HÍRVIVŐ
Az Erdélyi Református Egyházkerület Internetes Hírszolgálata
www.reformatus.ro
Feliratkozás: hirvivo-subscribe@yahoogroups.com
Hír beküldése: hirek@reformatus.ro
2008 február 22, VII. Évfolyam 7. szám (összesen 295 szám)
Előző szám	Legújabb szám	Következő szám

Tartalomjegyzék

Pályázathirdetés - Alsóboldogfalva

Kié az iskola?

Vallás és oktatás Európában és Romániában

Idén befejeződik a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet akkreditálása

Dsida Jenő-emlékünnepség Segesváron

Térj magadhoz - pont ma!

Mindenkor örüljetek

Pásztor-lét

Könyvbemutató Székelyszenterzsébeten

Szenvedélybetegek, akikhez kegyes volt a sors - a Református Mentő Misszió magyarózdi terápiás intézetéről

Meghívó az Agnus Rádió 5. születésnapjára

A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései

Pályázathirdetés - Alsóboldogfalva

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET IGAZGATÓTANÁCSA - KOLOZSVÁR

302/2008.I.

Nagytiszteletű Esperesi Hivatalnak

Székhelyén

A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegyébe kebelezett ALSÓBOLDOGFALVI Református Egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet a lelkészi állás betöltésére az alábbiak szerint:

- lélekszám: 248

- leányegyházközség Újszékely, lélekszáma: 117

- mindkét templom frissen felújítva, nagyon jó állapotban

- lelkészi lakás: 3 szoba, konyha, fürdőszoba, kamra, előszoba

- gyülekezeti terem a lakás keretében

- lelkész használatában 75 ár kert, gyümölcsös, gazdasági udvar, csűr és melléképületek, garázs (Újszékelyen a templom körüli kert)

- Alsóboldogfalva a DN 13C úton Székelykeresztúrtól 3, Segesvártól 14 km-re fekszik

- lelkészi javadalmazás: törvényes előírások szerint

Pályázati határidő: 2008. március 25.

Pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni:

Oficiul Protopopial Reformat

535400 - Cristuru Secuiesc

Str: Kriza János nr. 10. Jud. HR

Kolozsvár, 2008. február 21.

Dr. Pap Géza s.k.

p ü s p ö k

Gyenge János s.k.

előadótanácsos

Kié az iskola?

Úgy vélem, senki nem kérdőjelezte meg egyik oktatási forma létjogosultságát sem. Addig legalábbis, amíg ezek az iskolák eleget tesznek korunk elvárásainak mind az erkölcsi nevelés, mind a tudományos oktatás terén, és ez jó. Megvallom, nem érzek olyan mély ellentmondást e két oktatási forma között, mint ahogy a sajtóvita nyomán az olvasókban kialakulhatott, hiszen én is - bár világi iskolában tanítok - a szeretetet tartom legfőbb erkölcsi parancsnak.

Arról vitatkozni, hogy melyik jobb, mindenképpen meddő dolog, valószínű, hogy mindkettő jó, vagy egyik sem. Mert az, aki a szakmában dolgozik, és egyik féllel szemben sem elfogult, az jól tudja, hogy nincsenek legjobb iskolák és legjobb óvodák (mint ahogy nincs legjobb tanító néni vagy legjobb édesanya sem), csak jó és kevésbé jó iskolák vannak. Ez mindig attól függ, hogy mit veszünk figyelembe. Mert lehet, hogy egy adott iskola egy bizonyos szempontból kitűnő, de messze alulmarad a nála kevésbé jónak minősítettek mögött, ha egy másik szempont szerint osztályozunk.

Történelmi példákra hivatkozni is felesleges, hiszen a történelem bőven szolgáltat példát mindenre, és mindennek az ellenkezőjére is. Van viszont "az én gyerekem számára a legjobb" iskola vagy óvoda. És itt elérkeztünk a dolog lényegéhez: a magyar oktatási hálózatnak lehetővé kell tennie, hogy a szülőnek reális választási esélye legyen, amikor a "gyerekének legjobb iskolát" kiválasztja. Mert ha jól belegondolunk, akkor az utóbbi közel száz évben a romániai magyarságnak ez a lehetősége nem volt meg. A történelem úgy hozta, hogy vagy kizárólagosan felekezeti, vagy kizárólagosan állami iskoláink voltak, már ami a gimnáziumi oktatást illeti. Mondok egy példát: én a nagyenyedi Bethlen Gábor Líceumba jártam, ide járt testvérem is, és közelebbi, távolabbi rokonaim is. Állami iskolába, mert akkor ez volt. Nagyapám a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban érettségizett. Mert akkor az volt. És itt kezdték el gimnáziumi tanulmányaikat szüleim is, viszont ők már az Enyedi Vegyes Magyar Líceumban végeztek. És mindnyájan ugyanabba az iskolába jártunk. És felekezeti hovatartozástól függetlenül mindannyian magunkénak éreztük az iskolát - ugyanazt az iskolát.

Más iskolákkal is így van, így volt ez. És azok az öregdiákok, akiket Ercsey-Ravasz Ferenc a cikkében emleget, hogy máig is szívesen járnak vissza iskolájukba emlékezni, ha jól utánaszámolunk az éveknek, már az állami iskolában érettségiztek. Szóval így összemosódnak a határok.

Azt hiszem, a mindkét oldalon felszított indulatokat ezekben az előzményekben is kell keresni.

Aztán eltelt néhány év, néhány egyházi ingatlant, köztük iskolát is visszaszolgáltatott a román állam jogos tulajdonosának, az egyháznak, lassan megalakultak az egyházi iskolák, és bizony nem könnyű megemészteni sem diáknak, sem tanárnak, hogy hirtelen nemkívánatos, vagy mondhatnám azt is, hogy megtűrt lett abban az iskolában, amelyet magáénak tudott, amelyre büszke volt, és amelynek a múltját megtanították tisztelni.

Másik oka az indulatok egymásnak feszülésének a csalódottság, amelyért részben közösségi önismeretünk hiánya a felelős. A kommunizmus évei alatt nem volt mód arra, hogy ezt megtanuljuk, vagy nem akartunk tudomást venni arról, hogy bár kevesen, de sokfélék vagyunk. Ha ezt idejében felismerjük, az hamarabb felfedte volna a bajt. Többek között az önismeret hiányára utal az is, hogy túlzott elvárásokat tápláltunk az egyházakkal szemben. Ezt mindenképpen indokolta az a nemzetmentő szerep, amit az egyház Trianon után, de különösen a kommunizmus éveiben felvállalt. Ezzel is magyarázható, hogy alaposan félreértettük a helyzetet. Mert az iskolákat nem a romániai magyarság kapta vissza, hanem a magyar történelmi egyházak, mint intézmények. És teljes jogukban áll ezekben az iskolákban visszaállítani a felekezeti oktatást. De gondolom, hogy azt sem vonja senki kétségbe, hogy a lelkiismereti szabadság nevében pontosan olyan fontos biztosítani a társadalom másik részének a világi oktatási hálózatot. És nem akárhogy, hanem az esélyegyenlőség elvének a tiszteletben tartásával. A kérdés tehát jogos: mi lesz ezen iskolaépületekben működő világi magyar iskolák sorsa? Mert két dolog mára már világossá vált: hogy ezekre az iskolákra is van társadalmi igény, és hogy - a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve - ezek az iskolák lesznek - vagy már azok - a leghátrányosabb helyzetűek a hazai oktatási hálózatban. Egyrészt, mert az egyházi iskola növekedésével egyre súlyosabb teremgondokkal fognak küzdeni, másrészt pedig azért, mert nem állami ingatlanban működnek, emiatt pedig olyan pénzalapoktól esnek el, amelyet más állami iskolák megkapnak.

Vegyük például a mi iskolánk helyzetét: ahhoz, hogy a gimnáziumi és líceumi osztályok délelőtt járhassanak, három osztály "repül". Azaz mindig abban a tanteremben tart órát, amely a laborórák vagy a tornaórák miatt megüresedett. "Járjanak a gimnáziumi osztályok délután!" - tanácsolják. Csakhogy ez már nem esélyegyenlőség. Az elemi osztályok egy része - felváltva - amúgy is délután jár. És sorolhatnám a gondokat. Közben ugyanebben az épületben működő kollégiumnak van nyelvvizsgaterme, alternatív terme, gyűlésterme, konditerme. Ez nem panasz és nem vád. Ez helyzetjelentés, amit végre tudomásul kellene venni.

A diákokat nyilván nem az elszenvedett történelmi sérelmek érdeklik. Ők azt látják, hogy nem számítanak, hiszen ők állami iskolába járnak, és azokat, akik felelősek az oktatás problémáinak megoldásáért, nem érdekli, hogy milyen körülmények között tanulnak. Mert való igaz, hogy ezeket az iskolákat cserbenhagyták. Nem tudok arról, hogy az utóbbi nyolc évben valamelyik tanügyi államtitkárunk eljött volna az iskolánkba, hogy elbeszélgessen valakivel az itteni gondokról, ha nem a tanárokkal, akkor legalább a diákokkal. Igen, úgy éreztük, hogy hátat fordítottak nekünk, és ennek azért van egy üzenet-értéke is. "Csinálj, amit akarsz, csinálj amit tudsz, én nem fogom látni". És ha már így volt, és így van, akkor mindenképpen tartózkodni kéne az olyan durva általánosításoktól, mint amit a Szabadság hétfői számában olvastunk. "Hadd ne jellemezzem az állami iskolákban felnőtt gyermekek magatartását" - mondja a cikkíró, és közben nem veszi észre, hogy ez azért már közel áll a kollektív megbélyegzéshez.

Az esélyegyenlőség elve az iskolák tanári karának a megválasztása során is csorbul. Az egyházi iskolák vezetőinek jogukban áll megválasztani tanáraikat, míg az állami intézmények vezetőinek nincs. Ezért is hátrányos helyzetben vannak az állami iskolák. Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy a versenyhelyzet jót tesz mindkét félnek, nem biztos, hogy üdvös. Ezt megszüntetni csak úgy lehet, ha a világi iskolák is megválaszthatnák alkalmazottaikat. Csak remélni lehet, hogy a készülő tanügyi törvény áttörést hoz ebben a vonatkozásban is.

A legnehezebb probléma itt mégis az állami intézmény zavartalan működéséhez szükséges iskolaépület biztosítása ott, ahol az egyház nem teszi ezt lehetővé. És még ha sikerülne is az iskolaépület gondját megoldani, ez a megoldás akkor sem lesz fájdalom- és feszültségmentes. Mert az a kérdés, hogy kié az iskola, megválaszolatlan marad. Nem az iskola épületére gondolok, hanem arra a szellemi örökségre, amelyből nem lehet kizárni azokat a volt és jelenlegi diákokat, akik az utóbbi ötven évben a falai között tanultak, és tanulnak. Mert szűklátókörűségre vall azt hangoztatni, hogy az épületben működő világi iskolának semmi köze nincs a valamikori kollégiumhoz. És ezen felül káros is, azért, mert szűkebb pátriájának és ezen belül iskolájának a története az az élő szál, amely a mai fiatalt a történelméhez köti. Ezt a szálat pedig nem szabad elvágni.

Úgy érzem, hogy ennek a sajtóvitának, minden elfogultsága ellenére mégis volt értelme, mert felhívta a figyelmet egy olyan kényes kérdésre, amit eddig mindenki került.

Hiszem azt, hogy ki lehetne dolgozni egy olyan példaértékű modellt, amely az ugyanabban az épületben működő egyházi és világi iskolák együttélését szabályozná. És talán ebből egy gyümölcsöző együttműködés is születhetne.

Addig marad továbbra is a bizonytalanság.

Kassay Ildikó, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum matematika szakos tanára

Szabadság, 2008-02-22

Vallás és oktatás Európában és Romániában

"Minden a Teremtő által létrehozott biológiai entitás tökéletes, legalább is a bűnbeesésig az volt, ezután minden elromlott." "Minden szövet a Teremtő által meghatározott helyen van egy jól meghatározott céllal." Világnézeti konfliktusok a hazai törvényekben, tankönyvekben és iskolaépületekben.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban kerülnek szóba az egyházak jóvoltából a felekezeti iskolák, illetve a felekezeti oktatás egyes problémái (például az államilag támogatott felekezeti oktatás kiterjesztése az I-VIII osztályokra is stb.).

Annak érdekében, hogy a romániai realitást, illetve az egyházak által támasztott igényeket, elvárásokat össze tudjuk vetni az Európai Uniót jellemző helyzettel, érdemes belenéznünk az EU interneten is elérhető oktatási adatbázisába (Eurydice).

Az adatbázisból kiderül, hogy az Európai Unió tagállamaiban a tanulók nagy része semleges világnézeti (világi jellegű) állami intézményekben tanul. Ilyen körülmények között nem ártana most a XXI. század elején, a megváltozott társadalmi körülmények között, felelősen és objektíven átértékelni a vallás és felekezeti oktatás szerepét, helyét és jövőjét a mai romániai magyar oktatásban.

Kiindulópontnak tanulságosak lehetnek Pokorni Zoltán volt tanügyminiszter Magyarországra vonatkozó megállapításai, következtetései: "Az egyházi fenntartású oktatási intézmények száma ugrásszerűen emelkedett az elmúlt években, ugyanakkor minden ellenkező híreszteléssel szemben a jelentős mennyiségi változás automatikusan nem eredményez minőségi ugrást is. (. . .) Sok-e a 4-7 százalék egyházi oktatási intézménybe járó gyerek és fiatal? (. . .) A 4-7 százalék alternatívának kevés, ne is akarjon alternatíva lenni, ne akarjon egy párhuzamos Magyarországot, egy párhuzamos oktatási rendszert felépíteni! (. . .) Akkor tölti be helyesen a szerepét az egyházi iskola, hogyha nem alternatíva akar lenni, nem bezárkózó szomszéd vár, kisvilág a nagyvilágon belül (. . .)."

Az erdélyi magyar oktatás helyzetét vizsgálva viszont nagyon úgy néz ki, hogy egy párhuzamos oktatási rendszer van kiépülőben: már a 2002-2003-as tanévben is az országos magyar nyelvű gimnáziumi hálózat 14,92 százaléka felekezeti jellegű volt (Krónika, 2003. július 12-13.), ez mintegy kétszerese-háromszorosa a magyarországi arányoknak. Egyetértek Czika Tihamér megállapításával (Szabadság, február 5.-i száma): "A kisebbségi magyar oktatásnak nagy többségében szekulárisnak kell maradnia. Ezt követeli meg tőlünk az ésszerűség és a mai kontinentális társadalmi viszonyok is. Ellenkező esetben saját magunk lemaradásának lehetünk kovácsai."

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy az EU egyes tagállamaiban milyen mértékű állami támogatásban részesülnek a felekezeti iskolák. A leggyakoribb eset az, hogy egyes iskolákat támogat az állam, másokat nem. Előbbi esetben csak bizonyos szerződéstípusok megkötése mellett kapnak egyes iskolák állami támogatást.

Az állami támogatások mértéke ezekben az esetekben nem haladja meg az iskola működtetési költségeinek a felét, és a tanári bérek kifizetését, a gyerekek tandíjköltségeinek csökkentését vagy pedig az iskola fenntartási költségei egy részét fedezi. Az állam bizonyos országokban csak azoknak az iskoláknak nyújt támogatást, amelyek olyan területen találhatók, ahol az állami intézmények száma nem elegendő.

Visszatérve az állami oktatási intézményekre: fontos kiemelni azt, hogy az Európai Unió tagállamaiban és az Egyesült Államokban is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az állami intézményekként működő iskolák világnézetileg semlegesek maradjanak. Így például a vallásosságáról közismert Egyesült Államokban az Alkotmány első kiegészítése (First Amendment of Constitution) értelmében tiltják a vallás bárminemű oktatását az állami iskolákban, így biztosítva ezek világnézeti semlegességét.

A Teachers Guide to Religion in the Public Schools című kiadvány pedig arról ad pontos eligazítást az oktatóknak, hogy az állami iskolákban mit és milyen összefüggésben lehet és szabad mondani a tanulóknak a történelem, irodalom stb. órák keretében a vallásról, bibliáról.

Az amerikaihoz hasonló felismerésre kezdtek jutni már a XIX. századi Magyarországon is. Eötvös József közoktatásügyi miniszter 1868. évi XXXVIII. törvénycikke elrendelte, hogy minden ötezer lakosú helység köteles polgári iskolát létesíteni. Ezzel (és egyéb rendelkezéseivel) is európai színvonalra kívánta emelni a magyar oktatási rendszert. A rendelkezés következtében egyes iskolák felekezeti jellege megszűnik, és elnevezése megváltozik (például a "nagyszalontai polgári iskolával összekötött, felekezeti jelleg nélküli algymnasium").

A magyarországi Alkotmánybíróság 1993-ban született negyedik határozata kimondja, hogy az állami iskola nem lehet elkötelezett egyetlen vallás mellett sem. Sajnálatos módon Romániában egyelőre alkotmányos módon még nem biztosított az állami intézményként működő iskolák világnézeti semlegessége, ezért van az, hogy román állami iskolákon belül kápolnák épülhetnek, az osztálytermekben ikonokat függeszthetnek ki, stb. Romániában az európai országok között egyedülállóként a módosított alkotmányba bekerült a felekezeti oktatás mint az államival egyenértékű oktatási forma! Eltérően az általános európai (és amerikai) gyakorlattól nálunk állami intézményként működő, száz százalékosan állami támogatottságú felekezeti iskolák, kollégiumok alakultak, sőt az utóbbi időben ezek a felekezeti oktatást ki akarják terjeszteni az I-VIII osztályokra is!

Vajon miért erőltetik az egyházak a felekezeti oktatás kiterjesztését az óvodától az egyetemig?

Nyilván azért, mert tisztában vannak a nyugat-európai szekularizációs folyamatokkal. A Newsweek 1999. július 12.-i száma szerint 1998-1999-ben a német lakosság 12 százaléka járt rendszeresen templomba, az anglikán egyház templomait a lakosság 1 százaléka látogatta, Hollandiában a lakosság 20 százaléka járt templomba. Párhuzamosan csökkent az egyházak társadalmi és politikai befolyása is. Ezt elkerülendő egyházaink számára gyakorlatilag egyetlen út maradt: újra elővenni és alkalmazni a reformáció létfontosságú alapelvét, amely szerint "az iskola a templom előcsarnoka és az egyház veteményes kertje (seminarium ecclesiae)". A célt pedig teljes mértékű állami támogatással próbálják elérni.

A minőségi oktatás biztosításához szükség van ugyanakkor arra is, hogy tankönyveink továbbra is megőrizzék világnézeti semlegességüket. Miért fontos ez?

Ha felütjük például egy 2002-ben megjelent, a tanügyminisztérium által is jóváhagyott (!) kilencedikes biológia tankönyv fedelét (Biologie cu elemente creationiste), akkor a következő, megdöbbentő dolgokat olvashatjuk: "Minden a Teremtő által létrehozott biológiai entitás tökéletes, legalább is a bűnbeesésig az volt, ezután minden elromlott.", "A sejtosztódás után a sejtmag hártyája visszaalakul. Íme a biológiai folyamatok logikája és folytonossága. Minden a Teremtő által előre meghatározott terv szerint történik.", "Minden szövet a Teremtő által meghatározott helyen van egy jól meghatározott céllal." stb. Meg kell azt is jegyezni, hogy az elmúlt években egyeseknek sikerült elérni, hogy a modern biológia alapját képező darwini evolucionizmus teljes mértékben száműződjön a romániai biológia tankönyvekből és tantervekből!

Ma is gyakori az a hazai nézet, mely szerint az erkölcsösség (kötelező) alapja a vallásosság,

ezért fontos, hogy az iskola keretén belül külön is vallási nevelésben részesüljenek a gyerekek. Ez ma már sok más országban túlhaladott álláspontnak számít. Mind többen választják szét Európában is a vallást és az etikát. A tanrendben a vallásórák alternatívájaként már ott szerepel külön tárgyként az etika is. Hogy miért, arra rávilágít Paul Kurtz is: "Úgy gondolom, hogy a hívőknek nincs különleges jogosítványuk morális ítéletek megfogalmazásához. (. . .) erkölcsi ítéleteket a racionális vizsgálódás alapján is meg lehet fogalmazni.

Létezik a gyakorlat ítéletének logikája, a hatékony döntésnek megvannak a maga szabályai, és kifejlődhet olyan etikai tudás, amely teljesen független a vallási keretektől. (. . .) A reneszánsz óta folyik az erkölcsiség szekularizációja, teljesen függetlenül a vallás parancsaitól. (. . .) A hívő emberek ne törekedjenek arra, hogy alapvető morális elveiket rákényszerítsék az egész társadalomra. A demokratikus társadalomnak a vallásos elvek tekintetében semlegesnek kell maradnia."

Fontos lenne úgy módosítani a tanügyi törvényünk 9. cikkelyének első paragrafusát, hogy más országokhoz hasonlóan Romániában se legyen többé kötelező tantárgy I-VIII. osztályokban a vallásóra, vagy legalább is a vallással párhuzamosan alternatív választható tantárgyként ott szerepeljen az etika. Akármilyen hihetetlennek is tűnik, de a molekuláris biológia és az űrrepülések korában a líceumi humán osztályokban például a diákjainknak több a vallásórájuk, mint a biológia, kémia vagy fizika órájuk.

A 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet gyakorlatba ültetésének következtében Erdély több nagyvárosában konfliktushelyzet alakult ki az ugyanabban az ingatlanban működő felekezeti és állami oktatási intézmények között. A sajtóból is tudjuk - nem csak szóbeszéd és rémhír -, hogy egyes világi magyar líceumokat félig vagy már teljesen kilakoltattak, másokat pedig szintén a kilakoltatás veszélye fenyeget.

Egyetértek Czika Tihamérral, hogy az állami oktatási intézmények közötti jog- és esélyegyenlőség érdekében fontos lenne kiküszöbölni a tanügyi törvénynek azt a kitételét, amelynek értelmében a felekezeti iskolák meghirdetett tanári helyeinek az elfoglalásához szükséges az adott felekezet beleegyezése. (O.M.E.C. nr. 4927/14.11.2002).

Míg a világi iskolák nem válogathatják meg a tanszemélyzetüket, addig a szintén állami felekezeti iskolák többletjogokkal rendelkeznek,

és e kitétel segítségével kiválaszthatják a számukra tetsző személyt (vagyis hiába versenyvizsgázik valaki egy felekezeti iskola meghirdetett biológia tanári állására, és hiába ír tízest, ha az egyház a hetes dolgozatot író, tehát szakmailag kevésbé megfelelő pályázót fogja választani). A fenti rendelkezés megszüntetésére már csak azért is szükség lenne, mert burkoltan ellentmond a Munkatörvénykönyv azon paragrafusának, amely szerint alkalmazáskor tiltott mindennemű (etnikai, nemi, vallási stb. alapú) diszkrimináció.

Jó lenne, ha a jövőben a felekezeti oktatással kapcsolatos döntéseknél, amelyek végső soron egész romániai magyar oktatásunkat is érintik, jelen lennének az európai uniós oktatási politikát, realitást és a valós hazai oktatási igényeket is jól ismerő, nemcsak a múltat és szűkebb felekezeti érdekeket látó, hanem a jövőt a teljes magyar kisebbség perspektívájából is felmérni képes oktatásügyi szakemberek is.

A felekezeti oktatással kapcsolatos problémákat a jövőben ugyanolyan kritikusan és teljes transzparenciával kell kezelnünk, akárcsak a többi oktatási problémánkat. Utóbbiakkal együtt (pl. magyarnyelvű állami egyetem engedélyeztetése) és nem külön prioritásként, kiemelten és külön utakon járva kell megoldanunk őket, hiszen az állami oktatás valamennyi formáját ugyanolyan mértékben támogatja adója révén a romániai magyar állampolgár.

Kósa Ferenc, biológus, egyetemi tanár

http://maszol.ro/maszol/vallas_oktatas_europa_romania_2008_02_12.html

Idén befejeződik a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet akkreditálása

Mesterképzés is indulhat majd a felsőoktatási tanintézményben

Megoldódik végre évszázados közösségi intézményünk helyzete?

Remélhetőleg idén tavasszal lezárul a több évszázados múltra tekintő Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet akkreditációs folyamata. A felsőoktatási intézmény csak tavaly indította el ez irányú tevékenységét. Ez nem csak az intézmény jogi státusát helyezné biztos alapokra, hanem a végzősök helyzetét is jelentősen javítaná. Az eddigi jogi hiátusok miatt a teológia végzősei elé akadályok gördültek, amennyiben más egyetemen - például a BBTE-n - kívántak magiszteri képzést folytatni. Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese megerősítette lapunknak ezt az értesülést.

Rezi Elek, a teológia rektora bizakodó a helyzetet illetően: a felsőoktatási intézmények tevékenységét felülvigyázó szaktestülettel, az ARACIS-szal már megkötötték a felsőoktatási tanintézet akkreditációjának ütemtervét. Ennek értelmében a szaktestületnek május 5-én írásban kell nyilatkoznia a teológia akkreditációjának kérdéskörében.

Érdekes esetről szereztünk tudomást a napokban: két fiatal lelkipásztor - mindketten a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézett végzettjei - a Babeş-Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatán szerették volna folytatni tanulmányaikat. Legnagyobb meglepetésükre ott azt a választ kapták, hogy a teológia nem tartozik az akkreditált felsőoktatási intézmények közé, s a törvényes előírások értelmében, amennyiben tényleg ott kívánják megszerezni a mesteri fokozatot, újból kell államvizsgázniuk, amihez elég tetemes - akár ezer lejig terjedő - vizsgadíjat kell kifizetniük. Amennyiben eleget tesznek e kitételnek, akkor felvételizhetnek a BBTE mesteri tagozatára.

Megkeresésünkre Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese megerősítette ezt: ő is az államvizsga újbóli letételét javasolta. Ugyanakkor kifejtette: "A Gyulafehérvári Római-katolikus Hittudományi Főiskola az akkreditáció azon formáját választotta, hogy egy már akkreditált felsőoktatási intézménybe lépett be tavaly májusban úgy, hogy megőrizte hagyományos struktúráját és önállóságát, így az első évesek már hozzánk tartoznak".

"A teológia jogi státusának megítélése napjainkban sem egységes" - kezdte a beszélgetést Rezi Elek, a teológia rektora. "A felsőoktatási intézmények minőségét ellenőrző testület (ARACIS) honlapján akkreditált intézményként szerepelünk. Ezt azzal indokolják, hogy ez a tanintézet 1989 előtt is létezett. Ezzel ellentétben egy 2005-ös kormányhatározat szerint a teológia csak ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik. A helyzet furcsaságához tartozik az is, hogy az ideiglenes működési engedélyünk ellenére megtarthattuk a doktori képzés lefolytatásához szükséges jogot, habár ideiglenes működési engedéllyel bíró felsőoktatási egyetem nem élhet ezzel a joggal. A jelenlegi áldatlan helyzet tisztázása céljából a teológia 2007-ben elindította az akkreditálás folyamatát. A kétkötetes akkreditációs anyagot benyújtottuk az ARACIS-hoz, s megállapodtunk az akkreditálási folyamat ütemtervében is. Az ARACIS-bizottság március 12-14. között jön Kolozsvárra véleményezni a teológia tevékenységét, ezt követően pedig május 5-ig elbírálja a teológia akkreditációs kérelmét. Mivel nem látok különösebb akadályt a kedvező elbírálást illetően, úgy vélem, reményeink szerint a 2008/2009-es tanévet már akkreditált intézményként kezdhetjük, tehát mesteri képzést is indíthatunk", magyarázta a rektor, aki egyúttal bátorította a fiatal végzősöket magiszteri tanulmányaik végzésére, mivel a szakosodás mindenképpen előnyére válik az érdekelteknek.

Nagy-Hintós Diana, Szabadság, 2008-02-21

Dsida Jenő-emlékünnepség Segesváron

Február 24-én, vasárnap Segesváron, a református templomban, az istentiszteletet követően Dsida Jenő-emlékünnepséget tartanak. Az üdvösség társammá szegődött címmel a költőt bemutatja és verseiből szaval Mester Zoltán, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnöke. Ugyanezt a műsort február 27-én, szerdán 16 órától a marosvásárhelyi alsóvárosi református gyülekezet Ludasi utcai termében tekinthetik/hallgathatják meg az érdeklődők.

Népújság, 2008-02-21

Térj magadhoz - pont ma!

Az elmúlt héten sajtótájékoztatón mutatták be a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye szervezésében június 16-22. között sorra kerülő Egyházmegyei Hitvalló Hét szervezésének folyamatát, céljait.

Fotó: Balázs Attila

A Bocskai István Közösségi Házban Kató Béla püspökhelyettes, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese, valamint Ballai Zoltán hodgyai lelkipásztor ismertette a Térj magadhoz pont ma hívószavú egyhetes evangelizációs, hiterősítő, egyedi kezdeményezésű programsorozatát. Megtudtuk, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye 430 éves múltra tekint vissza. Jelenleg az Egyházmegyében közel 35 ezer lélek vallja magát reformátusnak 44 anyaegyházközségben, azok filiájában és szórványaiban. Az elkövetkezőkben mintegy 5000 családhoz juttatják el az egyházmegye lelkipásztorai a házi áldást is tartalmazó kiadványon a Hitvalló Hét ajánlóját, amelynek programját elfogadta a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Tanácsa, és támogatja az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa is. Mottóul a Térj magadhoz, drága Sion! ismert református egyházi ének gondolata szolgál, hogy a különböző célcsoportokat megszólítva erősítsék küldetésüket, hitvalló jelenlétüket közösségeikben és a szűkebb-tágabb környezetükben. Felmutatva mindazokat "a szellemi és tárgyi kincseket, amelyekkel felékesítette Isten." A meghívás célja, hogy Isten színe előtt minél nagyobb közösségben találkozzanak, egymás hite által épüljenek és növekedjenek. "Hívunk minden református lelket, hogy csatlakozzék eme hitvalló sereghez. De hívunk minden keresztyén lelket, hogy velünk együtt hirdesse Isten dicsőségét, keresse Szent Akaratának útját, hogy növekedjünk az Úrban - akarata szerinti Templommá" - fogalmazott Ballai Zoltán a szervezők nevében is. Antal Zoltán székelykeresztúri esperes kiemelt célcsoportként a fiatalok megszólítását hangsúlyozta. Ifjúsági táborral kezdenek Felsősófalván június 16-18. között, majd a gyülekezeteket személyesen is meghívó körutazást szerveznek az egyházmegye területén. Presbiteri konferencia, lelkészértekezlet, evangelizációs összejövetelek lesznek a kiemelt napokon. Vallástanárok, nőszövetségek, református értelmiségiek, valamint vállalkozók konferenciáját, ifjúsági találkozó szervezését tervezik. Könyvbemutató, színházi előadás, múzeumi kiállítás, koncert és közös istentiszteletek keretében is bemutatkozik a református egyház.

Működik a Hitvalló Hét honlapja: www.terjmagadhoz.ma , amely folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket.

Molnár Melinda

Udvarhelyi Híradó, 2008-02-18

Mindenkor örüljetek

A hodgyai Ökumenikus Imahét vezérigéje: "Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok." (1 Thessz 5,16-17) Tegnap Pitó Zsolt bágyi református lelkész igehirdetésével kezdődött az imalánc, amelynek keretében minden este 6 órától vendéglelkipásztorok szolgálnak.

Ma Kincses Kálmán (Székelyszenterzsébet), kedden Ifj. Tatár Tibor (Sóvárad), szerdán Geréb László (Patakfalva), csütörtökön Bartos Károly római katolikus plébános (Vágás), pénteken Gilyén Sándor (Kecset-Kisfalud) és szombaton Barabási Domokos (Ócfalva). Alkalmanként elhangzik egy-egy vers gyermek, illetve felnőtt szavaló tolmácsolásában. A helyi Református Dalárda kórusénekkel szolgál. Az imahét záró istentiszteletén, vasárnap fél 4-től Antal Zoltán székelykeresztúri esperes hirdeti Isten igéjét, majd gyülekezeti szeretetvendégre várják a résztvevőket.

Ma kezdődik a bencédi Imahét.

"Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérnek Téged! Boldog az az ember, akinek Te vagy ereje, aki a te útaidra gondol" - a 84. zsoltár szavaival várják a gyülekezet tagjait imaheti alkalmaikra a helyi unitárius templomba naponta 18 órától. Meghívott szolgáló lelkipásztorok, ma: Demeter Sándor (Székelyderzs) és Újvárosi Katalin (Székelymuzsna) lelkészházaspár, kedd: Nyitrai Csongor (Kobátfalva); szerda: Solymosi Alpár (Firtosváralja); csütörtök: Jakab Imola (Siménfalva) református lelkész és péntek: Andorkó Ferenc (Vargyas).

Udvarhelyi Híradó, 2008-02-18

Pásztor-lét

Népi bölcsességet idézett Kató Béla püspökhelyettes, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője a minap: "Szent György- napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, Szent Mihálykor csak az pásztor, aki elszámol".

Legyen szó politikai szerepvállalásról vagy a tanügyi törvénytervezet közvitája során felmerülő kérdésekről. Kritikus számban vagyunk, ami józanságra int. Az egyházi oktatás mögött intézményrendszer áll, és a szülők elvitathatatlan joga megválasztani gyermekeik számára a megfelelő formát - vallja a püspökhelyettes. Ugyanakkor az állami támogatás elosztása se lehet megkülönböztető. Pásztor szerep a szerkesztőé is, ha felekezeti kérdésekről szól a rovat. Minden megjelenési alkalom "szentmihályos". Sokadszor ismétlem: nem egyszemélyes vállalkozás, hála a Gondviselésnek. Köszönöm, hogy sokan segítenek a jó legelőkre terelgetésben. Közös a szándék: az egyházi szókincs helyes használata, és felekezeti értékeink közkinccsé tétele. Ha lelkipásztori segítséget is kapunk, kevesebb a hibalehetőség és eredményesebb a megszólítás. Köszönettel tartozom, hogy a Hit-Vallás Olvasói Estet hirdették a templomokban és személyesen is jelen voltak a rendezvényen. Az ott elhangzott harang-legendát írásban is elhoztuk olvasóinknak. Első ízben ajánlunk tárlatlátogatást rovatunkban. Váljék szépszeretetünkre!

Molnár Melinda

Udvarhelyi Híradó, 2008-02-18

Könyvbemutató Székelyszenterzsébeten

"Ilyen kívántam lenni én is, ott, a

homokba szúrt nyárfa: - a tanító,

ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,

irány azoknak, jel és biztató,

kik jönnek barázdákban botladozva."

Jelentős esemény részesei lehettek azok a székelyszenterzsébeti lakosok, akik 2008. február 7-én délután a helyi református egyház gyülekezeti termében tartott könyvbemutatón vettek részt. Nemcsak azért nevezem rendkívülinek, mert első alkalommal volt ilyen esemény falunkban, de jelentőségét még fokozta az, hogy saját könyvét mutatta be falunk szülöttje, Szabó Kálmán Attila tanár úr, aki fáradságot nem ismerve gyűjtötte és rendezte könyvvé Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből című gyűjteményét.

Ez a könyv összefoglalja - mint mondta, 1777-től 2000-ig, Aradtól Zilahig - 22 erdélyi magyar városban működött vagy akár ma működő óvó- és tanítóképző történetét.

Szabó Kálmán Attila tanár úr tanított Székelyszenterzsébeten. A szülőföld számára mindig fontos, szeretettel tért mindig vissza, hogy ihasson abból a titokzatos italból, amit csak a szülőföld adhat: "Valósággal nyűgbe ver valami érzés, amelyhez hasonlót soha semmi nem ébresztett bennem, csak a föld, hol ringatott bölcsőm" - vallja Tamásival együtt, megadással tisztogatja azt a láthatatlan bilincset, ami Székelyszenterzsébethez köti, és alkalomadtán vissza-visszatér, hogy részt vehessen a falu közéleti eseményeiben.

Az egész tevékenységet a meghatottságig átitatták Kányádi Sándor sorai:

"Be kell hordanunk,

hajtanunk mindent.

A szavakat is.

És akkor majd a megőrzött,

meglévő szóból újból-

teremthetjük magát

az első búzaszemet... "

- hiszen a tanár úr is hosszú időn át gyűjtögetett, amíg munkája "termését" bizonyítékul elénk tehette.

Közel két évtizednyi munkája, búvárkodása - Székelyudvarhelytől Kolozsváron át Budapestig - testesül meg könyvében, és elmondása szerint az sem kis kihívást jelentett számára, hogy olyan kollegákat találjon különböző városokban, akik részt vállaltak és aprólékos, pontos, kutatómunkájukkal hozzájárultak a könyv létrejöttéhez.

A könyv külön érdeme, hogy több tévhitet oszlatott el ezekkel az intézményekkel kapcsolatban alapítójukra, illetve működésükre vonatkozóan.

A könyvnek több bemutatója is volt a megyében, és elismerésben is részesült, ezek közül kiemelném a székelykeresztúri Pro Kultúra díjat.

A könyvbemutatót ünnepélyesebbé tették a helybeli ifjúság szavalatai és a Burus Erzsébet református nőegylet kórusának énekei.

A könyvbemutató megszervezését idős Nagy Károly úrnak, lelkes hozzáállását Kincses Kálmán református tiszteletes úrnak, a könyv méltatását Fodor S. Sándor tanfelügyelő úrnak köszönhetjük.

Ilyen és ehhez hasonló események magját elvetették, remélem, lesznek még, akik követik Szabó Kálmán Attila tanár úr példáját, és nem engedik elkallódni erdélyi és helyi kultúránk szellemi és anyagi értékeit.

Hasonló jellegű könyvbemutatóra gyülekezetünkben február 21-én kerül sor, amikor a székelydályai református templom megmentésére kiadott könyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Fényhozók - székelyföldi falfestmények az Igazság Napjának megvilágosításában című könyvet Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkipásztor mutatja be.

Veress Margit tanítónő, Székelyszenterzsébet

Hargita Népe, 2008-02-20

Szenvedélybetegek, akikhez kegyes volt a sors - a Református Mentő Misszió magyarózdi terápiás intézetéről

Van, akinek a rehabilitációs központ jelenti az utolsó esélyt: kilenc hónapra bevonulni, alkohollal, szerencsejátékkal vagy kábítószerrel felhagyni, egy romhalmazból kiegyensúlyozott életet építeni...

Marosludas felől robogunk a kietlen tájon át, Magyarózd felé. A falu lakói ferdén néznek a két érdeklődőre, ám készségesen útbaigazítanak.

A település felett őrködő dombon álló óriási narancssárga épületre mutatnak: egykor magtárként szolgált, de a Bonus Pastor Alapítvány és a Református Mentő Misszió lakhatóvá tette, majd ezelőtt három évvel férfiak számára terápiás intézményt kezdett működtetni benne. Jelenleg nyolc alkoholproblémával küzdő szenvedélybeteget kezelnek itt.

A februári hajnalban csupán egy kutyus üdvözöli az ismeretleneket, a bentlakást körülvevő birtokon mély csend honol.

A tevékenység már régen elkezdődött, a bentlakók éppen a reggeli találkozójukon vesznek részt.

Így hát körülnézünk: a polcon cipők sorakoznak, a falon lógó táblára különböző szlogeneket, köszönetet kinyilvánító és bátorító írásokat, rajzokat tűzdeltek fel: a nap hőse M., akinek sikerült beilleszkednie a társaságba - áll az egyik papiroson.

Vége a reggeli beszélgetésnek, a lépcsőn lezúduló bentlakók tudják már, mi az aznapi feladatuk, zajlik az élet a mikroközösségben. Bodó-Tóth Gyula, az otthon igazgatója üdvözöl.

Akár 24 bentlakót is befogadhatna az otthon, ám valamiért a rászorulók nem élnek a Bonus Pastor felkínálta lehetőséggel - mondja.

Hozzáteszi, körülbelül 150 ezer erdélyi magyar alkoholista, ám a legnehezebb eljutni ahhoz a pillanathoz, hogy a beteg beismerje önmagának, alkoholproblémákkal küszködik. "Nem lehet deciliterben kiszámolni azt, hogy mikor válik valaki alkoholistává" - magyaráz Bodó-Tóth.

"Létezik egy szakmai leírás, viszont sokkal fontosabb az a pillanat, amikor az egyén felismeri, hogy problémái vannak, mert ez a gyógyulás első mozzanata. Van, akinek a tudatosítás pillanatáig mindent el kell veszítenie: családot, lakást, munkalehetőséget.

A szenvedélybetegségeket nem tekintjük különálló kóroknak: egy kalap alá vesszük az alkoholizmust, a kábítószerfüggőséget, a játékszenvedélyt, mert egyazon problémáknak a megnyilvánulási formája: két hasonló családi háttérrel rendelkező személy Budapesten az anyaghoz,

Erdély egyik falvában pedig az italhoz nyúl, de az alapprobléma ugyanaz. Létezik veleszületett hajlam, fokozott érzékenység, amely elősegíti a szenvedélybetegségek kialakulását, másrészt a családi modellek is erősen befolyásolják azt. Valószínű, hogy egy iszákos család gyereke is alkoholista lesz. Akik idekerülnek, túl szigorú, agresszív apáról mesélnek, vagy pedig arról, hogy életük folyamán rengeteg válságos helyzettel szembesültek.

A Portage-terápiás módszert alkalmazzuk, ami kanadai import: egy `56-os magyarországi menekült találta ki a módszert, gyorsan elterjedt, majd Kanadában több központ is nyílt, onnan kerül át Magyarországra" - meséli az igazgató.

A központban van konditerem, sőt kézműves-műhely is Singer varrógéppel, amit általában az egyik lakó szokott használni. Sz. J. ezermester: amikor éppen nem egy nadrágot hajt fel, akkor fát farag, de ő készítette el karácsonykor a betlehemest is. Sokféle szakmát kipróbált már, és hozzászokott a szabadsághoz, így nehéz volt megszoknia, hogy alkalmazkodnia kellett a szabályzathoz és a kötött programhoz.

"A nap a reggeli találkozóval kezdődik. Az egész közösség összegyűl, rendszeres formában elmondják egymásnak, kit mi foglalkoztat, ki hogy áll a belső harcával - olyan ez, mint a reggeli újság, csak azzal a különbséggel, hogy nem a társadalomról szól, hanem egy mikróközösségről.

A nap egy része munkával telik el: a bentlakók saját maguk készítik el az ebédet, megtermelik az eleségük egy részét, a farmon segítenek a munkásoknak, majd este fociznak vagy valami más szórakozást választanak maguknak, de nem tévézhetnek, mert elvből nincs készülék, és a telefonbeszélgetéseket is korlátozzák, legfennebb napi egy-két alkalommal vehetik fel a kapcsolatot a külvilággal " - mondja el Bodó-Tóth.

J. készül elhagyni az otthont. Éveken át ivott, addig, hogy végül gyomorfekéllyel került kórházba. Ekkor már érezte, hogy életét meg kell változtatnia, de nem tudta, hogyan fogjon neki. "Tudtam már nagyon rég, hogy alkoholista vagyok. Nem számított, mit iszok meg, ivással kezdődött a napom, és azzal is folytatódott.

Egyre rosszabbra kezdett fordulni a sorsom: a környezetem egyre inkább kezdett húzódozni tőlem. Nem volt stabil munkahelyem, elvállaltam a munkákat. A kórházban elkerültem a műtétet és elhatároztam, hogy nem így folytatom az életemet.

Kértem Istent, hogy adjon egy jelt, segítsen kimászni a gödörből. A kórházi ágyamhoz jött egy református lelkész, elbeszélgettem vele, elmondtam, mi aggaszt, ő pedig azt tanácsolta, hogy vonuljak be a rehabilitációs központba.

Ez kilenc hónappal ezelőtt történt, hamarosan elhagyom az otthont. Az alkohol rabságában loptam, csaltam, hazudtam: nem akarom többé azt az életet fojtatni, amit magam mögött hagytam.

"Kilenc hónapig kiszakadnak abból a környezetből, amely az alkoholizmusba taszította őket. Aki ide kerül, lemond az anyagbevitelről, absztinenciát fogad, és alkalmazkodnia kell a szabályzathoz. Agressziót nem tolerálunk, aki verekszik, annak rögtön mennie kell.

A környezetváltás fontos tényező, hiszen a lakók lehetőséget kapnak arra, hogy magukban oldják meg és tudják le a problémáikat.

Sohasem maradnak egyedül, akár a farmon, akár a konyhán dolgoznak: ha valami aggasztja őket, ott a társuk, akivel megbeszélhetik, ami a lelküket nyomja. Nagy hangsúlyt fektetünk az őszinteségre, de sokuknak a megnyílás gondot okoz. Az itt tartózkodásuk alatt a bentlakók semmilyen alkohol-represszív gyógyszert nem kapnak, a problémát mentálisan kezeljük" - beszél az otthonban alkalmazott módszerről Bodó-Tóth Gyula. Elmondta, volt már példa arra is, hogy az otthonból kikerült személyek visszaestek, azonban nyolcvan százalékuknak sikerül megszabadulnia a szenvedélyétől.

Erdélyben egyáltalán nincs kultúrája egy ilyen jellegű terápiának: még mindig a gyógyszeres kezelés a legelterjedtebb, a hatékonysága azonban köztudottan alacsony.

Az igazgató hozzátette, mindenképpen az a bentlakó legesélyesebb a felépülésre, akit otthon várja a családja, vagy legalább lakással rendelkezik.

T. már három hónapja lakik az otthonban. Nem tudott lemondani az italról, mert gyerekként is ezt látta: reggeli előtt egy kupica pálinka, délben, ebéd után egy pohárka bor dukál az ételhez. Ha vendégek jönnek, akkor illik szeszes itallal kínálni őket, és velük kell inni.

Kinti munkát végzett tizenhárom éves kora óta, így télen jól esett valami erőset inni a hideg ellen. Majd lassacskán rászokott. Már eltökélte, hogy leküzdi szenvedélybetegségét, hiszen két kiskorú gyereket kell felnevelnie. "Nős vagyok még, hál` Istennek.

A tavaly két előleget kellett visszaadnom, nem tudtam elvégezni a munkát az ivászat miatt, bűntudat őrölt: embereket kellett kikerülnöm az utcán, át kellett mennem az út másik felére, mert szégyelltem a szemükbe nézni...

Voltam három rövid távú gyógyító terápián, amelyet ugyancsak a Bonus Pastor Alapítvány szervezett, de egyiknek sem volt hatása" - mondja T. "Gyerekeim is támogatnak, erős feleségem van, ő harcolta ki mindig, hogy részt vehessek az elvonókúrás programokon. Változtatni akarok az egész viselkedésemen, életmódomon, és a természetemen is, amennyire lehet, hogy normális, rendezett családi életet élhessek" - vallja.

"Amikor egy új lakó érkezik, a legrégebbi bentlakót osztjuk mellé, hogy segítsen neki megismerkedni a hellyel, az ittlevőkkel. Majd egy hónapnyi akkomodációs időszak elteltével az újonnan érkezett eldönti, hogy marad vagy sem. Ha marad, megkapja az új tag címet.

Elkezd foglalkozni a múltjával. Három-négy hónap elteltével rendes taggá válik, ekkor már kijárhat kísérő nélkül a faluba, kisebb vásárlásokat, levelezést intézni.

Elmehet kimenőkre is, hazamehet a családhoz, vagy ahová tud: már létezik egy hálózat, amely keretében családok fogadják be egy-két napra a bentlakóinkat.

Kipróbálhatja magát éles helyzetekben: el kell menni a kocsma vagy a kaszinó előtt, át kell menni azon a negyeden, ahol a díler árulja az anyagot.

A rendes tag státus után régi taggá válik a bentlakó és átveszi a házvezetést.

Van egy kiemelt régi tag funkció: koordinátorrá a kilencedik hónapban válhat a lakó, nagy felelősséget kap, hiszen átadjuk neki a kulcsokat.

Az itt lakók teljes egészében felelősséget vállalnak magukért, és részfelelősséget társaink iránt" - mondja Bodó-Tóth Gyula.

A délutáni találkozót J. vezeti. A bentlakók elmesélik egymásnak, hogy telt a napjuk, hangsúlyt fektetve arra, hogy mit tudtak meg saját magukról, míg munka közben gondolkoztak sorsukon.

A nyugalom, a csend jellemzi leginkább a közösség életét, a befele fordulás, a következtetések levonása fontos eleme a terápiának. Nemcsak a szenvedélybetegség ellen küzdenek: belső harc folyik azért, hogy életmódjukon változtassanak.

A bentlakók egybehangzó véleménye szerint az itt töltött idő lehetőséget kínált az önismeretre, csak így lehet tovább lépni, lelkileg felkészülni a kinti életre, hogy ismét a társadalom teljes értékű és megbecsült tagjai lehessenek.

www.transindex.ro , 2008-02-19

Meghívó az Agnus Rádió 5. születésnapjára

KÖNYVESPOLC

A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései

A fenti könyvek, termékek mindegyike, megvásárolható és megrendelhető, egyházkerületünk Iratterjesztésénél és egyházkerületünk Biblos könyvesboltjában is.

Veres Miklós iratterjesztő

Tel. 0264-592453, 114 mellék

Cím: 400079 Cluj Napoca, str. I. C. Bratianu nr. 51-53

e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro

veresmiklos@reformatus.ro

konyvesbolt@reformatus.ro

Yahoo messenger: mickeyver

Skype: veresmiki1974