fenntartassanak. Pap Géza püspök külön kitért a sepsiszentgyörgyi kollégium helyzetére is.
A teológia helyzetéről szólva elmondta: a Királyhágómelléki Egyházkerület képtelen kifizetni az óriási tartozását az intézmény fenntartása érdekében, ez pedig nagyban befolyásolhatja az amúgy felgyorsult akkreditálási folyamatot. Gyülekezeti tapasztalatairól szólva a püspök kijelentette: kihalófélben van az összefogás. Közegyházi dolgokra egyre kevesebben gondolnak, mindenki saját magával van elfoglalva. A közösségi szellem kihalt, az adakozás úgyszintén. Szomorúan állapította meg, hogy az egyházkerület által kiadott könyveket, szakirodalmat nem vásárolják, nem veszik igénybe a lelkipásztorok. A jelentés végén a marosvásárhelyi nagy gyülekezetekben tett generális vizitációról, a szekus dossziékról valamint néhány rövid hírről esett szó.
A püspöki beszámolót követően a közgyűlési tagok Ötvös József missziói előadó jelentését hallgatták meg, aki néhány elgondolkodtató kérdést intézett a hallgatókhoz. Rendben van-e minden ott, ahol több száz lelkes gyülekezetekben csak egy istentisztelet van hetente? Ott, ahol a lelkészértekezleten hiányzik a lelkipásztorok 60 százaléka? Ott, ahol tíz éven belül háromszor alakul meg a Presbiteri Szövetség? Ott, ahol a konfirmálás után a fiatalok nagy része már nem megy templomba?
A közgyűlés egyik kiemelt napirendi pontja volt a tavaly elhunyt Fazekas Sándor egyházkerületi főgondnok megüresedett helyének betöltése. A jelenlevők titkos szavazás után Geréb Péter szászrégeni mérnököt, a Görgényi Egyházmegye főgondnokát választották.
A közgyűlési tagok a püspöki beszámoló, a missziói valamint más bizottsági jelentések meghallgatása után az elhangzott kérdéskörökhöz, problémákhoz szóltak hozzá. A témák megbeszélését követően a közgyűlési tagok megszavazták az elhangzott beszámolókat, jelentéseket valamint határozati javaslatokat. A közgyűlés végül közleményt fogalmazott meg, melyben felháborodását fejezi ki amiatt, hogy sepsiszentgyörgyi személyek okirat-hamisítás címén feljelentették a bíróságon az egyházkerületet.
(a Közgyűlésről írt részletes beszámoló az Üzenet július 15-i számában olvasható)
Somogyi Botond
Eszményi értékek erdélyi őrei - Egyházkerületi Közgyűlést megnyitó igehirdetés
"Úgy tekintsen minket minden
ember, mint
Krisztusszolgáit és Isten titkainak sáfárait.
Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik,
hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. "
1Kor 4,1-2)
Meglepőnek tűnő kérdést indít el bennünk az elhangzott ige: hogy tekintsenek minket az emberek? Sőt, maga a kérdés is kérdést szül: fontos-e, hogy mit mondanak rólunk az emberek?
Azt hiszem, a válaszok nagyon megoszlanak, mert van, aki így szól az apostollal együtt: "Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni" (Gal 1,10), - és ezzel az apostoli mértékkel így válaszol a mai szolgálattevő: nekem nem fontos, hogy mit mondanak rólam az emberek, csak az fontos, mit mond rólam az én küldő Uram.
Ezzel szemben mások azt válaszolják: egy nagy közösséget, történetesen az erdélyi magyar reformátusságot képviseljük lelkipásztorokként, presbiterekként, egyháztagokként, akkor bizony számít, hogy mit mondanak rólunk mások. Természetesen az élet nem ilyen egyszerű igen-nem, fontos-nem fontos határozott válasz, hanem sokkal árnyaltabb és sokkal titokzatosabb.
Olyan időben érettségiztem, amikor nem volt előnyös elmondani, hogy valaki teológiára készült. Igaz, a tanárok egy része elfogadta azt a pályaválasztási döntést, volt olyan, aki tudomásul vette, volt aki nem értett egyet a döntéssel, és voltak, akik csendben mellém álltak. Abban a helyzetben sokáig az az evangéliumi történet volt eligazító és bíztató, amikor Jézus kiküldi a hetvenkét tanítványt emberek közötti szolgálatra, mint juhokat a farkasok közé, majd a sikeresen visszaérkezett tanítványok boldog büszkeséggel jelentik: "még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre" (Lk 10,17). Jézus a szolgálattal, sáfársággal megbízó gazda ezt a sikertörténetet így értékeli ki: "annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennybe". Aztán két évtizedes kerülővel visszakerültem lelkipásztorként abba a városba, ahol érettségiztem, és egykori tanáraimmal egyre gyakrabban találkoztam kiállításokon, színházban, templomban vagy éppen szolgálatra kértek családjukban. Úgy és akkor éreztem meg: igenis, számít, hogy tekintenek ránk az emberek.
Tudom, most egy jól körülhatárolt mértéket, határozott kijelentést várnának tőlem/tőlünk az Ifjú Szolgatársak, sáfár-kollégák, hogy bármikor és bárhol hivatkozhassanak majd erre. Csakhogy a mérték nem ilyen egyszerű.
Először is, a lelkipásztor is a világban él, méghozzá gyorsan változó világban, olyan emberek között, akiknek más az értékrendjük, kultúrájuk, vallásuk, felfogásuk, nyelvük és szokásuk. Jézus mondja főpapi imájában: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól" (Jn 17,15). Én azt hiszem, hogy itt Gyergyószentmiklóson és a Gyergyói medencében szolgáló házigazda lelkipásztor is megerősíti: nem mindegy, hogyan tekint itt minket a világ, mint reformátust vagy mint református lelkipásztort.
Másodszor felelősséggel tartozunk egy ránk bízott - kisebb vagy nagyobb - közösség egységéért, békességéért, megmaradásáért. Ezért sem mondhatjuk, hogy nem érdekel minket, mit mondanak rólunk az emberek. Ma már az a mondás sem igaz, hogy hiába töröd magad, úgysem állítanak neked szobrot. Nem egy lelkipásztornak, nevelőnek, szolgálattevőnek állítottak az utóbbi időben felénk szobrot vagy emléktáblát. Igaz, mi nem egy ilyen emléktábláért vállaltuk és vállaljuk a szolgálatot. De az is igaz, hogy majdnem egy évszázada kisebbségben élő, egy negyed százada pedig öregedő, apadó közösségünknek nagyon is számít, miképpen néznek, nézhetnek papjaikra: várhatnak-e tőlük segítséget, megértést, példaadást, s ha kell az életben, akár eligazítást is.
Mielőtt átbillennék a ló túlsó oldalára, hadd idézzem - éppen a Biblia évében - az örök mérték, a Szentírás szavait. Pál apostolt egyszer Félix helytartó elé vezetik, hogy számot adjon szolgálatáról, krisztus által elhívott sáfár pedig a világi ítélete előtt így vall: "magam is arra törekszem. Hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és az emberek előtt" (Csel 24,16). És itt a sorrend a fontos: Isten és az emberek előtt. Úgy gondolom, ez a mérték: a sorrend. Az apostoli levél elhangzott verse ennek az elhívásnak, küldetésnek, szolgálatnak sorrendjét határozza, amikor így írja: Krisztus szolgái és Isten titkainak sáfárai.
Krisztus szolgái - sajátos kifejezés, mert ilyen több nincs a történelemben. Sokféle szolgálat, szolga volt és van, el egészen a leláncolt rabszolgától az előkelő, zsinórozott ruhás palotai szolgákig, de Krisztus szolgái egészen másak. Egyébként így nevezték az apostolokat is, és itt ebben az értelemben találjuk. Két rövid gondolatot fogalmazok meg ezzel kapcsolatosan.
Krisztus szolgái - azt jelenti, hogy az Ő nyomdokában, az ő példáját követve jár, él az ember. Az ún. Krisztus-himnuszban, a Filippibeli levél második részében olvasható :
"nem tekintette zsákmánynak,
hogy egyenlő Istennel, . . .
szolgai formát vett fel,
emberekhez hasonlóvá lett
és engedelmeskedett . . . a kereszthalálig" (Fil 2,7-7)
Krisztus szolgái azt jelenti: ezt a Jézustól hallot-látott-tanult szolgai szolgálatot vállalni.
A szolga kötelessége a szolgálat. Ebben a szolga-ságból eredő szolgálatban is mérvadó a Biblia tanítása. Az Ószövetségben úgy jelenik meg a szolgálat, mint "az ember létéhez elválaszthatatlanul hozzákapcsolódó tevékenység" (Bibliai lexikon). Ószövetségi értelemben így életfontosságú a szolgálat, a Krisztus szolgáinak szolgálata. Az utolsó száz év erdélyi élete és megmaradt egyházi tevékenysége tanúskodik minderről. Újszövetségi értelemben a világban látott szolgálattal ellentétben azt látjuk, hogy ennek a szolgai szolgálatnak mértékét maga Krisztus hozta el: "az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Mt 20,28).
Másik meghatározó kifejezés: isten titkainak sáfárai. Amikor ezt az igét kiválasztottam, az jutott eszembe, hogy húszéves koromig ezt a szót - sáfár - nem is hallottam. (Gondolkoztam is mindezen, hogy itt mindezt elmondjam, vagy sem). Mivel nem nőttem együtt fel ezzel a fogalommal, azért egy kicsit "szent szónak", legalábbis bibliás kifejezésnek tekintettem, mint a tékozló fiú, a talentum vagy az irgalmas samaritánus megnevezéseket. Azt olvastam, hogy a sáfárok elég gyakran előfordulnak az Újszövetségben, Jézus példázataiban, ahol vannak jó és rossz sáfárok. Egyébként olyan felügyelőt jelentet, aki egy jókora birtok személyzetét élelemmel és minden más szükséges dologgal kellett ellássa, azaz rá volt bízva egy bizonyos közösség. Ennek a közösségnek eredményes szolgálata, sikeres tevékenysége attól függött, hogy a sáfár jól dolgozott vagy sem.
Kedves Ifjú Szolgatársak!
Egy az egyben áttehető és átvehető az újszövetségi sáfári szolgálat az erdélyi református lelkipásztori hivatás, küldetés szintjére. A Rátok bízott közösségek eredményes szolgálata Mezőségen és Székelyföldön, szórványban és kisebbségben attól is függ, hogy jól dolgoztok vagy sem. Talán egyetlen különbség van: a sáfár csak uránbak tartozott elszámolással. A gyülekezeti lelkipásztor is az ő Urának tartozik elszámolással először, de a rábízottak előtt is példa kell legyen, nem mindegy, hogy mit mondanak róla. Mivel én még sohasem találkoztam igazi sáfárral, ezért tanulmányoztam a szó mögötti jelentést, és ott két olyan megállapítást találtam, amelyeket - úgy érzem - fontos átadni.
Egyik szerint a sáfárság bizalmi beosztás, azaz a gazda és a sáfár között feltétlen bizalom van. Nem az én tisztem öt évet végzett teológiai hallgatók kioktatása, de felemlítem itt a Heidelbergi Káté - talán - legismertebb kérdését: az igaz hithez két dolog szükséges - biztos ismeret és szívbéli bizodalom. A sáfársággal induló fiatalok Kolozsváron szerzett ismeretéhez kapcsolódik a bizalom, a feltétlen bizalom. Erdélyi református sáfárnak leni csak így lehet.
Másik szerint a sáfár a magyar nyelvben kettős jelentésű. Van egy hétköznapi szóhasználatban előforduló tartalma, amint a bibliai szóhasználat is elfogad: anyagi javak felügyelője. De van egy másfajta megbízatása is: az eszményi értékek őre. Az eszményi pedig az elképzelhető legszebbet, legnemesebbet, legtökéletesebbet jelenti. Így a Rátok ruházott sáfársággal Erdély falvainak és városainak legnemesebb értékeinek őrizőivé váltok.
Mindezek után egyetlen kérdés foglalkoztat még: a hogyan. Hogy lehet itt jó sáfárként élni? Hogy kell itt Krisztus szolgáiként jól szolgálni? Hogy lehet "jó magyar református sáfár" lenni? Hogyan maradhatok meg jó Krisztus szolgaként?
Pál apostol itt csak egyet említ feleltként. Talán ez az egy is elég, talán ez a legfontosabb, talán ez az alapja az egésznek: hűség. És ebben is más a világi szolgálat megy a lelkészi szolgálat, mert más a világi megítélése és más isten megítélése. A görög és római filozófia szerint az emberi szolgálat fölött a lelkiismeret mértéke dönt. A mai világban a siker, az eredmény a legfontosabb mérték. Az elhangzott bibliai üzenetben a mérték a hűség, ami nem már, mint a kötelező és elvárt magatartás. Ezt a magatartást nevezik nálunk lelkipásztori szolgálatnak. Ezért úgy tekint ránk Isten, és úgy tekintenek ránk az emberek, mint akik ennek megfelelően élnek. Ebben segítsen meg Titeket az Isten!
Ámen.
(Elhangzott Gyergyószentmiklóson a református templomban, 2008 június 24-én tartott lelkészszentelési istentiszteleten).
Ötvös József
Lámpásokká kell válnotok! - Tonk István főgondnok megnyitó beszéde
Főtiszteletű Közgyűlés, tisztelt felszentelésre készülő ifjú lelkipásztorok, kedves vendégeink!
Közgyűlésünk ünnepi megnyitójához ez alkalommal is egyházkerületünk egy jeles eseménye kapcsolódik: az ifjú lelkipásztorok felszentelése és ezzel végleges szolgálatra bocsátása.
Engedtessék meg, hogy mondanivalómat egy nagy tekintélyű és rendkívüli érdemeket szerzett, egykori egyházkerületi főkurátor, Bánffy Miklós szavainak idézésével kezdjem: "...törekvéseinket és céljainkat Istentől nyert emberi jogaink, szabadságunk, életlehetőségünk, anyanyelvünk, ősi egyházunk védelme, és az ezek mellett való békés együttélés biztosítása képezik. ... Apáink vallását és édes anyanyelvünket Istentől nyertük, amelyeknek szolgálata templomainkban és iskolánkban Anyaszentegyházunk feladata és kötelessége... "
Ifjú szolgatársaim!
Merem remélni, hogy nem pillanatnyi fellángolásból, hanem elhívásból, hivatástudatból álltok ma itt. Oly korban élünk, amikor kicserélődött az emberiség tekintélyes részének erkölcsi értékrendje. A modern civilizáció kényelmét és luxusát kereső "európai uniós" ember a hasznosság jegyében igyekszik minél előnyösebben berendezkedni mind a magán-, mind a közélet területén. Miközben számbavehetetlenül épülnek az aranypiramisok, addig az emberiség igen jelentős része gazdaságilag a létminimum alá szorul. Ugyanakkor egyre több aggasztó jel figyelmeztet a család, az emberiség őssejtjének a széthullására. Jellemzi a "halál kultúrájának" az agresszióját, hogy szép lassan a közgondolkodás olyan nevelést kap a családban, az iskolában, a sajtóban, a médiában, hogy a többség már azt vallja: teljességgel magánügy, hogy "vállal"-e gyereket, vagy nem "vállal", ehhez senkinek semmi köze. Ez a mentalitás egy öngyilkos ostobaság. Bármely társadalom létének, életképességének, fennmaradásának elemi feltétele és biztosítéka az újratermelés, így az élet újratermelése is! De ez áldozattal jár és az áldozat vállalásra nevelés is az egyik kiemelt feladata minden lelkipásztor testvérünknek. Mindenkinek rá kell döbbennie, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a halál kultúrája és az élet kultúrája közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. Ma az egyetlen rendszeres, meg nem rendült, összetartó értékrend számunkra a keresztyénség. Németh László írta valahol, hogy "át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját, hogy a gerinc megint a test középvonalába kerüljön". Én hozzáteszem: állandóan az Úr Istenre tekintve, a magyar református szellemi-erkölcsi örökség ápolásával és fejlesztésével.
Kedves ifjú szolgatársaim! Oly korban vagytok pályakezdők, amikor magyar népünk, de közelebbről erdélyi magyar református népünk is megállíthatatlannak látszó fogyatkozásban van. Az erdélyi magyarság megközelítőleg egyharmada - mintegy félmillió személy - kiemelten veszélyeztetett nyelvi területen, nagyvárosi és falusi szórványban él. Különösen a falusi szórványokra jellemző, hogy hiányzik a felelős magyar értelmiségi. Ifjú lelkipásztoraink közül sokan szolgálnak már, vagy fognak szolgálni a joggal végváraknak tekintett gyülekezeteinkben. Ilyen körülmények között lámpásokká kell tehát válnotok kedves ifjú testvéreim. Gyakran kell majd felvállalnotok a szigorúan vett lelkészi szolgálat mellett a gyülekezet alapgondjait, mint: anyanyelvre oktatás, anyanyelven közölt művelődés, anyanyelvű énektanítás és sok más lélekmentő tevékenység. Óriási felelősség hárul ma reátok! Legyen példaértékű ma is számotokra a reformáció, reformátor őseink hite, kitartása, önbizalma. Legyetek modernek, de nem modernkedők, legyetek szabadok, de nem szabadosok, legyetek "médiaérzékenyek", odafigyelvén a média hullámhosszain korunk, népünk, egyházunk sorskérdéseire. És ne feledjétek soha: Krisztus követői azok, akik egymást szeretik. Krisztus szeretetparancsát pedig az teszi erdélyivé, hogy a hajdani Erdélyország alkotmányába épült be először ez a parancs, és ott érvényesült is évszázadokon át: a különböző társadalmi csoportok, rendek, nemzetek és felekezetek egymás iránti szeretetparancsa, azaz az egymás iránti kölcsönös tisztelet és a mások jogainak az az elismerése, amelyen az erdélyi szubszidiárius autonómia felépült. Ezért kéne az erdélyieknek ezt a szeretettörvényt akár az Európai Unióra, egész Európára is kiterjeszteniük.
És hogy végül megint Bánffy Miklós kurátort idézzem:
Cselekvő szolgálat, hangyaszorgalom jellemezze munkátokat, hogy az út, amelyen elindultatok, számotokra és az eljövendő nemzedék számára az igazság és az élet útja legyen!
Isten Titeket így segéljen, Isten Minket így segéljen!
Gyergyószentmiklós, 2008. június 24.
Tonk István
ügyvezető főgondnok
Végletek között Erdélyben - Missziói jelentés 2007-ről
Ötvös József missziói előadó
Ha Isten kiválasztott eszközkén felelős tisztségre állított, felelősök is vagyunk egyházunk aktuális kérdéseire utat keresni, utat találni. Úgy érzem, nyolc év alatt nem ismételtük magunkat, hanem mindig a legidőszerűbb kérdésekre próbáltunk válaszokat találni. Ezek értelmében is valami egészen újat villantok fel most itt: az egyházkerületi közgyűlés, mint a misszió egyik hordozója.
Kedves Testvéreim!
Bármennyire meglepő a téma, mégis úgy gondolom, hogy egy évvel ezelőtt Nagyenyeden tartott egyházkerületi közgyűlésen felvetett kérdés, hozzászólás (is) indította el azt a - szinte nagyhatásúnak nevezhető - egyházkerületi missziói gondolatot, hogy jobban figyeljünk a nagyvárosi gyülekezeteinkre, nagyvárosokban élő egyháztagjaink lelki életére. Ennek alapján múlt év novemberében tartottuk meg Marosvásárhelyen az első ún. nagyvárosi gyülekezetek lelkipásztorainak első találkozóját. Az ott elhangzott beszámolók és aktív beszélgetés után indult el az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) generális vizitációs bizottsága nagyvárosi egyházközségek megkeresésére. E látogatás alkalmával vetődött fel az a gondolat, hogy egyházunk több szintjén is legyenek ún. missziói tervek, stratégiák. Tekintsünk el most az elhangzott kifejezések vulgáris szóképétől, de akkor és ott megfogalmazódott, hogy egy gyülekezet vegyen részt egyházkerületi, egyházmegyei és helyi egyházi eseményeken. Csak egyszerű példaként említem meg: 2008 a magyar keresztyén egyházakban a Biblia éve, és ahol kiállítás, előadás, Bibliaolvasó maraton, bibliai vetélkedő volt, ott magyar keresztyén egyház része volt egy-egy gyülekezeti rendezvény. Szintén példaként említem az elmúlt évből, amikor Marosvásárhelyen megtartották az Első Marosvásárhelyi Protestáns Napokat, ahol tizenegy nagyvárosi gyülekezet presbitériuma közös bibliaórán vett részt. És ugyanilyen fontos megemlíteni az elmúlt héten igényesen megszervezett és megrendezett Székelyudvarhelyi Hitvalló Hetet.
Tisztelt Közgyűlés!
A fentieket két ok miatt említettem meg. Először azért, mert egyetlen közgyűlési hozzászólás milyen naggyá tudott nőni lelki sodrásában. Másodszor azért, mert fájdalmasan közel került hozzánk az evangéliumi kiáltás: "az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Lk 10,2). Tudom, erre most sok közgyűlési tagban megszólal az őszintén kételkedő kérdés: milyen sok a kétszáz lélekszám alatti egyházközség, ahol a lelkipásztor fenntartása élet-halál kérdés. Azt hiszem, e két szélsőség között vívódik ma, 2008-ban az EREK: átláthatatlan, négyezer lelkes mamut gyülekezetek és a százvalahány lelkes, kínlódó, kiöregedett falvak sajátos gondjai között.
Lelkészi jelentések adatai között is felismerhető egyházunk egyik iránya: lassan lemenőben van a nagy látványkeresztyénség, de él a mélyben, hétköznapjainkban, kultúránkban, közösségi életünkben, emberi kapcsolatainkban a keresztyénség. Hadd említsek meg itt is két példát a közelmúltból. Unitárius többségi régióban példásan helytálló református kisközösséget, a bágyi gyülekezetet kerestem fel egy kora tavaszi vasárnap délelőtt. Az aszfaltútról letérve, egy hazafelé bandukoló székely atyafit vettem fel a kocsiba. Első kérdése ez volt: "a tiszteletes úrhoz jön?". Ez a sajátos erdélyi kérdés még mindig sokatmondó, mert magára maradt, kiöregedett erdélyi magyar falvainkban az egyház, a lelkipásztor a központ. És ezt jó tudni. Marosvásárhelyen, ahol három magyar színház, és számtalan magyar művelődési intézmény, lehetőség van, az évente megrendezett országos könyvhéttől a kiállításokig, valamennyi rendezvényre meghívnak, és ez nem az esperesnek szól, hanem a református gyülekezet szolgáló lelkipásztorának, akin keresztül az egyházat szólítják meg.
Tudom, az elhangzottak alapján akár azt a következtetést is levonhatná valaki, hogy az EREK-ben "lassan, de biztosan" mennek a dolgok. Ha a jelentésekből nagy hiányosságok nem tűnnek ki, akkor szinte minden rendben van. Nem egyszer elhangzott megállapítás: ennél többet nem tudunk, nem lehet itt tenni. Bizony, testvéreim, vannak hiányosságok, és nagyobb felelősségvállalást követel a jövőre nézve egyházunk élete. Nem szeretnék nagy szavakat használni, hogy például alapjaiban kellene megreformálni tradicionális, megkövesedett egyházunkat. Habár hallhatóm ilyen megállapítás is. Csak pár érdekességet említek meg. A lelkészi jelentésekben van egy ilyen pont: fegyelmi esetek száma, és általában megjelenik évente negyven-ötven vadházasság. Így ezektől a bevallott, leírt néhány vadházasságtól eltekintve, amúgy fegyelmezett az egyházunk. Itt teszem fel a kérdést magamnak és a Tisztelt Közgyűlésnek: ahol csak heti egy istentisztelet van egy ötszáz léleknél - helyenként akár ezer léleknél - nagyobb gyülekezetben, ott minden rendben van? Ahol egy közepes gyülekezetben azért nem tudják legalább egy félévig betölteni a lelkipásztori állást, mert az elhunyt lelkipásztornak félévi fizetésével tartozik még a gyülekezet, ott minden rendben van? Amikor az egyházkerületi vagy országos lelkészértekezleten a lelkipásztorok 60%-a (azaz több mint fele) igazolatlanul hiányzik, akkor fegyelmezett egyházi életünk? Amikor tizennyolc éves lehetőség után harmadszor is megalakul a presbiteri szövetség, de ennél több igazán nem történik, akkor jól mennek a dolgok? Két egyházmegye összesítőjéből kitűnik, hogy ott egyetlen gyülekezetben sem tartanak pünkösd harmadnapja délutánján istentiszteletet, akkor fel kell-e még tüntetni a falinaptáron ünnepként? Megkérdezném a kánonban rögzített elv alapján, hány gyülekezetben hívják meg - és hányban nem - az ott tanító vallástanárt, IKE-vezetőt, nőszövetségi elnöknőt a presbiteri gyűlésekre? Hány lelkipásztort, esperest marasztalunk el vagy intünk meg azért, mert két vizitáció közötti időszakban egyetlen presbiteri bibliaórát sem tartott? Utolsó fegyelmi kérdésként kérdezem: tudunk-e tenni valamit azért, hogy az évi jelentések - minden szinten: egyházmegye, egyházkerület - időben beérkezzenek, és a beérkezettek nem hamis adatottak legyenek tele?
Különböző szélsőségek vagy csak egyszerűen az adott másságok között küzd Erdélyben a református egyház, egyházközségi, egyházmegyei, és ebből adódóan egyházkerületi szinten is. Földrajzi fekvéséből vagy tömbmagyarság-szórványvidék állapotából eredően számottevő különbségek vannak gyülekezeti életünk gyakorlatában. Csak két kirívó példát hadd említsek meg: egész Hunyadi egyházmegye tizenöt anyaegyházközségében (négyben itt sincs már lelkipásztor) és a hozzájuk tartozó tizenhárom leány, meg szórványegyházközségben egy év alatt nincs annyi keresztelés és temetés, esketés és konfirmáló, mint két marosvásárhelyi gyülekezetben. Vagy az egymással határos Brassói és Erdővidéki egyházmegyék statisztikai kimutatások feltűnő és figyelmeztető adata például, hogy a másfélszer nagyobb lélekszámú Brassói egyházmegyében kevesebbet keresztelnek, mint a székely kisrégióban, de több mint kétszer annyi volt a dél-erdélyi falvakban és városokban a temetés, mint a zömében székelyek lakta református vidéken. Legjellemzőbb adat, hogy a természetes apadás csak a székelyföldi egyházmegyékben két számjegyű, azaz száz alatti, a többi egyházmegyében két-háromszázzal több a temetés, mint a keresztelés egyházmegyénként.
Ugyanilyen kettőségben tudom erdélyi reformátusságunk általános jellemzését is megfogalmazni. Ha szépet akarok mondani, akkor ez az igazság: templom centrikus a mi népünk. A húsvéti összerdélyi 1/3-os részvétel, a nemzeti ünnepek templomos megtartása, konfirmáló ifjaink szép tavaszi felvonulása, az esküvői menetek giccsbehajló tradicionális jelenléte az előbbi igazságról győznek meg, de mélyebbre ásva feltűnik egy másik kép is - a közömbösség. Már az a tény, hogy a lelkészi jelentések 1/3-a be sem érkezik, hogy az egyházmegyei közgyűléseken sokszor az a nagy kérdés: fele plusz egy jelen van-e, hogy határozatképes legyen, - mindez arról mesél, hogy a közömbösség egyházunkban egyre gyakrabban érezhető, látható. Az istentiszteleti részvételeket jelentő számok csak statisztikai igazolásai mindezeknek.
Végül a lelkészi jelentésekből előtűnő két mozzanatra hívom fel a figyelmet: a konfirmációra és a vallásórákra.
Egyházmegyei és egyházkerületi vizitációk tapasztalata alapján állítom a következőt: a konfirmáció élő egyházi hagyományként él a gyülekezeteinkben. Lehet vitatkozni, hogy tradíció, vallástétel vagy élő gyülekezeti utánpótlás, de válaszaink előtt gondoljuk át: a konfirmáltak hány százaléka látható egy év után a templomban. Olyan időt élünk a 21-ik században, amikor egyik kezünkön megszámlálhatjuk, hány tradíció, hagyomány él még falvainkban. Ha a konfirmáció nem lép túl a jó egyházi hagyományon, akkor egy kétszáz éves szép erdélyi lelki ajándék tűnik el.
Gyülekezeti vallásóráink gondjai. Itt is lehetne érvelni, elmélkedni, vitatkozni, hogy az iskolai kötelező vallástanítás vagy megváltozott életünk alakította át régi szép erdélyi, megszokott vallásórás alkalmainkat. Negyed századdal ezelőtt falun szombaton vallásórákkal és esti istentisztelettel zárult a hét. Ma péntek délután kirándulni vagy haza, a szülőfaluba indulnak gyerekes családok, és legtöbbször a szombat esti harangszó csak emlékeztet egy régmúltra.
Itt kell még szólnom egy elgondolkoztató gyakorlatról is: vallásórás gyerekeink és ifjaink énekkultúrájáról. Kíváncsi kérdésként tör elő bennem a gondolat: mit fognak énekelni húsz-harminc év múlva évszázados templomainkban a gyülekezetek, amikor a vizitációs kikérdezés alkalmával már ismeretlenül hangzik gyereke előtt a zsoltár?
Elhangzott gondolatokat vitaindítóként (is) fogalmaztam meg a Tisztelt Közgyűlés előtt egyházi életünk jobbítása érdekében.
Marosvásárhely, 2008 június
Ötvös József
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2008. június 24-25-én Gyergyószentmiklóson tartott közgyűlése felháborodva vette tudomásul, hogy a Sepsiszentgyörgyi Bíróságon két sepsiszentgyörgyi magyar református személy - nevezetesen Benedek Levente és Benedek Ildikó - pert indított az Erdélyi Református Egyházkerület ellen azon a címen, hogy a Székely Mikó Református Kollégium jogtalanul került vissza a református egyház tulajdonába, azt állítva, hogy a kollégium épülete soha nem volt az egyház tulajdona, hanem a román államé. A két pereskedő személy jelenleg az államosításkor az egyháztól elsajátított egykori tanári lakásokban lakik.
Dr. Pap Géza
püspök
Tonk István
főgondnok
Presbiteri szövetség - Valami elkezdődött (?)
Pünkösd utáni szombaton Marosvásárhelyen, a Vártemplomban tartott presbiteri
találkozón, képviseleti közgyűlésen választották meg az Erdélyi Református
Presbiteri Szövetség vezetőségét. Erdélyben mind a tizenhat
egyházmegyéből öt-öt képviselőt hívtak és vártak. Vajdahunyadtól
Bibarcfalváig, Sárvásártól Brassóig terjedő régiókból negyvenhaton vettek
részt a gyűlésen.
Természetszerűleg igehirdetéssel kezdődött ez az együttlét, ahol az igehirdető a 2Móz 18,19-23 alapján párhuzamot vont a pusztai vándorlásban előállt segítőtárs szükségességének, és a harmadik évezred erdélyi egyházi aktualitásának kapcsán. Bibliai útra épített alapozás és útmutatás volt mindez arra, hogy ma is "a nép közül derék, istenfélő, hűséges embereket" (2Móz 18,21) kell keresni, találni, akik egyházunk szolgálatának ügyét felkarolják és vállaikra veszik.
Az elmúlt évben, Sepsiszentgyörgyön tartott egyházkerületi közgyűlésen elfogadott presbiteri szövetségi statútum ismertetése után aktív beszélgetés kezdődött el a presbiteri szövetség szükségességéről, presbitériumok együttmunkálkodásáról. Konkrét javaslatként hangzott el, hogy gyülekezeti lapunk, az Üzenet számában akár plusz oldalként is presbiter-oldal jelenhetne meg. Ötletekben és álmokban gazdagabbak vagyunk, mint a konkrét tettek mezején, de a reményen túl a lehetőség is megfogalmazódott: valami elindult.
2008 a magyar keresztyénség számára a Biblia éve, így dr. Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor előadást tartott a tizenkét egyházmegyéből érkezett negyvenhat presbiter előtt a magyar bibliafordításokról. László Kálmán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke köszöntötte az erdélyi presbitereket, majd részletesen beszámolt a testvér egyházkerületben immár jól működő presbiteri szövetség munkájáról.
A Marosvásárhelyen tartott képviseleti közgyűlés által megválasztott presbiteri szövetségi vezetőség a következő:
- elnök: Bátori Endre, kolozsvári főgondnok (Farkas utca),
- alelnök: Pályi József, marosvásárhelyi presbiter (Alsóváros),
- titkár: Balla Árpád (Kolozsvár),
- képviselők: Fazakas József (Rákosd - Hunyad megye) és Incze Zoltán (Székelyudvarhely).
Mindnyájuk életére és szolgálatára Isten áldását kérjük!
Marosvásárhely, 2008 július 2-án
Ötvös József
Jeleket adni, jeleket hagyni... (Iskolai névadó Páván)
Füle Lajos Jeleket adni című versének kezdősora volt a vasárnapi
névadó ünnepség mottója az orbaiszéki Páván. Deák Béla (1902-1993) református
kántortanítót, faragómestert, pomológust, kiváló nevelőt választotta a
helybeli I-IV. osztályos iskola névadójának a pedagógusközösség.
Jakab apostol leveléből választotta ünnepi textusát t. Juhász Zoltán református lelkipásztor a névadó ünnepség keretében tartott istentiszteleten. Az égből jövő bölcsességet hirdette a népes gyülekezetnek, hisz a névadó is istentől kapott talentumot sugárzott tanítványainak. A presbiteri feladatot is vállaló faragómestert Szervátiusz Jenő is meglátogatta pávai lakásán, személyéről-tehetségéről pedig Banner Zoltán értekezett már 1972-ben. Dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató összefoglalta Deák Béla munkásságát, róla szóló kisfilmjében láthatta újra Béla tanítóbácsit a közönség, az ünnepségen részt vevő leszármazottak, valamit egykori tanítványa, a nyugalmazott tanító és helybeli népi faragómester Réthi József. Deák Béla az Enyedi skóla tanítványa volt, dálnoki tanítóként a Beczásy-kert pomológusa, majd 1926-tól nyugdíjazásáig Páva tanítómestere. A pávai kisiskolások és a bárándi diákok ünnepi parádéja tette bensőségessé az eseményt. György Antal volt pávai lakos egy nyolcvan évvel ezelőtt tanult verset szavalt, Hegyeli Győző tárogatón játszott.
- Pozsony Hajnalka tanítónő kollégával, a központi iskola igazgatójával, Pap László Kálmánnal úgy döntöttünk, hogy Deák Béla bácsinak állítunk a névadással emléket - közölte Haan Deák Anikó. - Ő állította össze az iskola rövid történetét is. Sokan segítettek munkánkban, Szőke Gizella nyugalmazott óvónő, Haszmann Pál, a csernátoni múzeum vezetője. Lelkipásztorunk, t. Juhász Zoltánt személyes ismeretsége révén testvérkapcsolatot teremtettünk a magyarországi Báránd község Raffay Lajos-iskolájával. Ünnepi vendégünk volt Ulveczki Lajosné a bárándi iskola igazgatója, valamint tizenkét diák és hat kísérőjük. A gyerekek, kik jutalomkirándulásként vettek részt a névadó ünnepségen, és felléptek az ünnepi műsorunkon.
- Az istentisztelet és az iskolai ünnepség után református imaházunkban láttuk vendégül az ünneplőket - folytatta Juhász tiszteletes -, ahol a Deák Béla tanító úr által 1986-ban az egyháznak ajándékozott szószék is található. Nőszövetségünk, melynek elnöke Sidó Gézáné, ünnepi ebédet adott a vendégek tiszteletére. Itt volt Ambrus Ágnes tanfelügyelő, Ádám Attila zabolai polgármester, Kónya Endréné nyugalmazott tanítónő is. Munkánkat segítették: Timár Gyuláné, Ferencz Barna, Barabás Gábor, Bede Ibolya, Bajka Attila, tanácstag, magánvállalkozók.
Vasárnap Páván gyülekezet és iskolai közösség bizonyított. Reményik örökkön időszerű sorai újrafogalmazódtak: nem hagyják a templomot s az iskolát.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék, 2008-07-03
Kormányhatározattal visszakapta az árapataki református egyház az interbellum idejében készült épületet, melyben sok éven át az egykori néptanács, később iskolai alsóbb osztályok, most óvoda működött.
A presbitérium úgy határozott, maradjon benne továbbra is a községközpont óvodája, ahol népes magyar és román gyerekcsoportokat nevelnek-oktatnak. Az árapataki önkormányzattal öt évre szóló szerződést kötöttek, s az bért fizet az egyháznak. A soros javításokat a bérlőnek, a főjavításokat a törvény szerint a tulajdonosnak kell fizetnie.
(kisgyörgy) (Háromszék, 2008-07-03)
A Népújság tisztelt szerkesztőségének, Marosvásárhely.
Varga László, református lelkipásztor, szomorúan olvastam a Népújság 2008. június 26-i számában, a 8. lapon talált két cikket: A Rák gyermek és a Gondolatok a lélekről 5. címűeket. Ezekhez, mint keresztyén ember, az érintettség jogán kívánok hozzászólni, s ebben a minőségemben kérem hozzászólásom megjelentetését.
Azt, hogy lapjuk megjelentette az elsőt, megértem. Kíváncsiskodó vénasszonyok és agymosott fiatalok szívrepesve várják a csillagok útmutatását önmagukról, tetteikről, főleg jövőjükről. Nem zavarja őket az, hogy ugyanazon a napon ugyanarról a témáról minden lapban egészen mást olvashatnak, annál izgalmasabb kiválasztani belőlük azt, ami számukra a legkellemesebb. Ezért aztán dúsan fizetnek, s okos emberek jó jövedelmet húznak belőle. Miért lenne kivétel éppen a Népújság? Hadd szedje le ő is a sápot, értelmes olvasók úgyis csak átlapozzák az ilyen cikkeket, a többiek megfizetik.
Más a helyzet a második cikkel. Arra nálunk igazán senkinek sincs sem anyagi, sem másfajta szüksége, nem is igényli, nem is érti. Előjön a gyönyörű szó, a "karma törvénye". Valóban alapvető az indiai kultúrában. Ebben a cikkben szemérmesen csak arról van szó, hogy hogyan alakul ki belőle az egyes ember erkölcsi egyensúlya. Arról nem ír - valószínűleg majd máskor -, hogy a karma törvénye az eredeti indiai elképzelésben nem ebben az életben, hanem a folyton ismétlődő következő életekben fog érvényesülni, s azon változtatni nem lehet. Ezen az alapon lehet nyugodt lelkiismerettel eltűrni, hogy a ma is szigorúan megvetett páriák éhezzenek és nyomorogjanak, kár és felesleges velük foglalkozni, őket ebből a helyzetből kiemelni, hiszen előző életükben nyilván rossz volt a karmájuk egyensúlya, most annak isszák a levét, az az ő bajuk. Gondolom, ugyanezen az alapon hagyja India, a világ közmondásosan legbékésebb és egyik leggazdagabb állama éhezni állampolgárainak millióit - hiszen nekik ez a karmájuk! - miközben atombombát gyárt pusztán azért, hogy uralma alatt tartsa a tőle mindenáron szabadulni vágyó kasmíriakat. Sorolhatnám még, de minek? Indiába úgysem jut el, minket, keresztyéneket nem érdekel, aki a saját közösségét megveti és különlegeskedni akar, fantáziáljon róla. De megzavarni felelőtlenül nevelt gyermekeinket ahelyett, hogy saját hitében, erkölcsében, felelősségében, hagyományaiban erősítsük őket, ez már igazán nem kellene célja és gyakorlata legyen a Népújságnak! Tisztelem a Népújság szerkesztőit személy szerint, munkájukat örömmel olvasom, azt látom, hogy valóban nem csak informálni, de mindig a jó irányában törekednek befolyásolni olvasóik táborát. Akkor mi a csudát keres az ilyen bomlasztó elem a lapjukban? Nincs elég agymosás még ma is társadalmunkban? Néhány adag mosóport még a Népújság is belekever?
De nézzük a cikk mondanivalóját: szép, hogy a felelősséget hangsúlyozza tetteinkért. Ebben minden ember egyetért, ez az a féligazság, ami a következő értelmetlenségeket legitimálja. Mi keresztyének jól tudjuk, hogy ha megbántunk, megkárosítunk valakit, azt semmiképpen nem moshatjuk le azzal, ha másvalakivel, pl. a barátainkkal jót teszünk. Ebben a cikkben pedig éppen erről van szó. Mérlegen áll karmánkban a jó és a rossz. Lehet, hogy valakinek elloptam a kerékpárját, nincs semmi baj, igyekszem jót kívánni másoknak, s kiegyensúlyozódik az a kis lopás. Még az sem szükséges, hogy valóságos tettekkel egyensúlyozzam ki, ami rosszat tettem, elég, ha "meditálok" és "jókívánságokat küldök a körülöttünk élő lelkek felé". Tehát naponta otthon elalvás előtt meditálva szánjak egy fél órát jókívánságokra, azután tehetem a disznóságaimat jó lelkiismerettel, egyensúlyba hoztam "karmikus adósságaimat". Milyen kényelmes elringatása a keresztyén felelősségtől hátborsódzó lelkiismeretnek! Valóban van olyan jó, mint a csillagok hatására kenni rossz tulajdonságainkat.
Tisztelt szerkesztőség! Kérem, gondolkozzanak előbb egy kicsit a közölt írások várható hatásán!
Népújság, 2008-07-01
Parókiát és gyülekezeti házat építettek
Vasárnap a Bethlen-negyedi
református templomban a helyi közösség német és magyar nyelvű
istentiszteleten adott hálát a parókia és gyülekezeti ház befejezéséért a
dietenheimi (Németország), soroksári és nagyszebeni testvérgyülekezet
küldötteivel, akik az elmúlt 16 évben jelentősen hozzájárultak az
épületegyüttes létrejöttéhez. Dr. Varga Pál németországi lelkész igehirdetésében a jeruzsálemi és
antiochiai egyház együttműködését, szeretetszolgálati példáját emelte ki,
amely a kölcsönösség megnyilvánulásának máig ható igei alapja. Hasonlóképpen
segítették a testvérgyülekezetek az építményt - újabb adományokkal is.
Ugyanakkor személy- és gyülekezetközi kapcsolatrendszer alakult, amely a lelki
építkezésnek, a benső gyarapodásának egyik pillére. Péterfi György
soroksár-újtelepi megbízott lelkész hálagondolatokat fogalmazott a diakónia
e látványos eredményéért. A résztvevők Szabó László soroksári presbitert
is üdvözölhették, aki a vendéglátó gyülekezet honlapját szerkeszti. Varró
Sándor nagyszebeni lelkész megköszönte, hogy az Ökumenikus Nagygyűlést
előkészítő külső-belső építkezéskor érezték a testvérek
segítségét, imáját. Hangsúlyozták: ami alakult, gyarapodott, tovább ápolják.
Berde László lelkipásztor és Incze Zoltán gondnok hálaképpen jelképes
ajándékokat nyújtott át. A Bethlen Gábor Dalárda kétnyelvű éneklését,
Feleki Ibolya szavalatát szeretetvendégség követte, ahol folytatódott a
kapcsolatápolás.
Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2008-06-30
Vita Timea vagyok Szászrégenből, 22 éves egyetemista Marosvásárhelyen.
2008. június 2-án este hirtelen rosszul lettem. A marosvásárhelyi SMURD
sürgősségi osztályára kerültem gyors szívverés miatt (ventrikuláris
tachycardia: 210 szívütés/perc), ahol stabilizálták a szívverésemet. A
marosvásárhelyi megyei kórház kardiológia és szívátültetés osztályának ágyán
ébredtem, az intenzív osztályon.
A diagnózis kegyetlen volt:
- SZÍVTÁGULAT (idiopátiás dilalativ kardiomiopátia)
- SÚLYOS SZÍVELÉGTELENSÉG (NYHA II/III)
- MÁSODLAGOS SZÍVRITMUS ÉS INGERÜLETVEZETÉSI ZAVAROK
- VELESZÜLETETT VÉRSZEGÉNYSÉG (thalassemia)
Kiderült, hogy szívátültetésre van szükségem ahhoz, hogy életben maradjak. 150.000-200.000 euróba kerül ez a körülményes orvosi beavatkozás, de előtte egy beültethető cardioverterre van szükségem ahhoz, hogy reményem legyen megérni a szívátültetést. A kis gépezet beültetése 7.000 euróba kerül. Családomnak lehetetlen előteremteni ezt a hatalmas összeget, ezért kérem az önök anyagi támogatását. Jelenleg gyógyszeres kezelés alatt állok, emiatt kába és fáradékony vagyok. Ennek ellenére sikerült megőriznem mosolyom, hitem. Bizakodóan, bátran szállok harcba. Köszönöm mindenkinek az anyagi támogatását, a jó szavakat, a biztatást, az együttérzést... Sokat segít! Meg szeretném köszönni a Rowiw támogatását és, hogy segít abban, hogy minél több emberhez eljusson!
Köszönöm szépen Timea
http://www.rowiw.com/index.php?p=user_profile&user_id=172894
Akik támogattak azoknak a neve felkerült a honlapra a támogatók közé.
Előzetes a Harangszó következő számából (2008/13.)
A zilahi református kollégium és a hollandiai Lodenstein felekezeti iskola
kapcsolatáról számol be és lap címoldalas anyagában Csomay Árpád. Jövőre a
zilahi diákok és tanáraik viszonozzák majd holland testvériskolájuk tanulóinak
májusi látogatását.
"Európa missziós terület, melyet újra misszionálni kell" - Muhari István vezércikkében II. János Pál, korábbi katolikus egyházfőt idézi, hozzátéve: a missziót önmagunkon kell kezdenünk.
Családi közösségben, szabadtéren tartott rendhagyó lelkészértekezletet Újszentesen a Temesvári Egyházmegye - számol be Szakmáry Károly. A Budapest-Pasaréti Palló Imre énekkar Várad-rogériuszi fellépéséről Szabó Árpád Csaba tudósít. Egyházmegyei gyermeknapot tartottak a Zilahi Egyházmegye hidalmási központjában - az eseményről Antal Attila küldött beszámolót.
Méder Árpád, Czeglédi-díjas presbiter életútját Muhari István tárja elénk a Presbiter rovat hasábjain. Ismét jelentkezik a Harangszó gyermekrovata. A Böngészde ezúttal szabadtéri játékokat ajánl a vakációzó gyerekeknek, a történelmi sorozatban pedig IV. Béla királyunkról esik szó.
A Tollvonásban Nagy József Barna az átvilágításról ír jegyzetet, a Gondolatokban Kerekes József az örökségről elmélkedik, az Olvasólámpa rovatban Balázsné Kiss Csilla új kötetét méltatja Sándor Lajos.
A Hírvivő közli a Szatmárhegyen tartandó egyházkerületi nőszövetségi konferencia részletes programját, valamint a nagyváradi kántorképző tanfolyam jelentkezési feltételeit.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban.
A templom és iskola szellemében (Középajta)
Tegnaptól Benkő József református lelkész, füvész nevét viseli a középajtai általános iskola. Nt. Nagy Károly, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese az ünnepi istentiszteleten kifejtette, Benkő József egyaránt szolgálta az igét és a tudományt, így nemcsak az iskola, hanem az egyház számára is öröm, hogy ezentúl a helyi tanintézmény viseli nevét.
T. Berszán István helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért a pedagógusok, a diákság és a falu népe egyként gondolkodott és döntött úgy, nem hagyják veszni értékeinket, és olyan személyiségről nevezik el az alma matert, aki nemcsak kötődik Középajtához, hanem időtálló tevékenységének java részét is ott fejtette ki. Kolumbán Vilmos, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára Benkő József életpályájáról, történetírói és növénytani munkásságáról szólt. Mint mondotta, a Középajtán tevékenykedő tudós levéltári adatokra támaszkodó munkásságát sok tekintetben ma sem lehet mellőzni, így bizonyos fokig mai is élőnek tekinthető. Bár a hivatalos programban nem szerepelt, de néhány mondat erejéig szólásra emelkedett a megyei tanács frissen megválasztott elnöke, Tamás Sándor is. Beszédében azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a következő ezer esztendőben is lesz, ki példaként szolgáljon a következő nemzedékek számára. Tamás a megye zászlaját adta át az egyházközségnek, s arra kérte, hogy ünnepeken használják azt büszkén.
Benkő József sírjánál Nagy Lóránt Gézáné Kubánda Gizella a tudós lelkész életének néhány részletéről szólt, majd az iskolánál Incze Irén tanárnő a névadás motivációiról beszélt. Demeter László muzeológus Erdővidék nagyjairól értekezett, majd Barabás Mihály, a nagyajtai általános iskola igazgatója tartott rövid előadást. A művelődési házban tartott kulturális műsor keretében az iskola felújításáért évek óta oly sokat tevő Ernestine Böhmnek és Walter Mosernek átadták a község elismerését jelző díszpolgári oklevelet.
Hecser László, Háromszék, 2008-06-30
Találkozni a végeken szolgálókkal
Beszélgetés dr. Pap Géza református püspökkel
Az Erdélyi Egyházkerület az utóbbi napokban Hargita megyére összpontosított. Az elmúlt héten Székelyudvarhelyen rendeztek hitvalló napokat, kedden és szerdán, Gyergyószentmiklóson volt olyan esemény, ami bizonyára megismételhetetlen, hiszen ha valaha még tartanak is itt egyházkerületi közgyűlést, az már "csak" a második lehet.
- Főtiszteletű püspök úr, nagy megtiszteltetés érte Gyergyó viszonylag kis lélekszámú református közösségét. Minek köszönhető, hogy itt tartották a kerület idei évi közgyűlését?
- Valóban nem szokványos a gondolat. Kolozsvár volt e közgyűlések központja. Most úgy gondoltuk, szakítanunk kell e hagyománnyal. Egyrészt azért, mert nem az fontos, hogy feljöjjön Kolozsvárra a vidék, hanem az, hogy Kolozsvár menjen el akár a végekre is. Így voltunk annak idején a nagyenyedi egyházmegyében, a kollégiumban, illetve a magyarigeni, valóban kis lélekszámú szórványgyülekezet nagyon szép templomában, így jöttünk most Gyergyóba is, a végekre, jöttük erősíteni azokat, akik itt végzik a szolgálatukat. Már egy évvel ezelőtt elhatároztuk, ezzel a lelkülettel érkeztünk ide: találkozni azokkal, akik a végeken szolgálnak.
- A szórvány missziós lelkipásztori tevékenység különbözik, mondjuk egy nagyvárosi gyülekezetben végzett tevékenységtől?
- Igazán nem különböztetünk meg lelkipásztort lelkipásztortól, mindenki a maga feladatát végzi, jogilag mind a kettő egy kategóriába tartozik. Az biztos viszont, hogy a szórványterületen, a missziós gyülekezetekben a lelkipásztor munkája egészen sajátos. Ez abból adódik, hogy sokkal nagyobb területet kell átfognia. Jelen esetben nem csupán itt Gyergyószentmiklóson kell ellátnia a lelkipásztori teendőket, hanem a medence több településén is, ami sajátosabb igénybevételt, felkészülést is igényel.
- Mit jelent Gyergyó, Moldova, illetve a többi szórványterület az egyházkerület számára?
- Egyházkerületünk területileg a Királyhágótól a Fekete-tengerig tart. Természetesen a Kárpátokon innen vannak a legjelentősebb egyházmegyék, de a Kárpátokon túl is vannak gyülekezeteink. Bizony nem könnyű szolgálati helyek ezek. A moldvai lelkész például hetekig nincs otthon, s családi házaknál tartják az istentiszteleteket, hiszen nincs se templom, se gyülekezeti terem. Fontos számunkra a munkája, éppen ezért sokkal nagyobb anyagi ráfordítással figyelünk rá. Az ottani gyülekezetek ugyanis nem tudnák állni lelkipásztoruk fizetését.
- Ügyes-bajos dolgaikat is megtárgyalják ilyenkor. Melyek a legsürgetőbbek?
- Sok volna, kettőt emelek ki. Egyik a felekezeti oktatás. Románia alkotmánya biztosítja a felekezeti oktatás lehetőségét, de nem jelent meg törvény, ami szabályozná. Az alkotmányban van, törvényesen nincs. Készültek ugyan törvénytervezetek, de hol egyik, hol másik bizottságban nem mentek át. Azt kérdik, milyennek képzeljük el a felekezeti oktatást? Szeretnénk visszatérni a gyökerekhez, az épp 60 évvel ezelőtti államosítást megelőző korok állapotához. Akkor az egyház iskolát épített, saját iskolarendszert működtetett, saját erkölcsi normák alapján szervezte meg e tevékenységet. A tantárgyak között épp úgy megtaláltuk a magyar nyelvet, a biológiát, a fizikát vagy egyéb tantárgyakat, mint az állami iskolák tanrendjében. De nálunk az oktatás erkölcsi tartást is próbált adni. Manapság sokszor tapasztaljuk és látjuk, hogy az állami iskolák nagy gondjainak egyike az erkölcsi nevelés hiánya. Szinte hiánycikk. A tanár leadja az anyagot, tovább nem igazán foglalkozik a diákkal. Ezt a hiányt szeretné pótolni a felekezeti oktatás. Mi kollégiumrendszerben gondolkodunk. E kollégiumok központokban jöttek létre Nagyenyeden, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, ahol nemcsak osztálytermek voltak, hanem bentlakások is. Szűnnek meg a szórványban az iskolák, a diákok rákényszerülnek, hogy bejöjjenek városba tanulni. Ebben szeretnénk segíteni őket. A közgyűlés erről is tárgyalt. Másik téma a teológiánk akkreditációja. Sajnos, az akkreditálás a teológia esetében késlekedett, habár mi beadtuk a megfelelő iratokat, elaludt az ügy. Most újra kellett kezdeni az egész akkreditáció kérdését. Istennek hála, úgy néz ki, hogy rövidesen meglesz az alapképzés akkreditációja, és meglesz a II. fokozat elismertetése, a mesterképzés, s reményeink szerint a doktorképzés is. Erdélyben a református egyház a maga erejéből tartja fenn az oktatást. Nem kértük az állam segítségét, bár mondanom sem kell, hogy a gyülekezetek tehervállalása egyre csökken. Ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy mi neveljük lelkipásztorainkat.
- Milyen benyomásokkal távozik?
- Hosszú úton voltam. Múlt héten, Pápán részt vettem a generális konvent munkálatain, hét végén a székelyudvarhelyi hitvalló napok szervezésében. Most meg Gyergyóban voltam papszentelésen és kerületi gyűlésen. Folyamatos örömforrásokban volt részem. Nagyon örültem a hitvalló napoknak, s annak, hogy Gyergyószentmiklós ilyen szépen megrendezte e közgyűlést. Biró tiszteletes úrtól tudom, hogy sokan dolgoztak a sikeres rendezés érdekében, s hogy sok nem református is közreműködött. Ez is öröm számomra. Nem először vagyok itt, a város ismét bizonyságot szolgáltatott arról, hogy fontos számára gyülekezetünk. Köszönetet szeretnék ezért mondani mindenkinek.
Bajna György, hargita Népe, 2008-06-28
Nevezhetjük romáknak, cigányoknak, egyvalami biztos: pillanatnyilag ők a társadalmi kasztrendszerük legalján lévő pusztai "dögösök", akik a biztos megélhetési forrásukat jelentő gyerekpénzt időnként napszámosmunkával egészítik ki. A Nagygalambfalva melletti Pusztán, vagyis Vadgalambfalván jártunk, ahol egy kétszázfőnyi romakolónia - távol minden uniós szabványtól, megkülönböztetési tiltástól - igazi nomád körülmények között éli életét. A galambfalvi magyar ember háromféle romát különböztet meg: az úgynevezett háziak a faluban, a magyarok lakta házak között, a mieinkhez mondhatni hasonló építményekben és hozzánk hasonló életstílusban élnek (belőlük van a legkevesebb), a minden hájjal megkent kereskedők kupeckedéssel szerzik kenyerüket, a dögösök (nevüket a döglött állatok állítólagos fogyasztásából kapták) pedig - egyetlen, számunkra erkölcsi vagy viselkedési törvényként beidegződött szabályt sem ismerve - egyik napról a másikra tengődnek, létszámban úgy gyarapodva, mint eső után a gomba. Romakasztok léteznek tehát, melyek között szigorúan tilos, és nem is jellemző, az átjárás. Ha valaki, valamilyen csoda, vagy szerencse folytán, egyik "szintről" átkerül egy másikba, hátrahagyott rokonaival, ismerőseivel általában mindennemű kapcsolatot megszakít. A manapság divatos, és egyre hangsúlyozottabban használt diszkrimináció szó leginkább a dögösöket érinti. Ők azok, akiket mindenki lenéz - talán nem alaptalanul, hisz igénytelenek, mocskosak, és normáink szerinti szocializációs fokuk a nullához közelít. Mondhatni nem sokban különböznek a székelyudvarhelyi Budvár-negyediektől, akik közé idegennek nem ajánlatos egyedül besétálnia. Így nagyjából tudtuk, mire számítsunk, segítségként, útitársként hát a település első emberét, Gyerkó Leventét hívtuk, akitől - gyorsan kiderült - igencsak tartanak a pusztaiak.
Az "almafabéták"
Közvetlenebb elöljárót nem is álmodhatna magának egy település. Gyerkó Levente beszédességével, baráti fellépésével rögtön belopta magát szívünkbe. Autójában döcögünk a Nagyküküllőn át vezető földúton a tanya felé, közben pedig nagyokat sztorizunk riportunk alanyairól. "Nehogy már a csík húzza a repülőt! Ha nem dolgoznak, szociális segély sincs, evágjuk a szocsiált" - mondja nevetve, őket idézve. Nem ritka, hogy korábban kérik a pénzüket, mert kell kaparásra, avagy bírósági ügyek elintézésére, tél végén pedig élelemre. Almafabéták - ezt mondják magukról, a kétszáz romából ugyanis egy tud írni, olvasni, kettő pedig, ha kell, alá tud írni egy iratot. Kora reggel indulunk, hogy még találjunk valakit otthon, a többség ugyanis napközben kirajzik a négy égtáj minden irányába, többnyire napszámoskodni. Közben viszont az is kiderül, hogy ők sem egyformák, a lustábbja tűző napon nem fárasztja magát, inkább ledől az árnyékban. A Küküllő partján, egy dombon átbukkanva kis vályogházak tárulnak elénk, körülöttük mogyorófakerítés, egy-egy háznál veteményes, mini melléképület, sőt néhánynál filagória is felfedezhető. Bűz van - állapítjuk meg, ami nem csoda, hiszen szemét minden lépésre, illetve emberi és állati ürülék itt-ott elpottyantva. Állatból egyébként legtöbb a patkány. "Olyan is volt, hogy a gyerekeket megkezdték", ám gyakoribb, hogy az irataikat megrágják. Aztán akad néhány vékonyabb dongájú ló is, meg számos kutya, macska, és ennyi. Az egyik férfinak voltak malacai, ám el kellett adnia, mert sokat ettek, illetve az illető összeverekedett valakivel, "a törvényszéket pedig el kellett intézni".
Áram nincs, tévé van
Érkezésünk híre futótűzként
terjed. Ilyen talán nincs sehol, hogy ennyien legyenek egy tanyán, egy helyen -
állapítja meg a polgármester a fogadásunkra összesereglett gyerekeket látva. A
terület nem az övék, ez a legnagyobb gond. A település vezetői azt
tervezik, utat húznak a tanyáig, majd megvásárolják a gazdáktól a földeket,
és elkezdenek egy szocializációs folyamatot, például közösségi házat
építenek nekik, ahova talán inkább járnának, mint az iskolába. Mondja is Gyerkó,
hogy tenni kell valamit, mert ha nem veszik elejét a dolgoknak, akkor tíz év
múlva is ugyanitt fognak tartani, annyi különbséggel, hogy többen lesznek.
Kanalizálás, ivóvíz, fűtés, földgáz vagy kábelrengeteg - itt csak álom. A
villanyt be sem lehetne vezetni ezekbe a házakba, áram tehát nincs, meglepetésünkre
viszont számos kaliba tetején antennákat fedezünk fel. Elemes rádiót hallgatnak,
illetve akkumulátorral működtetett tévéje is van egy-két családnak. Igazi
utópisztikus hangulat, ahol a nomád életforma találkozik a huszonegyedik
századdal.
Kifli, Samu, Legyes és Ruzsa
Járunk a házak között, nagyjából
húsz van belőlük. Nem vagyunk túlságosan nyápicok, selyemfiúk, de ez
egyértelműen egy más világ. Itt egyesek "homloküres gyulladásban" szenvednek, illetve van, akinek a "jobb szíve leszakadt, és így fekete sárgaságot
kapott". Egy iskolára
való gyerek van itt - számolunk utána a dolgoknak. Az egyik leányka tizenkét
éves, mégis csak második osztályba jár, ám két év múlva már mehet is férjhez.
Egy másik hétéves, és valamilyen szervi baj miatt nem tud beszélni, ám senki
nem törődött ezzel az "aprósággal". Mosolyog egy harmadik, és nagy hasával felénk
tülekedik a gyerekseregben. Tizenhat éves, és hogy terhes, az itt szintén nem
meglepő. Évának én is csináltam egyet - jelenti egy szőke, szintén
tizenhatos srác. Van, akiről azt sem tudják, hány éves, csak saccolgatnak,
közben kacagva sorolják egymás gúny-, avagy rendes nevét: Kifli, Samu, Legyes
és Ruzsa. A Bénit nem említik, mert az számukra valami más. Béni ugyanis, bár
pusztai, tőlük is távolabb lakik, egy elkerített részen. Egyfajta
bulibasa, helyi vezető, takarosabb házzal, benne egy munkára váró
mosógéppel. Áram kellene - panaszolja a feleség, aki érkezésünkkor rendezett
kertjükben kapált, majd megmutatta, hogyan mos a beszerelt, ám vezeték
nélküli kagylóban. Még jó, hogy közel a Küküllő, legalább nyaranta rendszeresen
fürdenek. Három éve holland és egyházi segítséggel kutat állítottak nekik. Mindent
beledobnak, nem becsülik meg.
Honnan dzsuláltad?
Rendszeres kérdése ez a
polgármesternek, és azt jelenti, hogy honnan loptad. Kérdi ezt lóra, szekérre,
szénára, cserépre és minden olyan tárgyra vonatkozóan, amit meglátunk, és aminek
tulajdonjoga kérdéses lehet. Félnek a magyaroktól, ám iskolázatlanok,
neveletlenek, és még mindig hozzányúlnak a terményhez, illetve ehhez-ahhoz -
mondja a településvezető, közben pedig arra vonatkozó utasításokat
ad, hogy kinek mikor, hova kell mennie dolgozni a településen. A lopásra Ruzsának,
az egyik öregnek mindössze annyi érve volt: "nem lássák, nem bánják".
Húsz szocializáló német
A faluba visszatérve Kányádi György
református tiszteletest, a "téma" jó ismerőjét keressük fel. Gyerekpénz,
társadalmi, vagyis szociális segély, illetve napszám, ebből élnek -
szögezi le rögtön, azzal toldva meg, hogy az egyházzal keresztelésen és
temetésen kívül nem sok kapcsolatuk van. "Fájó téma, ki vannak rekesztve. Amíg csak napszámból
éltek, tisztelték a magyarokat, ám amióta van gyerekpénz is, már csak napi 35
lejért mennek el dolgozni. Egy bukaresti napszámos sokkal kevesebbet keres,
hiszen az itteniek a pénzük mellé reggelit, kávét és cigit is kapnak" - avatott be a lelkész. Kányádi György úgy véli,
szocializálni kell őket: megszoktatni, hogy van szappan, fogkefe,
megtanítani őket viselkedni. Léptek is ez ügyben, július 25. és augusztus
2. között ugyanis egy húszfős, németországi fiatalokból álló csoport fog
táborozni a tanyán. Foglalkozásokat, előadásokat tartanak, és izgatottan
várom, hogyan fog az egész elsülni - nézett előre a tiszteletes.
Máthé László Ferenc, Udvarhelyi Híradó, 2008-06-27
I. Madárleány napok Magyargyerőmonostoron július 12-13 között
Program:
Július 12. Szombat
10. 00 - Istentisztelet, Igét hirdet Hover Zsolt lelkipásztor,
Címeravatás, bemutatja Makkai János
12. 00 - Sisa Béla: A Madárleány Erdélybe repül (előadás)
13. 00 - Tájház és Mesterségek házának megtekintése
14. 00 - Ebéd
17. 00 - Horváth Zoltán: Kalotaszeg középkori templomai (előadás)
20.00 - Nótaest élő zenével. Vendégünk Szabó Anna mesemondó
(Szabó Anna az Esti Showderben - youtube videoklip)
Július 13. Vasárnap
11. 00 - Istentisztelet, igét hirdet dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke
14. 00 - Honfoglalás korabeli lovasbemutató, dr. Demartin Lajos és a sztánai lovasok bemutatója
Szállást az alábbi e-mail cimen lehet igényelni:
Kóruszászlók Nyárádszereda főterén
Kettős jubileumot ünnepeltek
Kettős évfordulót ünnepeltek
szombaton Nyárádszeredában: 140 éves a nyárádszeredai kórusmozgalom és 20 éves
a Bocskai István Dalkör női kara. Ebből az alkalomból a Bocskai
István Dalkör, a városi tanács, és a művelődési ház kórustalálkozót
szervezett, amelyen nyolc megyénkbeli és Erdély távolabbi tájairól érkezett
kórus mutatta be műsorát.
A nyárádszeredai dalkör, a csejdi Sola Musica kórus, a somosdi férfikar, az aranyosgyéresi református vegyes kar, a szászrégeni református egyház nőszövetségi énekkara, a sepsiszentgyörgyi magyar férfidalárda, az aranyosegerbegyi Árvalányhaj vegyes kar tagjai vonultak fel a főtéren (a marosmagyarói Advent női kamarakórus később érkezett), miután a református templomban az András István tiszteletes tartotta hálaadó istentiszteleten vettek részt. A művelődési otthonban Kádár Gyöngyi igazgató mondott köszöntőbeszédet, így méltatva az eseményt: "140 év - négy nemzedék - nem nagy idő történelmünkben, ám jelentős évforduló a mi életünkben, önvizsgálatra késztet, mellyel tartozunk eleinknek, népünknek hazánknak. A mi hazánk az anyanyelvünk - s beszélt nyelvünk egy idős a zenei anyanyelvünkkel. ... A magyar zene, a magyar dal a mi szellemi-lelki szabadságunk pávamadara - megtartó erőnk. Ha választott fejedelmünk ma élne, bizonyára ő is jól érezné magát körünkben, velünk örülne, mert tudni kell, hogy ő, a "bibliás fejedelem" művelt zenekedvelő volt. Bocskai István méltó névadója dalkörünknek".
Csodálatos érzés volt hallgatni, amint egy-egy dalkör, vegyes kar műsorába bekapcsolódtak a teremben lévő kórusok is és együtt énekeltek. A műsorok bemutatása után a szervezők a meghívott csoportoknak ajándékokat adtak át: emléklapot, virágcsokrot, szalagot a zászlókra és a Bocskai István dalkör CD-re rögzített karácsonyi énekeit.
Ferencz Csaba, a Bocskai István dalkör vezetője ekképpen nyilatkozott tevékenységükről: - Kórusunk műsora változatos, a világi és egyházi kórusirodalom darabjait, egy szólamban énekelt népdalcsokrokat, népdalfeldolgozásokat foglalja magában. Több mint 100 kórusművet tartunk állandóan műsorra készen. Dalkörünk feladatai között szerepel, a kóruséneklés mellett, a néphagyományok ápolása, valamint az iskolások hangszeres oktatásának megszervezése. Bekecs táncegyüttesünk már többször sikerrel szerepelt táncrendezvényeken. A mai találkozóról pedig annyit mondhatok, hogy az éneklésen kívül más haszna is van: lehetőség adódik más vidékek kultúrájának megismerésére, kapcsolatok kiépítésére. A 140. és a 20. évforduló rendezvényeivel újabb lendületet szeretnénk adni kórusunknak - mondotta Ferencz Csaba a Bocskai István dalkör vezetője.
(kilyén), Népújság,
2008-06-30
KÖNYVESPOLC
Útravaló - Református Imádságoskönyv
Ára: 5,00 lej
206*145 mm, 141 oldal
A fenti könyvek, termékek mindegyike, megvásárolható és megrendelhető,
egyházkerületünk
Veres Miklós iratterjesztő
Tel. 0264-592453, 114 mellék
Cím: 400079 Cluj Napoca, str. I. C. Bratianu nr. 51-53
e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro
Yahoo messenger: mickeyver
Skype: veresmiki1974
